Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-21 / 272. szám
13354 2008. november 21., péntek ELIT MAGYARORSZÁG /11 • Büntetés. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a Nyíregyháza Spartacus-FC Fehérvár mérkőzésen a házigazda és a vendégszurkolók részéről elkövetett rendzavarások miatt mindkét klubot 100-100 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ráadásképpen mindkét klub - a soron következő hazai mérkőzését - zárt kapuk mellett köteles megrendezni. Utóbbi szankció végrehajtását 2009. március 15-ig felfüggesztette. Nagy portugál zakó Budapest (MTI) - A brazil labdarúgó-válogatott eredményes játékkal 6-2-re nyert a magyarokkal egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál együttes ellen barátságos labdarúgó-mérkőzésen, Brazíliavárosban. A hazai együttes az utóbbi időben adós maradt a jó futballal, a legutóbbi három otthoni találkozóján döntetlent ért el, s tavaly november óta nem lőtt gólt saját szurkolói előtt. Ezúttal viszont látványos produkcióval rukkolt elő, ezzel egyben lélegzethez juttatta sokat bírált szövetségi kapitányát, Dungát. A braziloknál Luis Fabiano parádézott, egymaga háromszor talált a portugálok kapujába. Válogatott mérkőzések J J > V > V . Világbajnoki selejtező. 3. csoport: San Marino-Csehország 0-3 (0-0) Barátságos mérkőzések: Észak-írorszáq-Maqyarorszáq 0-2 (0-0) Azerbajdzsán-Lettorszáq 1-1 (1-1) Szerbia-Bulgária 6-1 (4-1) Szlovákia-Liechtenstein 4-0 (1-0) Montenegro-Macedónia 2-1 (2-0) Ukraina-Norvéqia 1-0 (1-0) Románia-Grúzia 2-1 (0-1) Málta-lzland 0-1 (0-1) Görögország-Olaszorszáq 1-1 (0-0) Dánia-Wales 0-1 (0-1) Luxemburq-Belqium 1-1 (0-1) Sváic-Finnorszáq 1-0 (0-0) Ausztria-Törökország 2-4 (1-2) Hollandia-Svédország 3-1 (1-0) Németorszáq-Anqlia 1-2 (0-1) l’rorszáq-Lenqvelorszáq 2-3 (0-1) Skócia-Arqentína 0-1 (0-1) Franciaorszáq-Uruquav 0-0 Spanvolorszáq-Chile 3-0 (1-0) Brazília-Portugália 6-2 (2-1) Luis Fabiano háromszor köszönt be a portugáloknak (Fotó: EPA) » _ ~ , TOTOTIPPELO, 47, HIT ......... A tipposzlop 1. Bielefeld-Leverkusen 2 2. Bochum-Flertha X 3. Frankfurt-Hannover 1 4. Köln-Hoffenheim X 5. Schalke-Mönchenqladbach 1 6. Wolfsbura-Stuttaart 1 X 7. Hambura-Bremen 1 X 8. Fiorentina-Udinese 1 X 9. Internazionale-Juventus X 10. Boloana-Palermo X 11. Lazio-Genoa 1 12. Lecce-Roma X 2 13. Napoli—Cagliari 1 Beváltható: Korzó Üzletház „A” épület III. emelet A helyszínen tájékoztatott játékszabály szerint. Negyedszer, most a Bemben ■ A Betonút NRK és a Vasas a nemzetközi kupa után ismét a bajnokságban találkozik Nyíregyháza (KM - M. L.) - Szinte már megunják egymást a Betonút-NRK és a Vasas élvonalbeli női röplabdázói, annyit találkoznak egymással. Pénteken az NB I. Liga Kiemelt-csoportjában, az alapszakasz második körében ismét egymásnak feszül a két együttes. Az idei szezonban ez lesz a negyedik találkozójuk, a bajnokságban Erdősnéék ideit................... Az is igaz, hogy a Bemben mindig jó hangulatú meccseket játszottunk. Ludvig Zsolt genben is nyerni tudtak (3:2), míg a Challenge Kupában mindkét együttes vendégként tudott nyerni, ám a nyíregyháziak jutottak tovább.- Nem sok újat tud mutatni egymásnak a két együttes, hiszen a szezonban már negyedszer találkozunk - kezdte a Kelet-Magyar- ország tájékoztatását Ludvig Zsolt, a nyíregyházi csapat vezetőedzője. - Úgy vélem, a sérültek száma, illetve a pillanatnyi forma döntheti majd el az újabb mérkőzés kimenetelét. Ameny- nyiben meg tudjuk ismételni az eddig mutatottakat, akkor pénteken este is nyerhetünk és megerősíthetjük pozíciónkat a tabellán. Amit még nem szabad figyelmen kívül hagyni az az, hogy a mérkőzés a Bem-iskola csarnokában lesz, amire nekünk is rá kell hangolódni. Az is igaz, hogy a Bemben mindig jó hangulatú meccseket játszottunk, remélem, most is így lesz és sokan eljönnek majd szurkolni. A szurkolás ráfér a csapatra, a pénz még inkább. Mint ismert, a fentebb említett Challenge kupában a soros egy azeri csapattal hozta össze a nyíregyháziakat, Baku pedig nem éppen a szomszédban van, hanem majdnem háromezer kilométernyire. Ide eljutni nem kis szervezés és nem kis pénz.- Ami biztos a Challenge Kupával, a két időpont. Bakuban december 9-én, kedden 18 órakor (helyi idő szerint, magyar idő szerint ez 14 óra), a bujtosi csarnokban pedig december 18-án, csütörtökön 18 órára van kiírva a kezdés. Nem egyszerű megszervezni az utat, hiszen ahhoz, hogy kedden pályára tudjunk lépni Bakuban, már előző vasárnap el kellene indulnunk, hiszen úgy is csak hétfőn hajnalban Botos Fruzsina (szemben) igyekszik feltörni a „Vasas-falat" (Fotó: Racskó Tibor) érkeznék a Kaszpi-tenger partján fekvő azeri fővárosba. Emiatt a december 7-ére, vasárnapra kiírt hazai, Gödöllő elleni bajnokit el is kellene halasztani. Ez csak a szervezés, a másik a pénz. Sikerült megtalálni a legolcsóbb járatot, az osztrák légitársaság Bécsből indít járatot Bakuba. A Budapest-Bécs-Baku útvonal és vissza fejenként 125 ezerbe kerülne, és ezt a pénzt még elő kellene teremteni. Bízom benne, hogy sikerül, és akkor még ott van a hazai találkozó költsége, ami szintén nem kevés - mondta Ludvig Zsolt. Kistelekinek nagyon tetszik. ■ A belfasti győzelem után pezsgőt bontottak a magyar válogatott öltözőjében. Budapest (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése szerint egyértelműen sikeres évet zárt a magyar labdarúgóválogatott, amely idei tíz mérkőzésén négy-négy győzelmet és döntetlent jegyzett két vereség mellett. Az idei utolsó fellépésen 2-0-ra győzött Észak-írország- ban Erwin Koeman csapata. A siker után egy nagy üveg pezsgő is előkerült az öltözőben. Jegyzőkönyv Észak-frország-Magyarország 0-2 (0-0) Belfast, Windsor Park, 12 000 néző, v.': Schörqenhofer (osztrák). ______ Eszak-frország: Taylor (Mannus, a szünetben)-Duff (McGinn, 55. perc), Evans, McGivern, Baird - O.Connor (Feeney, 81.), Brunt (Paterson, 70.), Clingan, Gillespie -Healy (Thompson, sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. MAI SPORTMŰSOR Asztalitenisz. NB I., férfi: Nyírbátori ASE-Borsod Volán, 17. Megyei csapatbajnokság: Nyírtávhő SE-ASE V-Apagy SE IV, Apaqy, 18. ______________ Kézilabda. NB II., férfi: Nyírbátori VKC-Tiszavasvári SE, 18 (ifi: 16). _______________________ Kosárlabda. NB II., férfi: Sunshine-Nyíregyházi FSE-2F Szeged, Főiskola, 19. _________ Röplabda. NB I. Liga Kiemelt csoport: Betonút-NRK- Nyíregyháza-Vasas, Bem-isko- la, 18. Rudolf (középen) hathatósan segítette a támadójátékot- Ez a győzelem hab a tortán, nagy öröm volt látni az északírek elleni játékot, amellyel 88.), Lafferty (Shiels, a szünetben). Szövetségi kapitány: Nigel Worthington. Magyarország: Babos - Bodnár, Vanczák, Juhász, Flalmosi - Vadócz, Tóth B. (Dárdai, 88.)-Gera, Huszti (Dzsudzsák, 84.)- Torghelle (Feczesin, 82.), Rudolf Gergely. Szö- vetséqi kapitány: Erwin Koeman. Gól: Torghelle (57.), Gera (71.). (Fotó: EPA) megkoronázták a játékosok az idei remek helytállást. A válogatott 2008-as szereplése kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy a szövetség egész tevékenysége, a vezetők elképzelései megalapozottak és helyesek - gratulált a sorozatban harmadik győzelmét ünneplő válogatott tagjainak Kisteleki István MLSZ-elnök. Elégedetten értékelt a holland szakvezető is, aki április 25-én vette át a csapat irányítását Várhidi Pétertől. Csapatbajnoki eredmények NB II Tiszavasvári-TEVA Debrecen _____________________2,5-9,5 Piremon-EMSE II. Miskolc ____________________6,5-5,5 Nyh. Sakkiskola-Edelény ________________10-2 Megyei csapatbajnokság Lokomotív-Záhony 6-4 Nagyhalász-Nyírbátor 4-6 Piremon ll.-Balkány 5-5 Fehérgyarmat-Ujfehértó 5-5 Sakkiskola ll.-Fetivíz 7-3 VolánSényő-Vaja 4-6 HIRDETÉS Kiemelt ifjúsági bajnokság U19: Győr-Nyírsuli 3-2 (0-2) Nyírsuli: Sánta - Turbucz, Bíró J., Bodó, Torma (Soós) - Matejkó R„ Makai (Lipcsei) - Réti (Karasz), Kövér, Csáki J. - Batizi Pócsi B. Edző: Szatke Zoltán. Gól: Turbucz, Makai. Jó: Matejkó R„ Makai. _______________ U17: Győr-Nyírsuli 6-0 (4-0) Nyírsuli: Gégény (Molnár Cs.) - Katona R., Deák G., Tamás P. - Balogh Zs. (Szilágyi B.), Lengyel I., Balogh Z., Kupás (Krasznai G.) - Pankotai - Király V., Hegyesi. Edző: Pók István. Jó: Balogh Z„ Heqyesi.____________ Másodosztályú ifjúsági bajnokság U19: Nyirsuli ll-Baktalórántháza 7-2 (3-2) ______________________ Gól: Bencs, Szántó 2-2, Pócsi, Mikula, Villás, illetve Németh L., Zámbori. U17: Nyirsuli ll-Baktalórántháza 14-1 (6-0) Gól: Proki 4, Szűcs, Tudja, Boros, Kristófi 2-2, Reznek, Jasku, illetve Csépke. ________________________ Kiemelt serdülőbajnokság U15: Kecskemét-Nyírsuli ______________1-0 (O-O) U13: Kecskemét-Nyírsuli ____________________06-2 (4-0) Gól: Balogh Á„ Kovács. Uj Peugeot 207 kedvezménnyel csak a Nyílt Hétvégén + I 00 000 Ft kedvezményi ÚJ Peugeot Partner Tepee kedvezménnyel csak a Nyílt Hétvégén + 100 000 Ft kedvezmény! Ugye tudja, hogy az új Partner Tepee csomagtere akár 1350 literesre is növelhető, és hogy a 308 idén is elnyerte az Engine of the Year dijat? Ugye hallott már a 207 lenyűgöző technikájáról? Ugye már nem akarja tavaszra halasztani az autóvásárlást? Ugye nem tervezett még semmit a november 22-23-i hétvégére? Ugye a szenzációs, óriási, hihetetlen szavakat keresi? Jöjjön el. és hallani fogja őket. Peugeot, vezetni mindig elvezet. Peugeot t TotalAz ajánlat az akciós készlet erejéig a 2008. november 22-én és 23-án ugyíélszerződött gépjármüvekre márkakereskedésünkben. Kombinált átlagfogyasztás: 4,3-8.6 1/100 km, CO.'-kibocsacás: 113-204 g/km rvényes. Az akciós gépjárművekről és az ajánlatok részleteiről érdeklődjön Peugeot Centrál Nyíregyháza • 4400 Debreceni út (a METRO áruház mellett) ® (42) 462-062 További telephelyeink: Peugeot Centrál Budapest 1097 Könyves Kálmán krt. IIA (a Lágymányosi hídnál) » (I) 45S-I0I0 • Peugeot Centrál Debrecen 4030 Mikepércsi út (a repülőtér mellett) ® (52) 48-5050 • Peugeot Sárkány Budapest I194 Nagykőrösi út 162. (oz M5 autópályánál) w (I) 347-1900 HIRDETÉS é