Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-21 / 272. szám
A mi autónk Az akció december 31-ig tart, naponta csökkenő kedvezménnyel., Részletek a Suzuki Vagép márkakereskedésben. MINDENNAP NYITVA HIRDETÉS mumum, Juhász Szőlösi Lukovics Róbert Lóránd Dóra gyengébb tanulókat! A fiam közepes tanuló volt a középiskolában, a főiskolán mégis több ösztöndíjat kapott a jó tanulmányi átlaga miatt. Juhász Róbert (Dánia): Nagy problémának tartom, hogy a középiskolában elkönyvelik, skatulyázzák a gyereket, a jegyek így gyakran nem tükrözik a valódi tudást. A főiskolán, egyetemen minden kiderül! A kisvárdai Szőlösi Lóránd úgy gondolja, sok túlképzett diplomás lézeng manapság munkanélküliként. A felvételi rendszer szigorításával a számuk jelentősen csökkenthető lenne. Egyetértek a szigorítással! - szólt hozzá a témához a nyíregyházi Lukovics Dóra. - Azért lenne fontos, mert a felvételizők jobban meggondolnák, hová jelentkeznek, és nem céltalanul jelölgetné- nek iskolákat - tette hozzá. Robbanásig feszült a helyzet, ketyegnek az időzített bombák. Ritka az a nap, hogy ne arra ébrednénk: családok életét tette pokollá Molotov-koktél, kézigránát vagy más, háborús állapotokat idéző szerkezet. Csütörtökön Szabolcs- Szatmár-Bereget rázta meg detonáció. Egy pusztadobosi ház udvarára csapódott a gyújtópalack, amihez hasonlót több mint ötven éve a finn katonák szovjet tankok ellen alkalmaztak először. Az háború volt, most pedig csatatér az ország Nagycsécstől Pécsig. A támadások indítékait külön nyomozócsoport vizsgálja. Hatáskörükbe ötvenegy idei elvarratlan szál tartozik. Az érintett családok mérhetetlen fájdalmát okozó gyilkosok köztünk járnak. Az áldozatok romák. A tettesek ismeretlenek. Megtorlás? Félelemkeltés? Önbíráskodás? Fajsúlyos kérdések. Rég nincs kisebbségben a kisebbségi probléma. Az élet bármely színterén bekövetkezett tragédiák után nagyobb a hajlam a jobbításra, a gond orvoslására. Mindenekelőtt ki-ki nézzen tükörbe a saját portáján! Segélyek és kiáltások ördögi ingová- nyában cuppog a magyar bakancs. Most még csak a szégyentől süllyed, a jövő viszont egyre sötétebb. Robbanásig feszült a helyzet, ketyegnek az időzített bombák, az elvarratlan szálak pedig kígyóznak. Mígnem a kígyó a saját farkába harap. Itt olvashatják a humorbonbon blogot! MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT A KM megkérdezte: Ön szigorítaná a főiskolára, egyetemre való bejutást? Kurucz Tibor (Mandabokor): - Szerintem jobb lesz, ha felemelik a ponthatárt, mert így tényleg csak azoknak lesz esélyük bejutni a felsőfokú oktatási intézményekbe, akik kitartóan tanulnak, és mindent megtesznek érte. Rácz Edit (Tiszadob): - Szerintem az valóban előfordulhat, hogy valaki gyengén teljesít a középiskolában, ám ez nem jelenti azt, hogy alkalmatlan lenne a főiskolára vagy az egyetemre. Én nem szigorítanám a jelenlegi felvételi rendszert. Ha valóban alkalmatlan, az majd a vizsgákon kiderül. Mándy Zsigmondné (Sóstóhegy): - Nem tartom fontosnak a ponthatárok felemelését. Minél több diákot vegyenek fel, esélyt adva mindenkinek, majd szórják ki a Vagép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 H-P: 8-17; SZ-V: 9-13 www.vagep.hu Kurucz Rácz Tibor Edit Mándy Zsigmondné Pusztadobos (KM) - Molo- tov-koktélt dobtak be egy pusztadobosi ház udvarára csütörtök reggel hét óra körül. A palack az udvaron tört szét. A házban 12-en voltak, köztük nyolc gyermek, de senki sem sérült meg. A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság és a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja megkezdte a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. Nem csak Molotov-koktél robbant azonban a ház udvarán, a lakók találtak egy kartonpapírt is a kerítésre akasztva, amire az volt írva: „Meghaltok!” A család reggel 7-kor a durranásra ébredt M........................................... .. Nem tudok róla, hogy ellensége lenne a családunknak - legalábbis itt nem. Bódi József .............................................ff fel, amikor kimentek, benzinszagot éreztek, és hallottak egy autót is elszáguldani. A család 1 éve költözött Pusztadobosra, korábban Nyírmadán laktak, ahol szintén megtámadták őket, akkor az ablakaikat dobálták be. Kollégánk a helyszínen érdeklődött a történtekről. Mint megtudta, két házban lakik a nagy létszámú Bódi család. A Molotov- támadást szenvedett házaspár nemrégiben költözött Ózdról Nyírmadára, majd onnan Pusztadobosra. — Nem akarok vádaskodni - mondta el Bódi József, a megA rektorok magasabbra tennék a lécet Magyar felsőoktatás 68,5 102 574 70,8 132 527 93 828 ■■ 108 987 81 624 i 96 988 80 922 0 30000 60000 90000 120000150000 6i Jelentkezők száma Felvettek száma (fő) ■ Bekerülési arány (%) Grafika: KM diákot fel kell venniük, hogy anyagilag stabil lábakon álljanak, a rektor azt mondta: a szigorítás a hallgatói létszám alig öt százalékát érintené, ez pedig az egyes intézményeknek nem jelent komoly pénzkiesést. Ma 41 használtautó 41% -kai olcsóbban a Suzuki Vagépnél! Megéri ma dönteni! mert naponta pont annyi %-kal olcsóbban vásárolhat nálunk használtautót, mint ahány Számos szakra már 160 ponttal, vagyis kettes-hármas átlaggal is be lehetett kerülni. Nyíregyháza (KM - Sz. A.)- A Magyar Rektori Konferencia 160 pontról 200-ra emelné a minimum felvételi ponthatárt a felsőoktatási intézményekben- ez a pluszpontok nélkül megszerezhető maximum pontszámnak még mindig csak a fele. E lépéssel javítanák a felsőoktatás színvonalát, eddig ugyanis hármas jegyátlaggal is könnyen be lehetett jutni. Az új ponthatárminimumot 2010-ben vezetnék be, s a felsőfokú szakképzésben részt vevőkre nem vonatkozna. Az idén a jelentkezési lapjukat beadók nak dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora, aki szerint ez az arány még mindig elmarad a korábban alkalmazottól, amikor a 140 pontos maximum mellett kizárólag 78 ponton felüli eredménnyel lehetett bekerülni egy-egy hazai felsőoktatási intézménybe.- Azért javasoltuk, hogy csak 2010-től vezessék be a rendszert, hogy mind a fiataloknak, mind a középiskoláknak legyen idejük erre felkészülni. Abban bízunk, hogy az emelt ponthatárok arra ösztönzik majd a továbbtanulni vágyókat, hogy tegyék magasabbra a mércét, hogy felkészültebben lépjenek be az egyetem, vagy főiskola kapuján. Hogy a javaslat nem áll-e ellentétben az intézmények azon érdekével, mi szerint a lehető legtöbb 83,4 százaléka jutott be valamelyik intézménybe, ami 8,5 százalékkal magasabb a tavalyi aránynál. Nem egy szak esetében azonban nem volt nehéz a bejutás: számos szakra már 160 ponttal, vagyis kettes-hármas átlaggal is be lehetett kerülni. - Minőségi határt kell szabni a hazai felsőoktatásban, ezt szolgálja a javaslat - mondta lapunkff ..................... Minőségi határt kell szabni a hazai felsőoktatásban, ezt szolgálja a javaslat. dr. Jánosi Zoltán Lakatos István, a CKK területi vezetője, Bódi József és ketten a gyermekek közül (Fotó: Racskó Tibor) További fotók és videó: GSÄ* vvfWw.^on.hu támadott család feje. - Nem tudok róla, hogy ellensége lenne a családunknak - legalábbis itt nem. Tavaly volt egy incidens Nyírmadán, de hogy annak van-e köze ehhez a támadáshoz, azt nem tudom. Akkor ordibál- tak, hogy „meghaltok ózdiak”, amit jelentettünk is azonnal a rendőrségen. Egyelőre nem tudjuk, abból az ügyből mi lesz. Szerencsére ezúttal sem történt nagyobb baj, de úgy érezzük: folyamatosan veszélyben vagyunk mi, és gyermekeink is egyaránt. Félünk, nem tudunk biztonságos helyet előteremteni, ahol nyugodtan tölthetnénk az éjszakát. A feleségem mesélte, hallotta, ahogy egy autó végigmegy az utcán, aztán pedig egy hatalmas pukkanásra lett figyelmes reggel fél 7 körül. A robbanóanyag nem a házra esett, a járdán robbant fel. Lakatos István, a CKK területi vezetője ígéretet tett arra, hogy fokozottan figyelik a környéket. km t/ppefc. szón. h u • Támadások. A témával kapcsolatos korábbi Írások letölthetők. (PDF, 68 kB) Tűrhetetlen- Ez egy tűrhetetlen állapot -jellemzi az elmúlt hetek történéseit Farkas Tibor, a megyei kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese, a nyíregyházi cigány kisebbségi önkormányzat tagja. - Több esetben a rendőrség elhamarkodottan nyilatkozta, hogy nem etnikai jellegű támadásokról van szó. Komoly félelem van az emberekben a támadások óta, ezt nap mint nap tapasztaljuk. Előfordulhat, hogy a támadások egy részének hátterében az uzsorások állnak, akik nem biztos, hogy minden esetben romák. Ezt szülte a szegénység: aki kamatos pénzt vesz fel, előbb-utóbb abba a helyzetbe kerül, hogy amikor megkapja a családi pótlékot, dönthet: vagy kenyeret vesz, vagy fizeti a kölcsönt. Ez egy ördögi kör. Ön rendszeresen fogyaszt tejet? Szavazók száma: 58, 2008. 11. 20. 20 óra Igen 62,07% Nem 37,93% Következő kérdésünk: Ön szerint jó, hogy megemelik a felvételi ponthatárokat? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. 2008. november 21., péntek KillT HÁTTÉR /3 Molotov-koktélra ébredtek Segély, kiáltás Ladányi Tóth Lajos lada@kelet.szon.hu A kerítésre akasztva egy kartonpapírt is találtak, amelyre az volt írva: „Meghaltok!" * *#