Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-20 / 271. szám
2008. november 20., csütörtök KELET • Hontalanok tízezrei. Eddig három halottja van a kelet-etiópiai áradásoknak. Az esőzések miatt több folyó kilépett medréből, tönkretéve legalább 52 ezer ember otthonát. Ugandában sem jobb a helyzet. Hasonlóan súlyos a helyzet Ugandában is, ahol az árvíz miatt már 15 ezren maradtak fedél nélkül. Legyőzték a kalózhajót Aden (FH) - Kalózhajót semmisített meg a Szomáliái partok közelében az Ádeni-öbölben cirkáló indiai hadihajó. Az indiai hajó azután nyitott tüzet a kalózhajóra, hogy onnan lövések érkeztek. A szaúdi Sirius Star nevű tankerért eközben váltságdíjat követelnek a kalózok. A Sirius Star az eddigi legnagyobb hajó, amelyet a térségben a kalózoknak sikerült elfoglalniuk. Nem vizet ivott Tokió (MTI) - Ittas vezetésen érték az ittas vezetés elleni harc tokiói főrendőrét Japánban. A magas rangú rendőrtiszt - akinek legfőbb feladata megtisztítani a japán fővárost a részeg autósoktól - nem rutinellenőrzésen akadt fent. Annyira kapatos volt, hogy belehajtott hátulról az előtte lévő kocsiba, majd miután kiszállt, járni sem tudott egyenes vonalban. Az intézkedő rendőrök így már látványra is ittasnak találták, aztán szagra még inkább, szondára meg teljesen. Feltalálta magát (Fotó: Archív) Odalett a szutyoje Washington (FH) - Az Endeavour űrsikló egyik űrhajósnője elveszítette a szerszámos táskáját az első űrszerelés közben magyar idő szerint szerdára virradó éjjel. Heide Stefanyshyn-Piper éppen csak belefogott volna a munkába, amikor a táska kicsúszott a kezéből, és elúszott a végtelen világűrbe. Te jóságos - kiáltotta az űrhajósnő, és tehetetlenül nézett az ellebegő táska után, de egy köl- csönszerszámmal folytatta a munkát. A táskás incedenstől eltekintve a szerelési munka a terv szerint folytatódott, és 8 perc híján 7 óra múltán szerencsésen ért véget. A kanadai-amerikai színész, Brendan Fraser (R) az Utazás a Föld középpontjába című film producerével, Charlotte Huggins-szel a szingapúri 3DX filmfesztiválon. (Fotó: EPA) (iflifRpnfaHft«-'' < » ■ Én készülök. Tudnillik a jövő heti télre, pl. ránézek a tavalyi havas fényképemre, s máris kutyahidegem lesz tőle. (Fotó: Archív) Három lány elhatározza, hogy úszóversenyt rendeznek, mégpedig kizárólag mellúszásban. Kettő viszonylag gyorsan átússza a medencét, a harmadik, a szőke majdnem belefullad. Nagy nehezen kimentik, lélegeztetik. Mikor magáhoztér azt mondja:- Nem azért mondom, de szerintem ti használtátok a kezeteket, meg a lábatokat is. További viccek: humor.szon.hu /jS videója Telefonnal popcornt készíteni? wap Azt már tudVidaójajuk, hogy mobil- telefonnal (mint azt a pletyka is tartotta) nem lehet kinyitni egy autó központi zárját. Viszont nem olyan régen napvilágot látott egy új teória, miszerint négy vagy annál több rádió- telefonnal néhány szem kukoricát kipattogtathatunk. Folyik a vita, hogy valódiak-e a felvételek vagy csak szimplán átverésről van szó. Fizikusok is megvizsgálták a jelenséget, de közülük egy se gondolja, hogy mobillal lehetséges lenne ez a művelet. Önnek mi a véleménye? Nézze meg ön is videós hírportálunkon: httn:\\ videoaianlo.szon.hu Igaz vagy átverés? 21 áldozata van az omlásnak Hangcsou (FH) - Huszonegyre nőtt a szombati kínai alagút- omlás halottainak száma, miután a mentőcsapatok feladták a reményt, hogy megtalálják a hiányzó 13 építőmunkást. Nyolc embert már korábban halottnak nyilvánítottak. A készülő metróalagút Hangcsou városában omlott be egy körülbelül 75 méteres szakaszon. A lent rekedt munkásoknak kevés volt az esélyük a túlélésre, az omlás után egy közeli folyó zúdult be ugyanis az alagútba, helyenként öt méter magasan állt a víz. Az épülő metróvonal feletti útról eközben 11 jármű is a hasadékba esett, köztük egy utasszállító busz is. naqyvilaq.szon.hu További hírek a nagyvilágból. A nyírbátori Botos Ilike egyaránt szereti a nyarat és a telet, a sütkérezést a napon, és a korizást a befagyott tavon. További képek és videó Ilikéről: (Fotó: Racskó Tibor) az (még ma is) Lile Sokat köszönhetnek egymásnak (Fotó: Archív-Time/Life) A Life ■ Hozzáférhető lett az egykori legendás magazin még legendásabb fotóarchívuma. New York (MTI) - A Life magazin két és fél évszázadot átfogó fotóanyagát, a világ egyik legnagyobb fotóarchívumát tette hozzáférhetővé a közönség számára a Google az interneten. A mintegy tízmillió eredeti felvételről beszkennelt kép a Google oldalán egyszerű kereséssel vagy az images. google.com/hosted/life portálon található meg. Aki számít, benne van A gyűjtemény számos, az egész világot bejárt fotót tartalmaz, így a huszadik század olyan kiemelkedő alakjaiét is, mint John Kennedy vagy Marilyn Monroe (képünkön). A fényképészek között olyan nagy nevek szerepelnek, mint Alfred Eisenstaedt (aki Mon- roe-ról is készített sorozatokat), Margaret Bourke-White, Gjon Mili, Nina Leen, a fotóesszéiről ismertté vált Gordon Parks vagy a II. világháborús és az Albert Sóhweitzerről készített fotóival hírnevet szerzett W. Eugene Smith. Megtekinthető az az amatőr film is, amelyet Abraham Zapruder forgatott a Kennedy-gyilkosságról. Az interneten publikált anyag 97 százaléka korábban soha nem került nyilvánosságra. Miközben a kollekcióban természetesen Barack Obama vagy Hillary Clinton képei is szerepelnek, felelhető egy 1800-as években készült fotó a London Bridge-ről, és Harold Dahlstrom üvegképgyűjteményének darabjai serri hiányoznak a XIX. századi New Yorkról - írta a brit napilap. Az összes látható lesz Egyelőre a gyűjtemény 20 százaléka látható a neten, de a szerzői jogok tulajdonosa, a Time Inc szerint 2009 első negyedévében már az összes kép megtalálható lesz. A Life magazin nyomtatott változatban már nem jelenik meg, on-line formában azonban tovább él a Life.com oldalon. További érdekességek a világból. Kenyérrel verte autót vezető barátnőjét ■ A férfi a szendvicsfegyveren kívül a visszapillantót is bevetette az egyenlőtlen harcba. Port St. Lucia (Florida állam) (MTI) - Szendviccsel verte autót vezető barátnőjét egy 19 éves ifjú Floridában, amiért őrizetbe vette a rendőrség családi erőszak címén. A pár autózás közben veszett össze, a férfi pedig annyira dühös lett, hogy a kezében lévő étekkel kezdte csépelni szerelmét, és leverte a szemüvegét. Nem látta az utat Emiatt aztán a nő nem látta rendesen az utat, ami veszélyeztette a közlekedést. A férfi a szendvicsfegyveren kívül a belső visszapillantó tükröt is bevetette a harcba: letépte a szélvédőről és verni kezdte vele az ablakot. Az ifjút 7500 dollár -1,6 millió forint - óvadék fejében engedték szabadon. Hogy milyen szendviccsel verekedett, arra nem tért ki a rendőrség. I3EXXS33; ........bulvar.szpn.hu További bulvár témájú cikkek. Lezuhant gép Port-au-Prince (FH) - Egy tengeri öbölbe zuhant egy helikopter Haiti északi részén helyi idő szerint kedd este. A balesetben két amerikai meghalt, rajtuk kívül más nem volt a fedélzeten - közölte a rendőrség. Az ügyben indított vizsgálat vezetője szerint a helikopter nem Haitin szállt fel, az ország légihatósága sem adott engedélyt a járműnek a repülésre. Az 51 és 66 éves áldozatok személyazonossága egyelőre nem ismert, a hatóságok annyit közöltek, hogy nem az ENSZ Haitin állomásozó missziójának tagjai voltak.