Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-19 / 270. szám

2008. november 19., szerda KIÜT HÁTTÉR /3 • Nyílt nap. A Tiszavasvári Középiskola Vasvári Pál Tagozatában (az egykori szak­iskolában) beiskolázási nyílt napra várják szerdán és csütörtökön a végzős általános iskolás diákokat és szüleiket, ahol a gyakor­lati oktatás menetébe is bepillanthatnak. • Angolul. Módszertani konferenciát tar­tanak szerdán 13.45 órai kezdettel Nyír­egyházán, az Eötvös-iskolában. A résztve­vő nyíregyházi és környékbeli pedagógusok angol nyelvből kapnak bemutató tanítást. Expó, barátok, lányok Zajácz D. Zoltán zoltan.zajacz@kelet.szon.hu Televíziós pályafutásom kezdete egy­beesett a nyíregyházi Kelet-Nyugat Expó fénykorával. A városi tévé minden évben külön standdal is megjelent a kiállításon, ahonnan naponta élőben jelentkeztünk egy félórás műsorral. Monitorfalat, díszle­tet építettünk a bujtosi földszintjén, nap­közben forgattunk a kiállítókkal, ott vol­tunk a színpadi produkcióknál, estére ven­dégeket szerveztünk. Amikor pedig volt egy kis szabad időnk, akkor ismerkedtünk: annyi volt a kiállító, hogy a csarnok udvarán, sőt, a szomszé­dos utcákban is alig lehetett megmozdulni. Beszélgettünk a soproniakkal, szegedi­ekkel, pestiekkel, megpróbáltunk minél közelebbi kapcsolatba kerülni a hostess lányokkal, de hát fiatalok voltunk, és amúgy is olyan színes, pezsgő volt akkor körülöttünk minden. Lüktetett, lélegzett az expó. A következő évi talán még nagyobb volt, majd egy idő után, talán törvénysze­rűen, elkezdett zsugorodni. Kedvenc pes­ti, szegedi kiállítóink már nem jöttek el, és persze mások is elmaradtak. Lehet, hogy annyi lett a vásár ország­,ei ' ' , kk k kell nyújtani, közelebb hozni egymáshoz szerte, hogy már nem éri meg a puszta ‘ét? Akk ii egyr a résztvevőket, hogy konkrét üzletek köt­tessenek. • , i ■ blog.szon.hu Itt olvashatják az azok a '80-as évek blogot! Konyvoemutato. Szabó Csaba Kisasszonynapja című könyvét mutat­ták be tegnap Nyíregyházán, a megyei könyvtárban. (Fotó: RacskóTibor) j¥S8§6fr Ön szerint tudnak még a települések vala­min takarékoskodni? Szavazók száma: 99, 2008. 11. 18. 18 óra Igen 28,28%| Nem 71,72% Következő kérdésünk: Ön lecserélte már az autóján a nyári gumit? ~~~ vw.szpn.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Nincs baj, csak a nyaka véres? Lendvai veszélytelen­nek, Máthé bizonytalan­nak látja a Kelet-Nyugat Expó jövőjét. Nyíregyháza (KM) - „Hihe­tetlen, hogy megérte a rendez­vény a 18. évet!” - hangzott el nem is oly rég, június 5-én az idén a Reneszánsz év jegyében megrendezett, XVIII. Kelet-Nyu­gat Expó nyitóünnepségének egyik üdvözlőbeszédében, amit a szónok így folytatott: „Rengete­get változott a világ..., dicséretes viszont, hogy mindig kitalálnak valami újat a szervezők, hogy idecsábítsák az embereket.” Változott a világ (Fotó: KM-archív) re, hiszen likviditási nehézsé­gei közepette ezt faragja le elő­ször. A kis- és középvállalkozá­sok nehézségei miatt sorra zár­tak be tavaly az expók Szom­bathelyen, Sopronban, Békés­csabán, tán csak a debreceni mezőgazdasági kiállítás maradt a nyíregyházi mellett. Most meg kell várni, hogyan alakul a kor­mány piacfejlesztési politikája, s annak függvényében lehet majd lépni. Az is bizonyos, ha a régiónk, s benne a megyeszék­hely nem fog össze e tekintet­ben, akkor nem tudják a piac­nak megmutatni magukat a vál­lalkozók sem. Ez pedig tovább mélyíti a gondokat. KE t E T kmt/ppe/r.szon.hu • Expó. A témával kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 310 kB) Sajnálnánk, ha 18 éves múlttal a háta mögött megszűnne az expó." Nos, azóta - még fél év sem telt el s már a bőrünkön érez­hetjük - valóban nagyot válto­zott a világ. Ugyanis a legutóbb is 15 ezer négyzetméteren 200 kiállítót (köztük több külföl­dit), továbbá sok tízezer látoga­tót vonzó kiállítás és vásár jövő­jével kapcsolatban is kérdőjelek merülnek fel.- Bizonytalannak látszik a Kelet-Nyugat Expó további sor­sa - fogalmaz Máthé Csaba, a rendezvénynek kezdetektől he­lyet biztosító Bujtosi Szadidé Csarnok idén kinevezett igaz­gatója, hozzátéve: - Sajnálnánk, ha 18 éves múlttal a háta mögött megszűnne. Amennyiben a ren­dezés jogát birtokló IC Marke­ting Kft.-vel nem tudunk meg­egyezni, nem tartom kizártnak, hogy egy másik cég hajlandó lesz megrendezni jövőre is az expót. Lendvai István, aki szel­lemi termékének tartja a Kelet- Nyugat Expót, s egyik tulajdono­sa a rendező kft.-nek, bizonyos fokig értetlenül állt a szerinte most nem igazán aktuális téma iránti érdeklődésünk előtt.- A Kelet-Nyugat Expóo nincs veszélyben! - szögezte le szigo­rúan, majd némileg megenyhül­ve mégiscsak kifejtette: - Más ff-* .................... Persze, senki sem tud biztosat arra, miként alakulhat a vidéki kiállítá­sok sorsa. LendvaiIstván dolog, hogy ma már mindenki­nek vannak nehézségei. Senki nem tud biztosat, miként alakul­hat a saját, s a vidéki kiállítások sorsa. A gazdasági válság körül­ményei között nem jön a kiállí­tó, mert nincs pénze marketing­Válságban Nincs tehát nagy problé­ma a Kelet-Nyugat Expo-val kapcsolatban, csupán nya­kunkon a gazdasági válság. Ugyanakkor szerkesztősé­günk meg nem erősített for­rásokból arról értesült, hogy megyénk keleti kapcsolataira alapozva, e kapcsolatok fősze­replésével már egy cég meg­kezdte egy jövő évi expo szer­vezését. Közösen fehérítenek Debrecen (KM) - Egységes, gyors és hatékony fellépés a feketegazdaság visszaszorítá­sában - ezeknek az alapelvek­nek a megvalósulását várják a szakemberek attól az együttmű­ködéstől, melyhez kedden írta alá az együttműködési megálla­podást debreceni székházában az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatósága a régióban műkö­dő számos közigazgatási, illetve szakhatósági szervezettel. A felek remélik, hogy a kiszé­lesített együttműködés nagyobb ellenőrzési potenciállal, haté­konysággal és eredményesség­gel társul többek között az adó­zói jogsértések felderítésében, az adó- és járulékfizetők köré­nek kibővítésében. Napjaink biokultúrája Eperjeske (KM) - A garan­tált egészség iránti igényben rejlő gazdasági lehetőségek­ről is szó lesz a III. Eperjeskei Bioalmanap rendezvényén, melyet a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület mándoki csoportja szervez november 21-én, pénteken délelőtt 10 órá­tól Eperjeskén, a polgármeste­ri hivatalban. Az érdeklődők előadáso­kat hallhatnak a SAPS-támo- gatási rendszer előnyeiről a biotermesztésben, S bioener­getika alkalmazásáról a mező- gazdaságban és a gyógyászat­ban. Az eseményen kóstolót is kínálnak különböző biotermé­kekből. ca é* A régió és a világ hírei. Vegyes átlagfogyasztás: 4,2-5.91/100 km. C02-kibocsátás: 110-139 g/km. Új FordFiesta Nyílt Napok november 22-23. a Ford Vagép szalonokban Keressük a legcsinosabb lányt a megyében, aki egy fénykép beküldésével sorsoláson vesz részt és megnyerheti egy hétvégére az új Ford Fiestát! Küldd be a fényképed a dealer@vagep.hu címre és a teszthótvégén az új Ford Fiesta ünnepélyes VIP leleplezésén is részt vehetsz! WIPps,?.. H wka Próbálja ki az új Fiestát a Ford Vagép Nyílt Napokon es nyerjen Sony MP3 lejátszót, vagy válasszon a többi ertokes ajándékok közül! Vagép Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 Velünk spórolhat. Sokat! Nyitva: H-P: 9-18h I Szó: 9-13h 28244 HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents