Kelet Magyarország, 2008. november (65. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-15 / 267. szám
2008. november 15., szombat SPORT /13 LEI NŐI RÖPLABDA Gyorsan röplabdázók Nyíregyháza (KM - M. L.) - Két gyors röplabdát játszó csapat meccsel vasárnap délután (15 óra) a Tiszavasvári úti csarnokban, a női röplabda NB I. Liga Ligacsoportjában. A két csapat, a Nyíregyházi Főiskola SE és a MÁV Előre a bajnokság nyitányán már találkozott, akkor Székesfehérváron a hazaiak nyertek 3:0-ra.- Azóta már nyolc meccset játszottunk, így rutinra tettünk szert. Ráadásul az első fordulóban hiányzott Szikszai is, és a fehérváriak a gyors játékukkal megleptek bennünket. Mi is hasonlóan szeretnénk játszani, így minden bizonnyal látványos mérkőzésre van kilátás. Kétesélyes a találkozó, remélem, minden szettben sikerül megszorítani ellenfelünket, és amennyiben a végjátékokban jól összpontosítunk, akkor gya- rapíthatjuk győzelmeink számát - vélekedett Kolozsi János, a főiskola vezetőedzője. Vannak gondok, hiszen Sipos Tímea beteg, Pethe most gyógyult meg, Koczka és Mányik munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott az edzésekről, miként a főiskolások közül is páran. Tabella A bajnokság állása 1. Veszprém 8 6 2 22:10 14 2. Palota-Böllhoff 8 5 3 19:14 13 3. MÁV Előre 7 5 2 17:8 12 4. Nvireqvházi Főiskola SE 8 4 4 14:16 12 5. Ifjúsáqi váloqatott 6 5 1 17:6 11 6. Haladás VSE 8 3 5 11:15 11 7. Kalocsa 8 3 5 11:20 11 8. Eqer 7 2 5 9:17 9 9. Tatabánya 8 1 7 7:21 9 Miskolcon kell verni a vasat Nyíregyháza (KM - M. L.) - A hazai, Dorozs- ma elleni győzelem után újabb kemény erőpróba elé néz a Nyíregyházi KSE NB I. B-s férfi kézilabda-együttese. A Bartha-legénység Diósgyőrben vizitál szombaton este. A borsodiakkal a sárospataki, felkészülési tornán már találkoztak Farkasék, akkor szoros küzdelemben nyertek a miskolciak. Ahol a hírek szerint van minden: pénz, paripa.... nem titkoltan az első helyet célozták meg.- Nem mi vagyunk az esélyesei a diósgyőri találkozónak, de természetesen mindent megteszünk majd azért, hogy meglepetést okozhassunk. Sajnos, Pisák továbbra is kétséges, Braun játéka pedig iskolai elfoglaltsága miatt kétséges. Ezzel együtt bízom az eredményes szereplésben - summázott Bartha Dénes, a nyíregyháziak mestere. Az edző azt is elárulta, hogy ifjabb Bartha Dénes végre hosszú kényszerszünet után ismét pályára léphet. FÉRFI RÖPLABDA J TTtJ j'J-j-t'ßl-l) TTj JXÍ J J Tj fj J j j-ffsj J . Visszavágni a Szolnoknak Nyíregyháza (KM - M. L.) - Vasárnap hazai pályán, a bujtosi csarnokban (17 óra) vár kemény összecsapás a Nyíregyházi Szőnyegszalon-Főiskola RK csapatára, amely a férfi röplabda NB I. Liga Liga-csoportjában szerepel. A nyírségiek azzal a Szolnokkal játszanak, amellyel a Magyar Kupában kétszer is megmérkőztek. Szolnokon a mieink nyertek 3:2-re, a nyíregyházi visszavágón viszont a Tisza-partiak győztek 3:0-ra. Azóta sok víz folyt le a Tiszán, és jelentősen megerősödött a szolnoki alakulat, amely immáron Koch Róbertét is a soraiban tudhatja. Az egyik oldalon öröm, a másikon üröm, hiszen a sokáig sérült Horváth Lászlónak legutóbb az Achillese sérült meg, így rá hónapokig nem számíthatnak a nyíregyháziak. - Az előjelek nem túl kedvezőek, ám ennek ellenére itthon szeretnénk nyerni a szolnokiak ellen. Sajnos, Horváth László hiányát nagyon megérezzük, több poszton is bevethető volt, és kulcsszerepe volt a nyitásfogadásban. Úgy vélem, vasárnap a védekezésünk lesz a döntő, amennyiben a szolnokiak szélsőütőit megfelelően tudjuk semlegesíteni, akkor esélyünk lehet a sikerre - vélekedett Bugyi József játékosedző. . Tabella A bajnokság állása-— \ 1. Veszprém 4 412:2 8 2. SZESE 5 2 3 11:13 7 I 3. Szőnveqszalon NYFRK 5 2 3 9:12 7 4. Ifiúsáqi váloqatott 3 39:1 6 5. Csepel 4 2 2 7:8 6 6. Győr 5 1 4 5:14 6 7. Szolnok 4 1 3 6:9 5 Látványos jelenet Az amerikai fociban gyakorta láthatunk különleges, látványos jeleneteket. Villámgyors elfutások, akrobatákat megszégyenítő ugrások és vetődések, vagy gőz- mozdonyszerűen egymásnak feszülő óriások gigászi küzdelme. A New York jets-England Patriots találkozón hasonló, érdekes pillanatot kaptak lencsevégre. (Fotó: EPA) ALDI tájékoztató cffné Női vagy férfi korcsolya* 7 499 Ft/pár kemény, műanyag szár. gyors befűzés, vízálló nubuk felsőrész, valamint nejlon-mesh szövet. 3M-Thinsu!ate bélés, keményített és rozsdamentes karbonacél él (HRC 52). élvédővel együtt, méret: 38-45 MY NIGHT STYLE Wellness takaró* Leacril Samwear speciális szálakkal és exkluzív szatén-, illetve selyem-szalag díszítéssel,, magas pamuttartalom, különböző színekben, méret: 150 x 200 cm 5 999 Ft/db MY NIGHT STYLE Steppelt gyapjútakaró* huzat: 100 % pamut, töltet: 100 % gyapjú.termé- szetes anyagok, hőmérséklet-kiegyenlítő anyag- összetétel, komfortméret, méret: 140 x 220 cm 5 999 Ft/db Töltet: A WOOLMAR* äü =ü V»'/ B—i MY NIGHT STYLE Frottír gumis lepedő* 180/200 x 200 cm-es matracméretekhez, különböző színekben, körbefutó gumírozással 2 999 Ft/db MY NIGHT STYLE W7 Mikroszálas flanel ágynemű* vasalásmentes, selymesen puha. kiváló légáteresztő- képesség, különböző modellek, komfortméret, paplan: kb. 140 x 220 cm, párna: kb. 70 x 90 cm 4 999 Ft/garnitura fehér \sJ [(T)| vasarnap 6 999 Ft/garnitúra Gyermek 1999 Ft/db nadrág* puha dzsörzé béléssel, számos kiegészítővel, állítható méretű derékpánttal, méret: TI6 -164 Gyermek hótaposó* masszív, vízálló gumi lábfejrész, vízálló és szennyeződéstaszító teflonbevonattal, meleg, gyapjú belső béléssel, méret: 25 - 36 r /^r^ 2 999 F. 2 999 Ft/pár 1 Gyermek téli á§ alsóruha* 100 % egyiptomi pamutból, rövid ujjú felsőrész és hosszúnadrág, méret: 92 -164 4 9 1499 Ft/garnitúra r V ¥ •-** cmhé Női vagy férfi termonadrág légáteresztő, szennyeződéstaszító és vízálló teflonbevonat, különböző színek és modellek, női méret: 36 - 42, férfi méret: 48-56 1799 Ft/db (fané Női vagy férfi szabadidő különböző modellek és színek, női méret: 34 - 46, férfi méret. 48-56 c/vhé Női vagy férfi polár felső* sportos szabadidő-pulóver, különböző modellek és színek, női méret: 36 - 42, férfi méret: 48 - 54 SÍLCADA Női outdoor harisnya vagy legging* divatos, vastag, különböző mintákkal, TOVÁBBI AJÁNLATAIN KÁT megtalálja az ALDI üzleteiben! Gyermek téli térdzokni, duopack* Gyermek síkesztyű* Női termozokni, duopack* 799 Ft/csomag 399.50 Ft/pár 799 Ft/pár 799 Ft/pár 599 Ft/csomag 299.50 Ft/pár Karácsonyi kekszek, 600 g* Téli tea, 25 x 2 g/ 25 X 2,75 g/25 x 3 g* Levélvarázs, 75 g* 749 Ft/csomag 1248,33 Ft/kg 399 Ft/doboz 7 980/5 803.67/5 320 Ft/kg 349 Ft/csomag 4 653.33 Ft/kg Ajka, Fő út 31. • Balaton le Be, Rákóczi Ferenc út 295, ♦ Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/8 • Budakeszi, Szőtőskert u. 2. ♦ Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. ♦ Budapest, XVI. kar., Bökényfókii út 102 Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Klshatár út 9, • Oetorecen, Ozmán u. 1. • Dunafökfvár, Főzés sor 2-4, • Gárdony, Szabadság út 21. * Gyula, Bkere u. 15/A • Hajdúböszörmény, Kúteö-Szobosztó* út 2/B Halásztatok, Kortxily u. 1. • Hódmezővásárhely. Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C • Kalocsa, Bátyai út 5/A • Karcag, Kisújszállási út 90. • Karincbardka, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündértak út 2. Mohács, Pécsiút • Mosonmagyaróvár, KlráJyhidai út 63. • Nyíregyháza, Káliéi út • Nyíregyháza, Pazonyi út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. * Pécs, Árnyas u. 25 - ♦ Ptteoaba, Fő út 2 * SBdós, Hartcányi út 59. Siófok, Attila ü. 74 • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. ti. • Szombathely, Szent Gellért u. 49.« TörökbáHnt, Süssen u. 1. • Veszprém, Domyal Béla u. 5, • Veszprém, Észak-keleti útgyöríi 6. HIRDETÉS *