Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-03 / 232. szám
2008. október 3., péntek maqyarorszAq /11 Kettes fogatok randevúja Nyíregyháza (KM) - Péntektől vasárnapig a napkori Napkorona központjában randevúznak a kettesfogat-hajtók. Három számban is versenyeznek majd, hiszen a B-kategóriás országos döntő, illetve az észak-magyarországi regionális verseny döntője mellett ekkor lesz a megyei bajnoki finálé is. A fogatok zöme már csütörtökön megérkezett a helyszínre, hiszen pénteken reggel indul a viadal, mégpedig a megszokott forgatókönyvvel. A menetrend 1‘t nit'K, ‘i 00 Foqathaitás _____________________________ Szombat, 9.00 maratonhaitás___________________________ Vas.írnap, 10.00: akadályhajtás, eredményhirdetés. r v Jt Rajtra kész. A francia Loeb a helyszínen teszteli Citroenjét a hét végi 44. Catalunya Ralira. (Fotó: epa) Rosbergék maradnak a Williamsnél Budapest (MTI) - A következő idényben is a német Nico Rosberg és a japán Nakadzsima Kazuki lesz a Forma-les Williams csapat két pilótája. A teszteken - akárcsak idén - a német Nico Hulkenberg is vezet majd. Úszó-vb lesz Budapesten? Budapest (MTI) - Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke megerősítette, hogy a társszövetségekkel, így a vízilabdázókkal együtt Magyarország megpályázza a 2013-as vizes világ- bajnokság megrendezésének jogát. Ez a 2010-es úszó Európa-bajnokság elnyerése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón hangzott el. Sisa Tibor DVTK: Sisa az új mester Nyíregyháza (KM) - A diósgyőri labdarúgóklub ügyvezetője csütörtökön 2011 nyaráig szóló szerződést kötött Sisa Tiborral. A megállapodás kimunkálásában fontos hangsúlyt kapott, hogy a kiváló szakember mindkét centenáriumi bajnoki esztendőben (a 2009- 10-es és a 2010- 11-es kiírásban) a DVTK szolgálatában álljon. Sisa Tibor pénteken mutatkozik be a csapatnak. MAI SPORTMŰSOR Asztalitenis. Megyei csapatbajnokság: Záhonyi VSCApaqy SE IV, 18._____________________________________________________ Lov.i Országos B kategóriás, regionális és megyei kettesfoqat-hajtó bajnoki döntő, díjhajtás. Napkor, 9.00. Teke Nyíregyházi amatőr csapatbajnokság, Városi Stadion, 17. Nyíregyháziak a Világkupán Nyíregyháza (KM) - A hét második felében rendezik a tekézők csapat Világkupáját az ausztriai Ritzingben, ahol a magyar női és férfi bajnokcsapaton kívül a nyíregyházi küldöttség is képviselteti magát. A viadalt ugyanis jövőre a szabolcsi megyeszékhelyen rendezik, így a leendő helyszín is megmutatja magát kiállítási standjával, beharangozva a 2009-es évi viadalt. A magyarok várt helyezésével kapcsolatban a férfiak (Szegedi TE) akár a döntőbe is beverekedhetik magukat a több világbajnokkal felálló csapatukkal, ahol a világcsúcstartó Kiss Norbert is fontos szerepet kap. A nők (BKV Előre SE) a legjobb négybe kerülése már szép eredmény lenne, melyre a kiegyenlített mezőnyben több csapat is áhítozik. A selejtezők után az elődöntőket pénteken, míg a döntőket szombaton rendezik a csodálatos nyolcsávos tekearénában. Sevel: felesleges cselek Révész Attila klubmenedzser is dicsérte a Szpari fiataljainak szerdai teljesítményét. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Szerdán elrajtolt a sokak által nem túl életképes Ligakupasorozat. A Nyíregyháza Spartacus a második vonalbeli Vác ellen biztosan nyert. A hazaiaknál Balogh Zoltán dirigálja az NB III-as ligacsapatot, szerdán Szabó András meccseit, most pedig Révész Attila klubmenedzser véleményére vagyunk kíváncsiak, főként a szombati, Diósgyőr elleni hazai rangadó tükrében. Bizonyító fiatalok- A Ligakupa az, ahol lehetőséget kaphatnak a bizonyításra azok, akik be akarják verekedni magukat a kezdőbe, illetve a fiatalok megmutathatják tehetségüket.- Amit a pályán kívülről láttam és megoszthatok a Kelet- Magyarország olvasóival: mindenképpen dicséretes játékosaink hozzáállása, a fiatalok közül Úr teljesen másként játszott mint az NB III-as csapatban, Nánási és főként Bakos pedig igazán kimagasló teljesítménnyel rukkolt ki. Biztos vagyok benne, hogy egy-két éven belül ott lehetnek néhá- nyan a felnőttcsapatban.- Ami feltűnt, hogy szünet után, amikor már többségben voltak a fiatalok, kiütközött fizikai fölényünk és az osztálykülönbség. Még idő kell...- Ami a felnőttkeret tagjait illeti, örülök annak, hogy Dosso végre gólt szerzett. Lippai bizonyára nagyon akart, ezért ütköztek ki a hibái, volt néhány eladott labdája. Csalódást okozott Sevel, aki végigjátszotta a kilencven percet. Megint meghalt a cselekben, nagyon egyé- nieskedően játszott. Megtörte a csapat lendületét.- Persze tudtuk, hogy bár nagy tehetség, idő kell ahhoz, hogy értékeit a csapategység alá rendelje. Egyébként a felnőttek közül, ha bárkit beállíthatnék szombaton a kezdőbe, biztosan nem vallana szégyent - így Révész Attila. amim sport.szon.hu Hírek, fotók, videók a megye focijáról. Szpari-DVTK: rendőrségi tájékoztatás A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a következő tájékoztatót küldte lapunknak: Az október 4-i Spartacus-DVTK mérkőzésre vonattal Nyíregyházára érkező szurkolókat buszokkal szállítják a stadionba és vissza. A vasútállomáson, valamint a különbuszokon a DVTK biztonsági személyzete mellett rendőrök is lesznek. Saját szurkolóik beléptetését és a vendégszektor biztosítását a DVTK biztonsági személyzete végzi. Az erre jogosult bizottság nem minősítette kiemelt kockázatúnak a mérkőzést, a rendőrség így a sta- * dión külső biztosításáért felel, szükség esetén azonban bent is intézkedési kötelezettség terheli. Dosso végre gólt szerzett (Fotó: Olajos Tamás) Kemény szervákkal nyitnának ■ Szombaton a bujtosi csarnokban kezdi a bajnokságot a Betonút-NRK együttese. Nyíregyháza (KM) - Szombaton kétfrontos Nyíregyhá- za-Miskolc összecsapás lesz. A slágert a Spartacus-DVTK élvonalbeli focimeccs (18 óra) jelenti, viszont a párviadal nyitányát a bujtosi csarnokban játsz- szák (17 óra), ahol a női röplabda NB I. Ligabajnokság Kiemeltcsoportjának első fordulójában a Betonút-NRK a Miskolc együttesét fogadja. A két együttes vasárnap az Educar Kupán már meccseit egymással, akkor a mieink simán, 3:0-ra (15,4,13) nyertek.- Természetesen mindenképpen győzelmet várok a bajnoki nyitányon, fontos az, hogy győzelemmel kezdjen a csaMerkószkinak is jól kell majd nyitást fogadnia (Fotó: Sipeki Péter) pat - kezdte lapunk tájékoztatását Ludvig Zsolt vezetőedző. - Sajnos, a sérült Erdősné nem lehet majd pályán, ám remélhetőleg a fiatalok majd bizonyítanak. A biztos győzelem mellett azt várom az együttestől, hogy kemény nyitásokkal indítva uralja a játékot, a mi elképzelésünk valósuljon meg. Ameny- nyiben így lesz, biztosan nyerhetünk. Rérletek, belépők Péntektől a bujtosi csarnokban már megvásárolhatók az együttes hazai mérkőzéseire szóló bérletek, illetve érvényesíthetők a törzsszurkolói bérletek. Egyébként sem a bérletek, sem a belépőjegyek árát nem emelték, az éves bérlet 4 ezer forint, a felnőttbelépő 600, a kedvezményes pedig 300 forint. 1. Bayern München-Bochum 1 2. Leverkusen-Hertha 1 X 3. Mönchenqladbach-FC Köln X 4, VFB Stuttgart-Bremen x 1 5. Cottbus-Hamburq 2 6. Dortmund-Hannover X 7. Schalke-Wolfsburq 1 X 8. Internazionael-Boloqna 1 9. Chievo-Fiorentina 2 10. Genoa-Napoli 2 11. Juventus-Palermo 1 12. Siena-Roma 2 13. Manchester C.-Liverpool X 14. Cagliari-Milan 2 Olimpia 2016! Budapest (MTI) - Kereken egy esztendő múlva, 2009. október 2-án dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról, hogy mely város rendezheti a 2016-os nyári ötkarikás játékokat. A koppenhágai szavazás előtt a négy érintett - Rio de Janeiro, Madrid, Chicago és Tokió - lázas, izgalmas és minden bizonnyal kimerítő kampányra készülhet fel. Ez van, bizony ezt kell szeretni Fehérgyarmaton ■ A három idegenbeli meccsét megnyerő kézilabdacsapat szombaton végre otthon játszik. Fehérgyarmat (KM - K. T.) - Bánja kánya. Legalábbis utólag már nem „drazséznak” a történteken a keleti végen. A Fehér- gyarmati VSE-Fevill NB Il-es férfi kézilabdacsapata ugyanis olyan menetelésbe kezdett, amire még nem volt példa. A határ menti katlan elfoglaltsága miatt a Csapos János játékos-edző gardírozta gárda az őszi szezonban rendre idegenben kénytelen fellépni - mindössze háromszor mutathatja meg magát saját fanatikusainak. Mindhárom eddigi túrájuk jól sült el: a Nyírbátor, Nádudvar, legutóbb a Bocs eltángá- lásával a második helyre nyomult fel a Gyarmat - csupán a Hajdúböszörmény és a Hajdúnánás domborított hasonlót.- Maximum négy pontot számítottunk erre a három meccsre, a csapat hál’istennek túlteljesítette a tervet - adott hangot örömének Tankóczi Gyula, az FVSE-Fevill ügyvezető elnöke. - Sajnos, kissé szerencsétlen módon alakult a programunk, ilyen még nem fordult elő velünk, pedig nem ma kezdKoncz László továbbra is oszlopos tagja a Gyarmatnak (Fotó: KM-sport) tem a „szakmát”, de ahogy mondani szokás, ez van, ezt kell szeretni. Ráadásul nekünk istenigazából csak a szombati játéknap felel meg: a fiúk egy része tanul, számukra a péntek még korai, a vasárnapi pedig már késői időpont. A lényeg, hogy most végre itthon szerepelhetünk, a Balmazújvárost fogadjuk. A törzsközönség biztosan eljön majd, de érzésem szerint már mások is „kiéheztek” a kézilabdára. Megjegyzem: ezen kívül csak két hazai mérkőzésünk lesz még ebben az évben, vagyis sűrűn nem láthatnak minket a drukkerek, a következő négy összecsapást például idegenben játsszuk... KELET kmtippek .szon.hu •Ez történt. A gyarmatiak eddigi meccseinek tudósítása, letölthető (PDF, 10 kB)