Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / 254. szám

2008. október 30., csütörtök KILÉT HÁTTÉR /3 Rontásra váró világrekordunk Galambos Béla galambos@infonn.hu A pénzügyi mentőövért cserébe a Nemzetközi Valutaalap nem kizárt, hogy kiköveteli egyebek mellett az önkormány­zati rendszer átalakítását is, ami jelenle­gi állapotában - hiába is szépítenénk - meglehetősen nyomasztó terhet jelent az országnak. Ez viszont igen fájdalma­san érintheti a pártokat, hiszen a kinyúj­tott kezüket jelentő, nagyrészt önkormány­zati pozíciŐKból jövedelmet húzó aktivis­táik - akik a hatalomgyakorlásban, a pén­zek helyi elosztásában is fontos szerepet játszanak - igen-igen sokba kerülnek. Kis­sé túlzónak tűnő becslések szerint, ha az európai tendenciáknak megfelelő önkor­mányzati struktúrát tudnánk bevezetni, az évente ezermilliárd forint megtakarítást tenne lehetővé, ami nagyjából megfelel a külső adósságszolgálat mértékével. Önkorlátozásra van szükség, és a poli­tikának - bármilyen nehéz is - magán kell kezdenie, ha mástól is ezt várja el. Elgon­dolkodtató, hogy 3200 magyar települési önkormányzattal s annak 26 ezer képvise­lőjével, az egy főre jutó hivatalok, továbbá képviselők számában valószínűleg világ­rekorderek vagyunk. Szakemberek sze­rint a kis falvak kivételével a jelenlegi lét­szám fele is bőven elég lenne. De hát a pártok ellenérdekeltek abban, hogy hoz­zányúljanak a parlamenthez és saját helyi háttérembereikhez. Az viszont remény- teljes, hogy a létszámcsökkentést a jelen­legi önkormányzati vezetőink sem tartják ördögtől valónak. Itt olvashatják az 50 fokos blogot! Nem jelent megtakarítást Nyírparasznya (KM) - Hatékonysági szem­pontból kedvező lenne a képviselő-testületek létszámának csökkentése - válaszolta érdeklő­désünkre Szabó János, Nyírparasznya polgár- mestere, aki úgy véli, az általa irányított tele­pülés 7 tagú testületé négy fővel is eredménye­sen működne.- A kisfalvakban ugyanazon kérdésekben hozunk döntést, mint a nagyobb településeken. A községeket célszerűbb kis létszámú, inkább kellő képzettségű lakókból álló közösségnek irá­nyítani, így elkerülhető a széthúzás - hangsú­lyozta, és elmondta, nem ért egyet azok véle­ményével, akik költségcsökkentési szándékkal minimalizálnák a létszámot.- A költségvetésben a legcsekélyebb kiadá­si tényező a képviselői tiszteletdíj, így jelen­tős megtakarítást nem eredményezne a kisebb testület. Ha viszont erről másképp vélekednek valamelyik településen, lemondhatnak a tiszte­letdíjról, hiszen ezt az összeget is a képviselők határozzák meg - emelte ki Szabó János. Avarfújó. Igazán gyors megoldás! (Fotó: Racskó Tibor További fotók és videó: ww.szon.hu Ön szerint a mozdonyvezető a hibás a Mono- rierdőnél történt vonatszerencsétlenségért? Szavazók száma: 65, 2008. 10. 29. 19 óra Igen 43,08% I Nem 56,92% Következő kérdésünk: Ön szerint kisebb létszámmal is dolgozhatnának az önkormányzati képviselő-testületek? www.szon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Engednének a negyvennyolcból Az önkormányzati vezetők szerint megold­ható lenne a képviselői létszám csökkentése. Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatát negyvennyolc képviselő alkotja, a testüle­ti tagok 95 680 forintot kapnak havonta. Aki valamely bizottság alelnöke vagy tagja, annak a tisz­teletdíja havi 138 736 forint, aki pedig valamely bizottság elnö­keként is dolgozik, havi 181 792 forintot kap. A közgyűlés elnö­ke, Seszták Oszkár szerint ennél kevesebb képviselő is el tudná látni az önkormányzat felada­tait, természetesen úgy, hogy a demokratikus képviseleti elv ne sérüljön. - A gazdasági válság arra ösztönzi a döntéshozókat, hogy foglalkozzanak a kisebb állam megvalósításának lehe­...................... A megyei önkor­mányzat esetében egy esetleges lét­számcsökkentés nem veszélyeztet­né a biztonságos működést. Seszták Oszkár .............................................. tőségeivel, és ahogyan felmerül az Országgyűlés létszámának csökkentése, úgy a megyei és a települési önkormányzatok szű­kítéséről is egyre több szó esik - mondja a közgyűlés elnöke. - A takarékosság elve és a képvisele­ti elv áll egymással szemben, a személyes véleményem az, hogy a megyei önkormányzat esetében egy esetleges létszámcsökkenés nem veszélyeztetné a biztonságos működést. Mindez magával von­ná az önkormányzati rendszer átgondolását is, ahhoz ugyan­is, hogy eredményesen és való­ban hatékonyan működjenek a megyei önkormányzatok, meg kellene erősíteni a jogosítványai­kat. A rendszerváltás után túlsá­gosan is legyengítették a megyé­ket, az önkormányzati középszint 'ill • 1 X* m ll&flraH f iá - aJ iáj í* i frAgfe Á fcjjl 4 • fti \, mm- JHlf Imim, nMMMM iifsfeí Elképzelhető, hogy a jövőben kevesebben alkotják a testületet? (Illusztráció: Balázs Attila) teljesen megoldatlan. Mindez egy komplex probléma, amit kezel­ni kellene, ám attól tartok, hogy jelenleg az országban nincs meg az a bizalmi helyzet, mely azt eredményezné, hogy a Parlament elfogadja a kétharmados törvény módosítását. Nyíregyháza közgyűlését 35 testületi tag alkotja, a megye- székhely önkormányzati képvi­selőinak az alapdíja havonta 100 ezer forint, a bizottsági elnök, s a tanácsnok az alapdíj 80 százalé­kával növelt összeget, a bizottság­ban tagként részt vevő képviselő pedig az alapdíj 45 százalékával növelt összeget kapja, az önkor­mányzati képviselők havonta maximum 30 ezer forint összeg­ben természetbeni juttatásban is részesülnek. A város polgármes­tere úgy véli, akár tízzel is csök­kenthetnék a képviselők számát, a feladataikat akkor is el tudnák látni, Csabai Lászlónétól pedig azt is megtudtuk, hogy a képvi­selő-testületek karcsúsítása egy­általán nem újkeletű. - Ezzel már közel másfél éve foglalkozunk, az önkormányzati szövetségek ki is dolgoztak egy erre vonat­kozó javaslatot, de mivel a Par­lament a saját létszámában nem tudott megállapodni, a javaslat nem került az Országgyűlés elé Bennünket képviselnek 100 lakosig 3 képviselő 600 lakosig 5 képviselő 1300 lakosig 7 képviselő 3 ezer lakosig 9 képviselő 5 ezer 11 képviselő 10 ezer lakosig 13 képviselő ________ a 10 ezer lakosnál nagyobb te­lepüléseken és a fővárosi kerületek­ben a képviselők egy része egyé­ni választókerületben, másik része kompenzációs listáról jut mandá­tumhoz. 25 ezer lakosig 10 egyéni, 7 listás 50 ezer lakosig 14 egyéni, 9 listás 60 ezer lakosig 15 egyéni, 10 listás 70 ezer lakosig 16 egyéni, 11 listás mandátum._________________________ Minden további 10 ezer lakos után 1-gyel nő az egyéni választókerületi és minden 15 ezer lakos után 1-gyel nő a megválasztható listás képvise­lők száma.__________________________ Budapesten 676 önkormányzati kép­viselő van- mondja a város első embere. - Elsősorban a főváros és a megyei önkormányzatok képviselői lét­számának csökkentése merült fel, de a városokat is érintette volna a szűkítés. Van egy másik út is, ami egy nagy létszámú testületet képzel el, egy olyat, melynek tag­jai nem kapnak térítést, s negyed­évente egyszer a nagy ügyekben döntenek, mellettük pedig egy 15 fős szakmai bizottság ope­ratív testületként végzi a mun­kát. Korábban tehát nem jutott el a javaslat az Országgyűlés elé, ebben a helyzetben azonban kel­lene, hogy legyen esély az elfoga­dásra - mondta Csabai Lászlóné, s hozzátette: a város évi költség- vetése 41 milliárd forint, ebből a működési költség és egyéb költsé­gei - ami többek között a polgár- mester, az alpolgármesterek, s a testületi tagok bérét is tartalmaz­za - a költségvetés 0,2 százalékát teszi ki. - Ez nem jelentős összeg a költségvetésünkben, a lépésnek inkább szimbolikus jelentősége lenne - emelte ki. k m tippek, szon.hu • Önkormányzatok. A települési önkormányza- tok javaslatairól bővebben olvashatnak (PDF 75 kB) Nem okozna problémát Nyíregyháza (KM) - A hét­ezer lelkes város, Ibrány ügyeit egy 13 fős képviselő-testület inté­zi, a település jegyzője, Bakosiné Márton Mária szerint a műkö­dőképességet nem befolyásolná, ha ennél kevesebb tag alkotná a testületet.- Úgy vélem, ha tízen lenné­nek, akkor is el tudná látni a feladatait az önkormányzat, és ez a létszám lehetővé teszi, hogy a teljes lakosságot reprezentál­ja - mondta lapunknak a jegy­ző, aki hozzátette: törvény hatá­rozza meg, hogy az adott lakos­ságszámhoz hány tagú testületet kell választani, a képviselők tisz­teletdíja esetében a törvény egy keretszámot ad meg, Ibrányban a képviselők havi bruttó 40 ezer forintot kapnak. Megkeződnet az aláírásgyűjtés Nyíregyháza (KM) - Az Alkotmánybíróság szerdán helyben hagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) korábbi határozatát, így meg­kezdődhet az aláírásgyűjtés az Országgyűlés feloszlatásá­val kapcsolatban, amelyet a Magyar Polgári Demokráci­áért Alapítvány kezdeménye­zett. Az Országos Választási Bizottság még májusban hite­lesítette azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyet a Magyar Polgá­ri Demokráciá-ért Alapítvány képviseletében nyújtottak be. Az íven szereplő kérdés: „Kez­deményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimond­ja a feloszlását”? Ön csökkentené az önkormányzati képviselők létszámát? A kisebb létszámú képvise­lő-testületek is eredményesen tudnának tevékenykedni, ez jóval kisebb költséget jelente­ne a településeknek. A megta­karított pénzösszeget fejlesztés­re és munkahelyek teremtésére fordíthatnák az önkormányza­tok - vélekedik a nyírbátori Kele­men Krisztina. Szarka Judit Kisarban él, és azt mondja: a választáson indu­lónak tudnia kell, milyen fele­lősséggel jár a képviselői mun­ka. - Költségmegtakarítási szem­pontokat figyelembe véve célsze­rű lenne megvizsgálni, szükség van-e ekkora testületekre - vála­szolta. Képviselőként azt mondha­tom, kisebb létszámú testület is elegendő lenne a működéshez. Nálunk kilenctagú a testület, de öt fővel is eredményes lenne a munka! - fogalmazott őszintén a mérki Aradi Ferenc. Szőllősi Irén (Nyíregyháza): Ha rajtam múlna, én bizony nemcsak a képviselők létszámát, hanem a Kelemen Krisztina Kevesebb képviselő esetén több jutna fejlesztésre Szarka Judit Felül kell vizsgálni, hány főre van szükség Aradi Ferenc Kisebb létszám is elég lenne Jobbágy Zoltán Bacsó Krisztina A közszolgálat legyen iga- Nem dolgoznak értünk éjt zi szolgálat! t nappallá téve Szőllősi Irén Fele létszámot és fele fize­tést! fizetését is jelentősen csökkente- ném. Sokakhoz hasonlóan úgy vélem, fele ennyien, jóval kemé­nyebb munkatempót diktálva is eredményes lehet a munka. A havi illetményüket is lefarag­nám akkora összegre, amennyi­ért az átlag magyarok dolgoznak. Kíváncsi vagyok, hogyan boldo­gulnának annyi pénzből! Jobbágy Zoltán (Nyíregyháza): Sokkal több politikusra, képvise­lőre és pártra lenne szükség, ám egyiknek sem adnék fizetést! Ha vállalják a köz szolgálatát, a nép érdekeinek képviseletét, tegyék azt elhivatottságból, ne pedig a meggazdagodás reményében! Bacsó Krisztina (Örökösföld): Senkitől nem sajnálom a jól meg­érdemelt, tisztességes mértékű fizetést, ha valóban megdolgozik a pénzéért. A képviselők eseté­ben (tisztelet a kivételnek) azt lát­juk, hogy nem dolgoznak értünk éjt nappallá téve, legalábbis nem sok jelét látni, ha mégis. A lét­számukat már régóta csökken­teni kellett volna.

Next

/
Thumbnails
Contents