Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-22 / 248. szám
2008. október 22., szerda MINDENFELŐL /2 • Megszüntetve. A rendőrség és az ügyészség által nyilvánosságra hozott statisztikából is az derül ki: a 2006. őszi zavargásokkal összefüggésben indított eljárások közül jóval több nyomozást szüntettek meg, mint ahány ügy jogerős ítélettel zárult: a 2006. szeptemberi-októberi fővárosi tüntetésekkel kapcsolatban 348 eljárás indult, ezek közül 224-et megszüntettek. Jogerős ítélet 38 ügyben született. jókat töprengtem tavasszal, hopy miért nem hív fel a bank. Miért nem szol, hogy jelentősen csökkent az euro és a svájci frank átváltási ára. Jólesett volna, ha rámcsörögnek. Bezzeg most ijesztgetnek, hogy belegebedek a visszafizetésbe. Szerencsére a jóságos állam álságos módon nyugtatgat, hogy segítenének a devizahitel kelepcéjébe szorultaknak. ígérik, hogy megnyújtatják a bankokkal a futamidőt, s ezzel megduplázzák az egyébként sem szerény pénzintézeti profitot. Vagy forint alapúra váltják a devizahiteleket. Mondják ezt, miközben tudjuk, hogy az állami nagy kölcsönök törlesztésére se futja. A jegybank elnöke viszont őrzi kincstári józan higgadtságát, amire most nagy szükségünk van. Semmi populista demagógia. Szerinte a devizahitelesek gondja privát ügy, mindaddig, amíg az adósok csődje dominószeruen nem döntögeti a bankokat. Amíg viszonylag olcsó volt a svájci frank, erős a forint, jól jártak a kölcsönvevők. Jobban mint a forintosok. Egyébként is tanulja meg mindenki, hogy csak annyi kölcsönt vállalhat, aminél legalább 15-20 százalékos kamatkockázatot bármikor képes elviselni. Biztosan lesz atyáskodó állami mentőcsomag a devizahiteleseknek. És ha lesz, a forintosok is követelik majd. Mit szólnak majd a bankok, ha a saját nyereségük terhére nekik kell kiegyensúlyozni az adósok árfolyam-veszteségét. Megtörténhet, hogy a külföldi tulajdonú bankok közül besokkolnak néhányan és kivonulnak az országból. Tavasszaí a 230 forintos euró- nál nem telefonáltak, most viszont szóltak, hogy együtt sírunk. Az erős forintnál együtt is nevethettünk volna. Nemzeti csúcs után: ötpárti Budapest (MTI) - ötpárti egyeztetést kezdeményezett szerdára az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - az MSZP és a Fidesz is ott lesz. Közös ■ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyi téren a Magyar Köztársaság és Romá- | és Calin Popescu Tariceanu román kormány- nia kormányainak negyedik együttes ülése fő ellép a díszegység előtt a szegedi Széche- előtt. (Fotó: mti) „Áttörés történt" Szeged (MTI) - Csak a következő román parlament dönthet a kisebbségi törvényről - mondta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök kedden Szegeden, a magyar-román kormányülés után, arra hivatkozva: már csak néhány nap van hátra a választásokig. Gyurcsány Ferenc szerint a nemzeti kisebbségeket megilletik azok a jogok, amelyek azt biztosítják, hogy „megélhessék saját identitásukat”. Gyurcsány Ferenc, a kormányülés kezdetén úgy értékelte: az elmúlt négy évben sokat fejlődtek a román és a magyar kapcsolatok, „áttörés történt”. Helyzetértékelés: „kezelhető" Orbán Viktor szerint tízmilliárd eurós növekedési programra van szükség. Budapest (MTI) - Orbán Viktor szerint a miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak, az MSZP-nek gondoskodnia kell arról, hogy cselekvőképes vezető álljon az ország élén. A Fidesz elnöke, miután a Budapest Értéktőzsde vezetőivel tárgyalt kedden, arról is beszélt, hogy 10 milliárd eurós növekedési programra van szükség. Orbán Viktor a több mint egyórás találkozó után a kormány devizahitelekkel kapcsoOrbán Viktor latos elképzeléseire vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta: nem érti az ütemezést, mert ebben a pillanatban még kezelhetőek a devizahitelek. Szerinte azzal viszont, hogy a kormány bejelenti, hogy a devizahitelek válságba fognak jutni, azt jelzi előre, hogy a forint tovább fog gyengülni. Szerinte az elmúlt időszakban a kormányzat a forintot mesterséges eszközökkel, mesterségesen erős állapotban tartotta, ha viszont árfolyama reális áron mozgott volna 250 és 260 forint között, a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését. Hangsúlyozta: Magyarország mostani, katasztrófához közeli állapota nem következik a gazdaság helyzetéből, a magyar gazdaság sokkal jobb állapotban van annál, mint amilyen híreket készpénznek vesznek róla a világ pénzügyi központjaiban. Hárítás Az ország helyzetével foglalkozott nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc kormányfő is, aki Szegeden kijelentette: Magyarországot nem fenyegeti egy, a nyugatihoz hasonló bankválság, az általános negatív hatások alól azonban nem biztos, hogy meg lehet védeni az országot. „Abban viszont bízom, hogy ennek kártékony hatását nagymértékben tudjuk csökkenteni” - mondta. Magyarország egyrészt a pénzügyi válság elhárítására készül, másrészt a gazdasági lassulás hatásainak csökkentésére - mondta. A magyar kormány egyebek mellett 3-4 milliárd eurós támogatással szeretné a kis- és közepes vállalkozások lehetőségeit növelni. A kabinet olyan programot is indít, amely- lyel segítenék ezeknek a vállalkozásoknak a külföldi piacokra jutását is - jelentette be a miniszterelnök. A Liga nem kér a pénzből... ■ Az Advertum megkötötte a kölcsönszerződéseket, és most az MHLL-re vár. Budapest (MTI, ÉKN) - Az Advertum Kft. megkötötte a bankokkal azokat a kölcsönszerződéseket, melyek segítségével kiegyenlítheti a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) 3,1 milliárd forintos adósságát, illetve kiépíthet egy országos médiarendszert. Az MHLL pénteken nemet mondott az együttműködésre a vállalkozással, melynek azonban nincs is feltétlenül szüksége erre. „Aláírt szerződéseink vannak a bankokkal, így hamarosan elkezdődhet a folyósítás. A pénz utalása teljesen független attól, hogy megállapo- dunk-e a Ligával, de hangsúlyoznám, hogy az egyezségre törekszünk - nyilatkozta az MTI-nek Klausmann Viktor, a Nyíregyháza és a Diósgyőr élvonalbeli labdarúgócsapatának marketing- és médiajogaival rendelkező Advertum szóvivője. „A két kölcsönszerződés közül az egyik teljesen rendben van, a másikról csupán két, kormányzati oldalról várt aláírás hiányzik.” „Mandiner nélkül” A kormánygaranciával biztosított, összesen 5,2 milliárd forintos hitel folyósításának menetéről Klausmann elmondta, hogy a 3,1 milliárd szinte „mandiner nélkül“ az APEH-hez vándorol. • A kiépítendő médiarendszerhez szükséges 2,1 milliárd forint több lépcsőben érkezik majd az Advertumhoz, s a felhasználást egy beruházási biztos felügyeli. Első körben az összeg 15-20 százalékát kapná meg a cég, ezzel az országos médiarendszerhez szükséges alapokat építené ki, a többi rész pedig a szerződésben vállaltak szerinti ütemben érkezne, de mindig csak akkor, ha korábban, a vállaltaknak megfelelően használta fel az Advertum a pénzt. Lapunk kíváncsi volt Tarsoly Csabának, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga elnökének véleményére is, aki udvariasan, de elutasította kérdéseinket, és nem kívánta bővebben kifejteni az MHLL álláspontját az ügyben. Advertum, még Október elején jelentette be az Országos Rádió és Televízió Testület, hogy felszámolást indít az Advertum-érdekeltségű MTCJonatán Rádió Kft. ellen. Az ok, ami miatt a cég nyíregyházi rádiójának műsorszolgálati engedélyét is felmondták: a fizetési felszólítás ellenére sem fizettek. A díjtartozás miatt a hatóság már a nyáron is tett lépéseket: a cég egy debreceni és egy miskolci koncesszióját július közepén visszavonták. Az Advertum Nyíregyházán azzal került az érdeklődés homlokterébe, hogy a Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Centrumát bérli, a következő feltételekkel. A tizenöt évre szóló szerződés szerint az első évben a bérleti díj felét kell fizetniük, és a rezsit a főiskola állja. A főiskola média centerében gyakorlati oktatást biztosít a főiskola hallgatóinak, és ezért a főiskola az Advertumnak fizet. H X ifi ft _________......................... 'ajj'ímv;;, ..........'Ah A válság elkerülését segítő hitelek vállalkozásoknak ■ A cél: mielőbb alkalmazkodni a változásokhoz - a növekedési csomagról beszélt Bajnai Gordon. Nagy József jonef.nagyeinform.hu Budapest (ÉKN) - A kedvezőtlenül alakuló nemzetközi körülmények közvetett hatásai fokozottan érinthetik a kis és közepes vállalkozásokat. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által életbe léptetett KKV növekedési csomag meghirdetésének célja, hogy a hazai GDP felét adó és a magyarországi munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és közép- vállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen ebből. 100 millió, 10 évre Ezt a K&H budapesti központjában tartott sajtótájékoztatón Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter közölte, amikor ismertette a mikro-, kis- és közép- vállalkozások megerősítését szolgáló intézkedéseket. Ennek apropója: keddtől a K&H teljes fiókhálózatánál elérhetőek a megújult, kedvezőbb konstrukciójú Új Magyarország Mikrohitelek. Könnyítések A K&H jelentős érdeklődésre számít és ebben vélhetően nem is csalódnak, hiszen az új hitelkonstrukcióval akár 10 millió forintot is kaphat egy mikrovállalkozás, 10 év futamidővel. Ezt követően indul a hitelgarancia program is, amelynek segítségével a 10-100 millió forint hitelt felvevő vállalkozások hitelének 80 százalékáig az állam garanciát vállal. Még ebben az évben pedig a kereskedelmi bankok új refinanszírozási hitelhez jutnak, amelyből szintén a KKV szektor számára kell kedvező kamatozású hiteleket folyósítaniuk. A tárca vezetője elmondta, hogy a kormányzat által két héttel ezelőtt meghirdetett 800 milliárd forintos vállalkozás-élénkítő csomag hatékonyan segíti a vállalkozásokat a válság negatív hatásának kivédésében. Szűkülnek a piacok, lassul az export, kevesebb beruházás indulhat, és mindezek hatására növekedhet a munkanélküliség. Épp ezért a vállalkozásoknak új üzleti tervet kell készíteniük, hogy mielőbb alkalmazkodni tudjanak az új körülményekhez. Szólt arról is, hogy eddig ötezer vállalBajnai Gordon (Fotó: ÉKN) kozás jutott hozzá fejlesztéseit segítő uniós forráshoz, és ez a szám rövid időn belül tovább emelkedhet, mivel kedvezőbbé válnak a feltételek, így több, a romló piaci feltételekkel küzdő vállalkozás is pályázhat. A könnyítések közé tartozik, hogy a pályázatokon azok is indulhatnak, akiknek az előző évben árbevételük 10-25 százalékkal csökkent, illetve csökken a korszerűsítést követő árbevételnövekedési elvárás is 1 százalék- ponttal. „Bőven van erre forrás" A banki „feketelistákról” kérdeztük a minisztert (a pénzintézetek nem fogadják el az önkormányzatok ingatlanfedezetét a hiteligénylésekhez). (Jóllehet a kérdés nem kapcsolódott szorosan az elhangzottakhoz, az önkormányzatok és a helyi kisvállalkozások eredményes működése nem választható el.)- A Magyar Fejlesztési Banknál van egy önkormányzati infrastruktúra-fejlesztési és önerőfinanszírozási alap. Ha valahol egy önkormányzat nem kap hitelt önrészre, akkor jöjjön a Magyar Fejlesztési Bankhoz, ahol bőven van erre megfelelő forrás. Ha reális tervvel rendelkeznek, akkor reális az esély is ennek megszerzéséhez. Aztán ott van még az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium gondozásában lévő önerő Alap, amely nem is hitel, azt pályázaton lehet elnyerni, ez is a hátrányos helyzetű térségeket segíti. A Magyar Fejlesztés Bank pedig hitelfinanszírozással áll rendelkezésükre. Az a célom, hogy a nehezedő körülmények ellenére ne, vagy minél kisebb mértékben sérüljenek a kis és közepes vállalkozások fejlesztési tervei - mondta befejezésül Bajnai Gordon miniszter.