Kelet Magyarország, 2008. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-20 / 221. szám

2008. szeptember 20., szombat SPORT /13 Vérbeli tekerangadó Nyíregyháza (KM) - Két százszázalékos, ráadásul egyforma „szettaránnyal” (14:2) ren­delkező csapat találkozik vasárnap a férfi te- kézők NB I-es bajnokságában. Egyértelmű, hogy a Keleti-csoportban a Nyíregyházi TK-Bp. Erőmű mérkőzés lesz a rangadó. A 11 órakor kezdődő összecsapásra a hazaiak az első két meccsen aratott fölényes győzelem után érthetően jó hangulatban készülnek, és remélik: a 3400 csapatfa körüli teljesítmény elég lehet a győzelemhez. Az Erőmű a tavalyi bajnokságban a nyugati ágon épphogy lema­radt a Szuperligáról - ilyen szempontból is teljes a hasonlóság, hiszen az NYTK is a má­sodik helyen végzett Keleten. Az NB I-es der­bi után a városi amatőr bajnokságból verbu­vált gárda is bemutatkozik az NB III-as soro­zatban Nyíregyházi TK II néven, az első el­lenfél 14 órától a Somoskő lesz. Tiszta. Befejeződött a nyomozás a fér­fi teniszezőket érintő bundabotrányban, ahol a hatóságok végül nem találtak semmi szabálytalanságot. Az ügybe be­lekeveredett orosz Nyikolaj Davigyenko örül, hogy végre pont került a történet Végére. (Fotó: EPA) LABDARUGÓ HB III. Tisza-csoport, 7. forduló Szombat, 16 óra Tuzsér-Balkány ___________V.: Takács I. (Sápi, Butt)________ Tiszalök-Hajdúböszórmény V.: Kátai (Gálán, Sipos A.) ______ Vasárnap, 14 óra _______________________________________ Berettyóújfalu-lbrány ______V.: Szigetvári (Domoszlai, Gyetvai) Vasárnap, 16 óra Tiszakanyár-Nyireqyháza Spartacus II _____________________ _________________________V.: Nagy F. (Benkő, Takács A.) Kemecse-Nyírmada _______V.: Horváth G. (Tóth T., Sipos L.) Volán-Sényó-Létavértes V.: Kassai (Kalász, Dósa) ________ Hajdúszoboszló-Várda SE V.: Kiss A. (Barta, Gyertyás) Diósgyőr ll-Nagyecsed V.: Krizbai (Puskás, Török) _______! •' ' J LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY Dr. Zilahi-csoport, 6. forduló (kezdés: 16, ifi: 14) Szombat Tiszavasvári-Tiszabecs V.: Kozics (Takács A„ Tordai) Vasárnap Szakoly-Újfehértó ________V.: Kis A. (Szabó I., Seregi)______ Demecser-Záhony _______V.: Vasas (Király A., Vida J.) Nyircsaholy-Kótaj _______V.: Bíró Cs. (Tömöri Gy., Vascsák) Mándok-Nyírbátor _______V.: Vitkai (Csáki, Kozics)_________ Nyírkarász-Gyulaháza V.: Szabó Z. (Takács A., Hadházi) Nagyhalász-Nyírtelek V.: Homonai (Szabó J., Molnár S.) Fehérgyarmat-Nagykálló V.: Kocsis (Kristán, Tóth M.) LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY Kezdés: 16, ifi: 14 Díjözön*csoportr 6. forduló Vasárnap Levelek-Bókóny __________V.: Szíjjártó (Nagy J., Kozma Zs.) Gávavencsellő-Nyíribrony II Cs.) V.: Domoszlai (Bendik Hegedűs Kölyök SC-Máriapócs A.) Oros, v.: Benkő R. (Maruzs, Jekő Kálmánháza-Öfehértó V.: Major (Pokaraczki, Máier) Nyfrluqos-Nyírpazony V.: Henzsely (Fábián, Benkő P.) Nyírqyulai-Rakamaz V.: Sándor Cs. (Papp l„ Moldován) Kállósemién-Apaqy V.: Sipos (Szikora, Kovács S.) NyírvasvárF-Nyírmihálydi V.: Bendik T. (Kormány, Sztányi) Vasárnap Pátroha-Vaja V.: Labancz (Lippa, Takács Z.) Petneháza-Komoró V.: Kiss L. (Éva, Schmidt K.) Ajak-Rohod V.: Szűcs N. (Szőnyi, Foqarasi) Pap-Anarcs V.: Csikós (Maleskovits, Sitku) Jéke-Kék V.: Sinka (Tassy, Szűcs T.) Úidombrád-Dombrád V.: Czene (Ésik I., Baloqh J.) Fényeslitke-Tiszamenti SE gyi L.) V.: Hegedűs I Cs. (Piskóczi, Szilá­Pusztadobos-Mezőiadánv V.: Raizinqer (Esik L„ Tordai) Szombat Varsá ny-Gyü re-Porcsa I ma . forduló V.: Máier (Naqy Cs., Szőnyi) Nábrád-Tiszakóród V.: Frindik J. (Frindik Gy., Vida M.) Kölcse-Naqyszekeres V.: Osztolykán (Tóth L, Oláh Z.) Csenqer-Naqydobos V.: Máté (Gerqely I., Oláh G.) Kocsord-Ópályi V.: Vascsák (Csikós, Piskóczi) Szatmárcseke-Tunyogmatolcs V.: Kriser (Szilágyi N., Bendik J.) Sonkád-Tiszta berek V.: Tömöri L. (Rabóczki, Kosa A.) Vasárnap Tvukod-Nyírmeqqyes V.: Kiss G. (Schmidt A., Osztolykán) Szabadnapos: Vámosoroszi Világbajnok Dögén ■ Négy megyebeli fo­gat szerepelhet az izsá- ki A kategóriás döntő­ben. Nyíregyháza (KM) - Lu­kácsházáról Izsákra vezet az út - legalábbis Erdei József számára. A Kálló-Földgép SE kettesfogat-hajtója olyan ered­ményt ért el az A ketagóriára kvalifikáló versenyen, hogy bejutott az országos bajnoki döntőbe, amelyet a jövő hét végén rendeznek meg. Erdei mellett Ling Attila (Kálló- Földgép SE), Szakács Róbert (Nyírbátori LSE) és Kovács Szabolcs (Bokortanyák LSE) képviseli majd a megyebeli színeket Izsákon. Eközben Dögén egynapos, kombinált fogathajtó versenyt rendeztek. A kettesek viada­lán tizenhat egység állt rajt­hoz, közülük az erdélyi Hajdú István teljesítette legjobban a pályát. A négyes fogatok be­mutatón vettek részt, a me­zőnyben ott volt a korábbi vi­lágbajnok Dobrovitz József, a mostani németországi vb csa­pat negyedik és egyéni har­madik helyezettje. A helyszínen választott Dobrovitz a helyszínen állí­tott össze magának egy foga­tot, végül Mezei Zsolt és Oláh János két-két lovára esett a választása. Húsz perce volt a felkészülésre, majd olyan pá­lyát ment alkalmi „társaival”, hogy eredményével megnyer­te volna a kettesek viadalát és közben óriási közönségsikert aratott. A fogathajtók ez évi ver­senynaptárában a már jel­zett izsáki A kategóriás baj­noki döntő mellett az október 3-5-i napkori viadal szerepel, amely egyszerre lesz országos B kategóriás, regionális és megyei finálé. Fogathajtó* Egynapos, kombinált kettesfogat­hajtó verseny. Dögé Végeredmény: 1. Hajdú István (romá­niai), 2. Bállá Zsolt (Fehérgyarmati LSE), 3. Mezei Zsolt (Bokortanyák LSE), 4. Harman Mihály (Bokortanyák LSE), 5. Kovács Szabolcs (Bokortanyák LSE), 6. Jáger Gábor (Fehérgyarmati LSE). Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú világbaj­nok bunyós kapcsolata megromlott hamburgi klubjával, így azt sem tudja pontosan, mikor állhat újra a kötelek közé. (Fotó: EPA) ALDI tájékoztató ÉS MODELLEK trwtítttt Női steppelt kabát* ideális őszi viselet, divatos díszítéssel és varrással, tépő­záras zseb mobiltelefon számára cipzáros belső zseb, méret: 36 - 46 vasárnap EASYHOME Kulcstartó szekrény* kiváló minőségű nemesacélból, tejüveg ajtó, zárható, méret: kb. 30 x 30 x 6 cm 3 999 Ft/SZétt EASYHOME Átlátszó műanyag doboz szett, 8 részes* 3 doboz kb. 19 x 16,5 x 9 cm. 2 doboz kb. 33 x 19 x 11 cm és 3 doboz kb. 40x33,5x17 cm HARIB0 Haribo gumicukrok* 200 g/csomag 1395 Ft/kg Bük Fokhagyma vagy kovafold kapszula* 60 kapszula/csomag Juharszirup, A osztályú* 250 ml/üveg •I» 4 796 Ft/I Ä fi EASYHOME Gyógyszeres szekrény4 kiváló minőségű nemesacélból, tejüveg ajtó, zárható, méret: kb. 30 x 30 x 12 cm KaF5*1 '/íLj KaPSel" Dekorációs homok és kavics* 500 ml/doboz 798 Ft/I OMBIA Illóolajok, duopack* különböző illatok, 2 x 20 ml/csomag ombia 17 475 Ft/I SCELLA Padlóváza* szájjal fújt üvegből, fekete vagy fehér színben, magasság: kb. 60 cm 1299 Ft/db EASYHOME Vákuumos tároló­rendszer, 2 darabos szett* kiváló minőségű nejlonból, ideális megoldás textíliák és ágynemű helytakarékos tárolásához, méret: kb. 100 x 60 cm 599,50 Ft/db Gyertya „Botanica”* természetes anyagokkal díszített, illatosítva vagy illatosítás nélkül, különböző formákban és színekben ALDI KXRCHER Akkus seprű* szőnyegek éSszőnyegpadlók fáradság- mentes tisztításához, teleszkópos nyéllel, septűszélesség: max. 23,5 cm, szergnyeződés-tároló: 0,51 * 9 999 Ft/db Balatonielle, Rákóczi Ferenc, út 295. • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér., Bökényföldi út 102. Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Kíshatár út 9. »Debrecen, Ozmán u.1. • Dunaföldvár, Füzes sor2-4. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicereu.l5/A • Hajdúböszörmény, Külső-Szoboszlói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u.1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u.3i. • Jászberény, Nagykátai u.22/c • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. Keszthely, Tündérlak út 2. • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Káliói út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Piliscsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 74. • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 11. • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. HIRDETÉS JűL.t..Ít.ÁE.-.

Next

/
Thumbnails
Contents