Kelet Magyarország, 2008. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-07 / 184. szám

15____PEKINGI OLIMPIAI JÁTÉKOK 2 008. augusztus 7., csütörtök Tisztességes helytállás Rakonczai Beának a szmog, az időeltolódás, a párás meleg is gondot okozhat Atlétika A 20 fős atlétaválogatott alkotja - az úszók után - a második legnagyobb csapatot a magyar pekingi küldöttsé­gen belül. A hivatalos elvárás egy érem, illetve hat-nyolc pont megszerzése, ami gyakorlatilag három versenyzőre, a kalapácsvető Rars Krisztiánra, valamint a diszkoszvető Máté Gá­borra és Kővágó Zoltánra hárul. A magyar atléták 37 érmet - közte kilenc aranyat - szereztek eddig az olimpiákon. A győztesek so­rát 1900-ban a diszkoszvető Bauer Rudolf nyitotta, at legutóbbi dobogós helyezés Kiss Balázs nevéhez . fűződik, aki Atlantában kalapácsvetésben nyert. Ebben a versenyszámban négyszer állhatták fel magyarok a győzelmi emelvény legfelső fokára, Kiss mellett Németh Imre (1948), Csermák József (1952) és Zsivótzky Gyu­f la (1968), utóbbi 1960 ban és 1964-ben máso­dik volt. A sor Athénban folyta­tódhatott volna, de a kalapácsvető Annus Adriánt és a disz­koszvető Faze­kas Róbertét is megfosz­tották ; aranyér­Bea az ob-n első lett ötezren métől, dopping­­vétség miatt. tPe­­kingben női 3000 m akadályfutást is rendeznek. Súlyemelés Súlyemelésben a tavalyelőtti és tava­lyi kvalifikációs világbajnokságok ered­­ményei alapján - magyar szempontból eredménytelensége nyomán -, az idei, római ötkarikás selejtezés Eb-nek köszönhetően egy magyar - férfi - szereplője lesz az erős embe­rek pekingi vetélkedésének. A honi szövetség Magyarország egyetlen kvótájá­nak érvényesítését a nyíregyházi Baranyai Jánosra bízta. Igaz, hogy az atlétikához csapva, de már az első újkori olimpián, 1896-ban is szerepelt a súly­emelés, amely önállóságát az ötkarikás program­ban 1920-ban nyerte el. Sokáig férfiprivilégiumnak számított ez a fajta tár­csamozgatás, mígnem a gyengébb nem erős kép­viselői is kiharcolták, hogy olimpiai rajtjogot sze­rezzenek: bemutatkozásukra Sydneyben került sor. A debütálást Márkus Erzsébet ezüstérme tette ma­gyar szempontból különösen emlékezetessé. Amúgy két arany az eddigi magyar össztermés, az elsőt Földi Imre nyerte 1972-ben, a mindmáig másodikat pedig az idén elhunyt Baczakó Péter 1980-ban. A legutóbbi, athéni játékokon - ame­lyet három magyar, benne az ezüstérmétől meg­fosztott Gyurkovics Ferenc doppingvétsége árnyé­kolt be - egy magyar állhatott a dobogóra: Krutz­­ler Eszter második lett a 69 kg-os súlycsoportban. Az elutazás előtti héten maxoltak Tatán Rakonczai Bea már nem számít újonc olimpikonnak, hiszen négy esztendeje ott volt Athénban is. Ö már tudja, hogy mennyivel másabb egy ötkari­kás játék egy világbajnokság­tól, vagy Európa-bajnokságtól.- Nem könnyű megfogalmazni, de valóban más. Valamiféle misztikum övezi, hiszen csak négyévente van, kvalifikálniuk kell magukat a spor­tolóknak. Sokat gondolkodtam én azon, hogy mi a különbség, talán egészen más milliője van. Az egyetlen olyan világverseny, ahol nem csak saját sportágbeli világ­sztárokkal, olimpiai bajnokokkal ta­lálkozhatunk. Fájdalmas hónapok Bea a pekingi szintet még 2007 ja­nuárjában teljesítette a houstoni maratonin. És azóta igen nehéz időszakon van túl, akkortól datá­lódik kálváriája:- Sajnos, tavaly télen, a houstoni maratoni után Ferrarában, az Euró­pa Kupán szerettem volna indulni, de már nem tudtam, annyira fájt a lábam. Egy kellemetlen sarokcsont­sérülés okozott gondot, ez egyéb­ként olyan komoly baj, hogy sok atléta hagyta már abba a verseny­zést ilyen sérülés miatt. Kezelések, pihenések, kínlódások jellemezték a heteket, hónapokat, igazából csak az idei, februári por­tugáliai edzőtábor óta tudok elfo­gadható módon edzeni, készülni.- Sajnos, azzal tisztában voltunk edzőmmel, György Rolland­­dal, hogy ez egy lassú, hosszú folyamat, ami eléggé megviselt. Szerencsére most minden rendben van a sarkammal, ennek tükrében tar­tom nagy eredmény­nek a nemrégiben Debrecenben szerzett bajnoki címemet ötezer méteren, hiszen ez nem az én igazi távom. - Az utóbbi másfél év történé­sei alapján számomra nagy boldogság és SPORTÁGI ISMERTETŐ, ATLÉTIKA Összlétszám: 2000 fő. Versenyszámok: 46, 24 férfi és 23 női. Indítható versenyzők: egy ország­ból számonként: maximum három A-szint teljesítése esetén, maximum egy B-szint teljesítése esetén, maximum egy váltó. Helyszín: Nemzeti Stadion. Időpont: 2008. augusztus 15-24. büszkeség az, hogy teljesítettem a szintet és rajthoz állhatok Peking­­ben. A legfontosabb a tisztes helyt­állás, az, hogy ez mire lesz elég, az majd akkor és ott derül ki. Gyűjtötte az információkat Az olimpia előtt özönlenek a hírek ,Pekingből, a sportolókat és turistá­kat rémisztik a hatalmas szmoggal. Mitől is lehet tartani majd a kö­zelgő párját ritkító seregszemlén? - Természetesen én is gyűjtöm az információkat, és a szmog minden bizonnyal nagy ellenfél lesz. Miként a párás, meleg levegő, amit én itthon sem szeretek. Nagy me­legben emiatt mindig késő délután szoktunk edzeni. Mindent egybevéve a külső kö­rülmények, az előbb említett pá­rás meleg és a szmog nem az európai versenyzőknek ked­vez. De hát ezt tudomásul kell vennünk, ezen nem lehet vál­toztatni.- Számomra gondot jelent az időeltolódás is. Sokaknak ez ki­sebb probléma, nekem mindig gondot okoz az átállás. Azért bízom abban, hogy a körül­ményekhez és a lehetőségek­hez képest megállóm majd a helyem Pekingben. Címvédő és a legutóbbi, 2007-es, oszakai világbajnok: Mizuki Nogucsi (Japán) és Catherina Ndereba (Kenya). Evés közben jöjjön meg az étvágy! Baranyai János, egyetlen súlyemelőnk, jó formában várja a dobogóra lépést Baranyai János egyetlen ma­gyar súlyemelőként vesz részt majd az olimpiai játékokon. Pár hete amolyan szétlövéssel döntöttek a szakág vezetői, hogy a három jelöltből ki nem esik át a rostán. Baranyai klubtársa, az 55 kilós Ádám Róbert és a. szegedi +105 ki­lós Nagy Péter vesztesnek bizo­nyult, így akár a súlycsoportok át­lagának tekinthető 77 kilós fiatal­ember maradt egy szál maga a ne­héz tárcsásoknál. János akár ideiglenes lakcímének is megadhatta volna a tatai edző­tábort, hiszen hosszú hónapokat töltött ott. Az utolsó három hétben egyedüli súlyemelőként.- Megszoktam a tatai edzőtábort, számomra nem jelent különösebb gondot, nem érzek benn monoto­nitást, pedig január óta csak 1-2 hétre jöttem el onnan. Edzések, pi­henés, edzések - eléggé egyhan­gú napi program, amelyet esti uszodázással oldottam fel időnként - avat a tatai titkokba Baranyai. Aki bizonyára szerencsésnek vallhatja magát, hiszen elkerülték a sérülé­sek, így teljes erőbedobással ké­szülhetett, naponta tonnákat moz­gatott meg.- Az utolsó héten maxoltunk, azaz rámentünk a maximális súlyokra. Úgy érzem, hogy ennek tükrébe bizton állíthatom: jól sikerült a fel­készülés.- Úgy vélem, eléggé kiegyensúlyo­zottan versenyzek, így igazán nem mondhatom el, hogy a szakítás, vagy a lökés az erősségem. Úgy ér­zem, megfelelő körülmények kö­zött képes lehetek 330 kilós össz­teljesítményre. Ehhez szakításban 142-145 körül kell kezdeni, míg lö­késben 175 kilónak kell lennie a kezdősúlyon. Még nincs meg a tak­tika, azaz hogy milyen kezdőkkel lépjek dobogóra. Ez függ majd az aznapi pszichés és fizikai állapo­tomtól, illetve a vetélytársak for­májától. Nem lesz gond a súllyal Vetélytársban nem lesz hiány, igaz, Baranyainak nem a dobogóra esé­lyesekre kell majd figyelnie. A ne­vezési súlyok alapján a következő az élcsoport: az első helyen a tö­rök címvédő Taner Sagir (373 kg) áll, mögötte az orosz Oleg Perepec­­henov és az örmény Gevorg Dav­tyan (362-362 kg) következik, il­letve a kínai Hong Li Li (361 kg). Baranyi János ezen a listán a hu­szonegyedik 325 kilóval, így a B- csoportban fog majd versenyezni. Vajon meg fogja-e viselni a szokat­lan meleg és párás klíma, illetve a beígért szmog?- Úgy gondolom, a verseny alatt számunkra nem lesz annyira kelle­metlen mindez, mint mondjuk az atlé­táknak, a szabadban versengőknek. Persze a nagy meleget és a pá­rás levegőt én sem kedvelem. Az időelto­lódás remélhetőleg nem fog nagy gondot okozni. Egyvalamitől viszont tart János, mégpedig a koszttól. A súlyával aligha lesz gond, szauna helyett elegendő lesz sétálni egyet melegítőben, és máris lesza lad az a két kiló, ami telje­sen normális plusz a ver­seny előtt. János bí­zik abban, hogy a konyhán lesz jófajta leves, rántott és sült hús, no meg krumpli. Ak­kor nem lesz gond az evéssel, és remélhetőleg közben az ét­vágy is meg­jön a 330 ki­lóra. Összlétszám: 170 férfi és 90 nő al­kotja az olimpia teljes, 260 fős ver­senyzői mezőnyét. Versenyszámok: a férfiak nyolc, a nők hét súlycsoportban küzdenek, or­szágonként az adott kategóriában legfeljebb két versenyző indítható. Helyszín: Légiközlekedési és Űrku­tatási Egyetem sportcsarnoka. Időpont: 2008. augusztus 9-19., 14. szünnap. 77 kg A címvédők és a legutób­bi, 2007-es, csiangmaji világbaj­nokok: Taner Sagir (Törökország) - Iván Sztoicov (Bulgária).

Next

/
Thumbnails
Contents