Kelet Magyarország, 2008. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-06 / 183. szám
2008. augusztus 6., szerda MAGYARORSZÁG /9 • Jó levegő. Arne Ljungqvist szerint a légszennyezettség nem okozhat nagyobb problémákat sem a sportolóknak, sem a Pekingbe látogató vendégeknek. A NOB orvosi bizottságának svéd vezetője egyenesen úgy fogalmazott, hogy meggyőződése: a levegő minősége nem vet fel érdemi gondokat. • Rekordlétszám. Tizenegyezer-százhuszonnyolc sportoló áll rajthoz Pekingben, amely rekordrészvételt jelent az ötkarikás játékok történetében. • Soha ennyi... Soha nem segítette annyi költségvetési forrás az olimpiai felkészülést, mint most, amikor összesen hárommilliárd forintot fordított a kormány az olimpián és a paralimpián való részvételre és a versenysport finanszírozására - mondta keddi on-line sajtótájékoztatóján Daróczi Dávid kormányszóvivő. • Kártyacsaták. Óriási kártyacsaták zajlanak a magyarok szálláshelyén az olimpiai faluban Pekingben. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint a partik általában este 11 körül kezdődnek, amikor már enyhül a hőség. FcIÜlnéZCt. Akad, aki - immár Pekingben - javában melegít a megmérettetésre. (Fotó: EPA) Vakon lő Peking (MTI) - A kétéves kora óta egyik szemére vak Veronique Girardet győzni szeretne Pekingben a sportlövők skeet versenyszámában. A francia sportoló agyaggalamb-lövészettel kezdte pályafutását, és négyszer nyert világbajnoki címet. Hét évvel ezelőtt váltott a skeetre, 2005-ben pedig világbajnoki címet nyert ebben a számban. Görbicz nélkül Peking (MTI) - A magyar női kézilabda-válogatott 28-26-ra kikapott a házigazda kínai csapattól a pekingi olimpia első tesztmérkőzésén. A magyar csapat tájékoztatása szerint a csapatból hiányzott Görbicz Anita, aki a pekingi elutazás előtt forrázta le jobb lábfejét. „Sokan még lámpalázasak voltak, és elrontottuk a meccs és a második félidő elejét, így végig futnunk kellett az eredmény után. Jó volt a teszt, szoktuk a csarnokot, a légkört. A külső körülményekre nem lehet panasz, minden nagyszerű - mondta Sinka László sportágvezető. Cseh László Nyugodt Peking (MTI) - Cseh László teljesítményét nem befolyásolja, hogy az olimpiai versenyszámok némelyikének módosult időbeosztása miatt Pekingben délelőttönként kerül sor az úszók éremért zajló küzdelmeire. Számomra nem jelentenek problémát a délelőtti döntők. Ugyanolyan, mintha délután kellene úsznom - mondta a német hírügynökségnek a négy éve Athénban, 400 méter vegyesen bronzérmes magyar klasszis. „Talán annyi a változás, hogy most nem a versenyek után, hanem előttük tudok aludni" - így a 2005-ben, Montrealban világbajnok Cseh. MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás Magyar Kupa, országos főtábla, 1. forduló: Kótaj-Kr mécsé, 17. Nemzetközi felkészülési torna, Mátészalka, 17. Tuzsér-Jéke 17.30. Mentálisan is megerősödött ■ Szilágyi keményen kerékpározik és türelemmel várja a visszatérés napját. •XeoiMSS Nyíregyháza (KM - M. L.) - Sokáig emlékezetes meccset hozott március 29-én a Szpari-Paks élvonalbeli derbi. A 93. percben még vezetett a hazai együttes, aztán a végén 2-1-re az atomvárosiak nyertek (Sápi játékvezető is bizonyára a feledhetetlen sípolások közé könyvelte a találkozót). Szilágyi Norbert számára duplán rosszemlékű március utolsó szombatja. Pedig nem úgy indult, hiszen a gól nélküli első félidő után a második játékrészt már ő kezdte. Sőt, Dosso passza után a w................................................ Még fiatal vagyok, keményen dolgozom azért, hogy fizikálisán teljesen rendben legyek. Szilágyi Norbert ...............................................» hálóba talált (51. perc) és vezetett a Szpari. Aztán jött a 70. perc, amikor olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy jobb térdében elszakadt a keresztszalag.- A műtét előtt és utána volt a legrosszabb, az első hónap fájdalommal teli volt - emlékezik vissza Szilágyi Norbert, aki a tavalyi bajnokságban négy góljával holtversenyben végzett a házi góllivőlista élén. A támadót végül Székesfehérváron műtötték meg, majd jött az a pár, gyilkos hét, amikor tétlenségre volt kárhoztatKeményen teker a támadó (Fotó: Mán László) További fotók és videó: Égj ^^1 www.szon.hu va. Aztán beindultak a gyógytornaórák, a kontrolok, a legutóbbi alapján minden rendben van a térdével. Három héttel ezelőtt végre elkezdhette a fokozatos munkát György Rolland atlétaedző irányításával. Kedden délelőtt a Fight Team SE konditermében láthattuk, milyen keményen teker -a kondibiciklin. Ám bizakodva beszél, hiszen már napi két edzés a program, amelyen természetesen a súlyok, illetve a futás játszik főszerepet. Alaposan meg kell erősíteni a térd körüli izmokat, hogy ne legyen gond és jöhessen a labdás edzés.- Szombaton már futottam és alig vártam a napi két gyakorlást. A jövő héten már a labda is előkerülhet, természetesen fokozatos terhelés mellett. Ám úgy vélem, ha a súlyokat bírja a lábam, a labdával már nem lehet gond - így Norbi. Első a biztonság Egy ilyen komoly sérülés nagyon megtörheti a sportolót, hiszen például Szilágyi is igen jó passzban volt a sajnálatos balesetig.- Úgy érzem, a sérülés megerősített, és itt elsősorban mentális erősítésre gondolok. Még fiatal vagyok, keményen dolgozom azért, hogy fizikálisán teljesen rendben legyek - vallja a 23 éves labdarúgó. Időközben a Szpari-támadók sorát igazolta, Révész Attila klubmenedzser többször hangsúlyozta: támadó szellemű játékosokból nincs hiány. Való igaz, riválisa bőven lesz Szilágyinak, ha végre meccsre kész állapotba kerül.- Ügy vélem, ha nem jön közbe semmi gond, akkor mintegy két hónap múlva teljes értékű leszek. Addig persze kell majd idő a játékba lendülésre is, de nem vagyok türelmetlen. Célom persze a mielőbbi teljes felépülés, de nem minden áron. Első a biztonság, nem akarok kozkáztatni - így Szilágyi. Minimális esély ■ A török sztárcsapat ellen töri magát az MTK a Bajnokok Ligájában. Budapest (MTI) - Minimális esélyekkel vág neki a magyar bajnok MTK Budapest a török Fenerbahce elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágónak, miután egy héttel ezelőtt az első mérkőzésen 2-0-ra diadalmaskodott Luis Aragonés együttese.- Szerencsére nincs sérült a keretben. A vasárnapi mérkőzés után hétfőn regeneráló edzés volt, kedden délután, ha az idő engedi, akkor a Szusza Ferenc Stadionban edz a csapat, ha nem, akkor a Hungária körúton - nyilatkozta Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója. - Mivel a Fenerbahce játékosai nagyon gyorsak, ezért meg kell próbálnunk szűkíteni a mozgásterüket és megakadályozni, hogy lendületbe jöjjenek. Hátul nem szabad kinyílnunk, mert, bár mindenki azt várja tőlünk, hogy támadjunk, de a törökök életveszélyesen kontráznak. KELET kmtippek. szón, hu • Ez történt. A Szpari-Paks meccs tudósítása letölthető. (PDF, 3 mB) A Fener ásza, Güiza (balról) nagy veszélyt jelent az MTK számára (Fotó: EPA) Nem csak a futballcsuka cserélődött Becsen (Fotó: Balázs Attila) Rózsás lehet Szécsiék idénye Az új tréner számára a tiszabecsi egyesület a régi szép időket idézi. Tiszabecs (KM - K. T.) - Noha a Tiszabecs elvérzett, magyarán a tizennegyedik, kieső helyen végzett a megyei első osztályban - a létszámfeltöltés következtében elkerülte a süllyesztőt. A hatalmas „mákkal visszamaradt” egylet elöljárói igyekeztek rendet vágni: ennek érdekében előbb Szécsi Zoltánra bízták az edzői posztot, majd a játékoskeret „combosításába” kezdtek. A szándék egyértelmű: az infarktusveszéllyel járó kiesés elleni harcot feledve szeretné magát feljebb tornázni magát a gárda. Nos, az erősítési hadművelet eredményeként a mátészalkai Riskó Tibor és Bogdan Batfalschi, a csengeri Pálfi József, Zámbó Krisztián duó érkezett, valamint egy román belső védő. Ugyancsak bevethető a Nyírsuliban pallérozódott Garda András, az eleddig a Nyíregyháza Spartacus ligacsapatában szereplő Fekete N............................. Nem találtam messzebb csapatot, és persze Ukrajna rendezi a legközelebbi Európa-bajnokságot, igy jó határ közelben maradni... Szécsi Zoltán ................ M Tamás, a tarpai Rózsa Attila, míg Kormány Csaba újrakezdte a labdarúgást. Az elöljárók nagyban győzködik Nagy Pétert is a visszatérésre - a korábbi frontember jelentős csatosra állása jelentős segítség lenne. A veszteséglistát a Szatmárcsekére távozó Szabó Ferenc, a Fehérgyarmatra igazoló Ács Attila, a Nyírbátort választó Újfalusi Árpád alkotja, illetve Meczát még nem látták a nyáron egyetlen tréningen sem, Perényi pedig szintén elköszönt.- Nem találtam messzebb csapatot, és persze Ukrajna rendezi a legközelebbi Európa-bajnokságot, így jó határközeiben maradni, sosem lehet tudni... - nyilatkozta Szécsi Zoltán. - Mindenesetre egy olyan egyesületnél dolgozhatok, amely számomra a régi szép időket idézi. Hihetetlenül lelkesek a vezetők, Bornemisza István egyesületi elnök és Lőrincz Gusztáv polgármester, optimizmusomat éppen az ő elszántáságuk táplálja, ami remélem átragad majd a játékosokra. Kicsit kusza még a történet, azt gondolom, az ősz rá fog menni arra, hogy kisimuljanak a dolgok, de azért azt szem előtt fogjuk tartani, hogy még egyszer nem kerülhet olyan helyzetbe a csapat, mint a legutóbbi bajnokságban!