Kelet Magyarország, 2008. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-05 / 182. szám
/9 2008. augusztus 5., kedd SP0RTK£L£T MAGYARORSZÁG • Elköszöntek. Délelőtti nyilvános edzéssel köszönt el a szúrkólóktól az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a Margitszigeten fejezte be ötkarikás felkészülését. A Széchy-uszodában bő félórán át gyakoroltak, illetve végeztek inkább könnyedebb átmozgatást a csapat tagjai, akik mind jó erőben és bizakodó hangulatban várják az olimpiai rajtot. • Döntésre várva. Nem szerdán, hanem már kedden várható a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése a három válogatott labdarúgó - Diego, Rafinha és Lionel Messi - olimpiai szereplésének ügyében. A Werder Bremen, a Schalke 04 és az FC Barcelona a múlt héten fordult a CAS-hoz annak nyomán, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) állásfoglalása alapján valamennyi klub köteles elengedni a válogatottakhoz meghívott 23 éven aluli játékosát a pekingi olimpiára. • Szigor. A doppingellenőrzések miatt kétórás bontásban kell minden pekingi olimpikonnak megadnia, hogy az adott napon hol tartózkodik. A szigor nemcsak a Kínában, hanem a Magyarországon készülőkre is vonatkozik - tájékoztatott a Magyar Olimpiai Bizottság. • Javul. Szépen javul Görbicz Anita állapota, a női kézilabda-válogatott irányítója már nem húzza a lábát, de azt még nem lehet tudni, hogy mikor léphet pályára először a pekingi olimpián. Még jobban kell pörögni! ■ Sok a támadó szellemű játékos a Szparinál, aminek veszélye is iehet. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Soha rosszabb hazai nyitányt. Persze jobbat lehet, de mindent egybevéve szombat este megszületett a Nyíregyháza Spartacus első győzelme az élvonalbeli pontvadászat őszi szezonjában. A mérkőzésen hamar kiderült, hogy nem könynyú falat a siófoki együttes, hiszen a Détári-legénység egyértelműen jelezte: számukra a védekezés a legfontosabb és a kontrákban bíztak. II............................................... A szünetben nem is korholtam, hanem nyugtattam a fiúkat, aminek meg is lett az eredménye. Révész Attila ,w-i.--------H. ‘ nsso Dosso hiába lőtt a hálóba, az asszisztens lest jelzett (Fotó: Sipeki Péter) További fotók és videó:taô«» n.hu - A siófokiak játéka kísértetiesen hasonlított a tavalyi játékunkra, hiszen a Balaton-Győrben győzött a Löki Nyíregyháza (KM) - A labdarúgó NB I. második fordulójának zárómérkőzésén az a két csapat találkozott, amely még érdekelt a nemzetközi színtéren. Nos, a hazai pályán szereplő Győrt kellemetlen meglepetés érte - a Debrecen ugyanis már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést: Oláh Lóránt szerzett vezetést, majd még a szünet előtt Szűcs István kétszer is eredményesnek bizonyult. Ennek köszönhetően a Löki 3-0-ra megnyerte a meccset. Fernando Alonso Új helyen Budapest (FH) - Fer nando Alonso a Honda csapatában szerepelhet 2009- ben egy 7,6 millió fontos (több mint 2,3 milliárd forintos) üzletnek köszönhetően - értesült a Guardian angol lap. partiak nyolc-kilenc emberrel csak a védekezésre koncentráltak - kezdte visszapillantását a szombati meccsre Révész Attila klubmenedzser. - Most látszott meg, hogy a tavalyihoz képest fejlődött a csapatunk, és az is megmutatkozott, hogy a hasonló stílusú csapatok ellen milyen jelentősége van a korán megszerzett vezetésnek. Egy korai gól után a siófokiak is bizonyára módosítottak volna játékukon, a nyíltabb játékban pedig több lehetőséghez juthattunk volna. Sajnos, a korai gól elmaradt, bár voltak helyzeteink az első félidőben, nem jutottunk előnyhöz. Nem voltunk eléggé frissek, nem pörögtünk úgy, ahogyan kellett volna. A szünetben nem is korholtam, hanem nyugtattam a fiúkat, aminek meg is lett az eredménye. A második félidőben jobban játszottunk, több lehetőségünk is adódott és szerencsére egy pontrúgást követően sikerült is a hálóba találni és fontos három ponthoz jutottunk.- A találkozón az is bebizonyosodott, hogy sok támadó szellemű játékosunk van, ám ennek volt hátulütője is, mert néhány támadásunk végén páran késve zártak vissza, ilyen rizikót nem vállalhatunk nagyobb játékerőt képviselő együttesek ellen - vélekedett Révész Attila. A játékosok is érezhették, hogy nem megy igazából a játék, bizonyára emiatt volt az első félidő végén és a lefújás után is egy kis kakaskodás a két gárda tagjai között. Szerencsére sérülés nem történt, így a hétfői pihenőt követően keddtől mindenki gőzerővel készülhet a hét végi vasi kirándulásra, hiszen szombaton az újonc, acélosnak titulált Haladásnál vendégeskednek Hegedúsék. Madalina nagy halászi munkája Jószerivel a teljes csapat kicserélődött, miközben új edző állt munkába. Nagyhalász (KM - K. T.) - Nagy munkába vágtak bele Nagyhalászban. Jószerivel a nulláról kezdték a csapatépítést - a nyáron ugyanis népvándorlással egyenértékű mozgolódás történt a megyei első osztályú futballegyletnél. A vadonatúj összetételű gárdával Madalina György próbál maradandót alkotni: a harcedzett tréner nyilvánvalóan lelkiismeretesen végzi a dolgát, személye garancia arra, hogy nem lesz langyos játszadozás. Nos, a szakvezető mindenekelőtt azzal szembesült, hogy hét labdarúgó összepakolt: a Baraksó Attila, Kató Csaba, Ungi Lajos alkotta trojka például az NB Ill-ban szereplő Volán-Sényő szolgálatába állt. Szintén elköszönt Batár István, aki az elöljárók tudomása szerint a Demecsert választotta, miközben Ignácz János a Tiszakanyár, a Kotricz Illés, Kotricz Zoltán páros pedig ezentúl az ugyancsak a harmadik vonalban jegyzett Balkány színeiben mutatja meg magát. Természetesen „vastag” az érkezők listája is - Asztalos Krisztián és Bárány Tamás a Volán- Sényőtől igazolt a Madalinaalakulathoz, Fiumei Viktor legutóbb a Szakolyt segítette, Barkaszi Attilát eleddig a Nyírpazony foglalkoztatta, míg Anderka Richárd és Kóder László a Nyíregyháza Spartacus ligacsapatától „futott be”. Friss szerzemény továbbá a Nyírsuli kapusa, Szobonya Gábor, valamint a balkányi Lakatos László, aki védőként bevethető. Egyaránt félesztendős kitérőt követően tért vissza Csombók I. Csaba és Babják Csaba: előbbi Tiszateleken, társa Tolcsván pallérozódott. A közvetlen utánpótlásból Csombók II. Csaba és Majoros István kap bizonyítási lehetőséget a halászi együttesben. Madalina György „építkezik" (Fotó: Balázs Attila) ’ kmtippek.szon.hu • Emlékeztető. A nagyhalászi csapat őszi szereplésének értékelése letölthető. (PDF, 61 kB) Elkelt. A Hamburger SV és a Real Madrid megegyezett a holland válogatott labdarúgó, Rafael van der Vaart átszerződésével kapcsolatban. A középpályás 13 millió euróért igazol a spanyol bajnokhoz. (Fotó: EPA) TOTÓNYEREMÉNYEK, 31. HÉT J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J J 13+1 találat_______________3 darab 1 014 255 forint 13 találat_____________12 darab 139.895 forint 12 találat___________478 darab___________3295 forint 11 találat_4448 darab____________________ 355 forint 21 402 darab 125 forint K Klubkártya Az akció 2008.08. 30-ig Igenyeljen most klubkártyát és ■^>Carmo> Ä W'VJ'XZ ■ -ért átvizsgáljuk* autóját ‘teljes hibafeltárás: fék, futómű, motor és elektromos rendszerek ellenőrzése. LO Carmo Nyíregyháza, Orosi út 29/a. Tel.: 06-42 508-150 Fehérgyarmat, Matolcsi u. 2. Tel.: 06-44 510-090