Kelet Magyarország, 2008. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-18 / 193. szám
2008. augusztus 18., hétfő Kim HONVÉDELEM - KATONAI HIVATÁS ! 8 A felnőttek 4, a gyerekek 2 ezer forintért csodálhatták meg a katonai parádét a kecskeméti légibázison. Az elővétel ötszáz forint kedvezményt jelentett. (Fotó: mti) A tízgépes olasz kötelék, a Frecce Tricolori (Háromszínű Nyilak) (Fotó: Nyéki Zsolt) Édes semmittevés (Fotó: Ratalics László) Az ég ■ Harrier, F-16-os, F-18- as, MiG-29-es, Mirage 2000-es: ami csak szemszájnak ingere. Kecskemét (HBN) - Mintegy százharminc katonai gépet, közöttük számos, magyar szem által élőben ritkán láthatót tekinthetett meg egészen közelről az a mintegy 110 ezer érdeklődő, aki a hét végén kilátogatott a kecskeméti X. Nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutatóra. További ezrek a katonai légibázis kerítésén túlról követték az eseményeket. Az esemény azért is rendhagyónak számított, mert szerelmesei a repülőnapot hagyományosan kétévente rendezik meg. Bár tavaly volt, a minisztérium úgy döntött, idén is legyen: ezen a módon kívánták emlékezetesebbé tenni a Magyar Honvédség 160., a légierő 70., valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 90. születésnapját. A kétnapos programban gyakorlatilag nem akadt üresjárat, reggeltől késő délutánig földön és égen egyaránt folyamatos látnivalót kínált. Közép- Európa legrangosabb repülős seregszemléjén MiG-21-est, MiG-29-est, F-16-ost, Harrier GR9-est, F-18C Homet-et, Mira ge 2000-est és Eurofighter Typhoont is láthattak az érdeklődök. Harci helikopbejelentette: nagymértékben növelni kell a vadászpilóták repülési óraszámát, mert a jelenleg gyakorlásra fordított idő csak a magyar légtér védelmére elegendő. - A Honvéd Vezérkar és a Légierő repülésióra-vásárlása, repülőgép bérlésére, illetve vásárlására tett javaslatot - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaZuhanórepülésben A harckocsizok réme, az A-10 Thunderbolt - Különösen nagy tetszést aratott a hatalmas Boeing C-17-es amerikai szállítógép. A repülő vízszintes vezérsíkjának legmagasabb pontja 16,79 méter. A gép így olyan magas, akár egy ötemeletes ház.- A repülőnap történetében először csodálhatták meg a látogatók a brit légierő Harrier GR9-es vadászgépét a magasban. A Karrierek messze földön híresek arról, hogy helyből képesek le- és felszállni.- Kecskeméten jártak a kötelékrepülés tálján sztárjai, a Frecce Tricolori. A kötelék hivatalosan az olasz légierő mürepülőkiképző századaként van nyilvántartva, de szükség esetén a felfegyverzett Aermacchikat vezetve támadó feladatokat is kaphatnak.- Tiszteletét tette a brit-német-olaszspanyol fejlesztésű Eurofighter Tájfun, melyet szintén most először tekintetett meg a nagyérdemű. Elsősorban imponáló erejével nyűgözte le a vadászgépek szerelmeseit. (Fotó: Nyéki Zsolt) A Török Csillagok azt mondták, otthon érzik magukat nálunk... (Fotó: mti) Készült a Honvédelmi Minisztérium pályázati támogatásával ton átvette a cseh kormány ajánlatát, amelyet tanulmányozni fognak a korábban megkapott svéddel együtt. Mindkettő az előbb említett javaslatokra vonatkozóan tartalmaz ajánlatokat. Bocskai István hangsúlyozta: minden ajánlatot az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága elé visznek, majd megtárgyalják az öt parlamenti párt képviselőjével. terekből sem volt hiány, akit pedig a kötelékrepülés vonz, igazán kedvét lelhette a horvát, török, olasz és szerb pilóták produkciójában. Besenyei Péter és Veres Zoltán múrepülők bemutatója pedig egyenesen ámulatba ejtette a nézők tízezreit, különösen amikor Veres egy szívet rajzolva az égboltra köszöntötte a publikumot. Túl kevés A repülőnap keretében tartott szombati sajtótájékoztatóján Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője Csak ezeket a lépéseket követően terjesztik a kormány elé. - A honvédelem esetében jellemző politikai konszenzust fenn akarjuk tartani, hogy hosszú távú fejlesztést lehessen végrehajtani - jelentette ki a szóvivő. Levegőbe emelkedik a nemzetközi fejlesztésű Eurofighter Typhoon (Fotó: mti) (Fotó: Ratalics László) Testközelből (Fotó: Ratalics László) Gyomorteszt (Fotó: Ratalics László) Nem csak a pilótáké a világ (Fotó: Ratalics László) Mindenki a földön kezdi (Fotó: Ratalics László)