Kelet Magyarország, 2008. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
2008. július 5., szombat KIÜT áü á é x a .» « « « ic .A' « SPORT /12 Elbúcsúztak a nevelőedzőtől Nyíregyháza (KM) - A Jonatán Kupán aratott győzelemmel búcsúzott el eddigi edzőjétől, Korpái Ferenctől a Nyírsuli 1999- es korosztályú futballcsapata. Feri bácsi az alapoktól kezdve három éven át tanította a most kilencéves lurkókat, akik közül Kovács Levente a legjobb mezőnyjátékos, Kiss Balázs pedig a legjobb hazai játékos különdíjá- val gazdagodott a Jonatán Kupán. Harcművészeti edzőtábor Dombrád (KM) - Egyhetes edzőtábora végén rendezte meg a megyei harcművészeti szövetség a már hagyományos évadzáró versenyét és családi fesztiválját. A semi contact verseny és a bőkén kumite (ahol polifoammal bevont karddal küzdöttek) után a szülők is megmérkőzhettek egymással, sőt különleges számként a gyermekekkel is. A dombrádi edzőtábort, ahol a nyíregyházi, újfehértói, hajdúböszörményi és egri kungfusok dolgoztak együtt, Miló András nagymester és Nagy Ferenc mesterek vezették. Knézy Jenő A legjobb Nyíregyháza (KM) - A Magyar Labdarúgó Szövetség által kiosztott, az év sportújságírójának járó Molnár Dániel-díjban idén Knézy Jenő, a Duna Televízió Sportszerkesztőségének munkatársa részesült. Az egykori válogatott kosárlabdázó 2006- ban szerződött a műholdas közszolgálati csatornához. Temesvár után vár az NB III? A tiszalökiek Temesváron gyűjtik majd az erőt az őszi szezonra (Fotó: KM-sport) ■ A Tiszalök vállalná a magasabb követelményeket - változások a játékoskeretben. Tiszalök (KM - K. T.) - Az egyiknek sikerült, miért ne tornázhatná feljebb magát a másik. A Várda SE az elmúlt bajnoki évad végén felkérésre vállalta az indulást a labdarúgó NB III. Tisza-csoportban - mindez nyerő húzásnak bizonyult, a Kocsis János gardírozta gárda fényes menetelést bemutatva, a második helyen táborozott le. Atléta a középpályán Nos, a Tiszalök a megyei első osztályban zárt a második helyen, és hasonlóan merész ugrásban reménykedik, mint anno a kisvárdai egylet. A Ti- sza-partiak ugyanis jelezték az illetékeseknek: létszámfel- töltés esetén számíthatnak rájuk a harmadik vonalban... A válaszra még várni kell, biztos, ami biztos, a löki legénység már elkezdte a felkészülést. Mégpedig változatlanul Mirgai László irányításával, aki a folytatásban kénytelen eltekinteni Kurucz Tamás és a valószínűleg Romániába visszatérő Nand Marcell szolgálatairól. Meglehet, a határon túli vonal nem szakad meg, olyannyira, hogy három nagyváradi futballista a folyópartiakkal gyakorol - igaz, egy edzés után elköszöntek .... Miként a nyírturai Nemes Viktor, az egykoron tehetségesnek titulált atléta középpályásként vethető be, az elkövetkező időszakban bizonyíthatja rátermettségét. Két helyi kötődésű játékos is beszállt a munkába, vélhetően ők is elutaznak majd július 16-án Temesvárra, ahol közel egy hetet tölt a csapat. A bánáti városban edzőmecscseken is pályára a lép a Tiszalök, amelynek Abádszaló- kon is lesz jelenése - tornára hivatalos a magasabb követelményeknek megfelelni igyekvő együttes. KIHF kmf/ppeír.szon. hu • Bővebben. A tiszalöki csapat őszi teljesítményének értékelése letölthető. (PDF, 65 kB) Mumussá vált szekszárdiak Nyíregyháza (KM) - Épphogy lemaradt a dobogóról a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola lány kosárlabdacsapata a III. korcsoportos diákolimpiái kaposvári országos döntőjében. A Farkasinszki Gyuláné vezette csapat a csoportmérkőzések és a helyosztók során is vereséget szenvedett a Szekszárdtól, így a negyedik helyen végzett. Eredmények Csoportmérkőzések: Apáczai-Zalae- gerszegi Eötvös 52-15, Szekszárdi Dienes-Apáczai 69-68, Apáczai-Bajai Eötvös S5-30. Elődöntő: Apáczai-Szolnoki Széchenyi 45-65. A 3. helyért Szekszárdi Dienes-Apáczai 59-46. A dobogóról lecsúszott apáczaisok (Fotó: amatőr) FC=08 focizz.szon.hu Egyszerűen nagyszerű a Football Challenge '08! Izgalmas meccsek, szép grafika (Fotó: Olajos Tamás) ■ Football Challenge '08: Pákozdi Péter kellemesen csalódott a könnyen kezelhető programban. Nyíregyháza (KM) - Forró hangulatban melegíthetnek a folytatásra az érintettek. Egészen július 11-ig hangolhatnak a billentyűkön a lányok-asszonyok, no meg az urak, hogy aztán éleseben, minél veretesebb eredményt érjenek el a http://focizz.szon.hu internetes portálon május kilencediké óta tartó on-line focijátékban - ami nem más, mint egy ingyen letölthető csúcsminőségű PC-játék! Mondhatjuk, határtalanul népszerű, elvégre - a visszajelzések azt mutatják, a keleti végen túlról is bekapcsolódtak a csatározásba - a Football Challenge 08! A Tavaszi Tornát követően kellős közepén jár a Nyári Torna, amely öt hét végén keresztül kínál szórakozási lehetőséget, no meg nem kis izgalmat a programot választó riválisoknak. A rend kedvéért: a játék során három bajnoki idényben küzdhet- nek meg a felek, mégpedig a Tavaszi, a Nyári, valamint az Őszi Tornán, A szezon első szakasza június 1-jén zárult, a folytatás pedig június 13-a óta íródik. A résztvevők az egyes fordulókban növelhetik élő pontjaik, pontosabban játékerő-pontjaik számát, ami alapul szolgál a bajnoki tabellának. A Football Challenge ’08 program alkalmat nyújt arra, hogy a felhasználók barátságos módban haverlistát készítsenek, „dumáljanak” riválisaikkal. A játékosszerkesztő használatával megalkotható a saját csapat, és át lehet alakítani az egyes játékosokat olyanra, amilyenre az internetfocisták akarják. Az isteni Diego hatása Pákozdi Péter személyében vérbeli fociszurkoló is „beleásta” magát az FC:08 játékba, ha valaki, ő aztán ízig-vérig rajong mindenért, ami a labdarúgással kapcsolatos.- Számomra három csapat létezik: Roma, Marseille és a francia válogatott - nyomatékosította Pá- ko’zdi Péter. - Rám senki nem mondhatja, hogy divatból szurkolók nekik, a franciák például leszerepeltek az Európa-bajnoksá- gon, de engem ez egyáltalán nem zavar, attól én még nem váltok. Ugyanakkor bárki, bármit állít, az én szememben az isteni Diego a legnagyobb futballista: a múltkor láttam egyórás filmet arról az időszakról, amikor Nápolyban játszott, hát az maga volt az őrület! Emberünk kezdettől aktív résztvevője a játéknak, naná, hogy megosztotta véleményét velünk.- Talán a legfontosabbal kezdeném, a Football Challenge ’08 letöltése egyszerű, a program azoknak is könnyen kezelhető, akik nincsenek mindennapi kapcsolatban az internettel - summázott Pákozdi Péter. - Ilyen téren aligha okoz bárkinek gondot a játék, amelyben kellemesen csalódtam, ugyanis jobb, mint amire előzetesen számítottam. Lehet, mások is említették már, hogy a kezelhetősége cseppet sem bonyolult, a játékosok mozgástere nagy, ez egyértelműen előnyére szolgál. A grafikai megoldásban sem találok semmi kivetnivalót, szeretni való a program! Természetesen megéri beszállni a meccsdömpingbe: a nyári bajnokság győztesei ugyanis bezsebelhetik megérdemelt jutalmukat. Az első helyezett egy 60 000 forint értékű mobiltelefonnal, a második Mp4-lejátszőval, 40 000 forintot érő autós hangfalszettel, míg a harmadik Mp3-lejátszóval és könyvvel lesz gazdagabb. A Nyári Torna Időpontok 1. forduló: június 13-15. 2. forduló: június 27-29. 3. forduló: július 11-13. 4. forduló: július 25-27. 5. forduló: augusztus 08-10. A ranglista állása i i másat lik nyári forduló után Csapat Játékerő Gólkülönbség Lőtt gólok 1. SerialKiller 3098 5 48 2. pepe20 3037 44 282 3. Sordoqok FC 2935 53 181 4. NonoFC 2925 19 198 5. LntosCaptain 2891 18 199 6. Ollllee 2796 7 224 7. GVMSE 2777 10 43 8. Jonekunkazxis 2735 14 69 9. StuffyFC 2697 3 16 10. sukbdoueq 2694 17 172 11. Laczi77 2616 15 94 12. kisvidaFC2 2602-26 30 13. CLC 2594-13 17 14. kokolaci 2590 34 121 15. MaqyarCatalan 2583 9 52 16. Lecselezi 2554-22 134 17. KuplunqFc 2547 16 40 18. dinqwish7 2539-1 25 19. FCSZL 2536-14 74 20. Botkateam 2522 0 0 upc www.depo.hu lennétek - árak - vélemények 1IUT