Kelet Magyarország, 2008. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-26 / 174. szám
Kevesebb bölcsész, több mérnök A felsőoktatási keretlétszám meghatározásakor a kormány arra törekedett, hogy növelje a természettudományos és a műszaki képzésben részt vevők arányát, illetve csökkentsék a társadalomtudományokat tanulók számát. Az államilag finanszírozott helyek ilyen elosztásának legfontosabb célja a hallgatók választásának befolyásolása volt. A keretszámok ilyen irányú módosítására a gazdaságból érkező visszajelzések, illetve a lisszaboni kritériumok jelentenek ösztönzést. A két évvel ezelőttihez képest jelentősen növekedett a műszaki szakokra jelentkezők aránya, és érzékelhetően csökkent a bölcsész és a társadalomtudományi képzést választóké. 2007 és 2008 összehasonlításában már messze nem ennyire kedvező a tendencia, de várható, hogy a folyamat folytatódik és a hallgatók is egyre inkább a műszaki és a természettudományos képzéseket választják majd. A természettudományos oktatásban a 2008-as négyezeregyszáz főről jövőre négyezer-kétszázra fogják növelni a képzésre felvehető hallgatók számát. Ugyanez a szám a műszaki képzésben kilenc- ezer-hatszázról kilencezer-nyolcszázra fog nőni. A felsőoktatással kapcsolatos, lapunk 17-21. oldalán megjelenő anyagok forrása: wwwiisz.hu. 2008. július 26., szombat ________________ KElE? PONTHATÁROK /21 így alakultak ki a ponthatárok A hallgatók bejutását egy-egy intézménybe egy számítógépes program segíti (Illusztrációk: Balázs Attila) ■ A felsőoktatási felvételi eljárás végén, július 24-én állapították meg a ponthatárokat. A szaktárca évről évre meghatározza a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag támogatott hallgatók összlét- számát, illetve azon belül azt, hogy az egyes képzési területeken hány hallgató kezdheti meg tanulmányait államilag támogatott képzésben. Az egyetemeknek, főiskoláknak ezen felül lehetőségük van költségtérítéses hallgatók felvételére is. A teljes, tehát államilag támogatott és költség- térítéses létszámnak is van intézményi plafonja, ez az ún. kapacitás, ami azt jelzi, hogy az intézmény mennyi hallgatót képes összesen oktatni. A ponthatárok megállapítását egy összetett számítógépes algoritmus segíti, amely képes egyszerre vizsgálni a jelentkezők felvételi összpontszámát, az általuk felállított intézményi rangsort, a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag támogatott hallgatók keretszámát és az intézményi kapacitásszámokat is. Az algoritmus a jelentkezőket - az általuk elért felvételi összpontszám alapján - szakonként, országos rangsorba állítja, majd a legjobb teljesítményű jelentkezőtől kezdve elhelyezi őket az általuk első helyen választott intézménybe és szakra. Amennyiben egy-egy intézmény már feltöltődött a kapacitása határáig, akkor az oda első helyen jelentkezett, a jelentkezői összpontszámokból álló rangsor szerint sorra kerülő diákokat már a második jelentkezési helyükre veszi fel és igy tovább. Ez a folyamat addig zajlik, míg az adott képzési területen, illetve szakon felvettek száma el nem éri az országosan felvehető államilag támogatott keretszámot. Az algoritmus ezután a költségtérítés jelentkezők között dolgozik tovább, akik közül annyit vesz fel, amennyit az intézmény kapacitása enged. Összegzésként elmondható, hogy a ponthatárok országos jelentkezői rangsor alapján, de intézményenként külön megállapítva születnek, hiszen az egyes intézmények más-más ponthatárnál érik el a kapacitásuk határát. A rendszer biztosítja, hogy a jelentkező oda jusson be, ahol a felvételi jelentkezési lapon felállított sorrendjében a pontszáma először eléri a megállapított ponthatárt. 2008. ÉVI PONTHATÁROK (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK ESETÉBEN) Képzés Képzési Munkarend Támogatott Költségtér. megnevezése szint ponthatár ponthatár építettkörnyezet-mérnök-asszisztens F N 140 140 Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar médiatechnológus asszisztens F N kereskedelmi szakmenedzser 140 140 F N 162műszaki informatikai mérnökasszisztens pénzügyi szakügyintéző F N 179 F N 140 140 vezetés és szervezés (angol nyelven) televízióműsor-qvártó F N 140 140 M N 80 villamosmérnök-asszisztens marketing M L 88 80 F N n.i. n.i. pénzügy M L 90 76 web-proqramozó F N 140 140 vezetés és szervezés M L 89 78 Pécsi Tudománveavetem Természettudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar biolóqia A N 182 160 festőművész 0 N 370 332 fizika A N 246 160 szobrászművész 0 N 368 n.i. földraiz A N 259 258 alkotóművészet és muzikológia-zeneismeret szakirány kémia A N 261 160 A N n.i. n.i. környezettan A N 160 160 előadó-müvészet-egyházzene kórusvezetés szakirány matematika A N 254 160 A N n.i. n.i. programtervező informatikus A N előadó-művészet-klasszikus ének szakirány 182 160 A N 396 390 sportszervező A N 340 160 előadó-művészet-klasszikus fagott szakirány testnevelő-edző A N 305 160 A N 380 n.i. biológia A L . n.i. előadó-művészet-klasszikus fuvola szakirány fizika A Ln.i. A N 400 n.i. földraiz A L160 előadó-művészet-klasszikus gitár szakirány kémia A L160 A N 382 440 körnvezettan A Ln.i. előadó-művészet-klasszikus gordon szakirány matematika A Ln.i. A N n.i. n.i. programtervező informatikus A L előadó-művészet-klasszikus gordonka szakirányn.i. A N n.i. n.i. sportszervező A Ln.i. előadó-művészet-klasszikus harsona szakirány testnevelő-edző A l160 A N 396 n.i. hulladékgazdálkodási technológus F N előadó-művészet-klasszikus hegedű szakirány 140 140 A N 394 n.i. idegenforgalmi szakmenedzser F N előadó-művészet-klasszikus klarinét szakirány 140 140 A N 398 394 fizikus M N n.i. n.i. előadó-művészet-klasszikus kürt szakirány qeoqráfus M N n.i. n.i. A N n.i. n.i. geográfus M Ln.i. előadó-művészet-klasszikus mélyhegedű szakirány Rendőrtiszti Főiskola A N 394 n.i. bűnügyi igazgatási-bűnügyi szakirány A N előadó-művészet-klasszikus oboa szakirány 396A N n.i. n.i. bünüavi iaazaatási-aazdasáavédelmi szakiránv előadó-művészet-klasszikus orgona szakirány A N 386A N 400 398 rendészeti iaazaatási-biztonsáai szakirány előadó-művészet-klasszikus trombita szakirány A N264 A N 396 n.i. rendészeti ioazaatási-büntetés-véarehaitási szakiránv előadó-művészet-klasszikus tuba szakirány A N 170A N n.i. n.i. rendészeti iaazaatási-határrendészeti szakiránv előadó-művészet-klasszikus ütőhangszer szakirány A N 334A N n.i. n.i. rendészeti ioazaatási-iaazaatásrendészeti szakiránv előadó-művészet-klasszikus zongora szakirány A N 359A N 398 n.i. rendészeti iaazaatási-katasztrófavédelmi szakiránv előadó-művészet-zenekar és kórusvezető szakirány A N 356A N n.i. n.i. rendészeti ioazaatási-vám- és iövedékiaazaatási szakiránv ének-zene A N 393 390 A N 344vizuális nevelőtanár (egyetemi) K L n.i. bűnügyi igazgatási-bűnügyi szakirány A L 362 Pécsi Tudománveqyetem Pollack Mihály Műszaki Kar építészmérnöki A N 233 160 bűnügyi igazgatási-gazdaságvédelmi szakirány A L 339 építőmérnöki A N 176 160 bűnügyi igazgatási-Dénzügvnvomozói szakiránv építőművészet A N 338 160 A L 263qépészmérnöki A N 160 160 rendészeti igazgatási-biztonsági szakiránv iparitermék- és formatervező mérnöki A L236 A N 189 160 rendészeti igazgatási-büntetés-vénrehaitási szakiránv körnvezetmérnöki A N 164 160 A L 278mérnök informatikus A N 164 160 rendészeti igazgatási-katasztrófavédelmi szakiránv villamosmérnöki A N 162 160 A L 258építészmérnöki A L 160 rendészeti igazgatási-közlekedésrendészeti szakiránv építőmérnöki A L 160 A L 348qépészmérnöki A L 160 rendészeti igazgatási-közrendvédelmi szakiránv mérnök informatikus A L 160 A L 361műszaki szakoktató A L n.i. rendészeti igazgatási-vám- és iövedékigazgatási szakiránv villamosmérnöki A L 160 A L 286építész 0 N 411 160 rendészeti vezető M L69 Semmelweis Eqyetem Általános Orvostudományi Kar egészségügyi szervező A N 272 265 szlavisztika-cseh szakirány A N 298 n.i. általános orvos 0 N 432 374 szlavisztika-orosz szakirány Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar A N 300 268 ápolás és beteqellátás A N 307 302 szlavisztika-szerb nemzetiségi szakirány egészségügyi gondozás és prevenció A N n.i. n.i. A N 163 163 szlavisztika-szerb szakirány ápolás és betegellátás A E 236 162 A N 312 n.i. ápolás és betegellátás A L 237 170 szlavisztika-ukrán szakirány orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus A N n.i. n.i. A L 285 177 szociolóqia A N 393 228 Semmelweis Eqyetem Foqorvostudományi Kar történelem A N 347 190 fogorvos 0 N 425 406 történelem-régészet szakirány Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar A N 418 268 gyógyszerész 0 N 402 356 anglisztika A L 342 301 Semmelweis Eqyetem Mentálhiqiéné Intézet szociális munka M L 85 72 germanisztika-német szakirány A L 348 348 Semmelweis Egyetem informatikus könyvtáros A L 311 182 Testnevelési és Sporttudományi Kar kommunikáció és médiatudomány (Budapest) humánkineziolóqia A N 382 265 A L168 rekreációszervezés és egészségfejlesztés maqvar A L 369 193 A N 396 341 néprajz A L 358 276 sportszervező A N 397 352 ókori nyelvek és kultúrák-klasszika-f ilolóc ia szakirány testnevelő-edző A N 396 310 A L 387 387 rekreációszervezés és egészségfejlesztés pedaqóqia A l 353 200 A L 435 269 pszichológia A L 451 405 sportszervező A L 404 164 romanisztika-francia szakirány testnevelő-edző A L 368 164 A L n.i. n.i. sportmenedzser M N n.i. n.i. romanisztika-spanyol szakirány sportmenedzser M L 70 65 A L n.i. n.i. szakedző M L 45 40 szabad bölcsészet A L 380 200 gyógytestnevelő tanár (egyetemi) szociológia A L 372 196 K L92 történelem A L 450 197 Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar vallástudomány (magyar nyelven) munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási M N n.i. n.i. A N 307 287 vallástudomány (angol nyelven) nemzetközi tanulmányok A N 443 238 M Nn.i. politológia A N 401 177 vallástudomány (magyar nyelven) munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási M Ln.i. A L169 vallástudomány (angol nyelven) nemzetközi tanulmányok M Ln.i. A Ln.i. Szegedi Tudományegyetem politológia A Ln.i. Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar ioqász 0 N 384 164 ápolás és betegellátás A N 270 188 ioqász 0 L185 egészségügyi gondozás és prevenció ioqász (Kecskemét) 0 L161 A N 165 165 iogi asszisztens F N 198szociális munka A N 216 175 Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi ápolás és beteqellátás A L 236 193 Kar szociális munka A L 268 170 általános orvos 0 N 417 262 képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar F N 192 341 anglisztika A N 340 232 szülésznő (Szolnok) F N 184 246 germanisztika-német szakirány A N 256 256 képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens F L n.i. n.i. informatikus könyvtáros A N 288 164 Szegedi Tudománveavetem Foaorvostudománvi Kar keleti nyelvek és kultúrák-altajisztika szakirány fogorvos 0 N 422 326 A N 400 237 Szegedi Tudománveavetem Gazdaságtudományi Kar kommunikáció és médiatudomány A N 399 354 gazdálkodási és menedzsment A N 396 385 maqvar A N 318 173 kereskedelem és marketing néprajz A N 334 230 A N 402 362 ókori nyelvek és kultúrák-klasszika-filológia szakirány pénzüqv és számvitel A N 375 369 A N 400 243 gazdálkodási és menedzsment pedagóqia A N 300 240 A T170 pszichológia A N 454 375 banki szakügyintéző F N 170 326 romanisztika-francia szakirány A N 262 n.i. kis- és középvállalkozási menedzser F N 180 200 romanisztika-olasz szakirány pénzüqvi szaküqvintéző F N 140 n.i. A N 243 243 számviteli szaküqvintéző F N 204 264 romanisztika-spanyol szakirány A N 289 n.i. közgazdálkodás és közpolitika M L 60 60 szabad bölcsészet A N 378 196 marketing M L 65 60 szlavisztika-bolgár szakirány A N 332 n.i. nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M L 68 60 NINCS NYELVVIZSGÁD? Tandíjmentesen felkészítünk nyelvvizsgára - akár 1 év alatt is - és piacképes szakmára. Érettségizetteknek iskolarendszerű nappali képzések Idegen nyelvi titkár és 620 óra ang./ném. Logisztikai ügyintéző és 500 óra ang./ném. Külkereskedelmi üzletkötő és 620 óra ang./ném. Idegenvezető és 450 óra ang./ném. © A Perfekt Szakközép- és Szakiskola Nyíregyházi tagiskolája OM 102 591 2008/2009-es tanévben induló tandíjmentes képzései. Középfokú: pénzügyi-számviteli ügyintéző (1,5 év, N/E) marketing- és reklámügyintéző (1 év, N/E) sportszervező-menedzser (1 év, N/E) vállalkozási ügyintéző (1,5 év, N) Emelt szintű: vámügyintéző (1 év, N/E) protokollügyintézó (1 év, N) logisztikai ügyintéző (2 év, N/E) Családi pótlék, tankönyvtámogatás és diákigazolvány igényelhető! Főiskolai akkreditált felsőfokú szakképesítések, nappali és esti tagozaton: projektmenedzser-asszisztens (2 év, N) kis- és középvállalkozási menedzser (2 óv, N) költségvetési-gazdálkodási szakügyintéző (2 év, N/E) reklámszervező-szakmenedzser (2 év, N/E) banki szakügyintéző (2 év, N/E) Jelentkezés feltétele: érettségi nappali (N) tagozaton: 22 éves korhatár (tandíjmentes) esti (E) tagozaton nincs korhatár (kedvezményes tandíj) Képzés helyszíne: Nyíregyháza. Jelentkezés és felvilágosítás: Nyíregyháza, Szabadság tér 11. E-mail: nyiregyhazaszki@perfekt.hu www.perfekthu/szki TeUfax.: 421411-856. WbcTF PÓTFELVÉTELI 2008 ® 'M A BQF PSZFK Salgótarján? Intézetében Jet«ntk«zési határidő; 2000. augusztus 13. Ha nem vettek tel egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. vagy idén nem jelentkeztél sehová, továbbtanulási lehetősége! kínálunk neked az alábbi képzéseinken; Nappal: Alapképzés Gazdálkodási és menedzsment Pénzügy és számvitel 140 000 Ft Távoktatás Alapképzés Pénzügy és számvitel Nappali Felsőfokú szakképzés Banki szakügyintéző Pénzügyi szakügyintéző Államilag támogatott Nappali Felsőfokú szakképzés Banki szakügyintéző Pénzügyi szakügyintéző 90 000 Ft Szeretettel várunk minden érdeklődőt személyesen is, munkanapokon 8-16 őréig! \A jelentkezést lap minden nap átvehető a BGF-PSZFK Salgótarjánt Intézete portáján. Cím: 3100 Salgótarján, Kistarján üt 5-7. S: (06-32) 522-400,522-440,522-446 Email: botfelvetell@siaioo.oszfs.hu Web: http ;Vwww,pszts.hu-potfelvetélt A honlapunkon regisztrálóknak a jelentkezési lapot postán megküldjük í A jelentkezési lapot a BGF-PSZFK Salgótarjáni Intézetébe kell beküldeni! HIRDETÉSEK * V \