Kelet Magyarország, 2008. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-03 / 154. szám

698925 2008. július 3., csütörtök MEGYEI TÁIAKON /8 • Angolul és magyarul. A máriapócsi általános iskolában szeptembertől angol­magyar két tanítási nyelvű oktatás indul az első osztályos diákok számára. Az új­szerű képzésről július 3-án 15 órától tar­tanak tájékoztatót az érdeklődőknek az oktatási intézményben. • Falunap. A napkori önkormányzat fa­lunapot rendez július 5-én a sportpályán. Huszárok vonulnak fel 8 órakor, majd . motorosok is parádéznak a községben. Ezek után kulturális programokat láthat­nak az érdeklődők. Szemtanúkat keresnek Nyíregyháza (KM) - Június 21-én 18 óra körüli időben egy fehér színű, platós kiste­herautó közlekedett Újfehértó irányából Haj­dúböszörmény felé a 3509-es számú úton. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye helységjelző tábla közelében egy jobbra ívelő kanyarban áthaladt az úttest bal oldalára. A szemben közlekedő Suzuki személygépkocsi vezetője az ütközés elkerülése érdekében a jobb pad­kára hajtott, visszakormányzott, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra és az árokban állt meg. A kocsik nem ütköztek, személyi sérülés nem történt, az ismeretlen jármű megállás nélkül tovább közlekedett Hajdúböszörmény irányába. A körülmények tisztázásához a Nyíregy­házi Rendőrkapitányság kéri, hogy akik in­formációval rendelkeznek a baleset körülmé­nyeiről, jelentkezzenek a Közlekedésrendé­szeti Osztályon a (42) 524-600 telefonszám 33-26 mellékén. Sakkparti. A napokban befejeződött Kálmánházán a nyári napközis tábor, amelyben nagy csatákat vívott Hrotkó Renáta és Szegedi Panna Judit a sakk­tábla mellett. (Fotó: M. Magyar László) Alomból immár aranyos valóság Az idei év egyik esélyese­ként került be az országos diákolimpia leány labda­rúgás döntőjébe az újfe­hértói Erkel Ferenc Tag- intézmény 8. b leányaiból álló csapat. Tavaly hatodi­kok lettek az országos döntőben, az idén dobogós hely volt az álom. Ez a dédelgetett álmuk a leg­szebb „aranyos” valóság­gá vált, hisz diákolimpiái bajnokok lettek Herczku Jánosné edző és egyben osztályfőnök vezetésével. (Fotó: Beregszászi János) mfS iH&InPl m) W* : v, $$ __ Kf F;' 3 I site t *1 Minősítések Mátészalka (KM) - Az Ádám Jenő Pedagóguskó­rus rendszeresen vállalta a zsűrik előtti megméret­tetést is. Ezüstkoszorú diploma, Arany-fokozat, Fesztiválkórus minősítés birtokosai a kórustagok. Szép sikereiket bizonyít­ják a rádiószereplések, és hogy énekeltek már a Nemzeti Galériában, a Budapesti Zeneakadé­mián, a Budapesti Bazi­likában, a Mátyás-temp­lomban. A mostani jubi­leumi hangversenyen ve­lük együtt énekelt és ün­nepelt a záhonyi Főnix Kórus, a szolnoki Karna­gyok Kamarakórusa, és a pedagóguskórus a felvi­déki Homonnáról. A kon­cert megható pillanata volt, hogy Erdős Jenő most is olyan lendülettel és szeretettel vezényelte Kodály: Esti dalát, mint ötven évvel ezelőtt. Erdős Jenő Otven éve száll a dal ■ Fél évszázada alakult meg Mátészalkán az Ádám Jenő Pedagógus­kórus. Mátészalka (KM) - „Száll­jon fel énekünk, úgy szálljon, hogy dallam a szívnek éltető, új erőt adjon...” - Pitoni: Bol­dog, aki énekel című művét idézve foglalhatjuk össze an­nak a jubüeumi hangverseny­nek a lényegét, melyet a kö­zelmúltban rendeztek Máté­szalkán. A mátészalkai váro­si művelődési központ adott otthont a nem mindenna­pi eseménynek: az Ádám Je­nő Pedagóguskórus fennál­lásának 50. évfordulóját ünne­pelte. ff ....................................... Egyre ismertebbé vált a kórus, hiszen nagyon sok regionális és országos rendezvényen vett részt. Kovácsné Kiss Csilla ........................................................... 1958-ban Erdős Jenő, a kó­rus alapító karnagya valóra váltott egy szép álmot: egy tragikus időszakban a zene erejébe kapaszkodva egy lel­kes közösséget szervezett, akikkel hirdette a szépséget, óvta az igazi értékeket, és A vendég együttesekkel közösen is énekelt a jubileumát ünneplő Ádám Jenő Pedagóguskórus (Fotó: amatőr) énekükkel hitet adtak mások­nak. A tantestületi énekkar létszáma egyre bővült, egyre többen akarták velük együtt terjeszteni a kultúrát, örömöt vinni a hétköznapokba. Kül­detésük lett, melyet Kodály szavai adnak vissza: „Az ének szebbé teszi az életet, az ének­lők másokét is.” Ennek jegyé­ben vettek részt dalos találko­zókon, bekapcsolódtak az or­szágos pedagóguskórus moz­galomba. 1977-től társkarnagyként Csányi Ottó is bekapcsolódott a kórus szakmai vezetésébe, s KELET kmf/ppe/c.szon.hu •Kórusmuzsika. A témával kapcsolatos korábbi Írások letölthetők. (PDF, 42 kB) az alapító Erdős Jenő kar­nagy úr nyugdíjba vonulása után átvette az énekkar szak­mai irányítását. A szakmái repertoár egyre bővül munká­jával*: a reneszánsz művektől napjaink szerzőinek alkotá­sáig sok minden megtalál­ható programjaikban. E mű­vek tolmácsolását hallhatjuk templomi koncerteken, kará­csonyi hangversenyeken, ha­zai és külföldi fellépéseken - írta Kovácsné Kiss Csüla. Laptop + internet 19 900 Ft-ért, 8390 Ft-os havidíjjal, 2 éves hűségidővel, amely tartalmazza az internet-hozzáférést és a laptop havi törlesztőrészletét is. Hívd a 1412-t, vagy látogass el a T-Poníokba! A'ajánÖ 2(K)8. #lius I j4lo‘ őv-aj üj-;S j* il»>nt- :'3i TOi tlin- • löt ^ T ■ 'Online- ■ www.t-online.hu ■ HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents