Kelet Magyarország, 2008. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-17 / 166. szám

2008. július 17., csütörtök HORGÁSZ /13 KELET • Horgásztábor. A Sporthorgász Egye­sületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége szervezésében megyei ifjúsági és gyermek horgásztábor lesz július 20-tól 26-ig Tiszadobon. A fiatalok az egy hét során az elméleti felkészítés után a gya­korlatban is kipróbálhatják tudásukat. Szántó Zoltán a közelmúltban az ibrá- nyi Nagyerdesi-tavon fogta ezt a 4,15 ki­logramm súlyú pontyot. A horgász ügyességét jelzi, hogy 9 méter hosszúsá­gú bottal, úszós készséggel fogta meg a halat. (Fotó: M. Magyar László) lyarmati László a kapitális méretű amurral (Fotó: amatőr) túsz percig fárasztotta Máriapócs (KM) - Július 9-én újabb kapi- ílis méretű amurt fogtak a máriapócsi hor- ásztavon. A fogás pontos időpontja: 2008. ilius 9., 15 óra 10 perc. Gyarmati László )gta ezt a gyönyörű amurt, amelynek a sú- /a: 9,4 kg, a hossza: 82 cm. Az intenzív ka- ás után a berántás pillanatában azonnal iugrott a hal. A húszperces fárasztás alatt jbb alkalommal próbált egy bokros részben íenedéket keresni, de mindhiába. A har- íadszori sikeres merítés után a horgász íár a mérlegelés előtt bátran kijelentette, z élete legnagyobb hala. A Máriapócsi íorgász Egyesület vezetősége ezúton is gra- olál a horgásztársnak - tájékoztatta szer- esztőségünket Tóth Árpád, a horgászegye- iilet elnöke. Egyéni bajnokság Tiszalökön ■ A szép számú érdek­lődő előtt kemény küz­delmet vívtak a részt­vevők. Tiszalök (KM) - Örvende­tes dolog, hogy a megyei hor­gász-csapatbajnokságok szín­vonalas lebonyolítása, és az azokon való sikeres szereplés mennyire meghozta a hor­gásztársak versenyzési ked­vét, és így az egyéni bajnok­ságon közel félszázan indultak neki a kétfordulós, 2x3 órás versenynek. Kérdőjelek a csapatban Ez év elején elfogadott me­gyei versenyszabályzat szerint a sorsolásban kiemelést haj­tottunk végre, amelynek lé­nyege, hogy a tavalyi megyei W .......................................................... Nagyon jó időben, jól előkészített pályán próbáltak megküzdeni kicsik és nagyok a halakkal. Turkó Sándor válogatott tagjai véletlenül se kerüljenek egy szektorba mindannyian. Ennek a ver­senynek a legfőbb célja, hogy a versenyen való szereplésből adódóan az országos csapat- bajnokságon induló megyei versenycsapat összetételének véglegesítése. Fontos volt, mert úgy a női, mint a férfi­A győztesek válogatottaknál két kérdőjel volt. A verseny választ adott rá. Nagyon jó időben, jól elő­készített pályán próbáltak megküzdeni a versenyzők a megyei versenyre is jellemző gyér fogás ellenére az eredmé­nyes halfogással. A szép szá­mú érdeklődők előtt kemény versenyt vívtak, és bebizonyo­sodott az is, hogy komoly fel­készülés szükségeltetik az ilyen rangos versenyen való sikeres szerepléshez. A két forduló között igazi Finom, jó ízű ebédet fogyaszthattak, me­Ifjúsági kategória: 1. Kiss Kristóf, Szatmárvidéki HE., Mátészalka, 2. ifj. Beke Péter, Új Élet HE., Tiszalök, 3. Zelei Zoltán. Bujtos HE., Nyíregy­háza. _________________________ Utánpótlás kategória: 1. Kovács Gá­bor, Vasutas STE., Nyíregyháza, 2. Jakab Róbert, Kraszna HE., Kocsord, 3. Juhász Gyula, Új Élet HE., Tisza­lök. j Női kategória: 1. Szűcs Éva, Szat­márvidéki HE., Mátészalka, 2. Köblösné Holdas Ingrid, Új Élet HE., Tiszalök, 3. Bajkó Judit, Nyírségi HSE., Nyíregyháza. ______________ Felnőtt kategória: 1. Pataki Zsolt Vasutas STE., Nyíregyháza, 2. Beke Péter, Új Élet HE., Tiszalök, 3. Lu- zsinszky Tamás, Vasutas STE., Nyír­egyháza. (Fotó: amatőr) lyet Ricz László és családja, barátai biztosítottak a ver­senyzők részére. Vendégek Megtisztelte a versenyt Ja­kab János, a megyei horgász- szövetség felügyelőbizottságá­nak tagja, és Jäger Ferenc, a helyi egyesület elnöke. A Ver­seny végén kihirdetésre ke­rültek az országos I. osztályú csapatbajnokságon szereplő megyei válogatott tagjai - tá­jékoztatta lapunkat Turkó Sándor, a verseny szakbizott­ság-vezetője. KILE kmf/ppefr.szon.hu •Horgászat. A témával kapcsolatos koráb­bi írások letölthetők. (PDF, 53 kB) Miért tiietnt többet— __ Fesztivál Tárcái ■ /'»wr ^ Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket Tarcalra, az Országos Borkiralynö Fesztivál (2008. július 25-27.) ingyenesen látogatható programjaira (divatbemutatók, Márió a harmonikas. Nagy Bandó András. Rokker Zsolti műsora, fesztivalutca stb.). Vegyen részt a fesztivál pénteki szuperkoncertjén (julius 25 19.00 óra) a Totem, a Lord és az Ossián együttesek fellépésén kedvezményes áron. A Kelet elöfizetőjekent Önök a koncertbelépőjegyeiket 1500 Ft helyett - 500 Ft kedvezménnyel - 1000 Ft-ért vásárolhatják meg a Kelet I (1 J | i J szerkesztőségében (Nyíregyháza. Dózsa György ut 4-6 ). További információ: www.borkiralynofesztivai.hu k 1 4 * 4 Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatóak! íIm/u\».IVm smét jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! ■ Csupa ötös! - re- léljük, az idén is sok iák vitt haza ilyen bi- onyítványt! Nyíregyháza (KM) - Az zömben a Kelet-Magyaror- lág is szeretne osztozni, sért hirdettük meg a CSU­PA 5-ÖS akciót. Ezzel azo­kat az alsó és felső tagoza­tos gyerekeket kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas tanulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk ju­talma nem is maradt el: ki­tűnő lett a bizonyítvány. Kérjük, hogy csak azok je­lentkezzenek, akiknek a tel­jesítményét a kitűnő vagy a jeles szavakkal minősítet­ték. Az elsősök és a máso­dikosok esetében „jól meg­felelt” minősítés szükséges. A jelentkezésekhez önál­ló arcképfotót kell mellékel­ni. Csak azokat a jelentke­zéseket tudjuk elfogadni, amelyeket az eredeti, az új­ságból kivágott jelentkezési lapon küldtek el Kedves Ol­vasóink a szerkesztőség cí­mére. Jó bizonyítványuk jutalmául a gyerekek a vá- sárosnaményi Atlantika Aquapark - Élményfürdő - Vízividámparkba kapnak jegyet. Á korábbi évektől elté­rően a gyerekeknek nem kell a belépőkért a szerkesz­tőségünkbe utazniuk. A kitűnők a Kelet-Magyaror- szág azon számának felmu­tatásával jutnak be az Atlantika Aquapark - Él­ményfürdő - Vízividám­parkba, amelyikben megje­lent a fotójuk. SZABOLCS irr KELET NAOVAHOHGIÁQ Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), ragassz a megjelölt helyre egy arcképet, s kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesz­tőségünk címére: Inform Média Kft. Kelet-Magyarország 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. (1. em.) A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös". Beküldési ha­táridő: 2008. július 26. A kitűnők a Kelet-Ma­gyarország azon számának felmutatásával jutnak be az Atlantika Aquapark - Élményfürdő - Vízividámparkba, amelyikben megjelent a fotójuk. Családi név: Utónév: Helység/irányítószám: Utca: Iskola/osztály: Van-e a családban KM-előfizetés? igen □ nem □ Ide ragaszd a fényképetI I

Next

/
Thumbnails
Contents