Kelet Magyarország, 2008. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-08 / 158. szám
2008. július 8., kedd KELET SPORT /11 Nagy pénzért futballoznak Dunavarsány (MTI) - Anyagilag is jutalmazza a játékosokat a magyar szövetség (MLSZ), amennyiben az U19- es labdarúgó-válogatott négy közé jut az egy hét múlva rajtoló csehországi Európa-bajnoksá- gon. Kisteleki István MLSZ-elnök a dunavarsá- nyi edzőtáborban tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az elődöntőért 20 millió forintot osztanának szét a futballisták között. Az alapvető célkitűzés az együttessel szemben, hogy kvartettjében az első háromban végezzen, mert ezzel kvalifikálná magát a korosztályos vb-re. Ezért a teljesítményért 10 millió járna. A sportvezető hozzátette, a díjazás ellenére biztos benne, hogy a tehetségeket elsősorban nem a pénz, hanem a címeres mez motiválja. A magyar csapat szombaton kel útra. Kovács Ágnes Befejezi Budapest (MTI) - Hétfő reggel utoljára edzett a Kőér utcai uszodában Kovács Ágnes. Az olimpiai bajnok versenyző bejelentette, hogy vándordíját alapított, amelyet az országos bajnokság női 200 méteres mellúszásának győztese kap meg. Kovács Ágnes, aki a 200 m mell olimpiai aranya mellé két világ- és hét Eu- rópa-bajnoki címet is szerzett, s 53-szor nyert magyar bajnokságot mintegy 20 percet úszott karrierjének „bölcsőjében", majd a medencéből kiszállva edzője, Túri György búcsúzott el tőle. i Kispályás Labdarúgó Baj- 14 0 2 93-38 42 2007-2008 Nyíregyházi Város nokság Végeredménye Mc-Donalds Profi-csoport 1. Millennium KTV 16 2. Zsidi Kft. 16 13 1 1 75-39 40 3. Kelet Sprint 16 10 0 6 74-61 30 4. Shamrock 16 6 4 6 54-52 22 5. Szerencsi Kinizsi 16 6 1 9 49-45 19 6. Nyír Mix Trade 16 7 1 7 62-61 19 7. Mc-Donalds 16 5 1 10 63-76 13 8. Kótai 16 4 0 12 49-82 12 9. Nati Bázis 16 2 0 14 39-104 3 Gólkirály: Nagy János (Kelet Sprint) 19 gól Révész Group Old Boys-csoport 1. Szabolcs Volán Rt. 18 18 0 0 101-32 54 2. Vectigélia 18 13 2 3 86-58 41 3. Fehértó Kft. 18 12 2 4 70-41 38 4. Paulik Szerviz 18 8 3 7 52-48 27 5. Vezérszál Kft. 18 7 2 9 48-46 23 6. Jonatán Gazdabolt 18 7 2 9 46-46 23 7. Dekka Öreqfiúk 18 6 3 9 57-70 21 8. Termi Old Bovs 18 6 3 9 62-81 21 9. Helios F.C. Öreqfiúk 18 0 4 14 30-74 4 10. NevelősO 18 2 1 15 27-83 4 Gólkirály: Knobloch Sándor (Szabolcs Volán) 46 gó . X .TA;' Nagy csatákat láthattunk a kispályás bajnokságban (Fotó: Mán László) Kaiser 2000 Kft A-csoport 1. Brasil SC 20 17 2 1 85-29 53 2. Vectiqália 20 14 3 3 98-47 44 3. Szóivá Kft. 20 10 1 9 77-65 31 4. Volán Rt. 20 8 3 9 75-68 27 5. Ré-Ka-Fém Kft. 20 9 3 8 59-64 27 6. Karádi Rendszerház 20 7 4 9 70-73 25 7. Mester Festék 20 7 4 9 55-69 25 8. Termi 20 7 4 9 51-66 25 9. Borsodi Sör 20 7 3 10 44-61 24 10. Nev-Út Kft. 20 6 5 9 50-54 23 11. Luckv Autó 20 1 2 17 33-101 2 12. Máté Team-Visszalépett Gólkirály: Lakatos László (Brazil SC) 24 gól Sharp Nyírség Copy B-csoport 1. Viesmann Kft. 22 18 0 4 79-37 54 2. Marso Kft. 22 16 4 2 90-37 52 3. Sziláqvi Karosszéria 22 13 1 8 76-53 40 4. Bokor Borbánva 22 11 4 7 63-59 37 5. Tompa SC 22 10 4 8 63-42 31 6. Sharp Nvírséq Copv 22 8 4 10 56-73 28 7. Trió Maxi Gáz Kft. 22 7 5 10 69-71 26 8. FC Spartak Kertváros 22 6 4 12 47-72 22 9. Nestta 22 9 3 10 70-66 21 10. Bohemiansz 22 6 3 13 62-94 21 11. Ball Sport 22 5 2 15 52-79 17 12. Gólvágók 22 5 2 15 42-86 14 Gólkirály: Krainvák Zoltán (Viessmann SO 38 qól Sky Travel C-csoport 1. 3. félidő 22 18 1 3 84-54 55 2. Kertváros SzSE 22 11 2 9 51-40 35 3. Krikó Kft. 22 11 1 10 80-52 34 4. Helios F.C. 22 10 4 8 73-75 34 5. Dromedár FC 22 10 2 10 47-47 32 6. Farm Tüzép 22 10 1 11 53-45 31 7. OTP Bank Rt. 22 10 4 8 51-46 31 8. Vis Maior Ratizol 22 8 4 10 56-64 28 9. Meqvei Önkormányzat 22 8 3 11 56-67 27 10. Nyír Viqo 8t. 22 8 3 11 53-65 27 11. Nyírfa Kft. 22 6 4 12 49-67 22 12. Madura & Madura Kft. 22 6 3 13 48-79 21 Gólkirály: dr. Mészáros Attila (Vismaior Ratizol) 25 gól Nem csalás, nem ámítás! Új Chevrolet Aveo 1.999.000 Ft-ért raliztak ■ A rali ob nyíregyházi indulói elégedettek a veszprémi futam eredményével. Nyíregyháza (KM) - Izgalmas versenyt láthattak mindazok, akik ott voltak a rali ob negyedik fordulóján, amelyet a hét végén Veszprémben rendeztek. A murvás pályától, a bukkanóktól és szikladaraboktól joggal tartottak a pilóták, végül a vártnál jóval kevesebben adták fel idő előtt a küzdelmet. A pechesek egyike volt az az Asi, aki a legerősebbnek tartott géposztályban, az N-csoportban az élen áll. Kisebb problémákkal CET REÁL JÜ|lg** CHEVHŰLET Szerencsére, a nyíregyháziak célba értek, a Trencsényi testvérek (Mitsubishi Lancer Evő IX, Tre-Car Autósport SE) az ötödik, az iíjabb Rabó- csi Tibor, Somogyi Pál duó (Mitsubishi Lancer Evő IX, RabócsiRing Kft.).- Nem panaszkodom, hiszen egy nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, és elégedettek vagyunk a helyezéssel. A veszprémi egy autógyilkos pálya, bármelyik pillanatban Fociünnep Cégénydányádon Cégénydányád (KM) - A cégánydányádi sportegyesület, horgászegyesület, valamint az önkormányzat jóvoltából nagyszabású futball- programot bonyolítottak le a településen. Előbb a nagydobosi Görög Focisuli sikerével zárult a négycsapatos U12-es fiú nemzetközi torna, amelyen Losonczi Bence érdemelte ki a legjobb játákos, Zölde- si Illés a legjobb kapus címet, míg a gólkirály libán Mihály lett. A folytatásban előbb Cé- génydányád-Szatmárnémeti női meccset láthatott a közönség, majd döntetlenül végződött a helyi és a tunyogmatol- csi öregfiúk összecsapása. Végül a Csenger nyerte a házigazda elleni barátságos mérkőzést, ennek szünetében - 40 fő részvétlével - tizenegyesrúgó versenyt bonyolítottak le, amit a hazai színeket képviselő Veres Zsolt nyert. Szávay Ágnes a wimbledoni tenisztornán nyolcaddöntőbe jutott, ennek köszönhetően egy helyet előre lépve a 14. a női teniszezők legfrissebb világ- ranglistáján. (Fotó: EPA) I Chervrolet Csősz Chevrolet Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Telefon: 42/597-666 • www.csoszkft.hu Telefon: 42/59-89-59 • www.csoszkft.hu A fotó illusztráció. COj -kibocsátás: 1J2-1S2 g/kin, átlagos fogyasztás: S,5-6.41/100 km. Az 1939 000 Ft-os ajánlat, az új. 2 ajtös Aveo 1.2 Base modellekre vonatkozik. ^ A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak Konkrét ajánlatért és részletes információkért kérjük, forduljon szalonjainkhoz A Chevrolet Southeast Europe Kft, és az r>. akcióban résztvevő Csősz Cégcsoport fenntartja a jogot az akció módosításéra és megszüntetésére, Az ajánlatok csak az akcióban résztveó Chevrolet-forgalma26knál érhetők el 2008. július 1-töl 2008. július 31-ig, illetve a készlet erejéig, limitált darabszámban. A nyomdai hibákért feleősséget nem vállalunk. rs. HIRDETÉS jöhet egy defekt, az ugratók- ról érkezve pedig a szikladarabok tönkretehetik a futóművet. Ennek tükrében a csoportban elért helyezésünk jónak mondható, amennyiben van még legalább egy gyorsasági, talán egy helyet előbbre is léphettünk volna - summázott Trencsényi József.- Mindent egybevéve elégedett vagyok a veszprémi eredménnyel. Mivel az autó az utolsó pillanatra lett készen, csak a versenyen tudtuk tesztelni. Az első napon túl óvatos voltam, minden bizonnyal bennem volt még a miskolci bukás. Vasárnap már jobban ment, ám akkor már kevés gyorsasági volt ahhoz, hogy előbbre tudjunk lépni. Bár a cél dobogós helyezés volt, nem vagyok elégedetlen, és bár apróbb technikai problémák adódtak, van még tartalékunk, ami bíztató a folytatásra nézve - vélekedett ifjabb Rabócsi Tibor. Miként arról már beszámoltunk, az N3-as géposztályban a Hibján József, Szurov- csák István duó (Ford Fiesta ST, E 85 Motorosport Kft.) kategóriája harmadik helyén végzett. Hibjánék a kemény, kődarabokkal teli pályán További fotók: CSj (Fotó: Janics Attila) A pontozók másként látták A nyíregyházi Nagy hiába iskolázta le ellenfelét, a rómait hozták ki győztesnek. Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt héten Rómában lépett ringbe Nagy István, a nyíregyházi Big Boxing Ygomi SE fiatal ökölvívója. A tét nem volt kicsi, hiszen az IBF ifjúsági bajnoki címért húzott kesztyűt a helyi Simone Cali- fano ellen. A magyar bokszoló remekül helytállt, ám a tíz menetes küzdelmet szoros pontozással (96-95, 96-94, 96-94) elveszítette, legalábbis a pontozók szerint.- Az első három menetben úgy nézett ki, nem megy végig a mérkőzés, hiszen István óriási verésben részesítette ellenfelét, akinek ezidőben alig volt találata. Később István ismét magára talált, és időnként szinte leiskolázta ellenfelét. Ha igazságos lett volna a pontozás, Califanónak egy menetet sem adtak volna a bírók - összegezte Nagy Lajos edzőmenedzser. Crouch mehet Liverpool (MTI) - Miután a két futballklub szóban már megállapodott egymással, az FC Liverpool engedélyt adott a válogatott Peter Crouch-nak, hogy megkezdje a tárgyalásokat a Portsmouth-szal átigazolásáról. Tesztvezessen és nyerjen 750.000 Ft készpénzt! Autógyilkos pályán