Kelet-Magyarország, 2008. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-17 / 140. szám

2008. június 17., kedd MINDENFELŐL /2 • A gyülekezési jogról. A rendőrség helyett az önkormányzatok engedélyez­hetnék azokat a rendezvényeket, amelye­ket kötelező előre bejelenteni - egyebek mellett ilyen változtatásokat javasol a gyülekezési joggal kapcsolatos szabályo­zásban a Political Capital. A verseny kezdete Szabó Katalin szabo.katalin@naplo.haon.hu Miért is ez a nagy szembenállás? Mert én ateista vagyok, te pedig vallá­sos? Mert a nevelésben én konzervatív, te liberális elveket vallasz? Mert én a nagybirtokon való gazdálkodást tartom hatékonynak, te pedig azt, hogy egy-egy család biztonságosan megélhessen a ki­csiny gazdaságából? Szoktak önök ilyen témájú veszekedéseket hallani? Megkoc­káztatom, nem, vagy nagyon ritkán. Ta­lán azért is, mert gyilkos szembenállá­saink kevésbé az elvek, sokkal inkább a pénz miatt kelnek. Hol a megélhetés kényszere, hol a meggazdagodás vágya torzít a leiken, s ölt politikai formát. Kissé mosolyogtató a nemzeti érzés­ből fakadó összefogást kívánni a romá­niai magyaroktól is, miközben tudvalé­vő: gyarapodni ott is a hatalom barátja­ként legkönnyebb, s aki kiszorult, ter­mészetesen utat keres a bejutásra. Ez a legfőbb rendező elv. N4égis jó lett volna, ha a helyhatósági választáson nemzetünk fiai nem bíznak mindent a csatára. Pártjaik - az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt - vezetői meg­köthettek volna legalább néhány kompro­misszumot. Ennek híján a választók kö­zül sokan belekeseredtek a kampányba, s tüntetőleg nem mentek el voksolni. Ez baj, mert ők semmit nem tettek azért, hogy olyan tisztelhető és rátermett ma­gyar emberek irányítsák a többségében magyarlakta településeket, akik a pénzzel is jól bánnak! Reménykedjünk mégis, hogy a megválasztottak kiállnák e próbát, s hogy a két magyar párt közötti küzde­lem még javítja is a teljesítményeket. Hi­szen csak most kezdődik a verseny, amelyben sokat lehet nyerni vagy veszí­teni a helyi lakosság, illetve az adott párt és a nemzet hasznára-kárára. Fodor Gábor válasza Budapest (FH) - Fodor Gábor hétfőn vá­laszolt Orbán Viktor egy héttel korábbi le­velére - tájékoztatta az SZDSZ a Független Hírügynökséget. A válaszlevél tartalmáról egyelőre nem árultak el részleteket, infor­mációnk szerint a liberálisok elnöke örömét fejezte ki, hogy megindult a politikai párbe­széd a közéletben, így a Fidesszel is. Az SZDSZ sajtóosztályán közölték, egy lehetsé­ges Fodor-Orbán találkozóról a következő hetekben egyeztetnek. Fodor Gábor megválasztása hétvégéjén nyilatkozott úgy, hogy hajlandó a Fidesszel tárgyalni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy en­nek feltétele: az új kormány nem módosít­hatja az alkotmányt, a választási törvényt és az állampolgárságról szóló jogszabályt. Az SZDSZ elnöke a leendő találkozóról azt közölte, hogy nem előrehozott választásról akarnak tárgyalni, hanem konkrét politikai programpontokról. Megállapodás . Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Nguyen Phu Trong, a vietnami nemzetgyűlés elnöke együttműködési megállapodást írt alá a Parlamentben. (Fotó: mti) '56-os vértanúk emléknapja ■ Katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg hétfőn Nagy Imre egyko­ri miniszterelnök szobrát. Budapest (MTI) - Katonai tiszteletadás mellett koszorúz­ták meg hétfőn a közjogi mél­tóságok és a kormány, vala­mint a parlamenti pártok kép­viselői az 1956-os forradalom és szabadságharc éppen ötven évvel ezelőtt kivégzett mártír miniszterelnökének szobrát a budapesti Vértanúk terén. Koszorúk Az Országgyűlés, a köztár­sasági elnök, a kormány, az Alkotmánybíróság és a Legfel­sőbb Bíróság nevében egyet­len közös koszorú elhelyezé­sével rótta le kegyeletét Nagy Imre és 225 kivégzett mártír­társa emléke előtt Szili Kata­lin házelnök, Sólyom László köztársasági elnök, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság leköszönt elnöke, valamint a kormány képviseletében Kiss Péter kancelláriaminiszter. A család nevében a mártír miniszterelnök unokája, Jáno­si Katalin helyezett el koszo­rút, majd az 1956-os forrada­lom veteránjai után a politiku­sok helyeztek el egy-egy szál virágot az emlékműnél. A köz­jogi méltóságok az úgynevezett 56-osok terén lévő emlékmű­höz "mentek, és ott is lerótták kegyeletüket az áldozatok em­líllf T kmf/ppe/r.szon.hu • Nagy Imre (PDF, 46 KB) Király Béla nyugalmazott tábornok és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke (Fotó: mti) léke előtt. A megemlékezésen részt vett Király Béla, az 56- os Nemzetőrség parancsnoka, nyugalmazott tábornok is. Ötven éve Ötven éve, 1958. június 16- án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszter- elnökét és vádlott-társait. Nagy Imre, aki 1956. október 24-e és november 4-e között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitű­zéseit elfogadtatni a kommu­nista párt vezetésével, de igye­kezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i új­ratemetése a rendszerváltás jelképes eseménye lett. Nagy Imrét és társait 1989. július 6- án a Legfelsőbb Bíróság fel­mentette az 1958-as vádak alól. Az SZDSZ nem Az SZDSZ nem kapott meghívót a Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének ötvenedik évfordulója alkal­mából hétfőn reggel tartott fővárosi kegyeleti megemlé­kezésre, ezért az eseményen a Szabad Demokraták Szö­vetsége rajtuk kívül álló ok miatt nem vett részt - közöl­ment el te a párt az MTI-vel. A Kor­mányszóvivői Iroda viszont azt közölte, a Külügyminisz­térium június elején elküld­te meghívóját a párt a par­lamenti frakcióvezetőjének és elnökének. Az SZDSZ közleménye szerint a kézbe­sítés során valószínűleg ad­minisztratív hiba történt. Négyek tdlálkOZÓjd. Balról jobbra: Donald Tusk lengyel, Mirek Topolánek cseh, Robert Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a közös sajtótá­jékoztató végén a visegrádi négyek prágai találkozóján a Valdstejnská kertben. (Fotó: MTI) Balaton törvény Budapest (FH) - Az új Ba­laton törvény megőrzi a tér­ség különleges tájképét és pa­norámáját, és nem engedélye­zi az ipari és raktározási cé­lú létesítmények építését, az M7-es autópálya és a Balaton­part közötti területeken - mondta el Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazda­sági Minisztérium államtitká­ra sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten. Az Országgyűlés egy hete nagy többséggel, 341 szavazattal elfogadta a Bala­ton területrendezési tervének módosítását, amelyet három­éves szakmai felülvizsgálat előzött meg, amelyben több ci­vil szervezet, a kormány, és a Balatoni Fejlesztési Tanács vettek részt. A törvény, mint­egy 3100 hektár új gazdasági területet jelölt ki a térségben. A következő öt évben a Bala­ton térség fejlesztésére mint­egy 163 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre. A romániai szoedemeké a leqtöbb mandátum ■ A szociáldemokraták szerezték a legtöbb pol­gármesteri mandátumot a második fordulóban. Bukarest (MTI) - A román Szociáldemokrata Párt (PSD) szerezte meg a legtöbb polgár- mesteri mandátumot a romá­niai helyhatósági választások második fordulójában. A román központi választá­si iroda (BEC) hétfőn közzé­tett részleges eredményei sze­rint, 90 százalékos feldolgo­zottság után az ellenzékben lé­vő PSD polgármesterjelöltjei győztek 433 településen. Má­sodik helyen végzett a Traian Basescu államfőt támogató, szintén ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PD-L), amely 405 polgármesteri mandátu­mot szerzett. Harmadik he­lyen végzett a kormányon lé­vő Nemzeti Liberális Párt (PNL), amelynek 325 polgár­mesterjelöltje győzött a vasár­napi voksoláson. A leadott szavazatok tekin­tetében is hasonló sorrend alakult ki, hiszen a PSD a voksok 32,64 százalékát gyűj­tötte be, a PD pedig 32,22 szá­zalékot szerzett. Harmadik lett a PNL a szavazatok 21,79 százalékával. A magyar szer­vezetek közül a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nyerte meg a máso­dik fordulóban kiosztásra vá­ró legtöbb polgármesteri man­dátumot. A szövetség jelöltjei harminc településen győztek. A Magyar Polgári Párt (MPP) öt polgármesteri széket szer­zett meg. A két héttel ezelőtt rendezett első fordulóban elért eredményekkel együtt az RMDSZ-nek 178 polgármeste­ri tisztséget sikerült megnyer­nie, az MPP-nek pedig 11-et. Győzelmek Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádnak si­került megszereznie a voksok 55,64 százalékát ellenjelöltjé­vel, az MPP-s Csinta Samuval szemben. Az RMDSZ-MPP kö­zötti harcot Gyergyószent- miklóson az utóbbi szervezet nyerte Mezei János révén, aki megszerezte a voksok 53,39 százalékát. Szatmárnémeti­ben az RMDSZ-es Ilyés Gyula nyert 58,27 százalékkal legyőz­ve a PSD által jelölt román nemzetiségű ellenfelét. ELHUNYTAT VÁLASZTOTTAK Halottat választottak polgármesterüknek egy község lakói, akik annak elle­nére szavaztak újra bizalmat települési vezetőjüknek, hogy az a választások reggelén elhunyt. A példátlan eset egy lasi megyei községben történt, amely­nek lakói vasárnap járultak az urnákhoz. A polgármesteri tisztséget 1990 óta betöltő jelölt azonban a választás napján a reggeli órákban elhunyt. Dél­előtt tudomást szereztek a tragédiáról a községi szavazókörzet felügyelői, akik azonban a voksolás folytatásáról döntöttek. A szavazók zöme tehát ele­ve tudta, hogy halottra adja voksát* A központi választási iroda bírái azt ja­vasolták a helyi irodának, hogy a szavazás megismétlése nélkül, a halott el­lenfelét nyilvánítsák győztesnek. KillT JEGYZET

Next

/
Thumbnails
Contents