Kelet-Magyarország, 2008. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-13 / 137. szám

2008. június 13., péntek ÁNIKA / 20 • Halálos hőhullám. Tizenhét halottat követelt a hőség négy napon belül az Egyesült Államokban a keleti partvidéken szerdai beszámolók szerint, az áldozatok többnyire idős emberek voltak. A térség­ben a hét vége óta 35-38 Celsius-fokra kúszott fel napközben a hőmérő higany­szála. • Riporterek, befelé! A szecsuani föld­rengés sújtotta területekre a külföldi tudó­sítók szabadon bejárhatnak, s továbbra is figyelemmel kísérhetik a mentési és hely­reállítási munkálatokat - jelentette ki csü­törtökön az államtanács sajtóhivatalának alelnöke, cáfolva a korábbi külföldi aggá­lyokat. Vétkezünk, atyám! Róma (MTI) - A reg­geli mise kellős közepén, egy katedrális gyóntató­fülkéjében értek szeret­kezésen egy párt Olaszországban. A pász- torórázók harmincas éveikben járnak és - vallomásuk szerint - túl sokat ittak szextettüket megelőzően. A vétkezők felkeresték a katedrális püspökét, hogy bocsána­tot kérjenek, amit meg­kaptak. A püspök külön misét tartott, hogy a fül­ke megtisztuljon a szent­ségtöréstől. Szárnyas bomba Hartford (MTI/AP) - Csirkét robbantott a rendőrség az Egyesült Államokban egy Connec­ticut! város közelében. A sütnivaló, de még nyers csirke egy autóút szélén hevert, és gyanús­nak tűnt egy autósnak. A rendőrök megvizsgál­ták a Jómadarat”, és ki­derült, hogy töltött csir­ke: robbanószerkezet rejtezik benne. Az utat lezárták, a csirkét fel­robbantották. A bomba elég erős volt ahhoz, hogy komoly sérülést okozzon valakinek. Kint van elég... (Fotó: EPA) Kevés a hattyú a darabban Bukarest (MTI) - Hattyúszegénynek találta A hattyúk ta­vát Romániában egy néző, és a fogyasztó- védelemhez fordult panaszával. „Csaj­kovszkij szigorúan 24 hattyút ír elő balettjá­hoz, de ezen az előadáson csak 16 volt!" - háborgott a 48 éves panaszos, Florin Balcescu. „Elő­ször azt hittem, rosszul számoltam, de nem! Nyolc hat­tyú hiányzott! Képte­len vagyok elhinni!"- mondta a román sajtónak a bukaresti operaházban látott előadás után. És a fogyasztóvédelem vizsgálatba kezdett. Forgószél sújtotta tábor Des Moines (MTI/AP) - Legkevesebb négy ember halálát okozta egy tornádó, amely egy cserkésztáborra sújtott le helyi idő szerint szerda este az Egyesült Államok középső részén - közölték illetékesek. To­vábbi negyvenen megsérültek, amikor a szélvihar átsöpört az Iowa állam nyugati ré­szén, Little Sioux település közelében talál­ható táboron. Láma szeme, láma szeme sötétbarna - a Miskolci Állatkertben. (Fotó: má)- Hogy öltöznek az eszkimók?- ???- Nagyon gyorsan! További viccek: humor.szon.hu Paul Newman jói van - egy mondatban kommentálta az Oscar - díjas színész szóvivője szerdán azt az elmúlt napokban elterjedt hírt, hogy a 83 éves film­sztár súlyos rákbeteg lenne. (Fotó: epa) V---...................._________ Beomlott a színház teteje Nicosia (MTI/Reuters) - Beomlott szerda éjjel Ciprus legnagyobb színházának a te­tőzete - közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy az épület ép­pen zárva volt. A ciprusi fő­város, Nicosia 1200 férőhelyes színházában csütörtök este több száz iskolás gyereket lát­tak volna vendégül egy évzá­ró előadáson. A neoklasszikus épületben a múlt héten léptek fel a moszkvai Bolsoj Színház baletttársulatának tagjai. A színház négy éve jelentős tatarozáson esett át, igaz, már akkor is megfogalmazódtak aggodalmak az épület egyes részeinek szerkezeti épségével kapcsolatban. BBS hirek.szon.hu További hírek a nagyvilágból Negyvenkét kilós daganat Liege (FH, MTI) - Életfogy- tiglanra ítélte egy liege-i bíró­ság szerdán azt a belga férfit, aki a vád szerint megerősza­kolta és megölte a 10 éves Na­thalie Mahyt és mostohahú­gát, a 7 éves Stacy Lemmenst 2006 júniusában. A 40 eves Abdellah Alt Oud mindent tagadott. Az ítélet ki­hirdetése előtt összeroskadt, és kivezették a rendőrök, majd később visszahozták a tárgyalóterembe, ahol az áldo­zatok hozzátartozói zokogva hallgatták az ítéletet. Szívesen jár színházba, moziba barátjával a rakama- zi Gyüre Judit. További képek és videó Juditról: Háborgást szülő ítélet A nézők közé csapódott (Fotó: epa) 2002-ben 77-en haltak meg a légibemutatón Ukrajnában - felmentet­ték a tábornokokat. Kijev (FH) - A lakosság, de különösen az áldozatok roko­nainak körében hatalmas fel­háborodást váltott ki, hogy a bíróság megszüntette az eljá­rást azoknak a tábornokok­nak az ügyében, akik ellen az volt a vád, hogy közük volt egy hat éve Lemberg (Lviv) közelében történt légi kataszt­rófához. Az Ukrán Katonai Légierő vezérkarának négy - közülük hárman már csak tartalé­kos - tábornokát az áldozatok hozzátartozói és ügyvédeik az­zal vádolták, hogy a Szknilov repülőtéren történt tragédia többek között az ő bűnös nem­törődömségük következménye is volt. Az ügyet vizsgáló fel- lebbviteli bíróság szerdai íté­letében - bűncselekmény hiá­nyára hivatkozva - megszün­tette az eljárást a tábornokok ellen. 2002 júliusában egy katonai légibemutatón egy Szu-27-es vadászgép a többezres nézőse­reg közé zuhant. A balesetben 77 ember - köztük 28 gyerek - vesztette életét, legalább 500-an pedig különböző sérü­léseket szenvedtek. A mentő­csapatok egyik tagja az újság­íróknak elmondta, hogy a Szu-27-esnek csak az egyik hajtóművéből több mint 200 kilogrammnyi emberi húst kellett eltávolítaniuk. Az áldo­zatok küétét és pontos számát nem lehetett megállapítani. „Elkenést” vélnek 2005-ben egy ukrán bíróság már ítéletet hozott a baleset­ben közvetlenül részes hat re­pülős ellen, ám közülük ma már csak egy ül börtönben. Az áldozatok és sérültek kép­viselői szerint a szerdai íté­let is azt bizonyítja, hogy tel­jesen el akarják kenni a tör­ténteket. „Engem már az sem lepne meg, ha a legfelső bíróság az elkövetkezendőkben kimonda­ná, hogy a tragédia meg sem történt” - nyilatkozott a sírás­sal küszködve az 1+1 tévécsa­torna riporterének az egyik hozzátartozó. Hatvan sérült Moszkva (MTI) - Mintegy 60 személy megsérült csütör­tökön Oroszország távol-kele­ti részén, amikor egy személy- szállító vonat utolsó 13 kocsi­ja leszaladt a sínekről. 14 főt kórházba vittek, de csak öten szorultak tartós ke­zelésre. KIÜT Dhaka (FH) - 42 kilós da­ganatot távolítottak el egy riksás hasából bangladesi or­vosok. Feltételezik, hogy ezzel országos rekord született. A daganat 81 centiméter hosszú, 61 centiméter széles. Az orvosok csodálkoznak, hogy hogyan volt képes ekko­ra idegen testet magában hor­dozni a páciens. Az orvosok szerint a tumor legalább 3-4 év nőtt már a férfi hasüregé­ben. A 40 éves riksás az el­múlt két évben tapasztalta, hogy egyre nagyobb a hasa. A műtétet kedden hajtották végre, még nem tudni, hogy a daganat rákos volt-e. A beteg állapota stabil. Életfogytig a gyerekekért

Next

/
Thumbnails
Contents