Kelet-Magyarország, 2008. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-13 / 137. szám
2008. június 13., péntek MINDENFELŐL /2 • Öt gyanúsított. A Nemzeti Nyomozó Iroda öt embert gyanúsít az esztergomi polgármester házának és kocsijának felgyújtásával. Négy embert június 9-én fogtak el, az ötödik gyanúsított pedig egy korábbi ügye miatt már börtönben van. A felbujtó is az elfogottak között van. Az április 8-i gyújtogatás hátterében egy esztergomi vállalkozó érdeksérelme állt. 1TW Sovány tavasz, bársonyos ősz? A SZANISZLÓ BÁLINT ___________ «Ä balint.szaniszlo@eszak.boon.hu Nyári szünetre vonult a parlament, amelynek tavaszi ténykedését azért kissé soványra lehet értékelni. Ennek ellenére az tény, hogy igencsak mozgalmas félévet hagy maga mögött a magyar politikai élet. A hétköznapi emberek többsége az év elején még csak azt látta, hogy az idei esztendő' sem kecsegtet bó'séges pénztárcával, áremelések viszont várhatóak. Azóta már ki is derült néhány... A pénztártörvényes parlamenti nagymenet alatt a politikában kevéssé járatos polgár nem nagyon sejtette, hogy szakadnat a koalíció. Aztán csak szakadt. És lett nekünk egy kisebbségi kormányunk... A korábbi nagy, közös, átfogó reformtervek helyett maradtak a „bársonyosak", mondván: „a népet nem szabad tovább terhelni". Mostanában kevesebb szó esik a kormányoldalról az Európai Unió által alapvető' fontosságúnak tartott konvergenciaprogramról, amely úgy egy éve még vesszőparipája volt a pénzügyminiszternek. Van helyette ígéret a kevesebb adóra, az átalakuló szociális rendszerre. Közben a jelenleg népszerűségi csúcsokat ostromló ellenzék eló'rehozott választásokat emleget, a volt kisebbik kormánypárt helyét keresi a politikai életben, a kormányfő' pedig abban reménykedik, hogy óvatosabb és népszerűbb politizálással az elkövetkező szűk két év elegendő, hogy bebizonyosodjon, a kormány méltó a folytatásra. Ma persze ennél talán fontosabb, hogy nyári parlamenti szünetben arra is energiát fordítsanak a pártok, hogy megtanulják a politikai egyeztetés új hangvételét, eszközeit. Az ország egészének ugyanis ez (is) az érdeke. Kóka János: Fogadják el... Budapest (FH) - Mindenki fogadja el, hogy Fodor Gábor lett az SZDSZ elnöke - erre kérte támogatóit a liberális párt korábbi elnöke, Kóka János (képünkön). Azért volt szükség erre, mert sajtóhírek szerint a liberális párt Veszprém megyei választmányi elnöke azt állította, hogy két balatonfüredi küldött mandátumát nem igazolták a hétvégén, pedig ők Kóka Jánosra szavaztak volna az elnökvá-1 lasztáson, amelyet Fodor Gábor mindössze két szavazattal nyert meg. Készülés Balatonfured (MTI) - Az Európai Unió 2011-es magyar elnökségére készülve létrehoztunk egy olyan csoportot, amelynek feladata, hogy biztosítsa a konszenzust ami a magyar elnökség sikerének záloga - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A 2010-es év a választások éve lesz, s mindenki érdekelt: a felkészülés során olyan megállapodások szülessenek, amelyeket - bárki kerül 2011-ben abba a helyzetbe, hogy végigmenedzselje az uniós elnökséget - sikerre lehesse vinni - hangsúlyozta. Kiegészítés, két részletben Budapest (MTI) - A dobogókői kormánykonzultáción döntés született a közszférában dolgozók eseti keresetkiegészítéséről mondta Budai Bernadett a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányszóvivő a részletekkel kapcsolatban azt is közölte, hogy ez 700 ezer embert érint. Az érintettek az Budai első részletet a júniusi fizetésBernadett sel e&yütt kapják meg, ez személyenként bruttó 15 ezer forintot jelent, a második részletet decemberben utalhatják számukra, ez várhatóan bruttó 10 ezer forint lesz. Válságkezelés ■ Az ellenzéki párt évadzáró rendezvényén az előrehozott választások mellett érveltek. Budapest (FH) - A Fidesz elnöke szerint ma Magyarországnak olyan kormánya van, amelynek a politikája megbukott. „Padlóra küldte” Az elmúlt két év „padlóra küldte a magyar gazdaságot, ezért nincs idő kisebbségi kormányzásra, sem kicsinyes hatalmi játszmákra”, mert a veszélyek minden nappal nőA Fidesz elnöke hozzátette: kormányra kerülésük esetén azonnal leállítanák a luxusköltségeket, a propagandára fordított összegeket és a korrupciót is megállítanák. Orbán Viktor ugyanakkor megismételte, hogy a válság- kezelés alatt sem feledkeznének meg a szociálisan érzékeny rétegekről, így a nyugdíjasokról és a gyermekekről sem. A pártelnök megerősítetOrbán Viktor te, hogy 10 év alatt egymillió új munkahelyet hoznának létre, valamint új egyezségeket kötnének a gazdasági élet szereplőivel, a családokkal, valamint a szociálisan rászoruló rétegekkel. Ezen kívül kor(Fotó: MTI) mányra kerülésük esetén csökkentenék a munkákat terhelő adókat, valamint garantálnák, hogy állami kézben maradjon az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás és a közbiztonság fenntartása is. nek, a válság egyre jobban mélyül és nem látszik a kiút - fogalmazott Orbán Viktor csütörtökön Budapesten, a Fidesz évadzáró rendezvényén. A pártelnök szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy a kormány nem csinál semmit, hanem ha valamihez hozzányúl, akkor az csak tovább rontja a helyzetet. Orbán kijelentette: a válságot az MSZP és az SZDSZ politikusai idézték elő, az embereket nem terheli a felelősség, rendbe tenni a dolgokat viszont a Fidesz dolga lesz. Orbán Viktor elmondta: ha most vasárnap kormányra kerülnének, akkor már július 1-től elindulhatna az adócsökkentés, amelynek hatásai már az ősszel érződhetnének és beindulhatna a munkahelyteremtés, ami elősegítené a gazdaság növekedését. „A válság oka" A Fidesz rendezvényén Navracsics Tibor frakció- vezető arról beszélt: „a válság oka, hogy ennyire hozzá nem értők még nem álltak az ország élén, mint most”. Szerinte minél hamarabb lesz előre hozott választás, annál előbb lehet megkezdeni a kilábalást a jelenlegi válságból. A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, meg kell adni a jogot a választóknak, hogy eldöntsék, kit akarnak kormányon látni. Nyáron is dolgozik az MSZP frakciója ■ Lendvai Ildikó frakció- vezető az egy párti kormányzás „próbaüzeméről". Budapest (FH) - Az MSZP frakcióvezetője szerint az elmúlt parlamenti félévben, bár eddig soha nem tapasztalt események történtek - koalíciós szakadás, szociális népszavazás -, a parlamenti munka zavartalanul zajlott. Lendvai Ildikó csütörtöki értékelő tájékoztatóján a legfontosabb sikernek azt nevezte: hogy „bár nem akármilyen féléven vagyunk túl,” de sem a parlamenti, sem pedig a hétköznapi élet nem érezte meg az „egypárti kormányzás próbaüzemét”. A kormánypárt frakcióvezetője leszögezte: a szocialista képviselők nem fejezik be a munkát a nyárra, hanem négy témában folyamatosan egyeztetnek majd. Ezek a gazdaságélénkítés, az egészségügyi teendők, az Új Tudás program és a szociális támogatási rendszer átalakítása. Éppen ezért az MSZP frakciója a parlament nyári szünete alatt is folyamatosan tart üléseket. Teljesítette Lendvai Ildikó kiemelte: a kormány teljesítette a félév elején kitűzött céljait és befejezte a költségvetés egyensúlyi pályára állítását, mindezt ráadásul úgy, hogy ennek terheit nem a szociálisan érzékeny rétegek fizették meg, hanem a középosztály és a vállalkozók. „Van esély" Budapest (FH) - Az MSZP választási esélyeire is kitért Gyurcsány Ferenc szerdai lapzártánk után, a Magyar Televízió Az este című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök többek között azt mondta: van arra esély, hogy az MSZP megnyerje a 2010-es választásokat, ha addig bebizonyítják az országnak, hogy jó amit a kormány csinál. Lendvai Ildikó Felvonulás, tiltakozással ■ A rendőrség felülvizsgálja a melegfelvonulást elutasító határozatát - jelentették be. Budapest (FH) - A Budapesti Rendőr-főkapitányság felülvizsgálja azt a határozatát, amelyben elutasították a július 5-ére bejelentett melegfelvonulást - mondta csütörtökön a BRFK bűnügyi helyettese. Folytatják Bodnár Zsolt szerint folytatják a tárgyalást a felvonulást bejelentő Szivárvány Misszió Alapítvánnyal. A rendőrség 1000-1200 felvonulóra számít, ám egy esetleges ellendemonstrációra is felkészültek. Korábban a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzszexuálisokat képviselő szervezetek tiltakoztak amiatt, hogy nem engedélyezték a július 5-ére tervezett Meleg Méltóság Menetet. A plakát miatt A hírhez kapcsolódik, hogy a KDNP a legfőbb ügyészhez fordul az idei melegfesztivál plakátja miatt, amelyen kisgyerekek láthatók - közölte Rétvári Bence, a párt ország- gyűlési képviselője csütörtökön a fővárosban, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. kmtippek szon.hu •A gyülekezési törvény (PDF, 32 kB) Támogatás. Bosznia-Hercegovina uniós integrációját elősegítő, magyar kormányzati támogatásról szóló szándéknyilatkozatot írt alá Szarajevóban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és szarajevói kollégája, Nikola Spi- ric (jobbra). Magyarország több boszniai fejlesztésben is együtt kíván működni a jövőben. (Fotó: epa) Göncz Kinga: Az írek megszavazzák! Népszavazás, az Európai Unió jövőjét meghatározó népszavazást tartottak tegnap Írországban. (Fotó: epa) ■ Nagy az esély arra, hogy az írek megszavazzák az uniós reformszerződést. Budapest (MTI) - Ezt mondta a külügyminiszter csütörtökön. Göncz Kinga a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: „tudjuk, hogy ellentmondó hírek érkeztek, de beszéltem ír kollégáimmal, akik bizakodóak voltak ebből a szempontból”. Göncz Kinga kiemelte: Magyarország az EU-n belül a szorosabb integrációt szorgalmazza. A reformszerződéssel kapcsolatban ötpárti egység van az országban - hangsúlyozta. Bállá Mihály, a Fidesz szakpolitikusa is azt mondta: pártja bízik abban, hogy az írek megszavazzák az uniós reformszerződést. Eredmény: péntekre Az ír Köztársaság szavazói arról döntöttek, elfogadják-e a lisszaboni szerződést - amely elutasítás esetén nem léphet A TÉNYEK A reformszerződés csupán azt követően lép hatályba, hogy mind a 27 uniós tagállam ratifikálta. Eddig 18 tagállam parlamentje jóváhagyásra ajánlotta a dokumentumot, Magyarország elsőként ratifikálta a szerződést. Írország az egyetlen tagállam, ahol népszavazásra bocsátották a szöveget. érvénybe, kényszerpályára állítva ezzel az uniót. Megfigyelők szerint a referendum eredménye péntekre valószínű. Fidesz-évadzáró: „nincs idő" ■K>1I—i —