Kelet-Magyarország, 2008. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-12 / 136. szám

2008. június 12., csütörtök UTÁNAJÁRTUNK, KÜZBIZTUNSÁG /11 KÖSZÖNET Látássérültek segítése Vakon Sengenben címmel nemzetközi konferenciát tartott a Hotel Centrálban június 5-én a Nyírségi Látássérültek Egyesülete. Az előadók között üdvözöl­hettük Terézia Petriovát, Henriette Hajdeckovát, dr. Szabó Miklóst, dr. Micserics Józsefet, Csizmadia Sándort. A rendezvény védnöke Nagy László al­polgármester volt. Az egyesületet be­mutató film átfogó képet adott a látás­sérültek életéről, az értük végzett mun­kánkról. A délutáni programban város­nézés, sóstói séta szerepelt. Köszönet il­leti a Hotel Centrált, a Főtaxit, Nagy László alpolgármestert, a Marcipán Cukrászdát, az Esélyek Házát, az ESZA Kht.-t és az NCA-t, hogy támogatásuk­kal, munkájukkal sikeressé tették rendezvényünket. Jakab Sándorné, elnök A SZAKEMBER VÁLASZOL Reszkessetek betörők! A KM június 5-ei Fórum oldalán megjelent Reszkessetek betörők című olvasói levélre dr. Gere Zoltán r. alez­redes reagált. A nyírteleki Hadas Attila sorait így kommentálta a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője: Sajnos, valamennyiünknek tudomá­sul kell venni, hogy elmúltak azok az idők, amikor falun, vagy akár egy kis­városban nyugodtan nyitva lehetett hagyni ajtót-ablakot, mégis mindenki biztonságban tudhatta értékeit. A bűnö­zés minden településre begyűrűzött, ma már elképzelhetetlen, hogy például egy Nyírtelek nagyságú városban a körzeti megbízott minden áthaladó idegent iga­zoltasson. Pánikra ugyanakkor nincs ok, megyénk közbiztonsága nem rosz- szabb az országos átlagnál, vagy akár a gyakran példaként emlegetett nyugat­európai országokénál. Amit viszont ott már megtanultak, az az, hogy a magán- tulajdon védelmére bizony áldozni kell a tulajdonosnak, a lakónak. Történhet ez rácsok, riasztó, biztonsági zár felsze­relésével, de ide tartozik a szomszédok­ra odafigyelés, polgárőrség és a rend­őrök munkájának segítése is. Egyetértek Önnel: mindenki csinálja a saját dolgát! A tulajdonos tegyen meg mindent értékei védelmében, ha pedig mégis megtörténik a baj, a rendőrség is mindent meg fog tenni az elkövetők kézre kerítéséért. A hírekben valóban sokszor olvashatja, hogy a tettes isme­retlen; ekkor látnak munkához a ma­gyar „helyszínelők” és a nyomozók. Ál­dozatos és aprólékos munkájuk révén a tolvajok egy része rács mögé kerül. Igen, megcsináltuk! Vagyis megcsinálták, befoltozták végre a nyír­egyházi Metropol üzletház háta mögötti parkolóterületen tátongó aszfaltsebeket, melyre többször is felhívtuk a figyel­met lapunk hasábjain. (Fotó: Palicz István) További fotók: CQj www.szon.hu ■ Közterületen isznak, esznek, ürítenek, szemetelnek, jelenlétük rendkívül zavaró. Palicz István ______________________ istvan.palicz@kelet.szon.hu Idővel egyre többen „raktak fészket" az ÁNTSZ előtti parkban További fotók és videó: (Fotó: Pusztai Sándor) GSDÉhwvöLhu Nyíregyháza (KM) - Holtan találtak egy 46 éves hajlékta­lan férfit Nyíregyházán, a Szé­na téren. A tetemet kedden délután, az Árok utcai ÁNTSZ előtti parkban fedezték fel. A bokrok tövében egymás mellett sorakozó, tömött csomagok áll­nak, s az itt élő fedél nélküliek „vagyonát” rejtik. Az ÁNTSZ egyik dolgozója, Porcelán Anikó elmondta: nem tudnak mit kezdeni a parkban éjsza­kázó hajléktalanokkal. ff .................*.................... A hajlékta­lankérdés nem városi, össztár­sadalmi problé­ma, ami hosszú ideje megoldásért kiált! Bíró Sándor ........................................w- Februárban bukkantak föl először a környéken, idővel egyre többen „raktak fészket” az intézet előtti parkban. Nem hangoskodnak, de isznak, esznek, ürítenek, szemetelnek, jelenlétük rendkívül zavaró. Néhány hete a rendőrséget hívtam segítségül, mint ki­derült, teljesen feleslegesen. Alig küldték el őket, néhány óra múlva újra tábort vertek. Hatékony, átfogó fellépésre lenne szükség!- Annyi mindent hallani a halál okáról. Az egyik vásárló szerint szívroham végzett a férfival, a másik szerint megverték, megkéselték, és a sérüléseibe halt bele. Rend­szeresen látom őket a ben­zinkút kereszteződésénél állni, amint több-kevesebb sikerrel pénzt kérnek a járókelőktől. Hozzám nem járnak szeszes italt, cigit, élelmiszert vásárol­ni. Bevallom, tudatosan igyek­szünk távol tartani a bolttól az ilyesfajta „törzsvendégeket” - mondja Betti, a helyszínhez közeli kisbolt eladója. Az Árok utcán lakó Bíró Sanyi bácsinak is megvan a véleménye a környéken élő(sködő)kről. Az egykori tűzoltóparancsnok a rend és nyugalom híve, nem nézi jó Rendüli intézkedés ..... ..... . A rendőrség lakossági bejelentés alapján vonult a helyszínre kedden délután.__________________________ A helyszínt biztosító járőrök után megérkezett a forrónyomos csoport, a szemlebizottsáq.______________ ___ Az orvosszakértő megállapította a halál okát, a helyszíni szemléről jegyzőkönyv készült. _______ Az elkövetkezendő 30 napban közigazgatási eljárás keretében vizs­gálják a halál körülményeit, tanúkat hallgatnak meg. __________________ Ha a boncolás eredménye, a tanúval­lomások és a helyszíni szemle nem utal bűncselekményre, lezárják a vizs­gálatot. szemmel a naphosszat padokon heverésző, ittasan sziesztázó otthontalanokat. Mint mondja: ez nem városi, hanem tár­sadalmi probléma, ami hosszú ideje megoldásért kiált. Ä rendőrségtől megtudtuk: a halott testén kisebb külsérelmi nyomokat találtak, ám vél­hetően nem ez vezetett a halál beálltához, nincs szó tehát késelésről, nagyobb bántal­mazásról. A városi rendőrka­pitányság közigazgatási eljárá­sa nem tárt fel bűncselek­ményre utaló körülményt, a vizsgálatot orvosszakértő bevonásával folytatják. kmf/ppefc.szon.hu • Fedél nélkül. A hajléktalanok életét, kilátá­sait bemutató cikkünk online oldalunkon olvasható, letölthető. (PDF, 335 kB) Halálra éheztették gyermeküket! ■ Az 1 éves csecsemő a több hónapon át tar­tó éhezés következté­ben vesztette életét. Piricse (KM) - Tizennegye­dik életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett em­berölés bűntettének megala­pozott gyanújával vette őrizet­be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitány­ság azt a piricsei párt, akik­nek a megalapozott gyanú szerint azért halt meg egy­éves kisfiúk tavaly november­ben, mert nem etették rende­sen. Az eljárásba bevont szakér­tők mostanra egyértelműen megállapították, hogy a cse­csemő a több hónapon át tar­tó éhezés következtében vesz­tette életét. A védőnő többször ff ...................... A kicsit nem vit­ték tanácsadás­ra, a munkanél­küli szülők el­mondása alap­ján mindig köz­bejött valami. Fülöp Gergely .......................................ff járt a családnál, de csak felöl­töztetve látta a babát, súlyát nem mérte le. A kicsit nem vitték tanácsadásra, a munka­nélküli szülők elmondása alapján mindig közbejött va­lami. Állami gondozásban A 32 éves nő és 40 éves élet­társának hét további kiskorú gyermekét még tavaly állami gondozásba vették. A rendőr­ség kezdeményezi a büntetett előéletű pár előzetes letartóz­tatását - tájékoztatott Fülöp Gergely r. főhadnagy, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő­je. kmf/ppekszon.hu •Újszülöttgyilkosságok. Korábbi cikkünk online oldalunkon olvasható, letölthető. (PDF, 112 kB) Támadott vagy védekezett? Nyíregyháza (KM) - Je­lentkezett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon az a 36 éves helybeli férfi, aki a megalapozott gyanú sze­rint vasárnap egy rendez­vény helyszínén összetörte egy videofelvételt készítő férfi kameráját. A gyanú­sított kedden kihallgatásán azt vallotta, hogy ő éppen a kamerás férfi támadását hárította el, eközben ver­hette ki a készüléket a má­sik ember kezéből. Az eljá­rást a rendőrség rongálás vétség megalapozott gya­nújával folytatja. TOPAUKCIÓ j * * mi j >>>/>>>>>>> j j j j j rj J j j j j ,jjJ j j j j j Íj j 'jj LvU Cv vUuuÍll i-i lUiu Eldördült az aukció startpisztolya Apraja-nagyja találhat kedvére valót a www.topaukcio.hu-n (Fotó: Molnár Péter) Mától lehet licitálni a www.topaukcio . n. Szeretne öbbet tud­ni a Top­aukció 1 árverés- / ről? „Magára essen, aki nem kérdez” - szól a mot­tó. A weboldalon a legapróbb részletekig tájékozódhat. Né­hány érdekes kérdés: Hogyan tudok licitálni? Az ajánlatokat Ön is, de akár a szerver is megteheti. Ez azt jelenti, hogy a titkos maximumlicit megadásával rögzítheti, hogy mennyi pénzt akar kiadni az adott termékért/szolgáltatásért. A liciteket innentől a szoftver teszi meg Ön helyett, amely mindig éppen csak akkora összeggel emeli az ajánlatot, hogy Ön a vezető pozícióját megőrizze - az árverés lezá­rulásáig, illetve a titkos li­mitmaximum összegéig. Mi az a kikiáltási ár? Először a kikiáltási árat kell a termékért megadni (ez a kereskedelmi ár ötven szá­zaléka). A kikiáltási ár a leg­kisebb licit, amelyet kezdés­ként a rendszer elfogad. Hogyan tudhatok meg többet a felkínált áru­cikkről? Amennyiben az Ön számá­ra nem elegendő az árucikk leírásában található informá­ció, akkor közvetlen kapcso­latba léphet a termék eladó­jával. Az elérhetőségek közül használhatja a telefonszámot vagy akár a címet is, és amennyiben szeretné megte­kinteni az árut, akkor kér­jük, látogasson el az eladó üzlethelyiségébe. Egyszerre hány árucikkre lehet licitálni? Amennyire szeretne. A kü­lönböző árucikkek árverezé­se egymástól függetlenül tör­ténik. Ennek megfelelően minden árucikket megvehet, amelyre ajánlatot tesz. Visszavonhatom az aján­latomat? A megadott ajánlat köte­lező érvényű és visszavonha­tatlan. Mikor tudom meg, hogy én nyertem-e? Közvetlenül az árverés be­fejezése után tájékoztatást kap arról, hogy az Öné lett-e az árucikk. Licitáljon s nyerjen! Az ár­veréshez jó szórakozást kí­ván a Topaukció csapata! KIÜT N * «MTA ft • * » S *-« Hajléktalan holttest a parkban

Next

/
Thumbnails
Contents