Kelet Magyarország, 2008. április (65. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-14 / 87. szám

.‘2008. április 14., hétfő KIÜT 3S**Y&88SÍ»BjíA« SPORT /12 Nagy Tamás nagy futása Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházi siker született Budapesten, a Vivicita Városvédő­futáson. A népszerű utcai viadalon mintegy 11 ezren álltak rajthoz, a legnépszerűbb tá­von, a 12 kilométeren körülbelül hétezren. A távot az NYVSC-Nyírsuli versenyzője, Nagy Tamás teljesítette a leggyorsabban, . György Rolland tanítványa 35:10 perces ide­jével maga mögött tudta Ott Balázst és Tóth Lászlót, akik korábban érmeket szereztek a korosztályos Európa-bajnokságokon. A ne- . gyedik, illetve ötödik helyen egy-egy etióp versenyző végzett. Maratoni csata vízilabdában Budapest (MTI) - Csak az ötödik mérkőzés határoz arról, hogy a Vasas vagy a Honvéd játszhatja a döntőt az Egerrel a férfi vízilabda­bajnokságban. A főváro­si élcsapatok elődöntős párharcában szombat es­te a Vasas nyert hosz- szabbítás után 11-10-re, s ezzel 6-6-ra alakította a nyolc pontig tartó csa­tározás állását. Otthon tartott Magyar Kupa Nyíregyháza (KM) - A hét végén Győrben rendezték a női kézilab­da Magyar Kupa négyes döntőjét. Az elődöntők­ből a Debrecent 32-30-ra legyőző Dunaferr és a Ferencvárost 29-25-re fe­lülmúló Győr jutott a fi­náléba. A vasárnapi bronzmérkőzést a Debre­cen 25-24-re nyerte a Fe­rencváros ellen, a döntő­ben pedig a Győr igazol­ta a papírformát és ma­gabiztosan 30-20-ra kere­kedett felül a dunaújvá- riosiakkal szemben, így zsinórban harmadszor nyerte meg a kupát. Mirko Slomka Kirúgott edző Gelsenkirchen (MTI) - Vasárnap menesz­tették a Schalke 04 vezetőedzőjét, Mirko Slomkát, miután csa­pata kiesett a Bajno­kok Ligája negyed­döntőjében, majd szombaton német bajnokin 5-1-re kika­pott a Werder Bre- mentől. A BL-ben a spanyol Barcelonától elszenvedett két, egyformán 1-0-s ve­reség nyomán még nem kötöttek volna útilaput a talpa alá, a Bundesliga-kudarc után azonban azon­nal felmondtak a 40 éves szakembernek. Slomka helyettesből lett vezetőedző 2006 januárjában, s még abban az évben az elődöntőbe vezette csapatát az UEFA Kupában. Juve-siker. Hiába szerzett gólt egy­kori csapata ellen Inzaghi (elöl), fordu­latos mérkőzésen a Juventus 3-2-re ver­te a Milant az olasz labdarúgó-bajnok­ság rangadóján. (Fotó: epa> SPORT-FITNESS FOOTBALL WORLD-Nyíregyháza, g 06-42/506-724 fontos számodra, hogy kedvenc csapatod MEZÉBEN SZURKOLJ, akkor vedd meg nálunk a legújabb ARSENAL, BARCA mezeket! LABDARÚGÓ NB III. TISZA-CSOPORT, 21. FORDOLŐ Balkányi siker Vass Zoltán és a Balkány végül padlóra küldte a szalkaiakat További fotók: [Q] www.szon <Fotó: siPeki Péíer> Balmazúiváros-Volán-Sénvö 2-1 11-Q) Balkánv-Mátészalka _________4-2 13-1) Balkány, 200 néző, v.: Sinka. Balkány: Varga I. - Dán, Burik, Vass Z., Batári, Gégény (Bá­rány), Horváth J., Tóth Z., Rácz L. (Majchrovics), Vasas (Görög), Szabó I. Edző: Madalina György. Mátészalka: Gergely I. (Rosus) - Patály, Mos, Doros, Kádár L, Réz­műves, Batfalschi (Makszim), Chifor (Pálfi), Molnár K., Riskó, Bíró J. Edző: Szécsi Zoltán. Az első félidőben a szalkaiakat zavarta meg jobban a vezető gól, széteső játékát a Bal­kány kihasználta, és eldöntötte a mérkőzést. A szépítést követően a hazaiak még egyszer újítani tudtak, és megszerezték első tavaszi győzelmüket. Gól: Szabó I. (21. perc), Rácz L. (33. és 43.), Vasas (69.), illetve Chifor (12.), Rézműves (53.). Jó: Varga I., Horváth J., Tóth Z., Vass Z., Rácz L., illetve Rézműves. _____ Madalina György: - Számomra kicsit szokat­lan még ez a fajta játék, de sem én, sem más nem várhatja el jelen pillanatban Balkánytól, hogy szemet kápráztatóan futballozzon. A le­geslegfontosabb, hogy nyerjünk, és ez most teljesült. ______________________________ Szécsi Zoltán: - Az első félidő hozzáállása meghozta a kudarcot. ___________ Naqyecsed-Nvirmada ________1-1 (0-1) Nagyecsed, 300 néző, v.: Kristán. Nagyecsed: Makó - Szűcs Tamás (Molnár Sz.), Ricsei, Gádzsa, Szakács (Tősér), Kovács N., Ascsillán, Balogh j„ Szarka (Bulyáki Z.), Bíró Zs., Bulyá- ki A. Edző: Berettyán Gábor. Nyírmada: Tuza - Fejes, Tóth Sz., Benkő, Járomcsák (Vadics- ka), Danku, Németh A., Bancsi, Katona Gy. (Nagy M.), Papp Z. (Mátyus), Nagy Sz. Edző: Szilágyi Bertalan. _______________________ Mély talajú pályán látványos játék nem ala­kult ki, a meccsen a küzdelem dominált. Eközben a vendégek büntetőből szereztek ve­zetést, de szünet után a hazaiak nagyobb erő­ket fordítottak a támadásokra, és egy bom­bagóllal egyenlítettek. Gól: Ascsillán (86.), il­letve Danku (11-esből, 42.). Jó: Ascsillán, Ba­logh J., Gádzsa, illetve Tuza, Németh A., Danku. (Tudósító: Biró Attila) ____________ Berettyán Gábor: - Hiányérzetem van, bár a mérkőzés alakulása alapján úgy tűnhet, igaz­ságos a pontosztozkodás. Több hatalmas helyzetet dolgoztunk, és hagytunk ki. _____ Szilágyi Bertalan: - Ez a meccs látatlanban is döntetlen körüli lett volna, így nem történt más, mint bejött a papírforma. ___________ Várda SE-Berettyóújfalu 5-0 (1-0) Kisvárda, 500 néző, v.: Nagy F. Várda SE: Petranics - Balogh G. (Mudri), Deák I., Ján- vári, Cseke, Baksa, Cipf, Vicickó (Csuka), Ke­repesi (Varga J.), Spekker, Balázsi. Edző: Ko­csis János. Berettyóújfalu: Szántó - Csordás, Nagy Z., Turzó, Nagy T., Lovas N., Szitkó, Simóczki, Trippon (Józsa), Balogh B. (Nemes), Ékes. Edző: Selyem Nándor. _____________ Támadólag lépett fel a hazai csapat, a Vár­da szemre is tetszetősen játszott, de szüne­tig a helyzetek közül csak egyet tudott gól­ra váltani. A második félidőben a gólok sem maradtak el, és a közönség jól szórako­zott. Gól: Baksa (22.), Cipf (48.), Balázsi (53. és 82.), Spekker (77.). Jó: Baksa, Cipf, Kerepesi, Balázsi, Spekker, illetve Szitkó, Lovas N.______________________________ Kocsis János: - A teljesen védekezésre beren­dezkedett vendégek ellen a második félidő­ben felszabadult játékkal ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. ______ Selyem Nándor: - Az első félidő elejét átalud- tuk, majd ugyanezt megismételtük szünet után is. _______________________________ Ibrány-Diósavőr II ___________1-2 (0-1) Ibrány, 300 néző, v.: Puskás. Ibrány: Pintér - Csáki I., Kovács M. (Baka), Kántor Zs. (Fe­kete Á.), Tóth Z., Turóczi, Szilágyi V., Milka, Varga K., Imre, Marcsek. Edző: Vadon La­jos. Diósgyőr II: Köteles - Vida, Czövek (Lin­dák), Bokros, Trbovics, Kállai, Horváth (Né­meth B.), Kasim, Kovács Á., Lipusz, Kleiber. Edző: Földesi Károly. ___________________ A tavaszi szezon legjobb játékát nyújtotta az Ibrány, de ezzel sem tudott pontot szerez­ni. A hazaiak rengeteg helyzetet kialakítot­tak, de ezek többsége ki is maradt, Így vere­ség lett a vége. Gól: Varga K. (47.), illetve Kállai (10.), Lipusz (73.). Jó: Marcsek, Imre, Milka, Varga K„ illetve Köteles, Bokros, Kál­lai. (Tudósító: Viqh Sándor) ______________ Vadon Lajos: - Lassan meg kell tanulnunk nyerni, mert az kevés, hogy jól játszunk és ziccereket alakítunk ki. __________________ Földesi Károly: - Változatos mérkőzésen a ha­zaiaknál jobban használtuk ki helyzeteinket, és ezzel nyertünk. ______________________ Nyíregyháza Spartacus ll-Létavértes __________________1-1 (1-0) Városi Stadion, 100 néző, v.: Radványi. Spar­tacus II: Tóth N. - Kántor T., Cséke, Nánási, Perényi, Menougong, Farkas M„ Orgován, Lovas I. (Deák T.), Nagy D. (Csernák), W. Sil­va. Edző: Balogh Zoltán. Létavértes: Szécsi ­Radnai, Jakab (Hajdú), Szilágyi G., Tóth Gy., Kanál, Kónya, Bácsi, Sárközi (Dávid), Mokánszki (Hadházi), Villás. Megbízott edző: Sándor Csaba. Gól: Cséke (11.), illetve Mokánszki (63.). Jó: Szilágyi G., Mokánszki, Bácsi. ________________________________ Sándor Csaba: - Jól játszott a csapat a kivá­ló erőkből álló Nyíregyháza ellen, megérde­meltük a döntetlent. Balmazújváros, 300 néző, v.: Dudás. Bal­mazújváros: Barna - Tornyai, Kiss A., Tóth Z„ Szabó L, Kiss M., Szabó B., Kállai, Kovács I. (Koroknál), Nagy D. (Jókai), Virág. Edző: Nagy Lajos. Volán-Sényő: Fucsovics - Márton L., Puskás L„ Bárány, Székely Z., Szitái (Mezei), Rubóczki (Knoblok), Asztalos, Bodnár G., Orosz (Füle), Haburcsák. Játékos-edző: Rubóczki Tibor._________________________ A különböző okok miatt hat kezdőemberét nélkülöző vendégcsapat végiguralta a játé­kot, az újvárosiak kontrákra építettek, ám egy balszerencsés gól, valamint egy szöglet utá­ni figyelmetlenség után megint vereséggel kellett a meccset zárnia a Sényőnek. A jövő­re nézve biztató, hogy a fiatalok végig helyt­álltak. Gól: Kállai (15.), Kovács I. (46.), illet­ve Márton L. (80.). Jó: Székely Z., Márton L., Bodnár G. (Tudósító: Pehely Zoltán) _______ Rubóczki Tibor: - Az első félidőben bátorta­lanul, sok hibával játszottunk, majd 0-2 után kezdtünk el igazán játszani, és akár a dön­tetlent is elérhettük volna. _______________ További eredmények: Hajdúnánás-Hajdúbö- szörmény 0-2, DVSC ll-DEAC-Nyíradony 3-1. Korábbi fordulók, eredmények. A bajnokság állása: 1. DVSC ii-DEAC 21 17 2 2 54-22 53 2. Várda SE 21 15 3 3 51-16 48 3. Nyírmada 21 14 2 5 49-24 44 4. Diósgyőr II 21 13 4 4 44-15 43 5. Naqvecsed 21 11 5 5 37-21 40 6. Hajdúböszörmény 21 11 4 6 36-22 37 7. Nytreqyháza II 21 10 5 6 30-25 35 8. Balmazújváros 21 9 6 6 37-36 33 9. Ibrány 21 9 2 10 34-34 29 10. Volán-Sényő 21 6 5 10 34-35 23 11. Hajdúnánás 21 5 5 11 20-32 20 12. Balkány 21 5 4 12 22-52 19 13. Létavértes 21 4 5 12 25-44 17 14. Berettyóújfalu 21 4 4 13 28-46 16 15. Mátészalka 21 ~ 4 2 15 19-45 14 16. Nyíradony 21 1 2 18 20-71 5 LABDARÚGÓ CARM0 SUZUKI-DR ZILAHI MEGYEI I. OSZTÁLY, 21. FORDULÓ Tizenhét évesen mesterhármas negyedóra alatt A sötét mezes tiszalökiek nyertek Vasváriban (Fotó: olajos Tamás) További fotók: G53 www.sTon.hu lambos). Edző: Csorna Dezső. Elkésett hazai hajrá, kihagyott helyzetek, igazságos döntet- len. Ifi: 1-2. (Tudósító: Kovács Béla) ______ volna a meccs eldöntésére, de a vendégcsa­pat egy szerencsés góllal nyert. Gól: Ádámsz- ki. Ifi: 2-0. (Tudósító: Háda Tivadar) ______ Tiszavasvári-Tiszaiök 2-3 (2-1) Tiszavasvári, 350 néző, v.: Kiss L. Tiszavas- vári: Susánszki - Lajos, Kővári, Tályai, Hege­dűs, Mátyási, Antal, Bognár (Tamás), Nábrá- di, Fazekas, Lengyel (Potyák). Edző: Fecsku István. Tiszalök: Szöllösi - Czifrák, Dobos, Luput, Hock (Papp S.), Csáki (Tatai), Gnant, Kádár, Kurucz T„ Bodnár, Horváth N. (Nagy L). Edző: Mirgai László. Mindenki által elné­zett hulló labdával szerzett vezetést a Mirgai- csapat, közönségszórakoztató, kemény, vál­tozatos mérkőzésen ezután gólhelyzeteiket egyformán használták ki a felek. Gól: Lengyel 2, ill. Gnant 2, Czifrák. Ifi: 2-0. (Tudósító: Hankó András) ______________________ Fecsku István: - így savanyú a „Szőlő"! ~ Mirgai László: - A „Siska-féle" szikvíz ma na­gyon hatásos volt. Játékosaim jelesre vizsgáz­tak küzdeniakarásból. _________________ Újfehértó-Nagyhalász 2-1, (1-1) Nyíregyháza, 200 néző, v.: Bendik T. Újfehér- tó: Kiss I. - Kola (Osikóczki), Rácz, Torda, Lendvai, Kiss T„ Takács, Huszti (Nagy), Marozsán, Csajkó, Ábrám. Edző: Nyisztor Sándor. Nagyhalász: Mudri - Farkas (Ungi), Kató, Kelemen, Kotricz Z., Végső (Csombók Z.), Vincze, Kotricz L, Ignácz J„ Baraksó, Ker­tész. Edző: Kormány László. Kitűnő időben kitűnő játékvezetői hármas - kitűnő hazai csa­pat. Gól: Takács, Marozsán, illetve Kotricz Z. Ifi: 2-1. (Tudósító: Kranyik István) ________ Nyisztor Sándor: - Az akaratunk végre siker­rel párosult. ___________________________ Kormány László: - Sajnálatos módon meg­kaptuk a szokásos gólunkat, de egy-két já­tékos elgondolkodhatna, hogy milyen hoz­záállással megy ki a pályára... ____________ Nagykálló-Tiszabecs 2-2 (1-0) Nagykálló, 150 néző, v.: Benkő. Nagykálló: Szabó Z. - Márton A., Mészáros, Sárga, Kosz- tyu. Dán, Pámer (Cebel), Nagy T. (Fodor), Koczák, Trencsényi (Málik), Domokos (Cserni- jenko). Edző: Révész Csaba. Tiszabecs: Osan- Szabó F., Nagy P., Bartha S„ Bornemisza, Újfalusi, Ács G. (Kövesligeti), Ács A., Meca, Pereni, Dani. Edző: Kormos Miklós. A kiha­gyott helyzetek mérkőzésén a végén a hazai csapat örülhetett az egy pontnak is. Gól: Trencsényi, Koczák, illetve Dani 2 (egyet 11- esből). Ifi: 14-0. (Tudósitó: Budaházi László) Révész Csaba: - Sok helyzetet dolgoztunk ki, de azokat sorra ki is hagytuk, (gy a futball törvényszerűsége érvényesült, a végén 11 -es­böl egyenlített az ellenfél. _______________ Kormos Miklós: - Káliéban hagytunk két pon­tot __________________________________ Nyírtelek-Mándok 0-0 Nyírtelek, 200 néző, v.: Csikós. Nyírtelek: Imrő- Homonyik, Bárány, Bodnár, Hengsperger, Gajdos, Géczi, Leskó (Kozák), Bistyei (Nagy G.), Szatmári, Bánfi. Edző: Vránszki Péter. Mándok: Barkaszi - Szeles Cs., Cap, Geda, Karasz, Gégény (Molnár), Danes, Török, Pász­tor (Kertész), Bagin (Balázsi), Szabó M. (Ga­Vránszki Péter: - Küzdelmes mérkőzésen ki­hagyott helyzetek mindkét oldalon, ezért lett iksz a vége. ___________________________ Csorna Dezső: - Ezzel a szép játékkal és az értékes ponttal kívánunk boldog születésna­pot fő támogatónknak és vezetőségi tagunk­nak, Czetö Eleknekl ____________________ Csenger-Fehérjjyarmat 5-0 (4-0) Csenger, 300 néző, v.: Józsa. Csenger: Ma­gos - Cardos, Mándi, Jóbi, Pálfi, Tóth Z. (Ju­hász F.), Mester, Juhász P„ Zámbó (Volkán, Szilágyi S.), Katona, Bulyáki Á. (Botos, Raul). Játékos-edző: Szilágyi Sándor Fehérgyarmat: Koncz - Homoki J., Homoki G„ Országh Zs., Varga Z„ Gubacsi (Krakkó), Radács, Tóth, Kiss A„ Molnár (Kocsis T.), Docsa. Edző: Siti Fe­renc. Tizenhét éves fiatalember tizenöt perc alatt mesterhármast szerzett, majd három ponttal gazdagodtak Mesterék. Gól: Bulyáki Á. 3, Katona, Raul. Ifi: 14-0. ____________ Szilágyi Sándor: - Végre győztünk, még pis­lákol a reménysugár. ___________________ Siti Ferenc: - A sok negatívum ellenére volt pozitívuma a mérkőzésnek: a kezdésre kisü­tött a nap. ____________________________ Tiszakanyár-Kemecse 0-1 (0-0) Tiszakanyár, 350 néző, v.: Nagy F. Tiszaka- nyár: Balázsy - Papp, Kiss T„ Kiss L, Göncz, Mándoki, Gombkötő S., Brankovics (Semegi), Gerliczki, Molnár, Oncsó. Edző: Magyar Lász­ló. Kemecse: Szabó A. - Homann, Szatke, Ka­tó, Somogyi, Balogh Gy., Karkusz, Ruska, Ko­vács I. (Hegyes), Ádámszki (Matejkó), Komi (Ignácz). Edző: Koskovits György. A végig küz­dő kanyári együttesnek nagyobb esélye lett Háda Tivadar technikai vezető: - Nem érde­meltünk vereséget. Igazságtalan a labdarú­gás!__________________________________ Koskovits György: - Nagyon fontos mérkő­zést nyertünk meg hatalmas küzdelemben, egy szerencsés góllal. Egyre inkább úgy érez­zük, hogy ezren vagyunk. _______________ Kótaj-Nyfrbátor 5-2 (2-0) Kótaj, 200 néző, v.: Homonai. Kótaj: Mikó - Horváth, Oláh (Mészáros), Lipcsei, Morav- csik (Lucskai), Ignácz Cs., Ferenczi F. (Ko­vács O.), Kató Gy., Majláth, Ferenczi M., Simtchatcha (Ignácz D.). Edző: Fekete Lász­ló. Nyírbátor: Opre - Lengyel, Szegedi, Kurucz, Baksa, Dobos (Tóth F.), Tóth T., Czeily (Bacsó), Meszesén, Erdei, Széplaki. Edző: Lőrincz Sándor. Irreális talajú pályán közön­ségszórakoztató meccsen megérdemelten nyertek a hazaiak. Gól: Ferenczi M. 2, Kató Gy., Ferenczi F., Ignácz D., illetve Erdei 2 (egyet 11-esből). Ifi: 1-1. ________________ Fekete László: - A gólhelyzetek alapján még több góllal kellett volna nyernünk, bár volt olyan szakasz a meccsen, amikor meleg volt a pite. ________________________________ Lőrincz Sándor: - A mérkőzés után így érté­kelt a jól felkészített játékvezetői hármas: a szégyenteljesen felkészített csapatom megér­demelt vereséget szenvedett. Ehelyett én azt mondom, hogy gratulálok az együttesemnek a küzdenitudásáért, és azért, hogy vesztett helyzetben is nyílttá tudta tenni a meccset. Ahhoz, hogy pontot tudtunk volna szerezni, egyenlő feltételeket kellett volna biztosítani. Szilágyi Sándor barátomnak van igaza. Tisz­tában vagyok vele, hogy nyilatkozatommal a saját csapatomat sújtom._______________ Záhony, 150 néző, v.: Szíjjártó. Záhony: Ba­logh T. - Sére, Molnár, Varga, Semegi, Győ­ri, Orosz, Kovács, Papp (Pokol), Bálint (Balogh S.), Vincze (Danes). Játékos-edző: Pokol Lász­ló. Nyírkárász: Pekk - Takács, Danku, Rákó­czi, Tóth L., Lakatos, Dudás (Peti), Matyi, Fo­dor, Farkas (Dajka), Vincze (Kovács). Játékos­edző: Matyi András. Gyenge színvonalú mér­kőzésen fontos pontokat vesztettek a ha­zaiak. Kiállítva: Lakatos (86.). Ifi: 2-1. (Tu­dósító: Erdei Árpád)_____________________ Pokol László: - Nagy lehetőséget szalasztot­tunk el otthonunkban, az első félidőben ne­künk, a másodikban a vendégeknek volt gól­szerzési lehetősége. _____________________ Matyi András: - Küzdelmes mérkőzésen igaz­ságos eredmény született. Tabella W-W WWW w- w w'v -V w WWWWV V. V. W W V W W W wwv w w W W W X. . A bajnokság állása: 1. Kemecse 21 17 2 2 61-14 53 2. Tiszalök 21 16 3 2 48-21 51 3. Tiszakanyár 21 9 9 3 34-16 36 4. Nyírtelek 21 10 3 8 43-39 33 5. Nyírkárász 21 10 2 9 27-34 32 6. Mándok 21 8 6 7 33-26 30 7. Nyírbátor 21 8 6 7 43-37 30 8. Tiszavasvári 21 8 5 8 40-31 29 9. Naqvhalász 21 8 4 9 29-37 28 10. Kótai 21 7 5 9 34-41 26 11. Fehérqyarmat 21 7 2 12 34-51 23 12. Záhony 21 5 8 8 27-29 23 13. Úifehértó 21 6 3 12 28-48 21 14. Naqykálló 21 5 6 10 27-37 21 15. Tiszabecs 21 4 6 11 33-49 18 16. Csenger 21 3 4 14 30-61 13

Next

/
Thumbnails
Contents