Kelet Magyarország, 2008. március (65. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-04 / 54. szám
2008. március 4., kedd HÁTTÉR /3 KIÜT • Jótékonysági bál. A Nyírteleki Általános Művelődési Központ szülői munkaközössége március 8-án 19 órától Jótékony- sági bált rendez a Királytelek Vigadóban. NÉZŐPONT Lakás és nadrágszíj Sípos Béla ________________ bela.sipos@kelet.szon.hu Sajnálom a mai fiatalokat. Olymértékben elszabadultak a lakásárak, hogy számomra elképzelhetetlen, hogyan és mikor juthatnak önálló lakáshoz. Mert vegyünk egy átlag fiatal házaspárt. Jó esetben két-három éve dolgoznak, kapnak amennyit kapnak, amiből bizony nem sokat tudnak félretenni. Az pedig nem nagy kívánság, hogy szeretnék önálló életüket önálló lakásban kezdeni. Többféle megoldás is létezik. Vegyük először a szülői segítséget. A papa, a mama mélyen a zsebébe nyúl, s jó esetben kiemelnek egy beugróra valót. Mondom, jó esetben, mert a mai világban bizony kevés az olyan szülő, aki egy lakással, vagy éppen egy induló tőkével tudja megajándékozni a csemetéjét. Ezek után is óriási anyagi terhet vesznek a nyakukba a fiatalok, hiszen a különbözetet tíz, húsz - esetleg harminc - évi hitelre kapják meg. A havi törlesztőrészletek pedig tízezrekre rúgnak. Van olyan lehetőség is, hogy a fiatalok albérletbe mennek, ott próbálnak meg spórolnif?), majd valamikor belevágnak egy lakásvásárlásba. Aztán az is egy lehetőség, hogy elkezdenek építkezni. Persze, előbb egy telek kell. Ha az megvan, akkor is évekbe telhet a költözés, hiszen az építőanyagot pénzért adják, s mindig abból van a legkevesebb. Ebben az esetben nem sajnálom, hogy nem vagyok már fiatal házas. Ha visszagondolok arra, amikor mi jártunk hasonló cipőben, nekünk is húzni kellett a nadrágszíjon. Most meg zsebbe kell nyúlni... ij hnn/'blog.szon.hu s Itt olvashatják a Borostyán blogot! Ön hogy emlékszik vissza a fészekrakásra? Paálné Istványi Katalin, Ny.háza Édesapámék családi házát kisajátították, s abból lett nekem is egy tanácsi bérlakásom. Aztán az OTP-n keresztül egy új építésű lakásba költözhettem. Máté Miklós, Borbánya 1982-ben hármas ikrek jöttek a családba, s ez könnyített a helyzetünkön, soron kívül kaptunk lakást egy emeletes házban, hát onnan indultunk. Városi Lászlódé, Nyírtét Nagycsaládosok voltunk, így igényeltünk tanácsi bérlakást. Én nyírtéti vagyok, a férjem pesti. A gyerekek betegeskedtek, s visszaköltöztünk Nyírtétre. Matyikánics János, Vásárosnamény Volt egy kis megtakarított pénz, szülői segítség, s természetesen az OTP-től kölcsönt is kellett felvenni, hogy meglegyen a lakás. Babély Józsefné, Nyíregyháza Beadtuk az igényt, s egy 50 négyzet- méteres lakást kaptunk. Addig a szüleimnél laktunk, s Mikulásra költözködtünk be, s ez emlékezetes nap volt. 9S video.szon.hu Éh Olvasóink véleményét videón is megtekintheti. Ön tapasztalta már, hogy agresszívak a fiatalok? Szavazók száma: 100, 2008. 03. 3. 17 óra Következő kérdésünk: Ön vett fel kölcsönt lakásvásárláskor?------- www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Igen 93,00% Nem 7,00% Sokba kerül a családi fészek Minden fiatal szép, új, s főleg saját lakásban szeretné elkezdeni felnőtt életét (Fotó: Olajos Tamás) ■ Áldozatokkal jár elkezdeni a közös életet, sok fiatalnak azonban nincs más választása. Nyíregyháza, Űjfehértó (KM - V. Zs.) - Nem sok szebb és izgalmasabb dolog van annál, mint amikor az ember az élete párjával az első bizonytalan lépéseit megteszi: összeköltöznek, majd terveket szőnek: ilyen lesz a ház, ide kerül a fregoli, és kockás szőnyeg lesz a járólapon. Ám a valóság nem mindig ilyen egyszerű, a legtöbb fiatalnak nehéz elindulni a közös élet útjain: először stabil munkahely, majd egy kis szülői segítség és némi tőke is kell az ».................................................................* ................................................... A gondolat azonban, hogy a banké a házam, néha elkeserít. Szabó Ferenc ..................................................ff induláshoz. Az újfehértói Szabó Ferencéknek még ez sem volt elég: házat szerettek volna venni, pénzük viszont nem volt, az anyósnál laktak, így kénytelenek voltak más eszközhöz folyamodni.- Hitelt vettünk fel, hogy vehessünk egy házat - kezdi! - Találtunk is egyet hatmillió forintért, egy kis kétszobás, nyolcvan négyzetméteres lakást a város szélén, kis kert- KEIET kmtippek .szon.hu ■ Adnak hitelt szing- linek is, de a kezesség- vállalást érdemes alaposan megfontolni. Nyíregyháza (KM) - Számos tévhit él a hitelfelvétellel kapcsolatban. Bálint István közgazdásztól kértünk hasznos információkat.- Fontos, hogy ne legyen BAR-listán, illetve egyetlen bank negatív minősítésű adóslistáján se legyen rajta a hiteligénylő. A jövedelem nagyságára vonatkozó általános szabály az, hogy a minimálbérnek meg kell lenni hiteligénylés esetén, ez most bruttó 69 ezer forint. Ennek megléte alapján a legtöbb bank hitelképesnek nyilvánítja az illetőt. Van olyan pénzintézet, amelyik jövedelemigazolást sem kér, a fedezetként beadott ingatlan értéke alaptel. Havi harmicezer forint körül van a törlesztőrészlet, huszonöt évre - tette hozzá Ferenc. A fiataloknak nem volt 10 százalék önerejük, ami a hitelhez feltétel lett volna, mindössze annyi, hogy az ügyintézést kifizessék, így a hiányzó félmillió forintot személyi hitelből finanszírozták. - Kétféle hitel is van a nyakunkon, a lakást jelzálog terheli, ezenkívül a rezsit is ki kell fizetnünk - mondja a fiatal pár. Beköltözés előtt több százezer forint elment a ház helyreállítására, de mára már nagyjából egyenesbe jöttek. - Sokat segített az, hogy volt ján ad hitelt, de így 10-15 százalékkal kevesebb pénz kapható. A tévhittel szemben, az egyedülálló is vehet fel hitelt, a jövedelem nagysága számít csupán. Egyes bankok fedezetként egyedülállónál életbiztosítást is kémek. A 35 év alattiaknál jogszabály alapján 10 százalékos önerővel vásárolható lakás fészekrakó hitellel állami kezességvállalással. 35 év felettiekmunkahelye mind a kettőnknek, így a bank is más szemmel nézett ránk, sikerült kiokoskodni egy viszonylag jó kondíciót. A gondolat azonban, hogy a banké a házam, néha elkeserít - mondja Ferenc. Lehetőség bérlakásra Nyíregyházán van lehetőség bérlakást igényelni az ön- kormányzattól, illetve a Vagyonkezelő Kft.-tői, ehhez mindössze ki kell tölteni egy igénylőlapot, és várniuk kell a kérvényezőknek - mondta el Hámoriné Rudolf Irén, a Nyíregyházi Városüzemeltető nél legalább 30 százalék önerő szükséges, de egy plusz ingatlanfedezet mellett a teljes vételárat is adja a bank. Általánosságban elmondható, hogy a felvehető hitel nagyságát a jövedelem mértéke és a fedezetként felajánlott ingatlan értéke határozza meg. A banki szabályok szerint a nettó jövedelem 30 százaléka terhelhető hitellel, ha több pénzre van szükség, akkor kezes kell. és Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője. - Jelenleg kétezer bérlakás van a város tulajdonában, és további kétezer azok száma, akik lakásra, vagy lakáscserére várnak. Közöttük vannak olyanok, akik a kisebből mennének át a nagyobbá, vagy fordítva, de többségük egyszerűen csak lakáshoz szeretne jutni. Két kategóriába soroljuk ezeket a bérlakásokat: támogatott, valamint nem támogatott lakás, az előbbi esetében a bérleti díj nem éri el az azonos méretű lakás albérleti költségének a felét - tette hozzá az ügyvezető. Támogatás Tivadar (KM - K. N.)- A lakónépesség megtartása és a fiatalok letelepedési kedvének növelése érdekében Tivadarban vissza nem térítendő támogatással segítik a települést lakóhelyül választó ifjúságot.- A tivadari lakóhellyel rendelkező házaspárokat, családokat, illetve élettársi kapcsolatban élőket lakásvásárlás vagy -felújítás esetén 150 ezer forinttal támogatja az ön- kormányzat, amelyet egy összegben kapnak meg az érintettek - tájékoztatott Danó Sándor polgármester. Az említetteken túl 100 ezer forintot juttatnak azoknak a helyi lakosoknak, akik lakrészt újítanak fel. • Első lakáshoz jutók támogatása. A részletes feltételek Mátészalkán (PDF, 27 kB) Adnak hitelt minimálbérre is Ingatlanárak a megyében (millió forint) Anarcs 1S5 m2-es Balkány 145 m2-es 10,5 23,5 2,9-o Búj 100 m2-es 6,8 Borbánya 130 m'-es ... ................. .................... Nagyszállás 60 m2-es 6,9 Őrös 120 m2-es * Nyírtelek 100 nV-es 7,5 m Rakamaz 100 m2-es 8,8 18,5 Mátészalka 3 szobás Kisvárda 3 szobás Nyíregyháza 3 szobás 13,5 11,3 14,9 Vagép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 H-Ps 8-17; SZ-V: 9-17 www.vagep.hu