Kelet Magyarország, 2008. március (65. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-17 / 64. szám

2008. március 17., hétfő KELET MEGYEI TÜKÖR /» A Szabolcs Táncegyüttes ünnepi műsora a nyír­egyházi Kossuth téren (Fotó: Balázs Attila) Párbeszédre van szükség Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházán már pénteken ünnepelt a Városvédő Egyesület. Szombaton a Kossuth téren a Szabolcsi Kon­cert Fúvószenekar és a Mazsorettcsoport produkciója adta meg az ünnepi hangulatot. Ünnepi beszédet dr. Németh Péter címzetes múzeumigazgató mondott. - A két nemzeti ünnep - a másik, hogy ne felejtsük: október 23-a - közül a mai az, amely nem osztja meg az ország lakosságát. Most a politikai ural­kodó osztályok, kormánypártok és ellenzé­kek párbeszédére van szükség egy nagy for­radalmi lépésre. Ha nem lesz egyetértés, ak­kor más, beláthatatlan következményű folya­matoknak nyitunk teret - emelte ki dr. Né­meth Péter. A megemlékezés végén kisebb zűrzavar támadt, amikor a felsorakozott Nemzeti Őr­sereg tagjai vezénylés után háromszor a Huj, huj, hajrá! kiáltást hallatták. Miként azt megtudtuk, a március 15-i ünnepség szervezői döntöttek úgy, hogy csak a bejegy­zett pártok és szervezetek koszorúzzanak az ünnepség hivatalos ideje alatt. A „Kossuth téri tüntetők” és a Nemzeti Őrsereg, mint be nem jegyzett szervezetek csak a hivatalos tiszteletadást követően helyezhette el az em­lékezés virágait. A Petőfi téren ünnepelt a Fidesz MPSZ nyír­egyházi szervezete, ahol dr. Ajtay Horváth Magdolna emlékezett meg a szabadságharc hő­seiről, őt a Fidelitas szónoka követte, aki kri­tikai éllel vont párhuzamot az egykori és a mai kor között. Porcsalma. Amikor március 15-ét ünnepeljük, a szabadságot ünnepeljük - hangsúlyozta ünnepi beszédében Kosa Lajos, a Fidesz MPSZ alelnöke. (Fotó: Koncz Nóra) A Csokonai Színház művészei Petőfit és Aranyt idézték (Fotó: Koncz Nóra) Istentisztelet Gyarmaton Fehérgyarmat (KM - K. N.) - Ökumeni­kus istentisztelettel kezdődött a fehérgyar­mati ünnepség 15-én, majd a művelődési központban tartottak megemlékezést.- 1848. március 15. óta tudjuk, hogyan kell győzni. Március 15. minden évben újra és újra arra emlékeztet bennünket, hogy mi magyarok, győzelemre született nemzet va­gyunk - hangsúlyozta dr. Tilki Attila or­szággyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében, majd felidézte a 48-as hősök alakját. Az ünneplés a debreceni Csokonai Szín­ház művészeinek Petőfi Sándor és Arany Já­nos levelezéséből összeállított műsorával folytatódott, majd az emlékezők virágot he­lyeztek el Kossuth Lajos szobránál. Ajaktól Zsurkig ünnepeltünk Ajakon a gyermekajkak is március idusát köszöntötték (Fotó: olajos Tamás) További fotók és videó: (Q) ■ A kerek, 160. évfor­dulót igyekeztek me­gyénkben méltóképpen megünnepelni. Nyíregyháza (KM) - Több településen már pénteken megemlékeztek március idu­sáról, néhány helyen vasár­nap, ám zömében szombaton ünnepeltek. A megye egészé­re utaló Ajaktól Zsurkig el­nevezés most méginkább he­lyénvalónak bizonyult. Ajak nem csak az ABC-ben első te­lepülésünk, de a megyei köz­ponti ünnepség helyszínéül is szolgált.- Fülöp István, a megyei közgyűlés elnöke ajaki beszé­dében úgy fogalmazott, az 1848-as forradalom és szabad­ságharc jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény: népünk történelmének sorsfordító időszakai rendre a ff”* ................ Népünk történel­mének sorsfordí­tó időszakai rendre a reform­kor lelki ener­giájából táplál­koztak. Fülöp István ......................................... .........ff reformkor lelki energiájából táplálkoztak. A napokban tar­tott népszavazás eredménye is népünk lelki nagyságát bizo­nyította - mutatott rá Fülöp István. A látványos műsorban Homonyik Sándor, Varga Miklós, a Kaláris Táncegyüt­tes és a helyi iskolások léptek színpadra, majd a farkaslaki delegáció Soós Béla alpolgár­mesternek átadta a tisztelet­beli székelynek járó okmányt. Az ünnepség végén leplezték le a nagyközség 48-as honvéd­hőseinek emlékművét, ame­lyet az önkormányzat és a me­gyei közgyűlés közösen állít­tatott, s amely négy ajaki gyö­kerű mesterember közös munkájaként született meg.- Amikor március 15-ét ün­nepeljük, a szabadságot ünne­peljük - hangsúlyozta ünnepi beszédében Kosa Lajos, a Fi­desz MPSZ alelnöke Porcsal- mán. - Ha van szabadságsze­rető vidéke az országnak, a szatmári térség az. A szabad­ságot magunknak kell kivív­ni és megőrizni, így volt ez az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc idején, és így van ma is - mondta a szónok. Tiszavasváriban Vasvári Pál szobránál Rozgonyi Attila polgármester mondott beszé­det, a szabad téren a Magyar rege című nemzeti folk-rock előadást, a görög katolikus templomban a Kereszt király című nemzeti passiót mutat­ták be. A Találkozások Házá­nál a Magyar Honvédség to­borzott. A Hídember című film vetítésével zárult a nap. Nemzeti ünnep Kisvárdán az 1848-49-es for­radalom és szabadságharc 160. évfordulójának megün­neplése évtizedes hagyo­mánnyal kezdődött pénteken: az ünnepet megelőző napon ugyanis óvodások látogattak el a Tompos lakótelepen lévő Petőfi parkba, ahol a költő szobrának talapzatára saját kezűleg készített aprócska zászlókat tűztek. Szombaton ugyancsak a parkba invitál­ták a városlakókat: ünnepi köszöntőt Bíró Gábor, a Bes­senyei György Gimnázium és Kollégium igazgatója mon­dott, majd a koszorúzás előtt a patinás iskola diákjai adtak kulturális műsort. Dombrádon a művelődési ház falai között tartották az ünnepséget, amelynek kereté­ben a Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedi­kesei szerepeltek, s Kozmáné Kasza Veronika polgármester mondott beszédet. Bíró Gábor Kisvárdán szónokolt (Fotók: Kovács Bertalan) Dr. Veres János Nyírbátor főte­rén (Fotó: Balázs Attila) Kell a reform! Nyírbátor (KM) - Nyírbá­torban szombat délelőtt a gye­rekeké volt a sportcsarnok. Az esti ünnepségen dr. Veres János pénzügyminiszter be­szédében kifejtette: a forradal­mat akkor több évtizedes re­formfolyamatok előzték meg, amely reformok a továbblé­péshez ma is nélkülözhetetle­nek. Dombrád. A Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedike­sei szerepeltek. Szavazzon!! Egyetért azzal, hogy a hitelkamat 1,99 % legyen? Igen O Nem Egyetért azzal, hogy ne kapjon 500 000 Ft árkedvezményt? O Igen ]8J Nem Egyetért azzal, hogy 6 hónapig ingyen Casco legyen? M Igen O Nem Egyetért azzal, hogy ne adjunk 10 000 Ft-ért téli gumi garnitúrát, vagy GPS-t? O Igen J8Í Nem A tájékoztatás nem teljes körű. a részletekről érdeklődjön o márkakereskedéseinkben. Ajánlatunk minden készleten lévő Opel-modellre érvényes. A képen láthotó autó illusztráció, fogyusztós: 4,8-7,91/100 km, C02-kibocsátós (kombinált használat esetén): 144 g/km. Ai ön Opel-partnere; Opel Csősz Opel Autó Kosbor Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. 42/597-666 • www.opelcsosz.hu 42/59-89-59 • www.opelautokosbor.hu HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents