Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-05 / 30. szám
2008. február 5., kedd KELET MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Lefejezés. Három külföldit végeztek ki Szaúd-Arábiában: Rásid Akbar Husszein Eddin indiai, Vásszi-Allah Kán pakisztáni állampolgárok ópiumszármazékokat próbáltak bevinni Szaúd-Arábiába, míg Ahmed al- Kazali iraki férfi hasist csempészett - áll a szaúdi belügyminisztérium rövid közleményében. Mind a három embert lefejezték. Családi pártállás Los Angeles (FH) - Szembeszegült férjével Arnold Schwarzenegger felesége. A hagyományosan demokrata szavazó Kenendy-klán sarja, Maria Shriver vasárnap bejelentette, a demokraták színes bőrű szenátorát, Barack Oba- mát támogatja az idei elnökválasztási kampányban. Mindez néhány nappal azután történt, hogy a „Termíná- tor” a republikánusok legesélyesebb jelöltje, John McCain mellett tette le voksát. Sürgetik Budapest (MTI) - Elfogadhatatlannak tartja az MDF, hogy a törvények egyáltalán nem szabályozzák: egy-egy párt mennyit költhet a népszavazási kampányra. Herényi Károly és Csapody Miklós MDF-es képviselők a jelenleg érvényben lévő ország- gyűlési választásokra vonatkozó párt- és kampányfinanszírozási törvény újraszabályozását is sürgették. Az ellenzéki politikusok szerint a megoldást az jelentené, ha megemelnék az országgyűlési választási kampányra fordítható összegek felső határát, a jelenlegi 386 millió forintos határt ugyanis rendre túllépik a nagy pártok. Török légicsapás Irakban Isztambul (MTI) - Újabb légicsapást hajtott végre a török hadsereg Irakban, a kurd lázadók bázisai ellen - közölte az AFP hétfőn, török katonai forrásokra hivatkozva. A török harci repülők hétfő hajnalban több hullámban támadták a kurd állásokat. Úgy tudni, hogy legalább 70 célpontra mértek csapást Észak-Irakban - adta hírül a török hadsereg. Iraki és kurd források szerint három települést támadtak a hegyvidékes területen, amely a Kurd Munkáspárt (PKK) gerilláinak ad menedéket. A pesmergák, azaz a kurd harcosok szóvivője, Dzsabar Javar vezérőrnagy szerint nem voltak áldozatai a támadásnak. |f El ET A több országban is terrorszervezetnek nyilvánított PKK 1984 óta irányítja fegyveres harcát egy önálló kurd állam megteremtéséért. Az összecsapások azóta 37 ezer ember életét követelték. Brüsszel aggódik Brüsszel (MTI) - Aggódunk a román és a bolgár igazságügyi rendszer elégtelen reformjai miatt - nyüatkozta Marc Gray, az Európai Bizottság (EB) szóvivője, amikor nyilvánosságra hozták a két országról szóló jelentést. Az EB jelentése szerint Bukarest adós maradt az ígért reformokkal, az eddigi változtatások felületesek, és az apparátus „hatékonyságára” mi sem jellemzőbb, mint hogy közel hatszáz ügyészi munkakör betöltetlen. Az állami szervek tehetetlenek a hatalmi elit felső köreiben terjedő korrupcióval szemben. Bulgária is adós az igazságügyi reformok végrehajtásával. A felső szintű, szintén széles körű korrupció mellett Szófiának meg kellene küzdenie a szervezett bűnözéssel is, ám kevés történt ezen a téren - állapítja meg az EB jelentése. Ráadásul a hatóságok nem bocsátanak az EB rendelkezésére elegendő adatot a szervezett bűnözők és a korrupciós ügyek leleplezéséről. ■ Több ezer lelkes híve ünnepelte Boris Tadic szerb államfő újraválasztását Belgrádban. Belgrád (MTI) - „Győzelem, győzelem!”, „Boris az elnök!” - kiabálták a Demokrata Párt támogatói, de szép számmal akadtak köztük olyanok is, akik a Tadicot cserbenhagyó Vojislav Kostunica miniszterelnököt szidalmazták. „Mentsd meg Szerbiát, és nyírd ki Kostunicát!” - biztatták a pártja belgrádi szervezetének székházából kilépő újjáválasztott államfőt. „Ma kire szavaztál?” - kérdezték mások a távol lévő miniszterelnöktől. Vojislav Kostunica a választás első körében legszorosabb pártszövetségesét, az Új Szerbiát vezető Velimir Ilicet támogatta. A második körben, a Tomislav Nikoliccsal vívott párharcban nem állt ki nyíltan koalíciós társa, Boris Tadic mellett. Kostunica magatartása kapcsán szakértők és politikusok is azt latolgatják, hogy meddig maradhat meg az általa vezetett koalíciós kormány, amelyben számszerűleg Boris Tadic Demokrata Pártja az erősebb. Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke nem zárta ki, hogy már ősszel előrehozott parlamenti választásokat kell tartani. „Már korábban mindannyian tudtuk, hogy ez a koalíció halva született, de most már erősen bűzlik is” - fogalmazott a politikus. Brüsszel hangja Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn nyílt levélben gratulált Boris Tadic öröme Tadic szerb elnöknek újraválasztása alkalmából. Megerősítette, hogy Brüsszel fel kívánja gyorsítani Szerbia közeledését az unióhoz. Tadic vasárnapi választási győzelme - tette hozzá - döntő pillanatban született meg, nem csupán Szerbia, hanem az egész nyugatA szavazatok 98,8 százalékos feldolgozottsága mellett Tadic 50,57 százalékkal vezetett a vok- sok 47,71 százalékát elnyert Tomisjav Nikolic, a Szerb Radikális Párt (SRS) jelöltje előtt. balkáni térség szempontjából. Az EU legfőbb végrehajtó testületének elnöke hangot adott azon reményének, hogy Szerbia építő szerepet fog játszani „a jelen kihívások közepette” a térség stabilitásának biztosítása tekintetében. Üzenetében kitért arra is, hogy az unió teljes körű együttműködést vár el Szerbiától a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Ez - tette hozzá - előfeltétele «lUkmtipprtszon.hu • Háttér (PDF, 36 kB) (Fotó: EPA) annak, hogy életbe léphessen az EU és Szerbia között a stabilizációs és társulási megállapodás. Az unió a teljes körű együttműködésen gyakorlatilag azt érti, hogy el kell juttatni Hágába a még bujkáló háborús bűnösöket, elsősorban Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot. A múlt héten az unió jogi kötelező erővel nem bíró politikai megállapodás aláírását javasolta Belgrádnak, miután Hollandia - a hágai bírósággal való nem teljes együttműködésre hivatkozva - megakadályozta a társulási megállapodás aláírásának felajánlását. Fidesz-beadvány az OVB-nek ■ A Fidesz beadvánnyal fordult az OVB-hez a népszavazással kapcsolatos kampány miatt. Budapest (FH) - Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója elmondta: arra kérik az Országos Választási Bizottságot, állapítsa meg, a kormány eleget tesz-e az Alkotmánybíróság egy korábbi állásfoglalásának. Ebben az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta: az alkotmányos szerveknek, így a kormánynak is tartózkodnia kell attól, hogy a népszavazási kampányba avatkozzanak. A Fidesz szerint azzal, hogy a kormány kampányol a tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj megszüntetése ellen, beavatkozik. Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy a kormány ráadásul több milliárdért, közpénzekből, az emberek érdekeivel szemben kampányol. A Fidesz szerint az OVB állásfoglalásából most kiderül, hogy a testület valóban független-e. Korábban Korábban a Kormányszóvivői Iroda közleményében azt irta, hasonló ügyben az OVB már hozott határozatot. A közlemény szerint a Bizottság még 2002-ben, az Orbán- kormány országgyűlési választások előtti kampánya kapcsán állapította meg, hogy az állami szervek feladatai, köztük a tájékoztatási kötelezettség ellátása, nem minősíthető kampánycselekménynek. MSZP: nem a megerősítőre ■ Tizenkét módosító javaslatot nyújt be az MSZP a pénztártörvényhez. Budapest (FH) - Nemet mond a Fidesz törvénymegerősítő népszavazási kezdeményezésére az MSZP a február 11-én várható szavazáson - jelentette be Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezetője. Módosítók Kökény Mihály, a párt hétfői frakcióülése után elmondta: 12 módosító indítvánnyal körülbelül 60-65 ajánlási ponton módosítják az egészség-biztosítási törvényjavaslatot. Egyebek mellett rögzítenék, hogy a pénztárak 2009. február 1-jén kezdik meg működésüket területi alapon, vagyis nem lesz tagtoborzás. Az első tagátlépés időpontját ugyanakkor előrehozzák 2009. tavaszára, vagyis ekkor a biztosítottak, ha akarnak, biztosítót válthatnak majd. Az MSZP egyebek mellett egyik módosító javaslatában rögzíti azt is, hogy a pénztárak felügyeleti bizottságaiba közösen egy képviselőt delegálhat majd az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkaadói oldala - tette hozzá a politikus. Népszavazás, 2008 Milyen határnapok kövezik ki a népszavazás útját? Február 20.: A névjegyzéket 2008. február 20-tól február 27-én 16 00 óráig kózszematg lére kell tenni. Február 27.: A névjegyzékből való kihagyás, illetőleg törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt 2008. február 20-tól február 27-én 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani. Március 1.: A helyi választási iroda vezetője 2008. március 1 -ig küldi meg a külképviseleti névjegyzék adatait az Országos Választási Iroda részére. Március 4.: Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján 2008. március 7-én 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehel kérni, hogy az 2008. március 4-íg megérkezzen a választási irodához. Igazolást legkésőbb 2008. március 7-én 16 00 óráig lehet kiadni Március 6.: A helyi választási iroda vezetője 2008. március 6-án 16.00 óráig - a kiadott igazolás bevonásával egyidejűleg - kérelmére visszaveszi a névjegyzékbe azt, akit igazolás kiadása miatt onnan törölt. 20. 21. FEBRUAR 24. 25. Március 7.: A módosított névjegyzék 2008. március 7-én 16.00 óráig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban. 28. 29.* 1. MÁRCIUS 7. 8. Március 8.: Választási kampányt folytatni 2008. március 8- an 0.00 órától március 9- én 19.00 óráig tilos. Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken március 8-án, helyi idő szerint 6.00 és 19.00 óra között lehet szavazni. 13. 14. Február 22.: A névjegyzékbe történő felvételról szóló értesítőt 2008. február 22-ig kell megküldeni a választó- polgároknak. A külképviseleti névjegyzékbe való felvételt személyesen vagy meghatalmazott útján 2008. február 22-én 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az 2008, február 22-ig megérkezzen a választási irodához. J Február 29.: és a A szavazatszámláló bizottság megbízott tagjait a népszavazási kezdeményezést benyújtók kezdeményezés benyújtásában részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok legkésőbb 2008. február 29-én 16.00 óráig jelenthetik be a helyi választási iroda vezetőjénél. Azt helyi \ kezdeményezést benyújtók és a kezdeményezés benyújtásában részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok legkésőbb 2008. február 29-én 16.00 óráig jelenthetik be a bizottság elnökénél. A külképviseleti megfigyelőt a népszavazási kezdeményezést benyújtók és a kezdeményezés benyújtásában részt nem vevő. de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok legkésőbb 2008 február 29-én 16.00 óráig jelenthetik be az Országos Választási Bizottságnál Március 7.: Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján 2008. március 7-én 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az 2008. március 4-ig megérkezzen a választási irodához. Igazolást legkésőbb 2008. március 7-én 16.00 óráig lehet kiadni. Március 7.: A választási kampány 2008 március 7-én 24.00 óráig tart. F Március 9.: A választás napja: reggel 6-tól 19 óráig lehet szavazni. A külképviseleteken 2008 március 9-én, helyi idő szerint 6.00 és 19,00 óra között lehet szavazni. Azokon a külképviseleteken, ahol az időeltolódás a közép-európai Időhöz képest -1 vagy -2 óra, a helyi idő szerinti 6 00 óra és a középeurópai idő szerinti 19.00 óra között lehet szavazni. Március 14.: Az Országos Választási Bizottság a szavazat- számláló bizottságok által kiállított jegyzőkönyvek és a külképviseleti szavazás eredményéről kiállított jegyzőkönyv alapján legkésőbb 2008. március !4-én megállapítja a népszavazás eredményét Grafika: Észak-Magyarország, forrás vvww. választás hu \