Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-28 / 50. szám
5. ÍPÍIKEZÉS MAGAZIN 2 008 február 28 csütörtök High-tech dugó nélkül A high-tech modellek mellett reneszánszukat élik a kétkaros csaptelepek is, amelyek nosztalgikus formákban, hatalmas gombokkal és kerekekkel mutatnak jól, az ugyancsak retrora épített fürdőszobákban. A régies csaptelepek csak kívülről idézik a múltat, elődeiktől eltérően már ezek is kerámiabetétesek, így hosszú éveken át megbízható működést garantálnak. A dugókat pedig már nem kell keresztül-ka- sul keresnünk a fürdőben, ha egy tele kád vizet szeretnénk, a csúnya fekete gumidarabok helyett ma már a csaptelephez szerveskedő leeresztőszelep zárja s nyitja a kád és mosdó alját. Wellness otthon Vannak lengőkaros, nyomógombos, sőt érintés nélküli csaptelepek. Ez utóbbiak vezérlését infra- szenzor végzi, ezért különösen a mozgásukban korlátozottak, a steril körülmények között dolgozó orvosok számára lehetnek hasznosak. Árulnak ablak alá szerelhető, dönthető mosogató-csaptelepeket, sőt olyanokat is, amelyeket egybeépítettek a mosogatószer-adagolóval is. S ha már kiválasztottuk a legszebb, legkényelmesebben működő csaptelepet, megkereshetjük a gombhoz a kabátot. Egy a test vonalait hűen követő hidro- masszázskáddal, masszázsmedencével, multifunkciós zuhanykabinnal, modern zuhanypanellel, esetleg egy, a családi házban is elférő infraszaunával az otthoni wellness élményét is átélhetjük. Bármikor, bárkivel.... Élményt adó fürdőszobák Korábban csupán néhány típus létezett, ma számtalan anyag, forma és árnyalat szerepel a palettán. A '60-as években volt a lavór, vidéken egyenesen kuriózumnak számított a fürdőszoba. A panellakások egyenkádjai már mindenki előtt jól ismertek, a kádon kívül azokba a mellékhelyiségekbe sokminden alig fért. A mai családi házak fürdőszobáiban sok esetben akár táncolni is lehet, s szani- terárukból is rengetegféle szerepel most a kínálatban. Egy fárasztó nap után elnyújtózni az illatos habokban üdítő élmény. Megkockáztatom, nagyon élvezetes lehet egy fadézsában is, de a mai hiper-szuper fürdők, a masszírozófunkcióval ellátott zuhanykabinok nyújtotta, az újjászületéssel is felérő, a regenerálódást teljes mértékben adni tudó élményt aligha képes bármi felülmúlni. Gazdaságos csaptelepek Ha fürdőszobánk felújítására szántuk el magunkat, s körülnézünk a szakáruházak, barkácsboltok kínálatában, az első, amit megállapíthatunk, hogy már-már felfoghatatlanul széles a kínálat. Számtalan anyag, forma és árnyalat szerepel a palettán. Nem is olyan rég még az is komfortos megoldás volt, hogy a mosdóra, kádra, külön hideg-, illetve melegvízcsapot szereltek. Ehhez képest forradalmi előrelépés volt, s napjainkra szinte egyeduralkodóHarmónia a fürdőszobában vá vált az egykaros csaptelep, melyből egyetlen sugárban érkezik a megfelelő hőmérsékletű víz. Esztétikus, gazdaságos Fontos tudnivaló, hogy ez azon túl, hogy rendkívül praktikus, szinte minimális a karbantartási igénye. Általában kerámiabetéttel szerelik, de léteznek fémbetétes változatok is. A szerelés, csere egyszerű. Egy betét is kapható hozzá, melynek segítségével szabályozható a viz mennyisége. Ezzel csaptelepünk nemcsak esztétikus, könnyen kezelhető, hanem gazdaságos és víztakarékos is lesz. Ennél már modernebbek a termosztátos csapok. Ezekkel csupán annyi a dolgunk, hogy beállítjuk őket, s a berendezésünk automatikusan a kívánt hőfokra keveri a vizet. Ezt különösen a kádra vagy zuhanyzóra érdemes felszerelni, de vannak, akik annyira megszokták az effajta kényelmet, hogy a mosdóikat sem tudják elképzelni a termosztáttal működő berendezés nélkül. Az ilyen típusú szaniteráruk kisgyermekes családoknak, sérülteknek, időseknek kifejezetten ajánlott, ezekkel elkerülhetőek a forrázásos balesetek. Lepje meg partnerét nőnapon egy belépőjeggyel! Partnereink: /Jtarionnaud A TÉRSÉG VEZETŐ ITALKERESKECOJE Bővebb információ és jegyrendelés: Mathe Csaba 20/480-1643 Jöjjenek el a II. Futár Borbálra, / az Ev embere díjkiosztó gálára! Köszöntsük együtt dr. Tasnádi Csabát, az Év embere a megyében 2007 díjazottját! Kóstoljuk meg a finomságokat, ízlelgessük a magyar borokat, a tarpai pálinkát, élvezzük a táncot a 4 for Dance együttessel, nevessünk együtt Bödőcs Tiborral, Karácsony „James" Jánossal idézzük vissza az LGT-s éveket, szellemüljünk át Kazár Tiziána énekén, és ropjuk a táncot az Abrakazabra együttessel! Műsorvezető: Puskás Tivadar és Puskás Peti. Nyíregyháza, 2008. március 8-a, szombat 18.30, Nyíregyházi Főiskola Kodály Zoltán Terem. ötfogásos ínyenc vacsora (Ózon Panzió és Sipkay Szakközépiskola), hozzá illő borokkal, ezenkívül Unicum- és Uninext-kóstoló, tarpaipálinka-ízlelgető, borkóstolás, sütemény- és sajtkóstoló, tibi csoki bemutatója, nem pénzes rulett, tombola és jótékonysági borárverés. Bővebb információ: bőrbal.szon.hu Hagyja otthon pénztárcáját, hiszen az italfogyasztás korlátlan! A tombola fődíja: Az Qotp által felajánlott kétszemélyes út a török riviérára all inclusive ellátással, repülőtéri illetékkel 3 ★★★ superior kategóriájú hotelben. A tombola kiemelt díja: Electrolux alulfagyasztós első osztályú inox hűtőszekrény.