Kelet Magyarország, 2008. február (65. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-14 / 38. szám
2008. február 14., csütörtök KELET MEGYEI TÁION /11 • Tanácskozás. Nagykálló város képvi- selő-testülete február 14-én 13 órai kezdettel tartja soron következő ülését. Szintén ezen a napon 18 órai kezdettel közmeghallgatást is tart, amelynek helyszíne Nagykálló új helyen lévő művelődési központja (Kossuth u. 8.). • Közmeghallgatás. Az ibrányi képviselő-testület közmeghallgatást rendez február 14-én 18 órától az Ibrányi László Művelődési Központban. A közmeghallgatáson szó lesz az önkormányzat 2007. évi gazdálkodásáról, a 2008. évi tervekről, a helyi építési szabályzat és településrendezési terv módosításáról. Kiválók próbatétele Nyíregyháza (KM) - Korábban a Nemzeti Szakképzési Intézet koordinálta, idén először a területi kereskedelmi és iparkamarák szervezik meg a Szakma Kiváló Tanulója versenyt a szakképzésben részt vevő diákok számára. A kamarák felügyelete alá tartozó 16 szakmában számos tanuló vesz részt a megmérettetésen. A megye szakképzéssel foglalkozó valamennyi középiskolája tájékoztatta a diákokat a lehetőségről, hiszen a kiváló szakemberek képzése a magyar gazdaság kulcsfontosságú tényezője. Országosan a kétezret is meghaladja azon tanulók száma, akik az elméleti írásbeli vizsga sikerességének reményében készülnek majd az országos gyakorlati fordulóra, melynek helyszíne a budapesti Hungexpo területe. A legtöbb jelölt a nőiruha-készítő és asztalosszakmákban mutathatja be szakmai tudását megyénkben. A verseny helyszíne a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székháza.- Szerettem volna magam próbára tenni, s jó lenne az első tízben végezni - mondta teszt előtt a szabolcsbákai Bárdi Attila, aki Kisvárdán tanul kőművesnek. __________ kmf/ppefc.szon.hu •Versenynaptár. Az idei megyei versenynaptár letölthető (PDF, 41 kB) Bárdi Attila (Fotó: Olajos Tamás) Videó:www.szon.hu A SZAKEMBER VÁLASZOL Záporoztak az „adós" k Giant Csaba (Fotó: Sipeki Péter) További fotók és videó: C3) ■ A szakember folyamatosan fogadta a hívásokat és internetes felvetésekre is reagált. Nyéki Zsolt______________ nyeki@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A Ke- let-Magyarország szerkesztőségében ezúttal Giant Csaba, az APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatóságának ellenőrzési szakigazgatója válaszolt olvasóink telefonon feltett kérdéseire február 13-án. Korábbi munkaviszonyom megszűnt, az adóhivatalnál W-............................................................ Őstermelőknél megszűnt a korábbi 0,5 millió forintig terjedő bizonylat nélküli . értékesítés lehetősége. Glant Csaba ............................ .....................................» bejelentettem ezt, s azt, hogy nincs biztosításom, így a 3450 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot szeretném fizetni. Még nem kaptam visszajelzést, de igénybe vehetem az egészségügyi szolgáltatást? - kérdezte egy olvasónk. A szakember válaszából kiderül: ingyenesen igénybe veheti a szolgáltatást, mivel ha valaki az egészségügyi nyilvántartási rendszer szerint nem biztosított, akkor nem az ellátás költségét kell megfizetnie, hanem az ellátás alapjául szolgáló járulékot. Sok kérdés érkezett az in- ||JSJI Wmtippekszon.hu • Válaszoltunk. A tájékoztatásból további részletek letölthetőek (PDF, 67 kB) gatlanokhoz kötődően. Az egyik azt firtatta: hogyan kell kezelni a megörökölt ingatlan értékesítéséből származó jövedelmet? Itt abból kell kiindulni: adott a tulajdonrészre jutó bevétel, ezzel szemben elszámolható az illeték kiszabásának alapjául szolgáló forgalmi érték, az ingatlanra megfizetett öröklési illeték, a közjegyzői díj. Az ezekkel csökkentett bevétel lesz az adóalap, ami után 25 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell fizetni. Ha nem ütközik... Egyik olvasónk 18 éve vásárolt ingatlant adott el, s kérdezte: be kell ezt vallani? A rövid válasz: nem. A 2007. évi szabály szerint nulla forint jövedelem képződik, mivel az ingatlanszerzés éve és az azt követő öt évben 100 százalékos az adóalap, ami a hatodik évtől kezdődően évi 10 százalékkal csökkenthető. Egy 2002-ben felvett lakáscélú hitel törlesztésének adó- kedvezményéről érdeklődött egy telefonáló, akinél családi pótlékra jogosult gyermek is van a családban, Nos: a 2007. január 1. után kötött hitel- szerződésre már nem lehet adókedvezményt elszámolni. Ha az érdeklődőnél eltelt a hitel felvételétől számított öt év, de a családi pótlékra jogosult gyerekre tekintettel igénybe vehető az adókedvezmény, kivétel, ha ez más szabályba ütközik. Ilyen például, ha az összes jövedelem meghaladja a kedvezmény elszámolható- sági határértékét (hiteltípustól függően), illetve ha a felvett hitel összege meghaladja a jogszabály szerinti határt. Piacon értékesítve Nyugdíjas őstermelőnek mikor kell adóbevallást benyújtania? - érkezett a következő kérdés. Őstermelők esetében az szja-környezetben nem változtak meg a jövedelem képzésének szabályai, a kérdés alapjaként szolgáló jogszabályi változás az áfa-fizetési kötelezett-, séget érinti. A rendszeresen piacon értékesítő őstermelőnek bizonylatkiállítási (számla, nyugta) kötelezettsége van 2008. január 1-jétől, s megszűnik a korábbi 0,5 millió forintig terjedő bizonylat nélküli értékesítés lehetősége. A bizonylat kiállításához viszont adószámmal kell rendelkezni. Tiborc panasza „Tiborc panaszára” is reagált Glant Csaba: egy olvasónk azt kérdezte, mikor s hogyan ellenőrzik az illegálisan dolgozó autószerelőket és fuvarozókat? Az eljárásról megtudhattuk: ilyen jellegű ellenőrzéseket többnyire bejelentés vagy más hatóság jelzése után végeznek el. Az adóhatóság először is a tevékenység bejelentési kötelezettségének teljesítését ellenőrzi, s ha egy magánszemélynél megállapítják ennek elmulasztását, akkor 200 ezer forintig terjedő bírságot szabnak ki rá. Ezen túlmenően adóellenőrzés keretében éves működést feltételezve az adott szakmára jellemző átlagos adóterhet állapítják meg. TÁRSKERESÉS Béci vagyok, hosszú távú kapcsolatra keresek egy hölgyet, csak komoly kapcsolatra. Egy gyerek nem akadály. Szabolcsi vagyok, Pesten dolgozom. Szeretetés bizalom. 70/2990-451. 362805 ÜZENET Vas- és lemezhulladékot, színesfémet, akkumulátort és forgalomból kivont autót vásárolok. Hívjon, házhoz megyek! 70/639-39-97, 46/707-117. 361756 KÖZLEMÉNY Kérjük, adója 1%-ával segítse a pszichotikus betegek rehabilitációját! Pszichotikusok] Egyesülete Adószám: 18799815-1-15 [Farimrsfink! Ügyfélszolgálati irodánk 2008, február 4-től Nyíregyháza, Dózsa György u. 9. fszt. 1. alatti irodánkban hosszabbított nyitvatartással állunk rendelkezésére! Nyitvatartási idő: hétfő-csütörtök: 730-17M péntek: 730-15M, szombat: 800-12l># A megyei Önkormányzat versenytárgyaláson értékesíti a beregsurányi 0206/1 hrsz-ú, kivett, szérűskert művelési ágú, 1 ha, 1396 nm nagyságú ingatlant. Határidő: 2008. február 22. (péntek) 10 óra. Telefon: 42/599-572,20/446-3590 Induló ár: 2 200 000 Ft+áfa. A versenytárgyaláson való részvétel feltételeit a részletes pályázati felhívás tartalmazza. BABABOLT kis- és nagykereskedés! Óriási akcióval! Nyíregyháza, Kállói út 2.20/9696-613. 293675 Kérjük, adója 1%-ával segítse a rászorulókat! Adószám: 18806760-1- 15 Nyírség Segítő Alapítvány. 364099 VEGYES Diófa lábon eladó. Érd.: 42/319-714. 345916 Kicsim, boldog szüli- és Valentin-napot! A Te édesed: Gy. Akác és alma tűzifa eladó kugliban, szállítással. 20/417-3878. 345799 Tollát, tolihagyatékát megveszem. Érd.: 20/311-8137. 361763 Taxaméter, alig használt, CB-rádió, lámpa eladó. Tel.: 30/205-2377. 363669 Dunnát, párnát vennék. Hívásra hét végén is házhoz megyek. 30/282-3706. 363892 OZV. KISS ANDRASNET Kálmánházán, 85. születésnapján szeretettel köszönti 6 gyermeke, menye, vejei, 12 unokája, 15 dédunokája! Márkaszerviz keres autószerelőt és autóvillamossági szerelőt mátészalkai telephelyre. Érettségi, gyakorlat, ill. eredetvizsgálói vagy zöldkártya bizonyítvány előny,de nem feltétel. Jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal 2008. február 22-ig a következő címen várjuk: Mátészalka, Jármi u. 55. HOLLAND BŰTORHAZ FOLYAMATOSAN MEGÚJULÓ ÁRUKÉSZLET! • Ülőgarnitúrák, étkezők, •szekrénysorok, •franciaágy, •gardróbszekrény és kiegészítóik| Telefon: 30 527 4199; 30 638 2747 | Nyíregyháza, Móricz Zs. u. 24. (volt ALMATÁROLÓ) Budapest báni \Nvitva: H-P: 9.00-17.00 Szó: 9.00-13.00 ÁRUHITEL! 2E3IÖE53??!! AJTÓ-ABLAK, GARÁZSKAPUK Ki- és beszerelés, raktárkészletről azonnal! Bejárati hőszigetelt ajtók (100*210) 40 000 Ft-tói, 4 kamrás extra hőszigetelt, (1.0 W/Km) üveggel. * 120*150 Bukó-nyíló 28 900 Ft § 2 150*150 Tokosztós nyíló+bukó-nyíló 45 900 Ft 34 350 Ft 180*150 Tokosztós nyíló+bukó-nyíló 50900 J SASSZ Kft. Kisvárda, Bessenyei u. 14. Telefax: 45/411-110, 70/3329-222,20/337-2986, www.sassz.hu, nyilaszaro@sassz.hu Akció ideje 02.07-t 02.29-ig és mmmJmmlmmmmímSií Ft-tói 1 y VARDA-DRINK ÁLLÁSAJÁNLAT A Várda Drink Zrt. (Kisvárda, Temesvári u. 4.) SZLOVÁK-MAGYAR ÍRÁSBELI FORDÍTÓ munkakörbe munkatársat keres az alábbi feltételekkel: • legalább középfokú iskolai végzettség, • számítógép felhasználói ismeretek és gyakorlat, • írás-olvasás és beszéd készség szlovák és magyar anyanyelvi szinten, • Kisvárda vagy könyéki lakhely. Önéletrajzot várunk az alábbi e-mail címre: takacsne.erzsike@vardadrink.hu Telefon: 06 30 9356177 Fizetés: megegyezés szerint. A hirdetés a legjobb befektetés! *%* m A megye legkedveltebb napilapja! HIRDETÉSEK t »