Kelet Magyarország, 2008. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-21 / 17. szám
2008. január 21., hétfő KELET liiimioiiiti KÖZBIZTONSÁG, HIRDETÉSEK /8 Újabb letartóztatás Amint kiderült: a gyanúsított segítséget nyújtott a már korábban rács mögé zárt adóellenőröknek. Nyíregyháza (KM - F. A.) - A hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt B. Attila és társai gyanúsítottak ellen indított büntetőügyben január 17. napján a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája elrendelte P. Csaba gyanúsított előzetes letartóztatását. A bíróság indoklása szerint a gyanúsított segítséget nyújtott a már korábban, január 11. napján előzetes letartóztatásba helyezett adóellenőröknek abban, hogy felkutat olyan vállalkozókat, akiktől pénzt lehet szerezni. A vállalkozók részére fiktív idézés kibocsátására került sor. Az idézés kézhezvétele után P. Csaba gyanúsított felkereste a vállalkozókat, és az adóellenőrzés kedvező lezárása érdekében pénzt fogadott el tőlük. A gyanúsított tisztában volt azzal, hogy az idézések fiktívek, illetve hogy az adóellenőrök hivatali helyzetükkel visszaélve jogtalan előnyt szereznek, illetve jogtalan hátrányt kívánnak okozni a vállalkozóknak. A gyanúsított és védője a határozat ellen fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős - tájékoztatta lapunkat dr. Nyakó Zsuzsanna, a megyei bíróság elnökhelyettese. kmtippek .szón. hu • APEH-os ügy. A bűncselekményről korábban megjelent cikkek. (PDF 1 MB) Felmentették Lutter Sándort ■ Valamennyi vádpont alól bűn- cselekmény hiányában mentette fel a Legfelsőbb Bíróság a vezetőhelyettest. Nyíregyháza (KM - F. A.) - Mint arról annak idején beszámoltunk, 2004 nyarán a Központi Nyomozó Ügyészség által indított büntetőügyben az egyik gyanúsított Lutter Sándor r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezető helyettese volt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, mint elsőfokú bíróság Lutter Sándort a lopás vétsége, valamint hivatalos személy által folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntett vádja alól felmentette, bűnösségét államtitoksértés és hivatali visszaélés bűntettében állapította meg - tájékoztatta lapunkat dr. Papp Imre ügyvéd, aki Lutter Sándor védelmét ellátta az eljárás során, majd így folytatta:- A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2008. január 8-án az általunk indított felülvizsgálati kérelem alapján valamennyi vádpont alól bűncselekmény hiányában Lutter Sándor r. alezredest felmentette - tette hozzá az ügyvéd. Megpróbálta elütni a rendőrt A 24 éves nagyhalászi férfit hivatalos személy elleni erőszak kísérlete miatt és ittas vezetésért is feljelentették. Nyíregyháza (KM) - Péntekre virradó hajnalban kapott bejelentést a rendőrség, hogy három személy egy Nyíregyházán parkoló autóból benzint szív le. A rendőrök a Simái úton figyeltek fel arra a kocsira, mellyel az elkövetők elhagyták a Balesetek előfordulása napszak szerint A megye területén január 1-jétől december 31-ig történt baleseteknél 78 helyszínt. Az őket követő rendőrautó fény- és hangjelzésére az Orgona utcán állt meg a jármű. Igazoltatni akarták a kocsiban ülőket, amikor a sofőr ismét gázt adott és megpróbálta elsodorni a rendőrt. A törzs- őrmester elugrott. Az autó lefulladt, a rendőrök pedig megbilincselték a sofőrt és utasait. Az üzemanyaglopás miatt mindhárom fiatalember ellen eljárás indult. Az autót vezető 24 éves nagyhalászi férfit hivatalos személy elleni erőszak kísérlete miatt és ittas vezetésért is feljelentették. Reggel 2006 (4-7 óra között) 2007 Délelőtt 2006 (7-12 óra között) 2007 Délután 2006 (12-18 óra között) 2007 Este 2006 (18-22 óra között) 2007 64 343 Éjszaka (22-04 óra között) 2006 2007 479 OKTATÁST VÁLLAL A Lenslt Bt. ingyenes nehéz- és köny- nyűgépkezelői, valamint ADR-tanfo- lyamot indít 2008.1.22-én 16 órakor. Nyíregyháza, Vasgyár utca 2/F. 42/318-828, 20/520-4030, 30/3356-784. Nyilványtartási szám: 15-0312-05. Akkreditációs szám: 0240. _______________________282617 Biológiából vállalok érettségire való felkészítést közép és emelt szinten. 70/201-0255. ______________290020 Tandíjmentes középfokú nyelvvizsga szakmával! Érettségizetteknek nappali, iskolarendszerű képzések a 2008/2009. tanévben: Idegen nyelvi titkár, ügyintézőtitkár, logisztikai ügyintéző, marketing-és reklámügyintéző, üzleti kommunikációs szakügyintéző, pénzügyi-számviteli ügyintéző, Informatikai rendszergazda/webmester. Nyírség Szakközépiskola, 42/314-180. 292356 OKJ-s titkárnőképzés, szoftverüzemeltető, tízujjas gépírás és ECDL-képzé- sek munkanélkülieknek támogatási lehetőséggel. írnok Bt., ECDL Vizsga- központ. Tel.: 42/314-180. Ny. sz.: 15020605. _________________292372 Angol, német, olasz, spanyol csoportok indulnak január 25-ig, 3000 Ft kedvezmény. További csoportjainkról érdeklődj! Big-Ben Nyelviskola, Dózsa Gy. u. 33., 42/400-813. NY. SZ: 15- 0062-05. 292608 Január 26-tól eszperantó 100 órás tanfolyamok indulnak 1. cs. szó.: 8.30-14.45, 2. cs. k„ cs.: 16.20-19.50. Big-Ben Nyelviskola, Dózsa Gy. u. 33,42/400-813. NY. SZ:15-0062-05.______________292623 Bolti eladó (57 E Ft), kereskedő-boltvezető (50 E Ft), raktáros OKJ-s tanfolyamok a Kölyökvárban. Tel.: 30/9392-142. _______________293928 Ingatlanközvetítő, értékbecslő OKJ-s képzés indul január 25-én Nyíregyházán. Részletfizetéssel 76 000 Ft. 70/209-0541. www.alfakapos.hu. _______________________________248213 Kéz-, lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Nyíregyházán január 25- én. Jegyzettel, anyagokkal, eszközökkel 149 000 Ft. Kapos Kft. 30/288-2092. www.alfakapos.hu. _____________________________248218 Mixertanfolyam indul a Bols Mixer Akadémián Nyíregyházán nemzetközi képesítéssel! Ha szeretnél igényes környezetben bártenderként dolgozni, jelentkezz, hogy keverhess! Tel.: 30/973-5981, 30/677-0514, www.mixersuli.hu. 273045 AUTÓSISKOLA Belföldi, nemzetközi ADR-tanfolyam indul. 30/338-1844. Rutin+. 265486 Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: rendőrség EGYÉB ELADÁS Vas és lemez hulladékot, színesfémet, akkumulátort és forgalomból kivont autót vásárolok. Hívjon, házhoz megyek. 70/639-39-97, 46/707-117. 279126 KÖZLEMÉNY Jobb agyféltekés rajztanfolyam a kreativitás, az önbizalom és a rajzkészség fejlesztésére. A tanfolyamot tartja Tasi Klára 30/527-1155. Helyszín: Nyh., Szarvas u. 1-3. irodaház 1. em. részvételi díj 40 000 Ft. Febr. 7-8-9-10. www.tasiklara.hu. 289776 Érvizsgálat arteriográffal, hogy egészségesen tovább élhessen! Országosan bárhol elvégezzük. 85/360-870, 20/4242-692, 30/5888-326, www.icc.hu. 280836 VEGYES Akác és alma tűzifa eladó kugliban, szállítással. 70/251-6925. 252128 Alma tűzifa olcsón eladó méterben, gurigázva, hasogatva, kiszállítva. 20/315-0514. _______________263754 Alma tűzifa kis- és nagytételben kugliban és hasítva eladó. 30/302-4710. 286856 r JASKU ÉVÁNAK ^ harmadik születésnapjára! Egyik napon egy angyal szállt el a házatok felett, és Isten ajándékul küldött Tégedet. Pici szíved beragyogja az egész életed. Boldog születésnapot kívánunk Neked! Keresztanyád, keresztapád, Norbi, Judit, dédi mama és a rokonság. A napokban ünnepelte 50. házassági évfordulóját LIPTÁK ANTAL ÉS NEJE Napkoron. Ez alkalomból gratulál neki 3 gyermeke, veje, menye, 5 unokája, Robi és dédunokája. Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk! KFT AJTÓ-ABLAK SZAKÁRUHÁZ Fa és műanyag nyílászárók a régió legnagyobb válasz; tékával! | 4400 Nyíregyháza, Tünde u. 11. Telefon: 42/461-112. Gépkocsival, internet hozzáféréssel, alapfokú számítógép tudással, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező gyakorlott kérdezőbiztost keresünk. Fényképes pályázatokat „Kérdező 6500092" jeligére az alábbi címre várjuk: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. Központi Ügyfélszolgálat 8200 Veszprém, - Házgyári út 12. Hirdetési ügyekben keresse tanácsadóinkat! Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Cseklán Csaba 06-20/4246-805 Vidra Krisztina 20/911-4881 Papp Szilvia 06-20/434-3550 Pataki Sándor Tamás 20/5799-250 Kisvárda: Farkas László 06-20/9589-913 Szikszai Csabáné 06-20/3333-923 Mátészalka: Dobos Kata 06-20/9739-764 www.toyotatitan.hu Akár 3 évig mosollyal fizethet Yaris most díjmentes karbantartással. A Toyota Titánnál hivatalos fizetőeszköz lett a mosoly. Ha most új Yarist vásárol, csupán ezt fogadjuk el autója rendszeres időszakos karbantartásáért, a garancia időtartama alatt. Persze a kisNAGY Yaris nemcsak az alacsony fenntartási költségeivel képes nap mint nap mosolyt fakasztani tulajdonosa arcára... • WT-i benzinmotorok (69-87 LE) • Üzemanyag-fogyasztás: 4,5 - 6,0* • 3 év vagy 100 ezer km garancia. Nyílt hétvége: január 26-27. TODAY TOMORROW TOYOTA TOYOTA TITÁN Nyíregyháza, Debreceni út 222. A minőség ötvözete Telefon: 42/501-371 A 2008. januar 1 -íebruar 29. kozott vevószerződesekre. Részletek bemutatótermünkben. CO,-kibocsátás: 134 g/'km______________________ FIGYELJEN ODA! I &I\A , ;/ *»**»*•*-•*• -* -» r- p■ ) » »«•*>« « €* © ( « * .1 | :K). *' > v '«>.-» > ,1 ír ■■ » t. f ^ i > Mert a drótférgek és más kártevők, komoly veszteségeket okozhatnak a kukoricában! A veszteség elkerülése érdekében használjon ü PONCHO-val csávázott vetőmagot! Beszerezhető a vetőmag forgalmazóknál és a fajtatulajdonosoknál. Kiemeli | Velőm,is; Védelem Bayer CropScience felszereltség kedvezmény az Autó Szélestől! L Az új Polo ICE PLUS megérkezett az Autó Széleshez! Extrák alapáron: • 5 ajtós változat • ABS • Szervókormány • Klímaberendezés • CD-rádiá • Elektromos ablakok és tükrök • Központi zár • 4 légzsák Akciós ár: 2 Kedvezmény a listaárból: 640 000 Ft! Már 17 490 Ft törlesztő- részlettől 120 hónapra! Autó Széles - biztosítjuk a vezetés örömét. Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m. >1. Komb. átlagfogyasztás: 4,9-8,0 l/TOOkm; CO, kibocsátás: 149-317 g/km l