Kelet Magyarország, 2008. január (65. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-09 / 7. szám
2008. január 9., szerda RÖVIDEN • „Dakar" Budapesten. Egy hét múlva a magyar fővárosban tárgyalnak a Dakar- ralit is szervező Amaury Sport Organisation képviselői. Az ASO kelet-európai képviselője elmondta, hogy még az idén Magyarországon rendeznének meg egy nagyszabású nemzetközi tereprali-viadalt, amely valamelyest az elmaradt Dakar 2008-at pótolná. Rangos verseny Apagyon Apagy (KM) - Hasonlóan a tavalyihoz, évkezdés gyanánt újból rangos asztaliteniszversenyt rendeznek Apagyon. A meghívásos nemzetközi viadal szombaton 10 órakor kezdődik, a helyi résztvevők mellett az élvonalbeli Celldömölkről, továbbá Ausztriából és a romániai Szatmárnémetiből érkeznek asztaliteniszezők. A csapatjellegű verseny zárásaként az amatőrök is ütőt ragadhatnak, és akár az éjszakába nyúlóan pingpongozhatnak majd. MAI MŰSOR RÖPLABDA. Női előkészületi mérkőzés: Betonút-NRK Nyíregyháza-Vasas, bujtosi csarnok, 15. Inter-lnter. Noha gólt szerzett Luis Jimenez (balról), az olasz Internazionale játékosa, Marcio Rodrigues társai, a brazil Internacional csapata 2-1-re nyert a dubaji torna döntőjében. (Fotó: epa) aa ■ ■■ || #/ ■■ | ■■ Godollo-godor Nyíregyháza (KM) - A Betonút-NRK női röplabdacsapatának leendő ellenfele hétfő este a honi rivális Gödöllő otthonában vendégszerepeit, ahonnan a Maribor 3:0- ás győzelemmel távozott. Szal-Tó Szálkán Mátészalka (KM) - A hét végén Szal-Tó Kupa néven rendeznek öregfiúk teremlabdarúgó-tornát a mátészalkai sport- csarnokban. Jelentkezés és információ a 70/525- 9116-os, vagy a 30/910- 1876-os telefonszámon. Gabriel Heinze Kidőlt Madrid (MTI)-A jobb lábában elszakadt egy izom, így előreláthatólag öt hét pihenőre kényszerül Gabriel Heinze, a Real Madrid labdarúgója. Az argentin válogatott védő a Zaragoza ellen sérült meg. Hokisztárok az All Star-gálán New York (MTI) - Sidney Crosby, a Pittsburgh Penguins sztárja 500 274 szavazattal került be az észak-amerikai profi jégkorong- liga január 27-i, hatalmas érdeklődéssel várt atlantai All Star-gálájára. Nyugaton a Detroit Red Wings svéd hátvéd klasszisa, Nicklas Lidström kapta a leg- Crosby több voksot, szám szerint (Fotó: epa) 477 787-et. A kezdősorok jjjjjjjjjjjjjj jjj jjjjjjjjjjjjjjj j jjjjjjjjjjjjjjjjjj Kelet: Martin Brodeur (kanadai, New Jersey Devils) - Andrej Markov (orosz, Montreal Canadiens), Zdeno Chara (szlovák, Boston Bruins) - Vincent LeCavalier (kanadai, Tampa Bay Lightning), Sidney Crosby (kanadai, Pittsburgh Penguins), Daniel Alfredsson (svéd, Ottawa Senators). ________________________ Nyugat: Roberto Luongo (kanadai, Vancouver Canucks) - Nick- las Lidström (svéd, Detroit Red Wings), Dion Phaneuf (kanadai, Calgary Flames) - Henrik Zetterberg (svéd, Detroit), Pavel Dacjuk (orosz, Detroit), Jarome Iginla (kanadai, Calgary). ímhol a bizonyíték: Kovács Péter a „Császár" társaságában I ■ Kovács Péter a ! német futball legendá- | jának társaságát í élvezheti. i Nyíregyháza (KM - K. T.) i - A nyíregyházi Kovács Péter | nyolc éve él Németországban í - három nyelven (angol, né- | met, spanyol) beszél, az elmúlt i nyáron végzett a bajor akadémián, miközben Mexikót is megjárta. Ez mind szép, de a legszebb az egészben, hogy a Franz Beckenbauer által fém- i jelzett, szegény sorsú gyereke- j ken segítő alapítvány munka- | társaként betekintést nyert a német futballvalóságba. | »................................................ Itt találkoztam Effenberggel, \ Schollal és Beckenbauer felesége is a páciensek közé tartozik. Kovács Péter | ................................W- Az alapítványról annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy 1982-ben hozta létre az akkor visszavonuló legenda, a j Hamburg elleni búcsúmérkőzés bevétele, 1 millió márka jelentette az indulótőkét - mesélte Kovács Péter. - Én egy orvosi rendelőben dolgozom Münchenben, ahol több jelenlegi és egykori Bayem-játékos megfordult a családjával: itt találkoztam Effenberggel, Schollal és Beckenbauer felesége is a páciensek közé tartozik. Tulajdonképpen így kerültem kapcsolatba a „Császárral”, ahogy nálunk is hívják, aki rendkívül közvetlen, humoros és gazdagsága ellenére földön járó ember. Egy hónapban kétszer beszélünk, kérdezett az otthonomról, további terveimről. A bajorok szinte minden hazai Bun- desliga-meccsén jelen lehetek, azt talán mondanom sem kell, fantasztikus az a légkör, egyáltalán a környezet, ami körülveszi ezt a klubot. Érződik a vérbeli profizmus minden szinten. Szeretnék bekerülni a Bayern München marke(Fotó: amatőr) tingosztályára, ha sikerül, óriási előrelépést jelentene számomra. Dedikált ajándék Kovács Péter elárulta: noha Beckenbauer elmúlt hatvanesztendős, kiváló kondíciónak örvend. Kollégáival barátságos, első szóra dedikálta például azt a labdát, amellyel Kovács Péter meglepte édesapját - aki nem más, mint Kovács János, a Baktalórántháza NB Il-es csapatának edzője. K.H.IT kmf/ppe/r.szon.hu •Életút. Beckenbauer pályafutásának legfontosabb pillanatai letölthető. (PDf, 42 kB) A Bayernt hívják Kovács Péter kapcsolatait kihasználva, az idén 30. alkalommal megrendezendő Jonatán Kupa szervezői meghívták a Bayern München korosztályos csapatát a nagyszabású utánpótlástornára. A felkérés idejekorán megtörtént, kérdés, a bajorok programjába beil- leszthető-e még az esemény... Beckenbauer mellett dolgozik Ádám Róbert Pekingben ■ Az NYVSC súlyemelő szakosztálya harmadik lett az egyesületi rangsorban. Nyíregyháza (KM) - A Magyar Súlyemelő Szövetség elkészítette a múlt évi egyesületi rangsorát, amelyből kiderül, hogy az NYVSC a 3. helyen zárta a 2007-es esztendőt. A nyíregyházi klubot a Haladás és a BKV Előre előzte meg. Ettől is jobb hír, hogy Ádám Róbert utazhat Pekingbe! Ádám Róbert (középen) Kínába Utazik (Fotó: KM-sport) Egyelőre nem arról van szó, hogy a nyíregyháziak emelője kiharcolta az ötkarikás részvételt, „csupán” arról: az 56 kg- ban szereplő versenyző január 20-án az előolimpián versenyez majd az augusztusi játékok helyszínén. Ádám egyedül képviseli a magyar színeket a megmérettetésen. Az NYVSC súlyemelő szakosztályával kapcsolatos hír, hogy várják azokat a diákokat, akik a sportággal szeretnének komolyabb kapcsolatba kerülni, az edzések minden hétköznap 14 órakor kezdődnek az NYVSC Tiszavasvári úti sporttelepén. Csend Ecseden Nagyecsed (KM - K. T.) - Az NB Ill-ban ötödik helyen állomásozó nagy- ecsedi futballcsapat keretében nincs változás. A felkészülési menetrend szerint január 30-án az „osztálytárs” Nyírmada ellen tudja le az első gyakorló meccset, előtte két teremtornán, előbb Bakta- lórántházán, majd Kisvárdán lesz jelenése a Berettyán Gábor edző által irányított gárdának. Fiumei Viktor is elköszönt a sényői csapattól Hárman távoztak az NB lll-as együttestől, Bodnár Gábor visszatért a fővárosból. Sényő (KM - K. T.) - A Volán-Sényő NB III-as futballcsapatától ketten már az ünnepek előtt elköszöntek - Bagoly Zoltán és Farkas Márton a nyíregyházi ligaegyüttesben folytatja pályafutását. Azóta Fiumei Viktor ugyanis azt a Szakolyt választotta, amely a feljutásért küzd a megyei másodosztályban. Egy év után visszatér a fővárosból Bodnár Gábor. A 23 éves támadó mellett az őszi idényt harmadik helyén záró ifjúsági gárda több üdvöskéje is a „nagyokkal” kezdi a január 15-től esedékes felkészülést. S uim Nyíregyháza, Orosi út 29/a. Tel.: 42/508-150 Mátészalka, Jármi u. 55. Tel.: 44/500-203 Fehérgyarmat, Matolcsi u. 2. Tel.: 44/510-090 Infó: www.carmo.hu E-mail: carmo@carmo.hu márkakereskedésben! Vasárnap is lapu, váHwó tM'*f «, .vilit, tv ihm I ■>».IktarUm A t.»k a 3 M20 hörup Wv/rttt Jf» *«H 1 Ft/ltó (HM: .',í> Htií ffeMUwiÁ mViKKiiWi AltAVíKVo Mtk iwrn WritHfiiitf' v»*i t SGC model Wbtafefe «setén, m 1 I»FW. 1 1GLX ftnxVfi v&drffea, 10% u triv tV. 120 hónap ftiön «Jo .V AtfflMai* 2RH. íanun ÍW Jjnui 31-tt, •ntvr v utalt*MöW twjt*j Avwvm*. f>j UMitiuriy«ti fixjyiftíiás itannt*«#): 6,1 <*.91*100 Irr»; 00, ktttWUry 121M/0«Vkm .kAtpjtoöitytjiWÍ, i v&hatá« kéopfem a fetf* hmltf*.. HIRDETÉS I «