Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-05 / 283. szám

2007. december 5., szerda Kim HIRDETÉS / 23 GYÁSZHÍR A www.syaszhir.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét fSgSgä „Megértem sok szenvedést, pí&M bánat is volt benne, nem kevés. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága féljem, édes­Fáradt testem végre megpihen, v/w/y apánk, nagyapánk, testvérem, apósunk, sógorom, ke­f, ha valakit megbántottam, jf resztapánk, jó rokonunk és barátunk, bocsásson meg nekem!" Jks Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy a szeretett édesanya, BALOGH LAJOS nagymama, testvér és rokon, az Élelmiszer Kisker. Vállalat volt gépkocsivezetője, majd vállalkozó SZALINA JÓZSEFNÉ szül. Fintor Julianna 67 éves korában, nagy türelemmel viselt, hosszú betegség után el­hunyt. Szeretett halottunk temetése 2007. december 7-én, pénteken 12 órakor lesz a Debreceni köztemető 2-es számú ravatalozótermé­ből, a református egyház szertartása szerint. Lakás: Debrecen, Nap volt kótaji lakos, életének 79. évében csendesen elhunyt. Temetése u. Előző lakás: Debrecen, Boldogfalva u. 2007. december 6-án (csütörtök) 11.00 órakor lesz a kótaji temető A gyászoló család. ravatalozójából. Gyászoló család. 190422 199809 „Szerettem volna élni még közietek, „Az emlékezés a lélekben terem, De a sors másképp rendelkezett. S a lélek nem hal meg sohasem.” Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim, Isten veletek!" (Goethe) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér, hogy KOZÁK ISTVÁN DR. OROSZ BÉLÁNÉ MÁV-nyugdíjas tanítónő volt Csalitos u. 3. sz. alatti lakos, 74 éves korában, hosszan tartó, tü­relemmel viselt, súlyos betegségben csendesen elhunyt. Szeretett ha­kaposvári, volt nyíregyházi lakos, 72 éves korában elhunyt. lőttünk temetése 2007. december 6-án 11.00 órakor lesz a nyíregy­Temetése 2007. december 7-én 12.30 órakor a kaposvári Keleti házi temető főbejárati ravatalozójából, görög katolikus szertartás temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk szerint. köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család. Gyászoló család. 199933 200005 áSSa Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­■sgSöi Úgy ment el, ahogy élt, csendben és szerényen, merték és szerették, hogy TKÍSJj Drága lelke nyugodjon békében!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és ^ SIPOS PÉTER j\ szerették, hogy KOVÁCS MIHÁLY kékesei lakos, 2007. december 3-án, életének 88. évében elhunyt. Te­Bem József u. 4. sz. alatti lakos, életének 43. évében váratlanul el­metése 2007. december 5-én (szerda) 12.30-kor lesz a kékesei temető hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. december 7-én 14.00 ravatalozójából, református szertartás szerint. A gyászoló család. 198829 Gyászoló család. 199855 „Nincs tovább, ennyi volt az élet, Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték "T“ sirassatok csendesen, én a szívetekben élek." és szerették, hogy yK Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is- |T merték és szerették, hogy a szeretett édesapa, nagy­SZIGETFALVI JÁNOS apa, KOVÁCS FERENC volt balsai lakos, életének 81. évében, súlyos betegségben elhunyt. volt Serház és Szántó Kovács János utcai lakos, hosszú betegség Szeretett halottunk temetése 2007. december 5-én 13.00 órakor lesz után, életének 60. évében elhunyt. Temetése 2007. december 6-án a balsai temető ravatalozójából. 10.00 órakor lesz a nyíregyházi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család. 199493 Szerető felesége, gyermekei és családjai. 199907 Megrendültén és fájdalommal tudatjuk, hogy f<g=5?, „Drága jó szívét, dolgos két kezét áld meg ó anyánk, w T ZELIZI ZOLTÁN Megköszönjük, hogy ő volt az édesanyánk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisz­jj telték és szerették, hogy • tv-szerelő ÖZV. VINCZE JENŐNÉ volt csarodai lakos, 89. évében, türelemmel viselt betegségben, 2007. Nyírbátor, Bartók B. u. 2. sz. alatti lakos, életének 48. évében elhunyt. december 3-án elhunyt. Végső búcsúztatása 2007. december 5-én, Búcsúztatása 2007. december 6-án, csütörtökön 14.00 órakor lesz a szerdán 13.00 órakor lesz a vásárosnaményi köztemetőben, reformá­nyírbátori temetőben. tus szertartás szerint. A gyászoló család. A gyászoló család. 200023 200043 Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik „Nincs tovább, ennyi volt az élet, .7^2* ismerték és szerették, hogy Sirassatok csendesen, én a szívetekben élek." Jy&rfí Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, szerető édesapa, nagyapa, BÁTHORY ISTVÁNNÉ ID. KÁROLY JÓZSEF nyugdíjas tanítónő Kisvárda, Attila u. 26. sz. alatti lakos, 71. évében, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utá­ni temetése 2007. december 6-án 14.30 órakor lesz a kisvárdai régi vasmegyeri lakos elhunyt. Emlékét megőrizzük. temető ravatalozójából. Vasmegver iskola tantestülete, dolgozói. Gyászoló szerettei. 198547 198836 MUNKAHELYET KÍNÁL Könnyen megtanulható, sokoldalú tevé­kenységhez keresek munkatársakat, na- pi 1-3 órában. T: 70/949-7741.197383 TIR-vizsgás oroszországi gyakorlattal 241 kamionra gépkocsivezetőt kere­sek. Jrd.: 06-30/9356-345. 198857 Konfekcióvasalásban gyakorlott vasalót felveszek. Érd.: 42/431462 8-15 órá­ig, 17óra után42/491-886. 198891 Irodai értékesítő munkatársakat ke­resek. Akár 40 000 Ft/hét + egyéb juttatások. 70458-0428 198892 MUNKAHELYET KERES Gyakorlattal rendelkező ruházati el­adóként végzett, megbízható, fiatal nő állást keres pékáru, fornettisütő, mini ABC-ben Nyíregyházán. Tel.: 20/541-6830. __________197286 VEGYES Vas- és lemezhulladékot, színesfé­met, akkumulátor és forgalomból ki­vont autót vásárolok. Hívjon házhoz megyek. 70/639-39-97, 46/707-117. 175144 Szerelőaknás garázs a Vasvári Pál ut­cai sorból, a Hímes felől eladó, vagy kiadó: 20/419-6432 ______176340 Szén, dió 1900 Ft/q, kocka 2050 Ft/q. Kiszállítás megoldható. Érd.: 42/531-016. ___________176357 Slavia 631 légpuska jó állapotban 35 E Ft-ért eladó. Tel.: 42/231-338. 197342 Dió- és kockaszén házhoz szállítva megrendelhető. Érd.: 20/525-6313, 20/472-5788. __________197739 6 tagú VIADRUS szilárd tüzelésű ka­zán újszerű állapotban, áron alul el­adó. Érd.: 20/510-8537. 198129 Jó állapotú Pianínó zongorát keresek megvételre sürgősen Mátészalkáról, vagy környékéről. Tel.: 70/378-7809. 193210 Nyárfa és akác hulladék széldeszka 600 Ft/q. Akác tűzifa eladó szállítás­sal. 30/857-5857. _ 179619 Akác tűzifa eladó kugliban vagy haso­gatva, 25 km-es körzetben ingyen szállítással. 30/4248-236. 183344 FÖLDMÉRÉSI Külterületi-belterületi megosztás, földrészlet határ kitűzés, épületfeltüntetés. Tel.: 06-30/304-6242 993648 MEGEMLÉKEZÉS „Mindjárt jövök. Anya - Ez volt Dávid utolsó szava, akkor még nem tudtuk, többé soha nem jön haza. Fel kell ébrednünk, hiszen ez csak álom, nem veszíthetjük el az egész világot. Nyíljon az ajtó, lépj be bátran rajta, nem dorgálunk, nem kérdezünk, csak szorosan magunkhoz ölelünk, hisz úgy szeretünk, ahogy voltál, úgy lennél jó, ahogy voltál. Bárcsak lennél, bárcsak volnál, de kívánságunk nem teljesül, így a fájdalmunk sem enyhül. Azóta a temetőbe járunk, pedig nem is ott keresünk, minden szavad, egész lényed a szívünkbe eltemettük. Amíg élünk, keresünk és csak rád várunk, ha nem keresünk, s nem is várunk, azt jelenti, rád találtunk." Fájó szívvel gondolunk drága gyermekünkre, testvéremre, TÓTH DÁVID halálának elsőéves évfordulóján. 199454 Szüleid és testvéred. KOPCSÓ EDINA halálának 2. évfordulójára. „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Életünk szomorú lett Nélküled. Eltelt 2 év, amióta megállt a kis szíved, És azóta minket már csak az emléked éltet. Soha nem feledjük gyönyörű arcodat, kedves mosolyodat, jóságodat." Köszönjük mindazoknak, akik Edikénk emlékét őrzik és ápolják! Örökké gyászoló család. 197995 „Az égen sok millió csillag ragyog. Egy éve már kettővel több ragyog ott. Ha felnézünk az égre, rátok gondolunk. Ti is nézzetek le néha, enyhítsétek szívünkben a bánatot!" Fájó szívvel emlékezünk Rolira, Dávid barátjára, ZÁHONYI ROLAND halálának elsőéves évfordulóján. 199481 A Tóth család. Fájó szívvel emlékezünk gyermekünk és testvérem, IFJ. MISÁK GYULA halálának 9. évfordulóján. Gyászoló szülei, testvére, gyermeke, unokája és sógora. 198027 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, CSONKA LAJOS temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 194010 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BAKÓ LÁSZLÓ volt máriapócsi lakos temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszo­rút helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. 200222 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, PATAKI ZOLTÁN temetésén megjelentek, hogy Tőle búcsút vegyenek, fájdalmunkat eny­hítsék. Édesanyja, bátyja családja, menyasszonya. 188394 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, HERCZEG BERTALAN volt nagyvarsányi lakos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. 198752 Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ID. HORVÁTH PÁL volt kótaji lakos temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család. 199781 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ASZTALOS JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, utolsó út­jára elkísérték. A gyászoló család. 199896 Női 44-es fekete perzsabunda szürke nercgallérral, kifogástalan állapotban új duplagyapjúban mágneses derék­alj eladó. 42/310-119. 197638 Akác és alma tűzifa eladó. Szállítás megoldható. 20/4486-870, 20/236-4476. 198174 Fűrészporos kazán 40 kW-os újszerű ál­lapotban eladó. Érd.: 30/637-9902.

Next

/
Thumbnails
Contents