Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-21 / 297. szám
2007. december 21., péntek Kim HAZAI TÁIAKON /14 • Véradás. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete a mai napon Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban 13-20 óráig várja a véradókat. A szervezett véradások mellett munkanapokon a délelőtti órákban a nyíregyházi Vérellátó Állomáson (Bocskai u. 75.) lehet jelentkezni vért adni. Egy tányérnyi szeretet Nyíregyháza (KM) - Több éve hagyomány, hogy december 24-én - karácsony előnapjának kora délutánján - 13 órától a nyíregyházi Nyíri Fészek előtt babgulyással és egy pohárka forralt borral látják vendégül a hajléktalan embereket. Zen-Élünk Nyíregyháza (KM) - A Kossuth téri Karácsonyi Forgatag pénteki programjában a zenéé a főszerep. Az érdeklődők a Sforzato Énekegyüttes Zen-Élünk című produkcióját láthatják 16 órától. Jogsértések hazánkban Nyíregyháza (K. T. B.) - A Hüler István háza elleni támadást szélsőjobboldali megnyilvánulásnak kell tekinteni, s arra kérnénk a rendőrséget, hogy tegyenek meg mindent az elkövetők kézre kerítésének érdekében - mondta a Munkáspárt 2006 megyei elnöke, Kiss Bálint csütörtökön Nyíregyházán. - Pozitív változásnak érezzük, hogy a Főügyészség indítványozta a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg nevű szervezetek feloszlatását, s azt, hogy Orbán Viktor elhatárolódott ezen szervezetektől. Azt azonban nem értjük, hogy a Fidesz megyei tagjai miért nem tették még meg ezt, mint ahogy azt sem, hogy az egyházak képviselői miért nem határolódtak el a Gárdától. A cigányság problémáját nem lehet kirekesztéssel megoldani. A baloldali értékek alapján javasoljuk az egészségügyi rendszer reformációját, azonban ellenezzük a magántőke szerepének növelését, és a profitorientált vállalkozások érdekeinek előtérbe helyezését - mondta. H. Németh Katalin Kiállítás Nyíregyháza (KM) - H. Németh Katalin grafikusművész kiállítása nyílik december 22-én 14 órai kezdettel Nyíregyházán, a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában. Az intézmény Etel közi részlegében szombat délelőtt 10 órától az otthon kultúrcsoportja ad ünnepi műsort, ugyanezt mutatják be a Tölgyes utcán is 14 órától. Keressük az idei karácsony legszebb fáját! A Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online játékában az idei ünnep legszebb karácsonyfáját keressük. Várjuk a fákról készült fotókat levélben a szerkesztőség címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), vagy digitális formában a szonjatek@inform.hu-ra. A nevezési határidő január 15., utána pedig indul a szavazás a Szabolcs Online oldalain, a legszebb fák gazdái értékes nyereményekkel gazdagodnak. □na Etelt főztek, s ki is osztották A Bencs László Szakiskola diákjai már több alkalommal részt vettek a Szocio East Egyesület által működtetett Nyíregyházi Önkéntes Központ programjain, tegnap az intézmény 11. osztályosai nyolcvan adag egytálételt készítettek a városban élő hajléktalanok számára, s azok kiosztásában is segédkeztek. (Fotók: Sipeki Péter) További fotók és videó: www.szon.hu Nő a személyi hitelek Sokan személyi hitelekből finanszírozzák a karácsonyi ajándékvásárlást (Fotó: Sipeki Péter) ■ Karácsonyi vásár a bankoknál Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében. Nyíregyháza (KM) - A háztartások romló jövedelmi viszonyai ellenére nem csökkent, sőt tovább nőtt a személyi hitelek állománya Magyarországon. Az MNB kimutatása alapján készített Raiffeisen-elemzés szerint így 2007 első felében közel 36 milliárd forinttal bővült a személyi hitelállomány, mely a megelőző év júniusához képest 14 százalékos növekedést jelent. Az elemzést végző bank várakozása szerint ez a tendencia az elkövetkező években is folytatódni fog, és 2010 év végére a teljes személyi hitelállomány elérheti akár a 771 milliárd forintot. A növekedés mögött jól nyomon követhető az a szezonális hatás is, hogy a személyi hitelek állománya látványosan megugrik decemberben, hiszen sokan ezen hitelekből finanszírozzák a karácsonyi ajándék vásárlásukat. Ezt erősíti, hogy bár a személyi hitelek egyébként is rendkívül népszerűek a karácsony előtti hetekben, a bankok is mindent megtesznek, hogy kedvező ajánlatokat kínáljanak ügyfeleiknek. Idén már az ünnepek előtt két hónappal megjelentek a csalogató személyi- hitel-akciók Szabolcs-Szatmár megyében is. Hogy ez konkrétan mit is jelent, arról Toman Róbertét, a Raiffeisen Bank, lakossági üzletág vezetőhelyettesét kérdeztük: „Az árengedmények mellett idén a futamidő meghosszabbítása jelenti az egyik kedvező változást, de egyre több piaci száma szereplőnél megjelentek az egykét nap alatt felvehető személyi kölcsönök is. Szinte minden pénzintézet felfrissíti ilyenkor a személyi kölcsön termékeit. Mi ebben az évben ezen túl is léptünk, hiszen Raiffeisen Mini Személyi Kölcsön néven egy új terméket is kifejlesztettünk. A karácsonyi vásárlások idején felértékelődik a kisebb összegű, gyorsan és egyszerűen elérhető finanszírozási formák szerepe. Ezek a jellemzők ennél a hitelnél is jól megfigyelhetőek: csökkentettük az induló kamatokat, kezelési költséget az első kamatperiódusban nem számítunk fel, sőt, a bank aktiv számlahasználóinak visz- szafizeti a hitelbírálati díjat is. A Mini Személyi Kölcsön akár egyszerűbb dokumentáció mellett, forintban vagy svájci frankban is igényelhető kétszáz, vagy háromszáz ezer forint összegre, 3 illetve 4 éves futamidőre.” Kellemetlen lakótárs Az egyházak képviselői istentiszteletet tartottak (Fotó: Fullajtár András) További fotók: Bl»»» Kápolnát avattak a börtönben Nyíregyháza (KM - F. A.) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben csütörtökön szentelték fel a Szent Dániel Prófétáról elnevezett kápolnát. Az ökumenikus istentisztelettel egybekötött rendezvényen az országos parancsnokság meghívott vendégein kívül, a görög katolikus, római katolikus, református, evangélikus, ortodox, valamint a metodista vallás kiemelkedő méltóságai is képviseltették magukat. ■ Információink szerint rühösség miatt küldtek orvoshoz gyerekeket Nyíregyházán. Nyíregyháza (KM) - A szerkesztőségünkhöz eljutott hírek szerint rüh miatt rendeltek el fertőtlenítést a megyeszékhelyen a START István utcai kollégiumban. Az ÁNTSZ szakemberétől, dr. Salzmann Mariannától megtudtuk: több gyereket küldtek haza és sok gyereket irányítottak orvoshoz, az intézmény vezetőit - akiket dicséret illet azért, hogy bár nem kötelező, de értesítették a hatóságot - tanáccsal látták el. A szakemberek a szülőknek elmondták hogy a ruhaneműt és textüiákat kifőzéssel, a bútorokat gőzborotvával lehet fertőtleníteni. A tiszti főorvos elmondta azt is, nem szégyenletes ez a dolog, bármikor, bárhol megjelenhet a rühatka.- Az egyik gyermek megbetegedése következtében az iskola igazgatójával úgy döntöttünk, hogy a téli szünetet két nappal előrébb hozzuk - tájékoztatta lapunkat Balogh Zoltán, a START Kht. vezérigazgatója. - A gyermeket ellátta a leveleki körzeti orvos, ám ő a tiltás ellenére eljött iskolába. A gyermeket intézményünk orvosa is megvizsgálta, illetve az osztálytársakat. Noha a többieknél nem volt tapasztalható megbetegedés, úgy döntöttünk, nem kockáztatunk. Várják a szavazatokat Nyíregyháza (KM) - Holnap rendezik az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorának döntőjét, melyben nyíregyházi csapatnak is szurkolhatunk! A 4 for Dance már két alkalommal is maximális pontot kapott a zsűritől, s a fiúk bíznak abban, hogy most is tökéletes produkcióval varázsolják el a grémiumot, s a közönséget is. Gál Sándortól megtudtuk, hogy a koreográfiát elkészítették, így nincs más hátra, mint az utolsó megmérettetés. ■ Három évtizednyi szolgálat után vonul nyugállományba a sajtóreferens. Nyírbátor (KM - Gy. L.) - Búcsúzni mindig nehéz, ha pedig kényszerhelyzet készteti búcsúra azt, aki imádta munkáját, kétszeresen nehéz. Az integráció következtében a határőrség megszűnik - ez a háttere Tanyik József határőr alezredes, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense korai nyugállományba vonulásának -, s ez még nehezebbé tette a búcsút csütörtökön Nyírbátorban. Harmincévi szolgálat után tette le a lantot, ebből 25 évet Nyírbátorban szolgált, 15 esztendőt sajtóreferensként. A természet szerelmese, ahol megfordult, mindenütt létrehozott egy madártani egyesületet vagy csoportot, ornitológus szeretett volna lenni - emlékezett vissza dr. Orodán Sándor vezérőrnagy, a Határőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Tanyik József Nyíregyházán született, a Zrínyiben érettségizett, természetesen tagja a Magyar Madártani Egyesületnek. 1979- ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr tanszékére jelentkezett, 1992-ben pedig már a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia nappali tagozatán diplomázott. 1994 februárjában vette át a tájékoztatási és Tanyik József és Orodán Sándor (Fotó: Györke László) társadalmi kapcsolatok kiemelt főelőadó beosztást, Nyíregyházán újságírói stúdiumot is végzett. Megszámolni is nehéz volna, hogy például a Ke- let-Magyarországban hány tudósítása, riportja jelent meg. Nős, felesége pedagógus, két lánya - Eszter és Zsófia - még tanul.