Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-21 / 297. szám

2007. december 21., péntek KELET »AÄtAKÖRSX*« MEGYEI TÜKÖR /9 RÖVIDEN • Ajándékkosár. December 23-án 17 órakor a mátészalkai Kossuth téri római ka­tolikus templomban Karácsonyi Ajándék- kosár címmel a Zenebarátok Kamarakórusá­nak ünnepi estjére várják a zenebarátokat. Forgatag Nyíregyháza (KM) - A Szőlőskerti Általános Iskola december 22-én karácsonyi forgatagot szervez az intézmény udvarán délelőtt tíz és este hat óra között. Egy kis ízelítő a kínálatból: lesz néptánc, mézeska­lács, forralt bor, de vá­sárolható karácsonyi ajándék is, és megtekint­hető az iskola betlehe- mese is. A nap zárásaként, es­te hat órától karácsonyi koncertet redeznek a tornateremben, közre­működnek a helyi óvo­dások és az iskola tánc­csoportja. 2007 sem a gazdák éve Nyíregyháza (KM) - A kis-, illetve őstermelők további versenyhátrányt szenvedtek el ebben az évben, ami nem csoda, ha a kormány szándékait néz­zük. Szanyi Tibor jelentette ki ugyanis: ebben az országban nincs szükség csa­ládot és szűkebb környezetet ellátó kis­termelésre, a nagyüzemi termelést vég­ző befektetők kezébe kell adni az agráriumot - vont párhuzamot csütör­tök reggeli sajtótájékoztatóján dr. Si­mon Miklós, a Fidesz megyei gazdata­gozatának elnöke. Hozzátette: 2007 sem a gazdák éve, s a terheik folyamatos növelésével, a megsemmisülés szélére sodorta őket a szocialista kormány. Lenti István, a Megyei Közgyűlés ta­nácsnoka a teljesítetlen ígéreteket vette számba, közte a területalapú támogatás kifizetését, amelynek nagyobb része ráadásul uniós forrás. Felhozta még a sertésválság megoldásában, az állattar­tó telepek korszerűsítésében, a bio­massza-programban elhangzott, de tet­tek nélkül maradt miniszteri szavakat. kmf/ppeKr.szon.hu •Agrárév. A sajtótájékoztatón elhangzottakból további in­formációk letölthetőek (PDF, 60 kB) Szabó Dénes Koncert Nyíregyháza (KM) - December 22-én 18 órakor kezdődik a Cantemus karácsonyi koncert a Kodály-is- kolában. Közreműkö­dik a Cantemus Gyermekkar és a Pro Musica Leánykar Sza­bó Dénes Kossuth-dí- jas karnagy vezetésé­vel, valamint a Can­temus Vegyeskar. Január elejéig látható Balogh Géza kiállítása a Pál Gyula-teremben. (Fotó: Sipeki Péter) További fotók és videó: (gj www.szon.hu v­Bejegyezték, kódot várnak Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Több mint 70 ezer embert érint megyénkben a hír, hogy a Nyírség Helyi Közösséget nyilvántartásba vette az Irányító hatóság. Ennek eredménye­ként szerdán megalakíthatták a tervezést koordináló csoportot. A hatóság hamarosan kódot küld, ezzel hivatalos formában is elkez­dődhet a programalkotás.- A helyi üzleti, civil és közszféra lehető legszélesebb együttműködésével kapcsolódha­tunk az új pályázati lehetőségekhez, s oly mó­don, hogy a pályázatok kiírása, befogadása, elbírálása, a pénz felhasználása és elszámolta­tása is helyben oldható meg - emelte ki szer­dai sajtótájékoztatóján Demendi László, a fris­sen alakított csoport vezetője. A később el­nyerhető forrásokról már most tudni, hogy je­lentős hányadát kötelezően vállalkozásfejlesz­tésre kell fordítani. A csoport munkáját két szervezet segíti: a Nyíregyházi Helyi Vidékfej­lesztési Iroda és Nagykállói HVI. Nem lesz Balkányé a kastély ■ A megyei közgyűlés ez évi utolsó ülését tar­totta csütörtökön dél­előtt. Nyíregyháza (KM - S. M.) ­A megyeháza díszterme csütör­töktől a Bessenyei György ne­vet viseli, az ünnepélyes ava­táson többen is méltatták a névadó életútját. A névadó ün­nepséget követően kezdődött el a megyei közgyűlés idei utolsó ülése, ahol közel harminc na­pirendet tárgyaltak meg a kép­viselők. Ezúttal igen gördülé­kenyen zajlottak az esemé­nyek. A döntések többségét egyhangúlag szavazták meg a testület tagjai. így kapott sza­bad utat a megyei Szakképzés­szervezési Társulás létrehozá­sa is, aminek fontossága a feladatszervezés új lehetőségé­ben rejlik, s melynek célja és lényege a szakképzés a jelenle­ginél hatékonyabb formában történő megszervezése, továb­bá annak garantálása, hogy a szakképzés igazodjon a munka­erőpiac elvárásához. Kisebb vita viszont kialakult a balkányi Gencsy-kasély to­vábbi hasznosítására vonatko­zó elképzeléseknél. Ebben az épületben alig egy hónapja még gyermekotthon működött. Marjánné Rinyu Ilona (MSZP) Balkány polgármestere azt ja­vasolta, hogy a tulajdonos helyhatóság adja át a városnak tulajdonba - jelképes egy forin­tért - az ingatlant, vagy fél év­százados hasznosításra. Kara­kó László, a Fidesz-frakció ve­zetője azt mondta, hogy a kép- \ viselőasszony két minőségében van jelen az ülésen a napirend \ kapcsán. Úgy véli, hogy az ál- ^ tala mondottak alapján nincs felhatalmazása a polgármester­nek az ajánlattételre. Karakó László hozzátette: képviselő- testület kompromisszumra kész, és várja a hasznosításra vonatkozó javaslatot. A felve­tett módosító indítványt vi- j szont nem fogadta el a testület./ kmf/ppe/r.szon.hu •Vágatlanul. A közgyűlésen történtekről bővebbn olvashatnak (PDF 41 kB) A návniln* iiovauu. Bercelen - ben. ma Tiszabercel - született 1747­Tanulni akkor kezdett, amikor 1765-ben két bátyja után ő is Bécsbe került Mária Terézia testőrséqének magyar részlegébe. 1773-ban kilépett a testőrségből, és a ha- zai protestánsok ügyvivője lett. 1780-ban Mária Terézia udvari könyvtáros­sá nevezte ki. A királynő halála után bi­zonytalanná vált helyzete. II. József 1782­ben megvonta évjáradékát, s így hazatért birtokára. _____________________ 1811. február 24-én Pusztakovácsiban halt _________________________ A magyar felvilágosodás első korszakának legjelentősebb alakja. Elsőként hirdette a megújhodás szükségességét, minden műfaj­ban megteremtette azt az alapot, melyre a 18. század utolsó harmadában kibontako­zó sokszínű magyar irodalom építkezhetett. Jókívánságát sms-ben is elküldheti ■ Csak beírja a tele­fonba, elküldi, és már megjelenik lapunk ün­nepi számában. Nyíregyháza (KM) - Nagy sikere van a Kelet-Magyaror- szág legújabb szolgáltatásának. Olvasóink közül sokan köszön­tik fel szeretteiket szülinap, névnap, házassági évforduló, vagy egyéb jeles családi ese­mény kapcsán. Most itt a lehe­tőség, hogy ezen a módon kí­vánjanak barátaiknak, ismerő­seiknek, távol lévő szeretteik­nek boldog karácsonyt. A kül­dés pofonegyszerű: az üzenet elé be kell írni a Kjk (Kelet JóKívánság) betűket, majd egy szóköz után jöhet is a kívánni­való. Például: Kjk Boldog Ka­rácsonyt kívánunk a mátészal­kai Kovács családnak, Klári néninek, Nagyék Kisvárdáról. Az üzenetet a 90/612-222-es, emelt díjas számra (160 Ft + áfa) kell elküldeni, és ha ez megtörténik, a Kelet-Magyar- ország karácsonyi, ünnepi számában, december 24-én meg is jelenik az üzenet. Üzenjen Ön is szeretteinek! Év vége a vásártéren Nyíregyháza (KM) - A Vá­sártér december 24-27. között zárva tart, az azt követő há­rom napon ismét várják a vá­sárlókat, az év utolsó és a kö­vetkező esztendő első két nap­ján viszont ismét zárva lesz a piac. A Lions Club ajándéka Nyíregyháza (KM) - A Lions Club az intézménynek egy Sonostin Ultrahang terá­piás készüléket és egy mag- netoterápiás készüléket adott át ünnepélyes keretek között csütörtökön mintegy 600 ezer forint értékben. Ezúttal kü­lönleges, egyben sajnálatos apropója volt az adományo­zásnak, hiszen a most felaján­lott ultrahangkészülék azt az eszközt pótolja, amit ez év őszén loptak el az intézmény Ortopédiai Osztályáról. A mű­szerek segítségével a degene- ratív ízületi károsodásban, ge­rinc-, csípő-, térd-, váll-ízületi fájdalmakban szenvedő bete­geket kezelik majd. Nagy segítség ez a kórháznak További fotók és videó: (Fotó: Sipeki Péter) I Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ ■c:': \>vi: ■>’ Amit a rehabilitációs járadékról tudni keli Az egészségkárosodást szenvedett személyek meglévő, fejleszthető képességeire épülő rehabilitációjának elősegítésére 2008. január 1-jén a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény lép hatályba. Az új törvény új gondolkodásmódot igényel, új szemléletre van szükség az orvosszakértők, a munkaügyi szervezet munkatársai, a munkaadók, és az új ellátással érintett személyek részéről is. Az eddigi orvosszakértői bizottság szakvéle­ménye az általános munkaképesség-csökkenés mértékét tartalmazta. Egy új összetételű - az orvosszakértők mellett foglalkoztatási és szociális szakembereket is tartalmazó - szakértői bizottság szakvéleménye egy új minősítési skála segítsé­gével megállapítja az egészségkárosodás mértékét, de ezen túl a meglévő képességeknek, munkaerő-piaci lehetőségeknek a figyelembe­vételével a rehabilitálhatóságról, a rehabilitáció irányáról, a rehabilitációhoz szükséges segítség- nyújtás módjáról is tartalmaz iránymutatást. Ez az eljárás a komplex minősítés, mely alapján lehetővé válik a rehabilitáció. Mi ennek a célja? Mindenekelőtt a rehabilitációs járadékra jogosult személy munkavégző képességének, munkahe­lyének megőrzése, illetve a mielőbbi munkához juttatása. A rehabilitációs járadék saját jogú nyugellá­tásnak minősül, de több ponton eltér a rokkantsági nyugdíjrendszertől. A rehabilitációs járadék megállapítása 2008. január 1-től elsősorban azokat érinti, akik rokkantsági nyugdíj, vagy a rehabilitációs járadék iránt nyújtanak be kérelmet a regionális nyugdíj- biztosítási igazgatóságra, beleértve az állapot­rosszabbodás miatt benyújtott kérelmet is. Esetükben a komplex minősítés elvégzése kötelező. Akik 2007. december 31-ig rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülnek és 2008. évben esedékes a soron következő felülvizsgálatuk, kérhetik a komplex minősítést-, és ezzel a rehabilitációs járadék megállapítását, de ez nem kötelező. A rehabilitációs járadékra jogosultság leegyszerűsítve abban különbözik a rokkantsági nyugdíjra való jogosultságtól, hogy a szakértői bizottság a komplex minősítés során a rehabilitálhatóságról mit állapít meg. Aki rehabilitálható, rehabilitációs járadékra, aki nem rehabilitálható, rokkantsági nyugdíjra jogosult. Az 1960. január 1. előtt született rokkantsági nyugdíjban részesülő személy soros felülvizs­gálata során kérheti a rokkantsági nyugdíj megállapítását, számára sem kötelező a komplex minősítés. A „végleges” minősítéssel rendelkező személyeket a rehabilitációs járadék szabályozása nem érinti, tehát az eddigi ellátásukat - amennyiben egyéb feltételeknek megfelelnek - továbbra is megkapják. Fontos eltérés a rokkantsági nyugdíjban részesülőkhöz képest, hogy a rehabilitációs járadékban részesülő személy a lakóhelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltséggel írásba foglalt együttműködésre köteles, ez feltétele a járadék folyósításának. A rehabilitációs járadék összege a III. csoportos rokkantsági nyugdíj összegének 120%-a. A szolgálati idő és az átlagkereset számítására a rokkantsági nyugdíjra vonatkozó szabályok érvényesek. Az új ellátásból nyugdíjjárulékot kell fizetni, ezért az Öregségi, és rokkantsági nyugdíj szempontjából szolgálati időnek minősül. A járadék összege évenként, a nyugdíjakkal azonos módon emelkedik. A rehabilitációs járadék folyósításának időtartama maximum 36 hónap, ennyi idő áll rendelkezésre a rehabilitációra. A rehabilitációs járadék (2009-től a rokkant­sági nyugdíj) melletti keresőtevékenység szabá­lya is megváltozik. Az eddigi szabályozástól eltérően 2008. január 1-től a jövedelem nettó összegét kell vizsgálni (az APEH feladata), és az nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér összegét. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents