Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-18 / 294. szám

2007. december 18., kedd KELET HÁTTÉR 13 • Közmeghallgatás. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Területi Cigány Kisebb­ségi Önkormányzat közgyűlése közmeg­hallgatást tart ma délelőtt 10 órától Nyír­egyházán, a Mártírok tere 9. Vili. emelet 820. sz. tárgyalótermében. RM __________ Megoldások helyett Száraz Ancsa szancsa@inform.hu A sztrájkhoz mindenkinek joga van - nincs is ezzel semmi baj. Azzal sokkal inkább, ha a sztrájkolok nem tud­ják, mi ellen is sztrájkolnak. Ha meg­győződésből, tiszta szívvel és őszintén történik, és pláne, ha nem csak erőfitog­tatás a célja, dicsérendő, ám ha sok százezer embernek okoz bosszúságot, inkább taszít, mint vonz. Azt pedig kü­lönösen nem értem, mi motiválja azo­kat, akik sztrájkolnak ugyan, de tettük­höz sem nevüket, sem arcukat nem ad­ják, s akik nem adnak információkat a sajtónak, mondván: nem kötelesek „kiadni" társaikat. Miért nem? Aki sztrájkol, nem követ el bűnt, nem kell tehát rejtegetni, sem bujtatni. Aki sztrájkol, jól átgondoltan, megalapozottan és saját meggyőződés­ből teszi, nincs tehát mit ezen szégyell­nie. Mindenki szégyellheti magát vi­szont, ha mindezt mások parancsára teszi. A karácsony közeledtével én azt re­mélem, hogy azoknak, akik a munkabe­szüntetést szervezik, van szívük, és min­dent megtesznek azért, hogy az ünnepek előtt mindenki eljuthasson a szerettei­hez, s hogy a karácsonyfa körül ülve a családoknak ne azon kelljen gondolkod­niuk, hogy vajon vissza, is indulnak-e a vonatok. A sztrájk a demokrácia egyik fontos eszköze, de csak akkor, ha megoldást kínál, nem pedig újabb konf­liktust szül. I http. btoq.szon.hu Itt olvashatják el a szancsa blogot! Önnek mi a véleménye a sztrájkról? Marok 'Ferenc, Paszab Megértem, hogy sztrájkolnak. Ma­napság nincsen biztos megélhetés, drága a gyógyszer, és akadozik a kór­házi ellátás. Átérzem a gondjaikat. Süpeki Józsefné, Nyíregyháza A vasutasoknak mindenképpen jó, hi­szen saját érdekeiket akarják érvénye­síteni. Az emberek többségének nem, hiszen kényelmetlenséget okoz. Varga Zsuzsa, Nyíregyháza Nem értek vele egyet, hiszen ennyi erővel mindenki sztrájkolhatna. Nem is beszélve arról, hogy a sztrájk ideje alatt még fizetést sem kapnak. Bursa Bertalan, Nyíregyháza Egyetértek velük, ki kell harcolni, hogy ne folytassák tovább az egészségügyi reformot. Más kérdés, hogy nem kelle­ne ennyire drasztikusan csinálni. Bára Sándor, Nyíregyháza Mindenképpen kell a sztrájk, hiszen ez a rendszer nem jó, az emberek többsége még mindig nem él jól. Hl ht r, video.szon.hu Olvasóink véleményét videón is megtekintheti. Ön szerint visszaveti a kistermelést az őstermelőkre vonatkozó rendelet? Szavazók száma: 89, 2007. 12. 17. 19 óra Igen 66,29% INem 33,71% Következő kérdésünk: Ön számít még ebben az évben sztájkokra? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Ezüstvasárnap, sztrájkhétfő A 41. számú főúton közel két kilométeres sort alkottak a járművek (Fotó: Balázs Attila) További fotók és videó: C33 ÖÉawttAzonJui ■ Szabolcs megyében is több szervezet csatlako­zott az országos mun­kabeszüntetéshez. Nyíregyháza (KM) - A vas­úttársaságtól kapott országos helyzetképpel ellentétes értéke­lést kaptunk hétfő este Barna Istvántól, a VDSzSz területi ügyvivőjétől, aki arról tájékoz­tatott, hogy Hajdúban és Sza­bolcsban magas arányban vet­tek részt a sztrájkban a szak- szervezetükhöz tartozó vasuta­sok. A kocsivizsgálók száz szá­zaléka, a jegyvizsgálók (kalau­zok) 98 százaléka sztrájkolt Hajdúban és Szabolcsban - tudtuk meg Barna Istvántól, a VDSzSz területi vezető ügyvi­vőjétől. A mintegy 250 teher- és személyszállító vonat közül mindössze 20 körül közlekedett vonat. A sztrájk további sorsa az esti parlamenti szavazástól függ, ha nem szavazzák meg az egészségügyi változásokat, a sztrájkot azonnal lefújják. El­lenkező esetben a szakszerve­zet dönt a további munkabe­szüntetés mikéntjéről - mond­ta lapunknak Barna István. Meglehetősen csekély volt az utasforgalom az autóbuszokon is, a vasutasok sztrájkja miatt a vártnál lényegesen keveseb­ben indultak útnak. Az embe­rek felkészültek a sztrájkra - tudtuk meg dr. Huba Pétertől, a Szabolcs Volán Zrt. személy- forgalmi üzletágigazgatótól. Tegnap reggel derült ki, hogy a MAGOSZ által koráb­ban meghirdetett helyszíneken túl további útszakaszokon is demonstrálnak félpályás útle­zárással Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében. Lapunk a 4. sz. főút téglási bevezető szakaszá­nál tartózkodó Budai Gyulától, a Magyar Gazdakörök és Gaz­daszervezetek Szövetségének szövetségi igazgatójától meg­tudta: a MAGOSZ két helyszí­nen szervezett és jelentett be demonstrációt: a 41 sz. főúton Vásárosnaménynál, illetve a 4. sz. főút téglási leágazásánál. Arról ő is csak kora délelőtt szerzett tudomást, hogy a sztrájk megkezdésekor Nyír­egyháza határában, az Orosi úton is jelezték járművek fel­vonulását. Hétfő délelőtt mint­egy száz járműből: mezőgazda- sági erőgépekből, kisteherau­tókból, személygépkocsikból ál­ló sor zárta le a 4. sz. főút egyik sávját a téglási elágazás­nál. A hangulat nyugodt, az er­re közlekedők valószínűleg már lelkiekben korábban fel­készültek a várakozásra. Az út- lezárásos demonstrációt ugyan a MAGOSZ szervezte és jelen­tette be, a járműsorban azon­ban több civil szervezet kép­viselője is jelen volt. Vásáros­naménynál mintegy két kilo­méteres sorban sorakoztak fel a járművek, itt sem történt rendkívüli esemény - a meg­szokotthoz képest elszenvedett időveszteségen kívül, természe­tesen. Lapzártánk előtt meg­tudtuk: megyénkben vala­mennyi helyszínen konfliktu­sok nélkül ért véget a félpályás útlezárással szervezett de­monstráció. MELET kmtippek.szon.hu •Sztrájk. A munkabeszüntetésről további információk letölthetők. (PDF, 42 kB) Hatszáz orvos csatlakozott A nyíregyházi Jósa And­rás Kórházban mintegy hat­száz orvos vállalt szolidari­tást az országosan meghir­detett munkabeszüntetéssel, hétfőn 8-10 óra között csak a gyermekellátásban, a da­ganatos, illetve a sürgőssé­gi rendeléseken dolgozó or­vosok vették fel a munkát. Dr. Pikó Károly megbízott főigazgató elmondta: a sztrájkot intézményi szinten nem állt módjukban meg­akadályozni, s nem is akar­ták befolyásolni dolgozóikat. A munkabeszüntetésben részt vállaló kollégák még tegnap ellátták a szakrende­lésre érkezett betegeket, s valamennyien fizetést kap­nak a sztrájk idejére is. A megbízott igazgató elmond­ta: tudomása szerint sehol nem volt fennakadás a mun­kában, s a betegek részéről sem érkezett panasz a leál­lás miatt. Tanítás helyett lapcsánkát sütöttek ■ Szabolcs megye több oktatási intézmé­nyében is csatlakoztak az országos sztrájkhoz. Nyírbátor, Nyíregyháza (KM) - A nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusainak egy része csatlakozott az or­szágos sztrájkhoz: az 56 fős tantestület 24 tagja döntött a kétórás munkabeszüntetés mellett.- Az első két óra elmaradt, a diákokat erről előzetesen tá­jékoztattuk, így többségük csak a harmadik órára jött be az iskolába - válaszolta érdek­lődésünkre Szabó László, az intézmény igazgatóhelyettese, s elmondta: azok a tanulók, akik a buszközlekedés vagy egyéb ok miatt korábban beérkeztek, a nem sztrájkoló pedagógusok felügyelete alatt filmet néztek az intézmény­ben. A sztrájk mellett döntött tanárok is megjelentek reggel 8 órakor az iskolában, s 10-ig a munkájukhoz kapcsolódóan láttak el feladatot. Nyíregyhá­zán a Kodály Zoltán Általános iskolában is részleges volt a sztrájk, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában lapcsán- kasütéssel töltötték a sztrájk A Móricz Zsigmond Általános Iskolában is sztrájkoltak (Fotó: Balázs Attila) két óráját, míg több megyei intézményben szalagot visel­tek a pedagógusok, így fejez­ve ki szolidaritásukat a sztráj- kolókkal. Megállapodtak Nyíregyháza (KM) - A Magyar Posta Zrt. vezeté­se hétfőn megállapodott a szakszervezetekkel a jövő évi keresetfejlesztés mér­tékéről. A bérmegállapodás alá­írásával egy időben a Kéz­besítők Szakszervezete visszavonta a sztrájkfelhí­vását. A postások átlago­san 7,5 százalékos átlagke­reset-növekedésben része­sülnek 2008-ban. Ennek eredményeként nő az ér­tékesítési és minőségi ösz­tönzésre fordítható összeg is. — Magép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 H-P: 8-17; SZ-V: 9-13 VASÁRNAP IS NYITVA www.vagep.hu HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents