Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-03 / 281. szám
2007. december 3., hétfő KELET ■ ««f ««»Rlliti KÖZBIZTONSÁG /6 • Sérülés nem történt. Az első havas éjszaka csúszkálásokkal volt teli. Szerencsére legtöbbször nem történt személyi sérülés, ahogy a 38-as számú főút rakamazi szakaszán, Piricsén, Kótajban sem. Annak a kenyérszállítónak a vezetője is megúszta a karcolások nélkül, amely Bököny és Geszte- réd között hajtott le az útról a hét végén. • Rádőlt a fa. Vasárnap délelőtt Kaba 4. sz. főúton a 183-as km-szelvénynél fakitermelés során egy 33 éves püspökladányi férfi a foglalkozási szabályok megszegésével úgy vágta a fát, hogy a mellette tartózkodó és segítségére lévő 39 éves társára egy fa rádőlt, aki az életét vesztette. • Nagyobb jelenlét. Az ünnepeket megelőzően a hétköznapokon és hétvégeken is észrevehetően nagyobb lesz a rendőri jelenlét a közterületeken, így visszaszorítva az ilyenkor jellemző és elszaporodó bűn- cselekményeket - alkalmi lopásokat, zseblopások, gépjármű feltöréseket. A sofőr elaludt a borulás után Az Opel kisodródott (Fotók: Pusztai Sándor) Elfogták a körözött csalót Nyíregyháza (KM) - Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűn- cselekmények miatt kiadott bírósági elfogatóparancs alapján a Nyíregyházi Rendőrkapitányság szerdán őrizetbe vett egy 29 éves helybeli férfit. Balesetek okozói A megye területén január 1-jétől november 18-ig történt baleseteknél Összes baleset Személygépkocsi 676 642 Kerékpár 2006 116 2007 ÉLJ 115 .1086 1014 Tehergépkocsi 2006 103 2007 iL-i 84 Gyalogos 2006 2007 M Segédm.-I 2006 40 2007 É 46 Motorkerékpár 2006 33 2007 ü 34 Egyéb jármű 2006 30 2007 |l5 Autóbusz 2006 11 2007 | 7 Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: rendőrség SZÉPÍTSE VELÜNK OTTHONAI! minőséget! _ ínálsBtunIcsrtZ m kapható meg: • zartszelvények • csövek • finom es durv;i lo^ne,/ok • idomacélok KONZUM TRADE Kft. 4-400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 1. sz. (a felüljáró alatt balra) Tel.: 42/500-166, 06-30/626-9827www.konzumtrade.hu, infb@konzumtrade.hu „MATRACHAZ Matracot a Sziesztából, ez fekszik Önnek! Rugós és biomatracok, fenyőbútorok raktárról, egyedi méretek, házhoz szállítás igény szerint. Nyíregyháza, Pazonyi út (BODA Üzletház, földszinti Tel.: 70(384-0701 webimhá: wnw.matracdepo.hu----------------------------=-------------Polckirály szaküzlet ajánlata Salgó polcrendszerek 13 000 Ft-tól. ABC fali állványok, tároló rendszerek, szabó babák, torzók, ruhás rendszerek. Folyamatos akciók, keressen minket) POLCRENDSZEREK Nyháza, Rákóczi u. 8. (Kelet Áruház parkoló felöl). Q7A |WW| ETC Telefon/fax: 42/504-222. 20/489-5022 OáLMr\U£.!.E. I C □ r j .. KIRÁLY ] hidromasszázs kádak zuhanykabinok kombinált kabinok LCD tv-s kádak aromaterápiás fürdőkádak' # „török” gőzfürdős zuhanykabinok Szept. 17-okt. 15 között 10% kedvezmény! m Nyíregyháza, Debreceni u. 260. T.: 70/701-6635 Nyitva tartál: H-P.: 9-18, szó.: M3 nm KERTVÁROSI BUTORHAZ Nyíregyháza, Derkovits u. 104. >T.: 42/506-911 www.favoritbutor.hu A minőségi bútorok áruháza! HIRDETÉSEK A taxisok rádión jelezték Végül megállították További fotók és videó: ceoiäh ■ Az ukrán sofőrt előállították, aki úgy tudni, ittasan vezette a személygépkocsit. Nyíregyháza, Búj, Tisza- nagyfalu (KM) - Vasárnap hajnalban két kilométeren belül jutott el egy ukrán autós a szabálysértéstől a halmazati bűncselekményig. Nyíregyházán, a Vay Ádám körúti gyalogos jelzőlámpán átvágva a két oldalt elválasztó zöld sávon, utána felhajtott a járdára, végül távozott a Szegfű utca felé. A hátrahagyott nyomokból kiderült, hogy egy Audit kell keresni. A taxisok rádión jelezték egymásnak az eseményt, és követve a gyanús autót, a Kál- lói úton, a Zimonyi utca körül sikerült megállítani a defektes kerékkel száguldó ukrán gépkocsit. A rendőrök a sofőrt előállították, aki úgy tudni, ittasan vezette az autót. Szombat délután egy Opel vezetőjét hozta nehéz helyzetbe a havas, síkos úttest Búj határában, amikor egy jobbra ívelő kanyarból kiérve padkára sodródott. A havas, síkos úton az Ibrány-Nagytanya felé vezető úttól nagyjából 800 méterre egy jobbra ívelő kanyarban az autó kisodródott a külső ívre, majd a bal oldali árokba siklott és egy kisebb fának ütközve a menetiránnyal szemben állt meg. Csaknem tragédia Szombat hajnalban egy kisbusz sodródott árokba Tisza- nagyfalu közelében, noha a sofőr nem sérült meg, mégis majdnem belehalt a balesetbe. Egy kettős kanyar végén a jármű a síkos úton a jobb oldali árokba sodródott. A kisbusz vezetője úgy tudni, nem sérült meg, viszont elaludt a borulás után. Ha nem veszik észre, akár meg is halhatott volna, ugyanis ezen az éjszakán a szabadban -6 Celsius alatti hőmérséklet volt, ami pár órán belül kihűléshez vezethet. kmt/ppek.szon.hu •Balesetek. Közlekedési balesetek jogi megítélése. (PDF, 20 kB) Jutalmat kaptak az éber rendőrök ■ A bűncselekmény rendkívül veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát. Kisvárda. (V. P.) - Ez év októberében Pátroha és Kisvárda között a 367-es számú vasúti szelvényben a vonati biztosítóberendezési kábelt munkagép rongálta meg. A bűncselekmény rendkívül veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát. A rongálás következtében a vasúti jelző és sorompó berendezései működésképtelenné váltak. Szalonna Mihály rendőr hadnagy és Tóth Lajos rendőr törzs- zászlós helyszínen végzett tevékenysége és a későbbi nyomozásuk eredményeként az elkövető kilétét sikerült felfedni. A MÁV Zrt. Területi A jutalmazottak: Szalonna Mihály és Tóth Lajos (Fotó: a szerző) Vasútbiztonsági Osztálya a két eredményes munkát végző rendőrt pénzjutalomban részesítette. A jutalmakat kedden délelőtt a Kisvárdai Rendőrkapitányságon Dévai Tibor Területi Osztályvezető adta át. Az elismerésben Szalonna Mihály és Tóth Lajos részesült. Besurranok Nyíregyháza, Nyírtelek (KM) - Egy nyírteleki ház nyitott ajtaján surrant be két személy. Amikor az otthon tartózkodó idős hölgy észrevette a tetteseket, azt mondták, hogy tyúkot akarnak venni, majd sietősen távoztak. Addigra viszont az egyik szobából elloptak 14 000 forintot. A rendőrség rövidesen elfogta a lopással megalapozottan gyanúsítható harminc éves férfit és a tizennégy éves fiút. A gyanúsítottak beismerő vallomásukban elmondták, hogy lopási szándékkal olyan házat kerestek, melynek nem zárták be az ajtaját. Pályázat: káros szenvedélyek nélkül Feltörte a kocsit! Vásárosnamény (KM) - Állampolgári bejelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki november 19-én, 16.20 és 16.35 óra közötti időben, Vásárosnamény, Bartók Béla utcán parkoló gépkocsi ajtajának üvegét betörte, abból különböző okmányokat, tárgyakat tulajdonított el 35 000 forint értékben. A rongálással okozott kár 15 000 forint. ■ Jogvédő Roma Alapítvány és a Kelet-Magyarország napilap közös rajzpályázatot hirdet. Nyíregyháza (KM) - A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a megyei Jogvédő Roma Alapítvány és a Kelet-Magyarország napilap közös rajzpályázatot hirdet a megye általános iskoláiban tanuló roma kisebbséghez tartozó diákok részére. Tudnivalók Két kategóriában lehet pályázni: I. kategória 1-4. osztályosok II. kategória 5-8. osztályosok Pályázni személyenként egy darab, A/3 nagyságú, tetszőleges technikával készült rajzzal lehet. A pályamű hátoldalán kérjük megjelölni készítője nevét, iskoláját, osztályát, a mű címét, az alkotó utolérhetőségét. _________________________________________ Az alkotás azt fejezze ki, hogy készítője hogyan látja, illetve hogyan képzeli el a legális és illegális szerfogyasztás következményeit. A díjazás kategóriánként történik, a legjobbnak ítélt pályaművek alkotói ajándékcsomagot kapnak. __________________________ A pályázat beadási határideje: 2007. december 17. (hétfő) 12.00 óra.______________________________________________ A pályázat beadási helye: Kelet-Magyarország Szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.____________________ A pályázat elbírálását szakértőkből álló zsűri végzi. A nyerteseket a pályázat kiírói levélben/telefonon értesítik. _________________ A pályázat eredményhirdetésére 2007. december 19-én (szerdán) 10.00 órakor kerül sor a beadás helyén.