Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-03 / 281. szám

2007. december 3., hétfő MINDENFELŐL /2 KELET MA »¥*»»«9X4« • Megszűnt a párt. Szűk harmincévi fennállás után hivatalosan is megszűnt a hét végén az Unió a Francia Demokrá­ciáért (UDF) nevű francia centrista párt. • Kevesebben mennek. A beígért húsz­ezres ENSZ békefenntartó alakulat helyett mindössze egy hat és fél ezres kontingens kezdi meg működését jövő januárban az erőszak sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban. Leterme | Mindent lemondott I vesztett Brüsszel (MTI) - A Belgium miniszterelnöki posztjára kijelölt flamand Yves Leterme szombaton visszaadta a kormányala­kítási megbízatást II. Al­bert királynak, aki elfo­gadta Leterme lemondá­sát - közölte a királyi pa­lota. Leterme szóvivőjé­nek korábbi bejelentése szerint a lemondást az indokolta, hogy a fla- mand kereszténydemok­raták vezetője arra a vég­következtetésre jutott: „a frankofon pártok útját állják próbálkozásainak”. Sydney (MTI) - Kor­mánya után képvise­lői helyét is elvesztet­te John Howard tá­vozó ausztrál kor­mányfő: munkáspárti választókörzeti ellen­fele szombaton jelen­tette be a győzelmét. A Howard vezette konzervatív kormány- koalíció felett 11 évi kormányzás után aratott elsöprő győ­zelmet Kevin Rudd balközép Munkás­pártja a múlt szom­bati parlamenti vá­lasztásokon. Szavaznak. Népszavazáson dönte­nek vasárnap Venezuelában Hugo Chávez baloldali elnök (képünkön) kor­látlan újraválaszthatóságáról. (Fotó: epa) , i . , i i .......................... ........................ Nincs konkrét dátum Jeruzsálem (MTI) - Ehud Óimért izraeli miniszterelnök tagadta, hogy elkötelezte vol­na magát az izraeli-palesztin béketárgyalá­sok befejezésének konkrét időpontja mellett. Izraeliek és palesztinok a héten megállapod­tak a George Bush amerikai elnök védnök­sége alatt összehívott annapolisi konferen­cián abban, hogy újraindítják a megrekedt békefolyamatot, és hogy 2008 végéig kidol­gozzák a palesztin állam létrehozását is rög­zítő békeszerződést. „Erőfeszítéseket teszünk a tárgyalások felgyorsítására annak remé­nyében, hogy 2008-ban befejezhetjük azokat. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy mindkét fél az előrelépés szándékával kezdi el a megbeszéléseket” - jelentette ki Óimért az izraeli kormány szokásos heti ülése előtt. /VV rrv ELOSZOR! a helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel Q képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot 0 teret kapnak a vélemények Q[ a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.szon.hu 110 millió voks a képviselőkre ■ Az elemzők szerint az oroszországi választás eredménye gyakorlatilag előre tudható. Kerekasztalt szeretnének Első látogatás. Törökország elnöke, gyaljon Pervez Musarraf pakisztáni Abdullah Gül (jobbra) vasárnap megérkezett elnökkel (balra). Gül az első külföldi vezető, Pakisztánba, hogy ott a kétoldalú kapcso- aki a közép-ázsiai országba látogat az ottani latokról és nemzetközi kérdésekről tár- szükségállapot bevezetése óta. (Fotó: epa) V------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------,-------J Budapest (MTI) - Vasúti kerékasztal-tárgyalások össze­hívását kezdeményezi az MDF Országos Választmánya a szárnyvonalak jövőjéről - je­lentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztató­ján. „Az MDF Országos Vá­lasztmánya kezdeményezi a vasúti kerékasztal-tárgyalások összehívását. Jó alkalom erre az új miniszter hivatalba lépé­se. Teljesen egyértelmű, hogy az alacsony forgalmú mellék­vonalakról szóló tárgyalások nem voltak alaposak” - mond­ta Katona Kálmán. A tárgya­lásokban részt kellene vennie a szaktárca és a nemzeti va­gyonkezelő képviselőinek, a polgármestereknek és a szak­politikusoknak is. Kígyózó sor a választási bizottság előtt Moszkva (MTI) - Moszkvá­ban - s ezzel Oroszország leg­nyugatibb időzónájában - he­lyi idő szerint vasárnap reg­gel 8.00-kor, közép-európai idő szerint 6 órakor, még sötétben megnyíltak a parlamenti vá­lasztás szavazóhelyiségei, mi­közben az orosz Távol-Keleten már kilenc órája szavazhattak az állampolgárok. Az ország több mint 96 ezer szavazókör­zetében összesen közel 110 millió állampolgár adhatja le voksát az állami duma - az al­sóház - 450 képviselőjére. Esélyek A választás eredménye gya­korlatilag előre tudható: az Egységes Oroszország, a hata­lom pártja, amelynek listáját Vlagyimir Putyin államfő ve­zeti, elsöprő győzelmet arat, s akár alkotmányos többségre is szert tehet, noha a pártok televíziós vitáiban nem vett részt, s kampányában kizáró­lag Putyin személyére és a részleteiben nem ismert „putyini tervre” támaszko­dott. A felmérések szerint biz­tosan bejut a Gennagyij Zjuganov vezette kommunis­ta párt (KPRF), s van esélye Vlagyimir Zsirinovszkij na­cionalistának tekintett Libe­rális-Demokrata Pártjának, valamint az alig egy éve lét­rejött, és szintén Putyint tá­mogató Igazságos Oroszország pártnak. Ténylegesen ellenzé­kinek tekinthető pártnak nincs esélye a bejutásra. Az Egységes Oroszország példátlanul nagy hangsúlyt fektetett a részvételre. A párt kampányában Putyin mellet­ti népszavazásnak kiáltotta ki a választást, s így különösen nagy jelentőségre tett szert a részvétel, amennyiben az be­folyással lehet Putyin tervei­re és a március másodikára kitűzött elnökválasztásra, amelyen a jelenlegi államfő az alkotmány értelmében nem indulhat az egyhuzamban harmadik mandátumért. Módosítások A legutóbbi parlamenti vá­lasztás óta módosított törvény értelmében most első ízben csak pártlistákra lehet szavaz­ni - 11 pártot regisztrált a Köz­ponti Választási Bizottság nem szerepel a szavazócédulán a „mindenki ellen” választási lehetőség, és nincs meghatá­rozva, milyen minimális rész­vétel szükséges a választások érvényességéhez, vagyis akkor is érvényes lesz a választás, ha (Fotó: EPA) További képek: nagyvilaq.szon.hu akár csak egyetlen szavazó ad­ja le voksát. A belügyi szervek igyekez­nek totálisan biztosítani a szavazás rendjét: országszerte mintegy 400 ezer rendőr és közel félmillió belügyi katona őrzi a 96 500 szavazókörzetet és általában a biztonságot. A választásokat mintegy 350 külföldi megfigyelő, továbbá a politikai pártok tagjainak tö­megei és több jogvédő szerve­zet tagjai követik nyomon. A Központi Választási Bizottság sajtóközpontjában 35 ország több mint 1500 újságíróját akkreditálták. Eddig több mint 4500 szabálytalanságról érkezett bejelentés a Golos ne­vű civil szervezethez, amely nyugati támogatással az oroszországi választások tisz­taságát felügyeli - jelentette az Interfax orosz hírügynökség. Mí t£ kmf/ppefr szon.hu • Putyin a választásról (PDF, 31 kB) Százszázalékos részvétel Szovjet időkre emlékezte­tő választói aktivitást jelen­tettek egy szibériai faluból: a Kuzbassz szénmedence egyik községében már kora délután lepecsételhették az urnákat, mivel Bolsaja Pokrovka összes szavazópol­gára leadta a voksát az orosz parlamenti választá­son. Az Interfax jelentéséből nem derült ki, hány lako­sa, illetve választópolgára van a Moszkvától 3500 kilo­méterre keletre fekvő bá­nyászfalunak. Öt százalék lesz a gázáremelés ■ Kóka János, az SZDSZ elnöke szerint ez nem tükrözi a világpiaci árak emelkedését. Budapest (MTI) - Öt száza­lék lesz a gázáremelés mérté­ke 2008. január 1-jétől - vála­szolta egy ezt firtató újságírói kérdésre Kóka János, az SZDSZ elnöke szombati buda­pesti sajtótájékoztatóján, ugyanakkor hangsúlyozta, ez az arány még mindig nem tükrözi a világpiaci árak emelkedését. A Fidesz szerint a kormány nem védi meg az embereket az indokolatlan áremelésektől és elvitatja a szakszervezetek alkotmányos jogát, hogy azok hatékonyan lépjenek fel a munkavállalók jogaiért, érdekeiért. A meg­mozdulásnak semmi köze az érdekképviselethez, politikai érdekeket szolgál - mondta a kisebbik koalíciós párt elnö­ke arra a másik újságírói kér­désre válaszolva, hogy miként értékeli a Liga Szakszerveze­tek határozatlan időre szóló sztrájkfelhívását. Hozzátette: a kormány nem fogja leállí­tani a reformokat. Ellenzéki reagálás Cser-Palkovics András, a legnagyobb ellenzéki párt he­lyettes szóvivője közleményé­ben úgy fogalmaz: az ötszáza­lékos gázáremelés „hivatalo­san” nem is létezik, hiszen a szocialisták nem ezt ígérték az elmúlt években. A Fidesz úgy véli, a kormány újabb és újabb terheket rak a magyar emberek vállára, és nem tesz semmit, hogy megvédje őket a sorozatos, indokolatlan áre­melésektől, és a kompenzációs rendszert is tovább készül szűkíteni, amely mélyülő szo­ciális válsághoz vezet - olvas­ható a dokumentumban. Az új gazdasági miniszter, Kákosy Csaba bemutatásán semmi olyan nem hangzott el, ami arra utalna, hogy a gaz­dasági és szociális válsághely­zetből kifelé indulna az ország - véli a Fidesz. Kóka János (balra) és Kákosy Csaba (Fotó: mti)

Next

/
Thumbnails
Contents