Kelet Magyarország, 2007. december (64. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-07 / 285. szám

2007. december 7., péntek KÖZBIZTONSÁG /6 KIÜT • Iskolai lopás. Szerdán egy nyíregyházi középiskola tornatermi öltözőjéből négy diáknak lopták el különböző értékeit. Az ismeretlen tettes a levetett ruhákból pénzt, mobiltelefont, mp3-lejátszót és pendrive-ot tulajdonított el. • Kicsikocsi-haragosi. Egy kisvárdai áru­ház elől loptak el egy bevásárlókocsit. A bűncselekménnyel gyanúsított 36 éves férfi egy kocsma előtt hagyta a kocsit, amíg ő betért inni. Kihallgatásakor azt mondta: nem lopni akart, csak ingerült lett, mert nem tudta kivenni a kocsiból a százforintos érmét. Törvénytelenség gyanúja Fehérgyarmat (KM) - Egy fehérgyarmati pénzintézet működésével kapcsolatban tör­vénytelenség gyanúja merült fel, ezért a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapi­tányság Gazdaságvédelmi Osztálya novem­ber 26-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta lapunkat Fülöp Gergely r. főhadnagy, a megyei főkapitány­ság sajtóreferense. Peches ütközés. Két autó koccant egymással csütörtök reggel a Jósaváros- ban Nyíregyházán, szerencsére nem sé­rült meg senki. (Fotó: Pusztai Sándor) További fotók és videó: ffÚ BŰÉ www.szon.hu Kampányhét a kábítószer ellen Az „Amit a kábítószerekről tudni kell" című vándorkiállítást sokan megtekintették (Fotó: rendőrség) j ■ Osztályfőnöki órákon j mintegy 300 diáknak | tartottak ismeretterjesz- | tő előadásokat. Vásárosnamény (KM - F. A.) - Véget ért a Vásárosna- j menyi Rendőrkapitányság és a városi önkormányzat által szervezett kábítószer-ellenes í »............................................................ í A kampány célja a kábitószer­I fogyasztás megelőzése, illetve : visszaszorítása volt. Dr. Tarcsa Csaba I ..............*..................1f hét. Dr. Tarcsa Csaba r. alez- j redes, megbízott kapitányság- I vezető elmondta: a figyelem­felhívó kampány célja a ká­bítószer-fogyasztás megelőzé- I se, illetve visszaszorítása volt. Az egy hét során a művelő­dési központban mintegy ezer diák, és több száz felnőtt te­kintette meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium j „Amit a kábítószerekről tud- I ni kell” című vándorkiállítá­sát. A kapitányságról Székely Zoltán r. zászlós D.A.D.A ok­tató és a megyei bűnmegelő- I- zési osztály osztályfőnöki órák keretében mintegy há­romszáz diáknak tartottak is­meretterjesztő előadásokat. Dr. Zacher Gábor igazságügyi toxikológiai szakértő közel háromszáz érdeklődő előtt tar­tott kétórás érdekfeszítő előadást. Elmondta, hogy Ma­gyarországon társadalmi mé­retű probléma a drogfogyasz­tás, hiszen 320 000 körül mo­zog azoknak a száma, akik hétvégenként rendszeresen fo­gyasztanak valamilyen illegá­lis szert, a nyilvántartott ká­bítószerfüggők száma pedig meghaladja a tizenkétezret. A hallgatóságot alkotó rend­őrök, határőrök, védőnők, pe­dagógusok, egészségügyi dol­gozók és szülők olyan ismere­tekkel gazdagodhattak, ame­lyek rávilágítottak: a drogfo­gyasztással szemben csak egy­séges elhatározással és aka­rattal, közösen lehet hatéko­nyan fellépni. Mlfl kmtippeAr.szon.hu •Kábítószer. Visszaélés kábítószerrel bűn­cselekmény jogi megítélése. (PDF, 32 kB) Balesetek alakulása Sz.-Sz.-B. megye területén, január 1 jétől december 3-ig történt közlekedési balesetek megoszlása 2006 _____ ___________ 1126 2°o7 jiiiiihmií ___________11056 Összesen Halálos 2006 Súlyos Könnyű 2006 2007 Beengedték a tolvajt! Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: rendőrség ■ A tolvaj egyszerű, de hatásos trükkel ment be egy irodába és ello­pott egy tárcát. Nyíregyháza (KM) - Egy nyíregyházi irodaházba jutott be napközben egy fiatalem­ber, aki azt mondta, hogy az ügyvezetőt keresi. Bent egy őrizetlenül hagyott táskából tárcát tulajdonított el, benne pénzzel, iratokkal és bankkár­tyával. A rendőrség rövidesen őri­zetbe vette a lopással, okirat­tal, illetve készpénz-helyette­sítő fizetőeszközzel történt visszaéléssel gyanúsított 24 éves férfit. Ellene eljárást kez­deményeztek. Szeretne fiatalos, )5l pigmenttolt mentes, ráncok nélküli arcbőrt? A megoldás: MIKRODERMABRÁZIÓ m m gaSíM&ífflgo • Magas hatékonyság és gyorsaság. Biztonságos kezelések, mérsékelt hőhatásérzettel. • Kezelések a test szinte bármely részén. SZÁZSZORSZÉP kozmetika - Kovacsne Palicz Ildikó Nyíregyháza. Dózsa Gy. u. 54. (30/2396-896) CERAGEM* A jobb életért! Termoakupresszúrás MASSZÁZSÁGY mindenféle betegségre! Nyháza, Tokaji u. 4. Tel.: 06-70/312-7120 '6000 Ft 10 alkalom, a 11. alkalom ingyenes. 4 éves kor után gyerekeknek 350 Ft/alkalom. A hirdetés a legjobb befektetés Dr. Szőke Katalin bőr- és nemigyógyász, kozmetológus főorvos Nyíregyháza, Sólyom u. 29. Bőrgyógyászati rendelés: Hétfő, kedd, szerda 17 h-tól 20 h-ig Csütörtök 9 h-tól 12 h-ig Allergiavizsgálat- BIOREZONANCIA Hétfő, kedd, szerda. 9 h-tól12 h-ig Bejelentkezés: 42/437-330, 30/908-7947 Dr. Hock Csaba ortopéd sebész adjunktus Nyíregyháza, Holló u. 29. Rendelés: Hétfő 17 h—19 h-ig Mozgásszervi megbetegedések vizsgálata, kezelése. Tel.: 30/9538-432 A bőrbetegségek túl­nyomó része, bár igen kellemetlen és hosz- szantartó tünetekkel jár, mégis ritkán okoz a munkavégzésre gát­ló, illetve az életet fe­nyegető elváltozást. Létezik azonban né­hány bőrbetegség, amely idejében nem kezelve, a beteg mun­kavégzését teszi lehe­tetlenné, illetve súlyos következményekkel járhat. Ilyen betegség az orbánc (Erysipelas). Lényegében ez a be­tegség a bőr nyirok­FOGÁSZATI Angliai tapasztalatokkal és technikákkal! Dr. Visky Szabolcs Nyíregyháza, Szent István u. 12. Rendelési idő: Kedd: 16.00-19.00 Szombat: 10.00-16.00 Tel.: 20/386-0123 E-mail: drivky@freemail.hu • Fog- és szájnyálkahártya-betegségek teljes körű ellátása • Professzionális fogpótlások (koronák, hidak, betétek, részeges és teljes kivehető fogsorok) • Esztétikus fogszínű tömések n • Nyugodt, fájdalommentes kezelés • Sürgős esetek ellátása soron kívül t • Szájhigiéniai tanácsadás ■ Emlő-, has-, ful,- orrplasztika ■ Zsírleszívás ■ Ránctalanítás Dr. Harsányi Nándor plasztikai sebész főorvos Telefon: 20/979-2912 Az Orbánéról ereiben lezajló felüle­tes bőrgennyesedés. A kórokozó leggyakrab­ban a Streptoccoccus haemoliticus. Legtöbb­ször a lábon és az ar­con lép fel. Nagyon gyakori orrfúvás után, nátha, influenza eseté­ben. Gyakran észleljük a lábszáron is, ezekben az esetekben a lábujjak közötti gombás fertő­zés okozhatja, de ke­letkezhet a bőrön bár­milyen felületes apró bőrsérülések után is. Felléphet műtéti se­bek fertőzése esetében. A helyi tünetek a kö­vetkezők: a bőr éles határral duzzadt, fe­szes, piros lesz, fájdal­massá válik. Általános tünetek kísérik, mint hidegrázás, láz. Idősebb korban hideg­rázás helyett borzongást észlelünk. Ha ilyen tüne­tek fordulnak elő, már a kezelés megkezdése előtt pihenés, ágynyugalom szükséges, hogy megelőzzük a betegség tovább terjedését. A belső kezelés széles spektrumú antibiotiku­mokból áll. De igen lé­nyeges a helyi kezelés is, ilyenkor hasznos a higí­Csatlakozzon Ön is! A Jósa András Oktató Kórház gyógymasszőr szakképzést, valamint végzett masszőrök számára 40 creditpontos továbbképzést indít. Érdeklődni lehet a 42/456-666 (1565 és 1628-as melléken) az oktatási csoportnál. Tel.: 06-20/317-0682 OKÉV: 15-0114-04 Lajstromszám: AL-0994 tott Aluminium acetikum borogatás is. Jó hatású a hideg kamillás borogatás. Ha nem kezeljük, ha nem pihennek a betegek, ak­kor a betegség egyre sú­lyosabb formában kiújul­hat. Ezért javasoljuk, hogy­ha valaki a fent leírt or­bánc tüneteit észleli, azonnal helyezkedjen nyugalomba, és keressen fel szakorvost a megfele­lő kezelés céljából. Dr. Szabó Péter bőrgyógyász főorvos, az orvostudomány kandidátusa------------* Szakképzett orvosi garanciával vascu light legmagasabb technológiával Kelet-Magyarországon egyedülállóan:- kis visszerek, ND-YAG lézerrel való eltüntetése,- seprűvénák, éranyajegyt tűzfoltok, veleszületett érdaganatok kezelése,- végleges szőrtelenítés,- tetoválás eltávolítása,- lézeres fotorejuvenatio,- pigmentfolt-, májfolt-, szeplőeltávolítás,- ránc- ajakfeltöltés injekciós inplantátumi- bőrgyógyászati magánrendelés,- anyajegyvizsgálat. ßs£L/£fl7\ s' lézerbőrgyógyászat Orvosi lézerek | szakképzett orvosi háttérrel. Dr. Semsei Mária | bőrgyógyász-kozmetológus Belgyógyászat Gyomortükrözés, vastagbélrák szűrése, érszűkület, szédülés, memória zavarok infúziós kezelése, üzemorvosi rendelés. Dr. Kozma Ottó Nyíregyháza-Oros, Varázs u. 3. Telefon: 20/917-3533 iPulse i200 Villanófényes, végleges szőrtelenítés- Végleges szőrtelenítés,- Pigmentfoltok eltávolítása,- Hajszálerek eltüntetése,-Acne kezelése,-Arcfiatalítás.-10% kedvezménnyel ha ajándék utalványt igényeli • • flashcosmetic Nyíregyháza, Jókai tér 6. Bejelentkezés és információ: 20/9880-406 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents