Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-07 / 259. szám

2007. november 7., szerda KELET áh . A Vittoria Emanuele galéria Milánó társasági életének központja. A csoda: az Utolsó vacsora Milánó (ÉKN) - Leonardo da Vinci Utol­só vacsora című alkotása maga a csoda. A freskó a másolatokról készült reprodukciók alapján kialakult idilli képnél jóval fakóbb és töredékesebb. Ennek főleg az az oka, hogy Leonardo - akinek emlékét egy hatal­mas szobor őrzi a Scalával szemben - e fest­mény készítésekor újfajta festékeket próbált kikísérletezni, és ez nem sikerült neki. A művet pár évvel később már restaurálni kel­lett, és több másolat is készült róla. Nem csoda, hogy a templom szerzeteseinek egyko­ri ebédlőjét díszítő művet szigorúan őrzik: hosszú idővel előbb be kell jelentkezni, fény­képezni nem szabad és a kilehelt pára miatt egyszerre csak meghatározott létszámú cso­port tartózkodhat a teremben, és ők is csak néhány percig. ORSZÁGISMERTETÖ Marokkó Hivatalos név: Marokkói Királyság. ______________________ Államforma: monarchia. Főváros: Rabat. ________________________________________ Terület: 446 ezer 550 km*.______________________ ________ Népesség: 33 millió 241 ezer 259 fő. ____________________ Hivatalos nyelv: arab. __________________________________ Egyéb beszélt nyelvek: berber dialektusok, francia (az üzleti élet és a diplomácia nyelve). ____________________ Vallás: muzulmán (99 százalék), keresztény, zsidó. _________ Nemzeti ünnep: július 30. A trón ünnepe (Őfelsége, VI. Mohamed király trónra lépése).______________ Pénznem: marokkói dirham (MAD). ______________________ Időeltolódás: -2 óra ___________________________________ Ország hívószám: +212 ________________________________ Turizmus: turisztikai célország. Amiért érdemes utazni: a római kori, a középkori (iszlám) építészet emlékei, az egyedülálló művészet, a tenger, a he­qyek és a nyolc UNESCO Világörökség miatt. ______________ Amivel érdemes utazni: repülővel Budapestről ausztriai (Bécs), hollandiai (Amszterdam) vagy franciaországi (Párizs) át- szállással, vagy busszal Spanyolországig, onnan komppal. Amikor érdemes utazni: tavasszal és ősszel. _____________ Éghajlat: mediterrán. A nyár száraz és forró, a tél csapadé- kos. A hegyekben hegyvidéki időjárás az uralkodó, sok a csa­padék és hideg van. ____________________, ______________ Vízum: nem szükséges. Magyar állampolgárok három hóna­pos tartózkodásra jogosító pecsétet kapnak minden határát­kelőnél. ________________________________________________ Helyi viszonyok: a közbiztonság afrikai viszonyokhoz ké­pest nagyon jó, zsebtolvajlások és szállodai lopások ritkán for­dulnak elő, A helyiek számára fontos a vendéglátás, kedve­sek, segítőkészek. _______________________________________ Helyi közlekedés: a tömegközlekedés jó, a vonathálózat ritkább, a buszjáratok gyakrabban indulnak. Távolabbi he- lyek meglátogatásához azonban érdemes autót bérelni. Helyi ételek, italok: a harira (sűrű leves), a tajine (kúp ala­kú cseréptálban főtt étel), a couscous (párolt búzadara, zöld­ség és hús). Az édes mentatea vagy a friss narancslé fahéjas vagy narancsviráqos vízzel._______________________________ Érdemes vásárolni: bőrdíszműves termékeket, különleges ezüst ékszereket, kézi csomózású szőnyegeket, fűszereket, kü­lönleqes babkávét. ______________________________________ Valóban szükséges: a meleg miatt szellős pamutruházat, ka­lap, fényvédő krém. Rovar- és szúnyogriasztók a betegségek elkerülésére, tömény szeszes ital gyomorrontás ellen. Nagykövetségek A Marokkói Királyság Nagykövetsége Budapesten. Cím: 1026 Budapest, Sodrás utca 11. Telefon: 06-1/391 - 4310, Fax: 06-1/275-1437. E-mail: sifamabudap@t­online.hu_________________________ _______________ i A Magyar Köztársaság Nagykövetságe a Marokkói Ki­rályságban Rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vet: Pap László Csaba. Cím: Zankat Ait Melloul, Route des Zairs - Souissi, Rabat B.P.5026. Telefon: 00212- 37/757-503, Fax: 00212-37/754-123. E-mail: rba.mis- sions@kum.hu . Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/rabat ................ , . . ' .,........... ... ,Ji A lusta turisták Mekkája A dóm Milánóban (Fotók: a szerző) ■ Milánó középkori városközpontja tele van történelmi épüle­tekkel. Milánó (ÉKN - K. E.) - Mi­lánó Lombardia központja, s minden bizonnyal a lusta tu­risták Mekkája. Olaszország második legnagyobb, közel másfél millió lakójával Itália gazdasági fővárosának számít. Az Alpok és az északi tavak dombvidékei alatt, a Pó-síksá- gon elterülő metropolis nem szokványos olasz település a kapitalizmus és individualiz­mus egyik fellegvára. A csúnya, főleg könnyűipa­ri, a divatot kiszolgáló üze­meknek, a népes Chinatown- nak, a Casbah kínai és arab bevándorlóinak, az albán ügyeskedőknek, a városról vá­rosra vándorló hobóknak he­lyet adó külvárosok közt egy pár kilométeres körben min­den, ami arra érdemes, meg­tekinthető. Elég bemenni a Dóm térre, a város központjába, amit a híres milánói Duomo, az eu­rópai építészet egyik utolérhe­tetlen alkotása ural. A temp­lomot még 1386-ban kezdték el építeni, és lényegében soha nem fejezték be. Innen nem messze áll a kora keresztény templom helyén lévő San Ambrogio nevű háromhajós álbazilika is. Történelmi épületek A tér oldalán van a Milánó szalonjának is nevezett, 195 méter hosszú, négyemeletes Victor Emanuel Galéria. E hatalmas üvegcsarnok a vá­ros fő találkozóhelye: elegáns üzletek és vendéglők sorakoz­nak itt. Az üzletemberek gyakran itt kötik egy kávé mellett üzleteiket. A kupola alatt, a színes mozaikberaká- sos padló egyik részén, ahol egy bika látható, érdekes szo­kást lehet megfigyelni: a bi­ka szügyén egy 10 centiméte­res bemélyedésbe szinte min­den arra járó belelép cipője sarkával, és pördül egyet. Ál­lítólag szerencsét hoz... Egy kisebb séta után máris a Piazza della Scalán, a város kulturális központjában va­gyunk. Itt található a Teatro alia Scala és a Palazzo Marino, a városháza. A Scala, ahol egy csodálatos múzeum állít emlé­ket az opera nagyjainak, Ros- sininek, Puccininak, Toscani- ninek, Donizettinek és Verdi­nek, egy kívülről szép, de jel­legtelen épületben van. Ez egyébként az egész városra jel­lemző, hiszen a tucatnyi monu­mentális építményen kívül ide sorolható a város egyik mo­dern jelképe, a 127 méter ma­gas, formája miatt csak vasa­lónak titulált Pirelli felhőkar­coló is, az igazi látnivaló a ka­puk mögött van. Az eldugott belső kertek mindegyike önálló művészeti alkotás. Milánó középkori vá­rosközpontja ezen kívül is te­le van történelmi épületekkel a Via Dante és a Via Manzoni környékén. Akinek kevés ide­je van, annak érdemes a Dóm­tól indulva a Vittoria Ema­nuele Galérián át a Scaláig menni, majd a Castello Sfor- zescóhoz, a Sforzák csodálatos kastélyáig. Az pedig magától értetődik, hogy Milánóból nem lehet elmenni anélkül, hogy az ember a központtól kissé mesz- szebb lévő Santa Maria déllé Graziében Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című alkotását meg ne nézze. Leonardo da Vinéi szobra Milánóban. NONSTOP ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 06 20 5-666-555 AZ AIRPORT DEBRECEN HIVATALOS TRANSZFERSZOLGÁLTATÓJA REPTÉRI TRANSZFER Garantáltan versenyképes árakkal és minőségi szolgáltatásokkal várjuk kedves utasainkat! í Budapest Airport j Airport Debrecen DVD, KLÍMA, NAVIGÁCIÓ A KÉNYELEMÉRT! UTASSZÁLLÍTÁS ELSŐ OSZTÁLYON SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Próbáld ki az új Fabiát, hiszen most • 3- 300 000 Ft használtautó-beszámítással • Sony CD-rádíóval Valent Autó • Könnyűfém keréktárcsákkal 4400 Nyíregyháza, • Téli gumiabroncsokkal Tiszavasvári út 54. a Tiéd leheti Szeretni fogod - ez nem is kérdés. Tef-42/342-178 Kombidéit fogyas/tös: <1,6-7,61/100km, Fabia 1.2 1 4 Ambiente WWW.ValentailtO.hll Ri CO,-kibocsátás’ 120-181 R/km §Lj b modellekre vonatkozik. ........................■"_________: ________________) A különc Ibrányi esete Jókaival Kótaj (ÉKN) - A hagyo­mány szerint a kótaj i Ibrányi- Fréter-kúria irodalomtörténe­ti érdekességgel is bír. Még Jókai életében ehhez az épü­lethez kapcsolták az „Egy ma­gyar nábob” különc főhősé­nek alakját. Eszerint Jókai Kárpáthy Jánost a kótaji Ibrányi Fe­rencről, a mulatozásairól, köl­tekezéseiről, bőkezűségéről le­gendás hírűvé vált figuráról mintázta volna meg, s nem a régebbi irodalomtörténeti ta­nulmányokban szereplő tisza­füredi Józsa Gyuriról. A mű első fejezete a ke­resztúti Törik-Szakad Csárdá­ban játszódik, mely fogadó va­lóban létezett a Kótaj és Búj közötti Alsórét nevű határré­szen. Hetedikesek, nyolcadikosok! Játsszatok és nyerjetek! Kedves jelentkezők! Szeretettel köszöntünk mindenkit a Lapot a Diákoknak — az általános iskola 7—8. osztály tanulóinak szóló — médiavetélkedőn. A vetélkedő mindhárom fordulóját 2007 decemberétől 2008 márciusáig folyamatosan a napilapban (Kelet-Magyarország) és megyei hírportálunkon ( www.szon.hu ) is meghirdetjük. Jelentkezzetek, osztálykirándulás és értékes nyeremények várnak rátok! A jelentkezési lapot az alábbi címre kérjük beküldeni: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4—6. Kelet-Magyarország szerkesztősége. A borítékra írjátok rá: LADIK Iskola neve és címe: Osztály: Felkészítő tanár neve: Telefonszám: E-mail: Csapattagok: 1 ..................................................................I..................... 4...............................................................,..................... 2 ....... 5..................................... 3 ....... Adjátok meg a csapat fantázianevét, ami a vetélkedő folyamán a névjegyetek lesz: Felkészítő tanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: KELET v Ladik Program 2007/2008 f/ jelentkezési lap

Next

/
Thumbnails
Contents