Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-29 / 278. szám

2007. november 29., csütörtök ÉPÍTKEZŐK /11 KELET Töretlen vásárlási kedv Emeletes. Az emeleten is átvezet­hető a kályha. (Fotó: Kiss Takács Béla) RÖVIDEN • Számla. A tavalyinál több mint 30 szá­zalékkal magasabb fűtésszámlára számít­hatnak december elején, akiknél távfűtés van, és nem kapnak kompenzációt. A ko­rai hideg és az áremelések miatt kell töb­bet fizetni. Akik gázzal fűtenek, egyelőre jobban járnak. Nyíregyháza (KM) - A lakáshitel állomá­nya a lakosság körében szeptemberre 370 milliárd forinttal haladta meg az 1 évvel ko­rábbi szintet. Úgy tűnik tehát, hogy a gazda­sági megszorítások és a 6 százalékos éves reálbércsökkenés ellenére töretlen a lakás- vásárlási kedv - derül ki a GKI Gazdaság- kutató Zrt. elemzéséből. Az ingatlanok ára az első kilenc hónapban 5 százalékkal emel­kedett a tavalyi hasonló időszakhoz képest, az építkezés költségei várhatóan 6 százalék­kal emelkednek a következő egy évben. Enyhe pesszimizmus volt a jellemző az el­ső 9 hónapban a hazai ingatlanberuházással foglalkozó cégek hangulatára, de ami érde­kes, hogy az abszolút számokban ez nem lát­szik. Az amerikai másodlagos jelzálogpiac­ból kiinduló pénzügyi zavarok Nagy-Britan- niába és a Balti államokba gyűrűztek be idáig. A hazai lakáspiacon nem kell hasonló krízisre számítani, mert a hazai lakásárak nem szakadtak el az ingatlanok használati értékétől, másrészt a magyar bankok sokkal óvatosabb hitelezési politikát folytatnak, mint azt az Egyesült Államokban tették. kmf/ppefc.szon.hu •Lakáspiac. Az elemzésből további részletek letölthetők (PDF, 73 kB) Egyszerűen szétszakadhat Nyíregyháza (KM) - A cserépkályhát nem szabad folyamatosan fűteni. A cserép­kályha egy nagy tömegű berendezés, ami a felmelegedése után hosszú ideig tartja a me­leget. Ennek időtartama, attól függ, hogy miként építették össze. Minél nagyobb a kályha tömege, annál tovább fogja tartani a meleget. Nagyon sok kályha azért megy tönkre, mert rosszul fűtenek benne, s egy­szerűen szétszakad. Egy másik ok, amikor lezárják a még égő kályhát, s mivel azután nincs levegő-utánpótlás, megszűnik a huzat­hatás és a kályhában lévő tüzelőanyag csak izzik, és mivel huzat nincs, a meleg meg menne valahova, egyszerűen felrobban a kályha. Mindezt elkerülhetjük, ha a cserép­kályhát kismértékben túlméretezzük, s szak szerűen fűtjük. Építünk. A statisztikai kimutatások szerint az új lakások építésének vala­mivel több mint fele magánszemélyek­hez kötődik, a vállalkozói szektor 46 százalékot tudhat magának. (KM-archív) Újra sláger a cserépkályha ■ Fontos: a tönkre­ment kályhát ne kezd­jük el barkácsolni, hív­junk szakembert. Nyíregyháza (K. T. B.) - Az egyre növekvő energiaárak miatt újra reneszánszukat élik a kandallók és a cserépkály­hák. Azok, akiknek ilyen fűtő­alkalmatosság szolgáltatja a meleget otthonukban, állítják, hogy a kályhából áradó meleg sokkal kellemesebb, mint a ra­diátorokból, vagy a konvekto­rokból érkező. Ennek egyik n .............................................. A lakásbővítés miatt szükségessé vált még egy fűtőtest, s jött a gondolat, hogy a mennyezeten ál érjen a kályha. Fejes KAlmán .............................................1* oka lehet, a meghittség, amely a cserépkályha mormo- gásából ered. A nyíregyházi Fejes Kálmán is a cserépkály­ha mellett döntött, amikor azon gondolkodott, milyen fű­tést építsen otthonába.- Korábban egy kandalló szolgáltatta a meleget a laká­somban, azonban azzal voltak huzatproblémák, s gyakorta előfordult a füstszag a szobá­ban. Utána jött a gondolat, Körültekintően fütsünk a kályhában! hogy ezelőtt néhány évtized­del milyen jó szolgálatot tet­tek a cserépkályhák, s így én is amellett döntöttem. Először csupán nyolc csempesor ma­gas volt a kályha, azonban a lakásbővítés miatt szükséges­sé vált volna még egy fűtőtest. Mivel a lakótér az első szin­ten lett kialakítva, így bajos lett volna ott is felépíteni egy másik kályhát, mert a födém­szerkezetet nagymértékben megterhelte volna a több ton­nás súly. Majd jött a gondo­lat, hogy a mennyezeten men­jen át a kályha, s így egy csa­pásra megoldódik minden probléma. Vígan fűti a lakást- Egy kedves ismerősöm, aki ezek építésével foglalkozik, először furcsán nézett a felve­tésemre, majd sikerült meg­győznünk egymást, hogy stabil lesz a kályha, a nagy tömeg el­lenére is. Sejtésünk beigazoló­(Fotó: KM-arcMv) dott, s immáron, nyolc éve an­nak, hogy elkészült a 17 csem­pesor magas cserépkályha, amely vígan felfűti a közel 100 négyzetméteres lakást. Nagyon meg vagyok plégedve a kályhá­val, ugyanis egy nem túl fa­gyos télen, körül-belül 20 ezer forintba kerül a fűtésem, de ez annak is köszönhető, hogy ala­posan körbeszigeteltem a la­kást, s rendszeresen tisztítom a kályha járatait - mondta el Kálmán. ” Wg i.«.! Építési kedvünk Nyíregyháza (KM) - Az év első kilenc hónapjában a tava­lyihoz képest 10 százalékkal több, 20 és fél ezer lakás ké­szült el, és csaknem 33 ezer új lakásra adtak ki építési enge­délyt, ami 5 százalékos növe­kedést jelent az egy évvel ko­rábbi adatokhoz képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. Az év első kilenc hónapjában az új lakások több, mint felét magánemberek épí­tették, 46 százalékát pedig vál­lalkozások. Az eddig is ala­csony mértékű önkormányzati lakásépítés, illetve a bérlakás­építés tovább csökkent január és szeptember között, a KSH száznál is kevesebb ilyen in­gatlant regisztrált. Mindig önzáró Nyíregyháza (KM) - A kapu mechanikája meghatározza a felhasz­nálható motorokat is. A húzórugós kiegyensúlyo- zású szekcionált kaput a garázsmennyezetre sze­relt láncos vagy szíjas húzómotorral mozgathat­juk. A torziós rugós kivi­telnél lehetőség van köz­vetlenül a torziós tengely motoros forgatására is. Nagyon fontos szempont: csak a könnyen mozgó garázskapura szerelhe­tünk motort, mert a mo­tor nem arra való, hogy a mechanika hibáit kom­penzálja. A motorok min­den esetben önzárók, így külön zárszerkezetre nincs szükség, sőt nem is ajánlott azok felszerelése. Szigetelt bejáró az autóknak ■ A kényelmet szolgá­ló garázskapukból van szárnyas, billenő és szekcionált. Nyíregyháza (KM) - Az építkezés örömökkel, gondok­kal jár. Sokszor csak hosszas töprengés, számolgatás után jutunk közös nevezőre: a több­fajta közül melyik lenne az ár­ban megfelelő, a gyakorlatban jól használható? így vagyunk a garázskapukkal is. Van belő­lük szárnyas, billenő és szek­cionált. Most maradjunk a két utóbbinál. Talán a legelterjedtebb és legolcsóbb garázskapu a bille­nő - mondja Illés Péter, aki már régóta forgalmaz kapukat. A hazai gyártók között sokan komplett szerkezetet forgal­maznak, de a kapu burkolatát A billenős garázskapu könnyen motorizálható, automatizálható- kívánságra - a vásárlóra bíz­zák. Sokszor valóban egyéni íz­léshez, már meglévő épületré­szekhez kell igazodni, és ekkor a kapu héjalását praktikusabb egyedileg, utólag elkészíteni. Az ajtóvázra szerelhetünk kü­lönböző fa-, alumínium vagy acéllemez-burkolatokat. Két leggyakoribb megoldá­suk az ellensúlyos és a vízszin­tes-sínes. A vízszintes-sínes ka­pu egyszerű, könnyen mozgat­ható szerkezet, hátrányaként azonban felróható, hogy ezek a vezetősínek meglehetősen mélyre benyúlnak a garázs mennyezetén, és erre nem mindig van lehetőség. Ezt a hátrányt mérsékli az ellensú­lyos rendszer, melynél a kie­gyensúlyozó súlyok a kapuosz­lop két oldalánál, függőlegesen mozognak, és a vízszintes ve­zetősínek elhagyhatók. Bizonyos esetekben zavaró lehet az is, hogy a billenőka­pu használat közben 80-100 centiméteres sávot igényel a bejárat előtt. Ugyancsak hiá­nyosságnak tekinthető a bil­lenőkapuk esetében, hogy ne­hezen megoldható a szigetelé­se. Ez elsősorban a temperált, épület alatti garázsoknál jelent hőveszteséget. Centimétereket jelenthet a garázsok belterében ■ A szekcionált kapuk tökéletesen zárnak, mi­vel a lamellák egy C acélprofil sínben futnak. Nyíregyháza (KM) - Ma már mindenképpen a legkor­szerűbbnek és talán a legesz- tétikusabbnak is a szekcionált garázskapuk tekinthetők. Óriási a választék, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Vonatkozik ez a borítás anyagaira, mintázatá­ra, a kapuba szerelt különfé­le ablakokra, a széles méret- választékra egyaránt. Csak az összehasonlítás miatt: a billenőkapunak min­dig van kerete, amely a kapu­nyílást némileg leszűkíti, a szekcionált megoldásúak vi­szont a kapunyíláson belül, a fal belső síkjára szerelhetők. Ez egy adott méretű, és nem változtatható kapunyílásnál igen fontos centimétereket je­lenthet. Nagyobb viszont a ga­rázson belüli helyigénye, hi­szen legalább 10 centimétert elvesz a garázs mélységi mé­retéből. Megint csak a szek­cionált kapumegoldás mellett szól a precízen kivitelezhető résszigetelés. A szekcionált kapuk gyakorlatilag tökélete­sen zárnak, mivel a lamellák egy C acélprofil sínben fut­nak. Munkában Amíg az időjárás engedi, az épít­kezők haladhat­nak a munkála­tokkal. (Fotó: Nyéki Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents