Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-29 / 278. szám
2007. november 29., csütörtök KELET KULTÚRA /9 RÖVIDEN • Döntőben. Nagy Szilárd, kisvárdai fiatalember, aki tehetséges musicalénekes, bejutott a Társulat c. televíziós szereposztó műsor döntőjébe, ezzel 2008 februárjától a legjobb 24 között versenyez az István, a király 25 éves jubileumi előadása főbb szerepeinek valamelyikéért. Előmeghallgatás zenészeknek Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium zeneművészeti tagozata (Búza u. 1. sz.) az idei tanévben is megrendezi a felvételi előmeghallga- tást december 10-én és 11-én. A meghallgatás tájékozódó, tájékoztató jellegű, feltárja a meglévő hiányosságokat, segít a további felkészülésben. Hétfőn 9 órától blockflőtével kezdődik az előmeghallgatás, majd 10 órától szolfézs írásbeli lesz a zongora, szolfézs-zeneelmélet, jazz-ének, blockflőte szakra jelentkezőknek. Zongorameghallgatás és jazz-ének lesz 11 órától, 12 órától szolfézs szóbeli mindenkinek. A hangszeres szakra jelentkezők 13 órától írnak szolfézs írásbelit, 14 órától pedig szóbeli lesz. A hangszeres meghallgatások (klarinét, kürt, harsona, gitár, népi hangszerek, hegedű) 14 órától vannak. Kedden 11 órától az ütősöket hallgatják meg, majd lesz 12 órától szolfézs írásbeli és szóbeli. Délután a hangszeres meghallgatások vannak (fuvola, citera, tuba, trombita, fagott, népi ének). ’ 1 kmí/ppe/f.szon.hu • Előmeghallgatás. A részletes program letölthető. (PDF, 56 kB) SZÍNHÁZ decemberben A Móricz Zsigmond Színház decemberi játékrendje^ ____________________________________ 1. szombat, 19 óra: FOTEL, Mikszáth-bérlet, 19: MERÉNYLET, Dajka bérlet _______________________ 3. hétfő, 15: FOTEL, Bérletszünet, 19: FOTEL Bérletszünet, 19: LISELOTTE ÉS A MÁJUS, Vásárosna- mény. _______________________________________ 4. kedd, 10: ÁGACSKA, Szundi-bérlet, 14: ÁGACSKA, Tündér Lala-bérlet. _________________ 5. szerda, 11: ÁGACSKA, Tuzsér, 18: PEER GYNT, Krúdy Kamara - Bessenyei C bérlet. ______________ 6. csütörtök, 18: PEER GYNT, Krúdy Kamara - Zrínyi A bérlet, 19: HÁZASSÁG FIGARO (MOZART) SZERINT A Kassai Állami Színház vendégjátéka, Vasváribérlet. 7. péntek, 11: VALAHOL EURÓPÁBAN, Ady-bérlet, 19: VALAHOL EURÓPÁBAN, Déryné-bériet. ________ 8 szombat, 18: PEER GYNT, Krúdy Kamara - Mensáros, Szigeti-bérlet, 19: VALAHOL EURÓPÁBAN E. Kovács-bérlet. _____ 15. szombat, 19: SZÁZ ÉV MAGÁNY, Bemutatóbérlet. ________________________ 16. vasárnap, 19: SZÁZ ÉV MAGÁNY, Premier plusz- bérlet. _________________________ 18. kedd, 19: SZÁZ ÉV MAGÁNY, Arany-bérlet. 19. szerda, 15: ŐSZINTE, DE IGAZ A Pont Műhely előadása, Krúdy Kamara - Bérletszünet, 19: SZÁZ ÉV MAGÁNY, Kossuth-bérlet, 19: ŐSZINTE, DE IGAZ A Pont Műhely előadása, Krúdy Kamara - Bérletszünet. 20 csütörtök 15: ŐSZINTE, DE IGAZ A Pont Műhely előadása, Krúdy Kamara - Bérletszünet, 19: SZÁZ ÉV MAGÁNY, Kelet-bérlet, 19: ŐSZINTE, DE IGAZ A Pont Műhely előadása, Krúdy Kamara - Bér- letszinet. ________________________________ 21. péntek, 19: SZÁZ ÉV MAGÁNY, Vörösmarty- bérlet. 22. szombat, 19: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ, bérletszü- net. Filharmónia-koncert Nyíregyháza (KM) - A Filharmónia Ke- let-Migyarország Kht. felnőtt bérleti hangversenye december 4-én 19 órától lesz a Kodály Zoltán Általános Iskolában. A koncerten fiilép Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművész és Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész. Korlátozott számban kaphatók jegyek az ebadás napján 18 órától a helyszínen. f} t st * Furulyázott. A Demecserben megrendezett Őszikék népzenei versenyen a csengerújfalui Lendvai Sándor nívódíjat kapott szólóhangszer kategóriában. (Fotó: M. Magyar László) ■ A Gotoda testvérpárnak köszönhetően többször is turnéztak a kórusok Japánban. lapunk számára a kezdeteket Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy. - Akkor nem gondoltuk, hogy ilyen folytatás vár ránk. Egyszeri és megismételhetetlen kalandnak gondoltuk, de a gyerekek nagyon jól énekeltek, a meghívást újabb és újabb követte. A Gotoda testvérpárnak köszönhetően bemutathatta tudását többször is Japánban a Can- temus Gyermekkórus mellett még a Pro Musica Leánykar Nyíregyháza (KM - MML) - Immár 15 éve van szoros kapcsolat a nyíregyházi Can- temus gyermekkórus és a távol-keleti szigetország, Japán között.- A kapcsolat tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. A japán állami televízió zenei szerkesztője, Sumio Gotoda hallotta a Cantemus kórust 1980-ban Varsóban egy zenei konferencián, s nyugdíjasként 1992-ben úgy döntött, meghívja az együttest egy japán kon- certkörútra - elevenítette fel » .................... Ezek a távolkeleti utak óriási élményt és ösztönző erőt jelentettek a fiataloknak. Szabó Dénes Tavaly a Pro Musica Leánykar koncertezett Japánban (Fotó: Szabó Dénesné) és a Banchieri énekegyüttes. Talán nem mondok vele újdonságot, hogy ezek az utak óriási élményt és ösztönző erőt jelentettek a fiataloknak. Rendkívüli lehetőség volt ez a számunkra, megkövetelte a magas színvonalú felkészülést. A változó gyermekek ellenére a viselkedéssel, utazással, fellépéssel soha nem volt probléma, mintha átörökölték volna ezeket egymástól a 111 városban A 15 év alatt 221 énekkari tag 291 koncertet adott Japánban 300 ezer néző előtt. A nyíregyházi fiatalok Japán 111 városában énekeltek eddig. gyermekek. Az egy hónapos turnék alatt kezdetben voltak megbetegedések, azonban az I. osztályú ellátás, a lelki öröm mentálisan megerősítette a kórustagokat. Gyönyörű ország Japán, a természet minden csodája megtalálható: magas hegyek, működő vulkánok, folyók, tavak, vízesések váltogatják egymást, s ott van még a tengerpart is. Ellesni a titkokat A magyar kórusmuzsika népszerűsítésével megnőtt az érdeklődés Japánban a Ko- dály-módszer iránt. Az elmúlt években folyamatosan jöttek japán csoportok a Kodály-is- kolába, hogy a zenei nevelés hatékonyságát, a Kodály-mód- szer titkait tanulmányozzák. Az elmúlt 15 évre emlékezve jubileumi hangverseny lesz december 1-jén 18 órától a Kodály Zoltán Általános Iskola Kodály Termében. A műsorban közreműködik a Cantemus Gyermekkar, a Pro Musica Leánykar, a Banchieri Énekegyüttes. A hangverseny díszvendége lesz Nabekura Shinichi, Japán rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete. A koncert előtt 17 órától gasztronómiai érdekességekkel és fotókiállítással várják a házigazdák a közönséget. A hangverseny végén összkari művek csendülnek fel azon fiatalok ajkáról, akik az elmúlt 15 évben jártak az énekkarral a felkelő nap országában. KIL E T kmf/ppek.szon.hu • Cantemus. A korábbi írások letölthetők. (PDF, 56 kB) Dalokkal emlékeznek Japánra Díszpolgárát gyászolja Pócspetri ■ Ember Judit temetése napján szentmisét rendeznek a római katolikus templomban. Pócspetri (KM) - Hosszan tartó súlyos betegség után november 15-én, 72 éves korában elhunyt Ember Judit Balázs Béla-díjas filmrendező, kiváló művész, a magyar dokumen- tumfilm különleges nagy alakja, a Pócspetri dokumentumfilm rendezője, Pócspetri község díszpolgára. Temetése december 2-án, vasárnap 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri (X. kerület, Kozma utcai temetőben.) Többet betiltottak Ember Judit 1935. május 16- án született Abádszalókon. Az ELTE magyar-történelem szakán szerzett diplomát (1959), 1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója. 1968-tól a MAFILM munkatársa. Egyik alapítója volt a Fekete Doboz videó-folyóiratnak. Filmes munkásságának fókuszában a történelem és a poEmber Judit litikai tabutémák állnak. Dokumentumfilmjei közül többet is betiltottak. Műveiben egyszerre kapott hangsúlyt az izgalmas oknyomozás, valamint a filmjeiben szereplő egyszerű emberekkel való bensőséges, mélyen együttérző kapcsolata. A nehéz időkben is kitartott a sérelmet szenvedők igazsága mellett. Szinte minden alkotása felér egy társadalomtudományi - művészeti esettanulmánnyal. 1989-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, elnyerte a 21. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes díját, a Magyar Film- és Tévékritikusok díját 1990-ben. Munkásságát Nagy Imre-em- lékplakettel és a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjével ismerték el 1998- ban. 2002-ben a 33. Magyar Játékfilmszemlén Életmű-díjat, 2004-ben kiváló művész címet kapott. Ember Juditot Pócspetri és Budapest XIII. kerületi önkormányzata díszpolgárrá avatta. Ember Judit emlékét kegyelettel megőrzi Pócspetri lakossága, a helyi önkormányzat és a helyi római katolikus egyházközség. A település, az ön- kormányzat és az egyházközség a budapesti temetéssel majdnem egy időben, december 2-án 10.15 órakor a pócspetri római katolikus templomban Pásztor Károly prelá- tus atyával szentmise keretében vesz búcsút Ember Judittól, s a gyászmisére várják mindazokat, akik ismerték, tisztelték és szerették a filmrendezőt. FINN FÜGGETLENSÉG Finnország december 6-án ünnepli függetlenségének 90. évfordulóját. Ebből az alkalomból nyilvános előadások lesznek me- qyénk több intézményében. 12. 03., hétfő: 14 ó.: Rakamaz, Erzsébet Királyné Általános Iskola, Bocskai utca, előadó: id. Pályi Zoltán. _______________________ 12. 04., kedd: 08.45 ó.: Fehér- gyarmat, Deák Ferenc Gimnázium, előadó ifj. Pályi Zoltán, 14.30 ó.: Vásárosnamény, Lónyai Menyhért Szakközépiskola, 18 ó.: Rakamaz, Művelődési Ház, id. Pályi Zoltán. _________________ 12. 05., szerda: 08.30 ó.: Nyírbátor, Báthory István Gimnázium, 14.30 ó.: Nyíregyháza, Bánki Donét Szakközépiskola, előadó Hudivók Róbert, 14.30 ó.: Kis- várda, Bessenyei György Gimná- zium, ea.: Almássy Lászlóné. 12. 06., csütörtök: 11 ó.: Nyíregyháza, Bethlen Gábor Általános Iskola és Szakközépiskola, előadó ifj. Pályi Zoltán, 11.30 ó.: Mátészalka, Esze Tamás Gimnázium, ill. Művelődési Központ, előadó: Sirpa Ihanus, 13 ó.: Nyíregyháza, Kossuth Lajos Gimnázium, előadó: Hudivók Róbert, 13.15 ó.: Nyíregyháza, Széchenyi István Szakközépiskola, előadó: Almássy Lászlóné, 16 ó.: Nyíregyháza, városháza, előadó: ifj. Pályi Zoltán. A XI. ŐSZIKÉK NÉPZENEI FESZTIVÁL ÉS VERSENY EREDMÉNYEI Nagy sikerrel rendezték meg immár XI. alkalommal Beszterecen és Demecserben az Őszíkék Népzenei Fesztivált és Versenyt. A szakmai zsűri szerint magas színvonalú produkciókat mutattak be úgy az idősebb, mint az ifjúsági versenyzők. Ennek jegyében a következő eredmények születtek, illetve a követ- kező díjakat adta ki a zsűri: ________ A felnőttek eredményei: ________ Szólóének kategória: I. helyezés: Tóth Dánielné Baktalórántháza, II. helyezés: Baksa Istvánné Baktalórántháza _____ Különdíjak:1. Kiss Zsuzsanna Demecser, 2. Kulcsár Imréné Tiszalök _____ Hangszeres együttes kategóriában külőndíj: Szalonka citeraegyüttes Kó- taj Hangszeres szólista kategóriában külőndíj: Csetneki Hanna Nyíregyhá- za ______ Népdalkor kategóriában: _________ Megosztott I. díj: Aranyősz Népdalkor Baktalórántháza, Nyírbélteki Népdalkör Nyírbéltek _________________ Megosztott II. díj: Nagycserkeszi Asz- szonykórus Nagycserkesz, Aranyeső Népdalkör Vasmegyer, Alvégesi Népdalkör Nyíregyháza________________ Megosztott III. díj: Barátság Egyesület Népdalköre Demecser, Nyírgelsei Népdalkor Nyírgelse, Tiszalöki Népzenei Együttes Tiszalök ______________ Külőndíj: Encsencsi Menyecskék En- csencs, Tiszalöki Asszonykórus Tiszalök A Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet Különdíját kapta: Kéknefelejcs Népdalkor Encsencs __________________________ Ifjúsági eredmények: ___________ Kiemelt nívódíjak: Népzenei együttesek kategória: Garabonciás Citeraegyüttes ______________________ Népdalkörök: Lónyai Menyhért Ált. Iskola Alsós Csoportja Tuzsér, Pacsirta Éneklő csoport Nagyecsed _________ Szólóhangszeres kategória: Lévai Ágnes (furulya) Nyíregyháza ________ Népdaléneklés (szóló): Horváth Réka Balkány, Józsa-Vincze Vivien Gyulaháza, Nagy Andrea Gyulaháza, Kovács Ibolya-Szanics Richárd Nyíregyháza, Erdész Dorottya-Erdész Rebeka Nyíregyháza, Erős Anna Nyíregyháza _______ Nívódíjak: Népzenei együttesek: Kis Garabonciások Tiszaszentmárton Népdalkörök: Pacsirta Népdalkor Tuzsér, Füzikék Éneklőcsoport Nagyecsed, Vikár Sándor Zeneiskola Énekegyüttese Nyíregyháza, Gyöngyvirág Népdalkör Demecser ____________________ Szólóhangszer: Lendvai Sándor (furulya) Csengerújfalu, Lakatos Fatime (furulya) Nyíregyháza________________ Népdaléneklés: Boros Bernade- Csenger, Kepícs Nikolett Tuzsér, Bujá- ki Anett Nagyecsed, Rabb Franciska Mándok, Körösi Szabó Eszter Nyíregyháza _________ Különdijak: Veréb József (ének) Csen- ger, Nefelejcs Énekkettős Tiszalök, Ve- resné Bujáki Éva (tanár) Nagyecsed, Cziczerné Paraj Erzsébet (tanár) _____ MPKKI díja: Vikár Sándor Zeneiskola Népzenei Tagozata Nyíregyháza