Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-27 / 276. szám

2007. november 27., kedd /9 Félbeszakadt a zárómeccs Nyíregyháza (KM) - Kurtán-furcsán ér véget a labdarúgó-élvonal őszi szezonja. Hét­fő este fejeződött volna be a bajnokság első fele, ám az égiek közbeszóltak. Eleve hóesés­ben kezdődött el az MTK soproni vendégjá­téka, majd miután a vendégek Kulcsár ré­vén a 37. percben megszerezték a vezetést, a játékvezető a nagy havazás miatt félbeszakí­totta a találkozót. Fél óra várakozás után úgy döntött a bíró, hogy a csapatok nem folytathatják tovább a küzdelmet. Tragédia Salvador (MTI) - Leg­kevesebb nyolc szurkoló meghalt, többen megsé­rültek, amikor vasárnap este az északkelet-brazí­liai Bahía szövetségi ál­lam Salvador városának Fonté Nova stadionjában leomlott egy lelátó. A bal­eset a Vilanova és Bahía között másodosztályú mérkőzésen történt, ahol közel 60 ezren (!) voltak. A lelátó felső sorai lesza­kadtak, többen mintegy 20 métert zuhantak. Megkövezték Szaloniki (MTI) - Is­meretlen tettesek kövek­kel dobálták meg vasár­nap este a görög élvonal­beli Panioniosz buszát, melynek következtében megsérült Ewald Lie- nen, a labdarúgócsapat vezetőedzője, aki mellka­si sérülést szenvedett. McClendon: Albacomp Nyíregyháza (KM) - Erősít a Marso-Vagép Nyíregyházi KK NB I. A-csoportos férfi kosár­labdacsapatának leendő bajnoki ellenfele. Az Albacomp együtteséhez visszatér Chad McClendon, aki az utóbbi évadban Kecskemé­ten kosarazott. A 34 éves, 201 centis erőcsatár az elmúlt hónapokat Finnországban töltötte, és elképzelhető, hogy már szombaton játszhat a székesfehérváriak színeiben. A nyíregyhá­ziak kedden dél körül kelnek útra, szerdán 18 órától ugyanis a Brno vendégei lesznek a Kö­zép-európai Liga keretében. Ronaldo Felépült Róma (MTI) - Elége­dett volt teljesítmé­nyével Ronaldo, az AC Milan brazil lab­darúgója, aki sérülé­séből felépülve a hét­végén először lépett pályára az olasz baj­nokságban. „Hosszú volt a kihagyás, eh­hez képest jól alakul­tak a dolgok. Akad­tak lehetőségeim, egyszer a kapufát is eltaláltam, kezdetnek nem rossz" - értékelt a Cagliari ellen 2-1- re megnyert vasárna­pi összecsapás után. TOTÓNYEREMÉNYEK, 47. HÉT 13+1 találat: _________________2 db 3 018 343 Ft 13 találat: ___________________5 db 561 552 Ft 12 találat: _________________727 db_______4 055 Ft 11 találat: _____________8014 db_________368 Ft 10 találat: 40 441 db 121 Ft ' Most először lapunk, a Kelet-Magyarország olvasói és internetes portálunk, a www.szon.hti oldal látogatói dönthetnek arról, hogy ki legyen az esztendő leg­jobb megyebeli futballistája. A játék első részében a jelöltek nevét várjuk. Szer­kesztőségünk - az NB l-töl a megyei II. osztályig - 15, arra érdemes labdarúgót már megnevezett, rajtuk kivül olvasóink, portatlátogatóink szavazata alapjan újabb 15 futballista kerül a jelöltek közé. Az igy kialakult harmincas listáról lehet majd megválasztani az év legjobbját. A játék első szakasza november 19-töl 30-ig tart, voksat a Kelet-Magyarország szerkesztőségéhez (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) eljuttatott szavazási lapon vagy a www.szon.hu oldalon adhatja le. Szerkesztőségünk jelöltjei (őket az első körijén már nem kell jelölni). NB I.: Ba­goly Gábor, Claudiu Comaci, Montvai Tibor (Nyiregyháza Spartacus). NB II.: Koz­ma Attila, Szálló Róbert (Baktalórántltáza VSE), Iván Attila, Mező Ádám (Tuzsér Érdért SE). NB III.: Balázsi Péter (Várda SE), Papp Zoltán (Nyirmada), Vass Zoltán (Balkány). Megyei I. osztály: Balogh Gyula (Kemecse), Fazekas Viktor (Tiszavasvá- ri) Megyei II. osztály: Kerekes Mihály (Ófehértó, Dijözön csoport). Deák Béla (Gyu­laháza, Kerekes csoport), Bakonyi György (Nyircsaholy, Sandra Bútor csoport). Tüzes rajt után fellángolások GÖIIÜ (7) mozdulatát fürkészi Erdősné (Fotók: Olajos Tamás) További fotók és videó: Cffl www:szon hi Szombaton Isztam­bulban vendégszerepei a Betonút-NRK a visszavágón. Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Nem kergettek hiú áb­rándokat a nyíregyházi röplabdáshölgyek a Challenge Kupa szombat esti mérkőzé­se előtt, hiszen tisztában vol­tak a realitással. Egy olyan együttest fogadtak, amely más dimenziót képvisel, elég ha a finn, a német és az ukrán lé­giósra, valamint a brazil edző­re utalunk. A Günes Istanbul ehhez ké­pest visszafogott teljesít­ménnyel rukkolt elő, jobban összpontosítottak a Betonút- NRK feldobódott játékosai, és nyerték is az első szettet. Utá­na hirtelen összekapták ma­gukat a vendégek, és kímélet­Nem sikerült A nyíregyháziak mel­lett a Gödöllő úgyszintén érintett mindkét ominó­zus kiírásban. A Chal­lenge Kupa keretében a svájci Schaffhausen együttesét fogadták, és három játszmában alul­maradtak. A magyar ri­válist egyébiránt decem­ber 21-én látja vendégül a Betonút-NRK Közép-eu­rópai Ligában. lenül egyenlítettek. Később, bár voltak fellángolásaik a szabolcsiaknak, nem tudtak újabb játszmában felülkere­kedni.- Magunkat vertük meg - kezdte értékelését Ludvig Zsolt, a Betonút-NRK vezető­edzője. - Jobbnak tartottuk el­lenfelünket tőlünk, a mérkő­zés közben azonban komoly esélyünk nyílt a győzelemre is. Főleg azután, hogy bő ne­gyedóra múltán mi kerültünk előnyösebb pozícióba. Dühítő volt, ahogy a negyedik játsz­mában 15-12-ről 16-21-re for­dítottak az isztambuliak, ez végképp megpecsételte a sor­sunkat. Meg kell becsülni Sokan megerősítették, hogy a Közép-európai Ligában sze­replő, a Bujtosiban szett­vesztés nélkül nyerő osztrák Schwechattól ütősebb együt­W....................... Jobbnak tartot­tuk ellenfelünket tőlünk, a mérkő­zés közben azon­ban komoly esé­lyünk nyílt a győzelemre is. Ludvig Zsolt ................................................................ff tes a Günes Istanbul. Ezért az­tán nagyon meg kell becsülni az első játszma eredményét.- Kiemelendő Erdősné és Katona teljesítménye, és meg­bízható volt Botos produkció­ja is. Bodnárt le kellett cserél­nem, Miklai pedig megoldot­ta a feladatát. Bár lehetett vol­na más is a vége, összességé­ben nem szabad lehajtanunk a fejünket, nagy erőket moz­gósítottunk az esetleges sike­rért. A tapasztalatokból okul­va szombaton megpróbálunk újítani a törökországi vissza­vágón. nrk.szon.hu A csapat hivatalos weboldala. A mándoki Török István (jobb­ra) nem áll rosszul A tekintélyes méretű listáról kerül majd ki az újabb tizenöt esélyes futballista neve. Nyíregyháza (KM) - Hajrá­jához érkezett kétfordulós já­tékunk, amely alapján olva­sóink és internetes portálunk, a www.szon.hu weboldal láto­gatói megválaszthatják az esz­tendő legjobb megyebeli fut­ballistáját. Az első körben tizenöt já­tékos nevét „kiemeltük”, raj­tuk kívül az NB I-től a megyei II. osztályban szereplő labda­rúgók közül bárkire adhatnak jelölést a játékos kedvű olva­sók és honlaplátogatók. Öröm­mel jelentjük, hogy igen szép számban érkeznek a jelölések, hétfőn délután éppen száz fut­ballista nevére bukkantunk. Közülük az első tizenöt játé­kos csatlakozik a már megne­vezett futballistákhoz, és a harmincas listára lehet majd szavazni a jövő hónap elejé­től. Úgyhogy érdemes még haj­rázni, november 30-ig még várjuk a jelöléseket a mellé­kelt szelvényen olvasható mó­don. KI ai év magyabali futballistája 2007-ben? Az eddig érkezett érvényes jelölések NB I.: Cséke György, Filip Lazareanu, Lippai Ákos, George Menougong, Minczér Tibor, Miskolczi László, Szilágyi Norbert, Dejan Vukadinovics, Ivan Zaleh (Nyíregyháza). NB II.: Bodnár János, Illés Gyula, Illés László, Kozma József, Márkus Gyula, Pálvölgyi Ba­lázs (Baktalórántháza), Baka Csaba, Miros- zlav Babjak, Danes Béla, Fodor András, Göncz Bertalan, Mitró János, Nagy Zoltán, Úr Lász­ló (Tuzsér). ____________________ NB III.: Tóth Zoltán (Balkány), Fekete Ádám, Kántor Zsolt, Korsoveczki Attila (Ibrány), Réz­műves Ferenc, Riskó Tibor (Mátészalka), Mar­kos János (Nyíregyháza Spartacus II), Bagin Sándor, Németh Attila, Tóth Szilárd, Vadics- ka Zsolt (Nyírmada), Baksa Zoltán, Deák Ist­ván, Cipf Zoltán, Cseke Attila, Kerepesi Lász­ló, Spekker Tamás, Vicickó László (Várda SE), Bagoly Zoltán, Farkas Márton, Haburcsák Ber­talan (Volán-Sényő). _________________ Megyei I. osztály: Birovecz János, Homann Richárd, Mustafa Komi, Ruska Tamás, Szatke Zoltán (Kemecse), Ferenczi Flórián, Ferenczi Miklós, Lucskai Szabolcs (Kótaj), Valerij Cap, Danes Attila, Pásztor Attila, Szabó Mihály, Tö­rök István (Mándok), Ignácz János, Ignácz Zol­tán, Tóth Ákos (Nagyhalász), Daru István, llku Miklós (Nyírbátor), Lévai Csaba, Popovics Pé­ter, Takács Attila (Nyíkarász), Szatmári József (Nyírtelek), Gerliczki Máté, Somogyi Csaba (Ti- szakanyár), Cselószki Tibor, Dobos Attila, Do­bos Zoltán, Kanócz Béla, Szilágyi Zoltán (Ti- szalök), Lengyel Ágoston (Tiszavasvári), Czvik Sándor, Orosz Csaba, Tóth Richárd (Záhony). Megyei II. osztály: Fintor Sándor, Gombkötő Zoltán, Lehoczki Zsolt (Demecser), Kamarás József, Seres Zsolt (Dombrád), Szolonka István (Jéke), Gégény Zsolt, Pécsi Gergő, Teremi Ri­chárd, Vincze László (Kölyök SC), Nagy János (Kállósemjén), Lakatos Zsolt, Makai Csaba, Mónus Gábor (Levelek), István Gergely (Nyír- ibrony), Kosa József, Valóczki József (Nyircsa­holy), Tóth György (Nyírlugos), Popovics Péter (Rohod), Bíró Tamás, Róka Zoltán (Sonkád), Ványi Zsolt (Szakoly), Babucsák (Túrricse). A DVSC-TEVA bajnokcsapata várja azokat a 13—14 éves, jó előképzettséggel rendelkező ifjú labdarúgókat, akik kiemelten szeretnének foglalkozni a futballal. A középiskolai vagy szakiskolai képzés sportosztályban, eciális órarenddel, délelőtti-délutáni edzéssel zajlik. A kiválasztott gyerekek sportösztöndijban és sportkollégiumi ellátásban részesülhetnek. A nyílt nap és előfelvételi helye és ideje Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion: 2007. november 29., csütörtök 10.00 óra. Információ: www.dvsc.hu , vagy Herczeg András 06-30/445-0727 és Vadicska Zsolt 06-70/778-2535. Csősz Kft. Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Telefon: 42/597-666 www.opelcsosz.hu Autó Kosbor Kft. Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Telefon: 42/59-89-59 www.autokosbor.hu HIRDETÉSEK MA8YA R^cfR^í Már száz jelölés érkezett Ne engedje, hogy autója átvegye az irányítást! [í%ffR ff!

Next

/
Thumbnails
Contents