Kelet-Magyarország, 2007. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-20 / 270. szám

2007. november 20., kedd KIÜT RÖVIDEM j?. í i ^ .-'ív • Az amerikai Velvet Revolver rockbanda tagjai nem kaptak vízumot, ezért le kellett mondaniuk koncertkörútjuk japán állomá­sait. A japán bevándorlási hivatal állítólag azért utasította el a zenészek vízumkérel­mét, mert korábban több tag is összeüt­közésbe került a törvénnyel az Egyesült Államokban. A Velvet Revolver öt tagjából hárman korábban a legendás rockegyüt­tes, a Guns N' Roses zenészei voltak. Áradások Port Moresby (MTI) - Több mint hetvenen haltak meg eddig az egy hete tartó heves esőzé­sek okozta áradásokban Pápua Új-Guinea keleti részén, további, legkeve­sebb ötven embert el­tűntként tartanak nyil­ván - közölték a helyi hatóságok hétfőn. Az ár­víz mintegy 450 házat el­mosott Oro tartomány falvaiban. Az egészség- ügyi hatóságokat most a járványos betegségek és az éhínség terjedése ag­gasztja. Anyós a szemétdombon Burgos (MTI) - Sze­métdombra „lakoltattak ki” egy anyóst egy spa­nyol família családi kriptájából, hogy legyen hely a vejének. Egyelőre nem világos, hogy miért éppen a most elhunyt férfi 22 éve halott anyó­sára esett a burgosi csa­lád választása. Az éj lep­le alatt kiásták az asszony koporsóját, és a szemétdombra fuvaroz­ták. A hatóságok a roko­nokat a halott nyugal­mának megzavarásával gyanúsítják. Az oroszok is tilta­koztak (Fotó: Archív) Késik a film Budapest (MTI) - A Da Vinci-kód folyta­tása lett a hollywoo­di írósztrájk első ko­moly mozis áldozata, ugyanis a Columbia Pictures bejelentette, hogy a forgatókönyv hiányosságai miatt fél éwel elhalasztja a sikerfilm újabb epi­zódjának premierjét. A forgatókönyvet az Oscar-díjas Akiva Goldman jegyzi, aki az Amerikái írók Cé­hének sztrájkfelhívá­sára három héttel ezelőtt szintén letette a tollat. A Columbia ezért a korábban ter­vezett 2008 karácso­nyi premiert egyelőre 2009. május 15-re tolta el. A Da Vinci- kód heves vitákat váltott ki világszerte. Segélyek Bangladesnek Barguna (MTI/AP) - Helikopterekkel szállítottak élelmiszert hétfőn a bangladesi trópusi vihar éhező túlélőinek, míg a mentő­csapatok a ciklon által feldúlt, eldugott terü­letekre próbáltak eljutni. Elsősorban magas fehérjetartalmú kekszeket juttattak el a túlélőknek a hadsereg helikopterei, a szállít­mányokat az ENSZ Világélelmezési Prog­ramja (WFP) biztosítja - mondta a WFP szó­vivője Dakkában, ahol nemzetközi segély- szervezetek 25 millió dollár értékben aján­lottak fel kezdeti segélyszállítmányokat. Hétfői hivatalos összesítés szerint 2407 ember halálát okozta a Szidr ciklon, amely csütörtökön söpört végig Banglades délkeleti részén. A Vörös Félhold Társaság szerint az áldozatok száma elérheti a tízezret is. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közleményben tudat­ta, hogy a világszervezet vésztartalékából szükség szerint több millió dollár áll Bang­lades rendelkezésére. Imádok a zöld fűben heverészni, ha pedig mégis elunom, majd játszok a gaz­ditól kapott színes izével... (Fotó: Archív) Rihanna amerikai énekesnőé a legjobb soul/rythm and blues énekesnőnek járó elis­merés az Amerikai Ze­nei Díjak 35. átadási ünnepségén. (Fotó: epa) OH : napkepei.szón,hu Válogatott fotók a világból. Csengőhangként hódít Madrid (FH) - A legkereset­tebb csengőhang lett Spa­nyolországban I. János Károly király mondata, amelyben ar­ra kérte Hugo Chavez venezue­lai elnököt, hogy „fogja be a pofáját”. A kirohanást eddig több mint 500 ezren töltötték le telefonjukra. A kamerák által rögzített mondat azóta bejárta a világsajtót, a spanyol nyel­vű szolgáltatóktól eddig több mint 2 millió dollár, azaz mint­egy 340 millió forint értékben töltötték le a felhasználók egy színész által felmondott verzió­ját. Az eredeti felvételt azért nem árusítják, mert a spanyol törvények különleges védettsé­get biztosítanak a királyi csa­lád számára. Hl http bulvár, stpn.hu További bulvár témájú cikkek. Földrengést jelez a jós Delhi (FH) - Egy indoné­ziai tartományban óvintézke­déseket vezetnek be, mert egy brazil médium erős földren­gést jósolt a jövő hónapra - tudta meg helyi hivatalos for­rásból az AFP francia hírügy­nökség hétfőn. A jóslatot Bra- zíliaváros indonéz nagykövet­sége továbbította az érintett tartománynak. A brazil férfi előrejelzése szerint december 23-án a Richter-skála szerinti 8,5-es erősségű rengés rázza majd meg Szumátra szigetét. Menedéket fognak építeni az embereknek, különösen a ten­gerparton élőknek, és a jósolt dátum előtt több kitelepítési gyakorlat is lesz - mondta a szumátrai Bengkulu tarto­mány szóvivője egy indonéz rádióhálózatnak. „Komolyan vesszük az információt. Nem akarjuk, hogy később minket okoljanak, ha mégis bekövet­kezik” - tette hozzá. Az An- tara indonéz hírügynökség szerint a brazil férfi 1998-ban megjósolta a cunamit, ami 2004-ben pusztított Indonéziá­ban. 2006-ban pedig előre fi­gyelmeztetett az idén szeptem­beri, Richter-skála szerinti 8,4-es rengésre, ami Bengku- luban 23 halálos áldozatot kö­vetelt. SMi nagyvilág,szón,hu További érdekességek a nagyvilágból. Súlyos ukrán bányatragédia Az áldozatok listáját ismertetik a hozzátartozókkal (Fotó: epa) ■ Sújtólégrobbanás és tűz miatt 77 munkás halt meg és sok eltűnt a Zaszjadko bányában. Kijev (MTI/FH) - Hétfő es­ti adatok szerint hetvenhétre nőtt a kelet-ukrajnai Zaszjad­ko bányában vasárnap történt sújtólégrobbanás halálos áldo­zatainak száma. 23 bányász sorsa ismeretlen, megmenté­sükre egyre kevesebb a re­mény. A szénbányából össze­sen 357 bányászt hoztak a fel­színre, közülük 28 embert kórházban kezelnek, egyikük állapota súlyos. A metán és levegő keveré­ke vasárnap hajnalban rob­bant be 1078 méter mélyen. A szerencsétlenség pillanatában 456 ember dolgozott a föld alatt, a robbanás által érintett szakaszon 186. Szakértők szerint a százat is elérheti a halálos áldozatok száma - jelentette délután az Interfax hírügynökség az uk­rán iparellenőrzési hatóság egyik tisztségviselőjére hivat­kozva, idézve: az eltűnt bá­nyászok esetében „a leg­rosszabbra lehet számítani”. A katasztrófában Ukrajna év­tizedek óta legsúlyosabb bá­nyarobbanása körvonalazó­dik. Hétfőn háromnapos gyász vette kezdetét az ukrajnai szénbányaövezetben. Hétfő délután spontán tüntetés ala­kult ki a bánya adminisztrá­ciós épülete előtt. A hozzátar­tozók biztonságot és méltó bé­rezést követeltek a bányászok­nak. Az eltűntek rokonainak egy csoportja betört az iroda­épületbe és követelte a szeren­csétlenség okait vizsgáló ál­lami bizottságtól, hogy tájé­koztassák őket hozzátartozóik sorsáról. Időközben a mentő­alakulatok kénytelenek voltak visszavonulni a bányában tomboló tűz és az ennek kö­vetkeztében felhalmozódott égésgázok miatt. Szakértők at­tól tartanak, hogy amennyi­ben a tűz továbbterjed a szel­lőzőaknába, újabb robbanás következhet be. Véleményük szerint a szénbányában ural­kodó körülmények ismereté­ben gyakorlatilag nincs esély arra, hogy a még lent lévők közül bárki túlélje a szeren­csétlenséget. Lekapcsolt iskolai merénylők Kölnben Budapest (FH) - Iskolai vér­fürdőt sikerült megakadályoz­ni Kölnben, jelentette be vasár­nap este a helyi rendőrség. A szűkszavú közlemény szerint az ámokfutást kedden, a tavaly novemberi, emsdetteni gimná­ziumi merénylet évfordulóján akarta elkövetni egy 17 és egy 18 éves diák. Leleplezésük után a 17 éves fiú egy villamos elé ugrott, amely halálra gázolta. A másik fiút a rendőrség őri­zetbe vette. A fiú „iskolai és családi problémákkal” próbál­ta indokolni azt, hogy miért akarták ilyen szörnyű bűntet­tel magukra irányítani a fi­gyelmet. Norvégiában letartóz­tattak egy embert azzal a gya­núval, hogy a YouTube inter­netes videomegosztó oldalra egy iskolát fenyegető videót töltött fel. Az üzenetben állító­lag a városhoz közeli Erdal kö­zépiskolát fenyegette. A norvég rendőrök azonosították a feltöl­tő IP-címét, ami szerint a szá­mítógép az önkormányzati iro­dákban van. A letartóztatott kilétéről, illetve a videó tar­talmáról a rendőrség nem árult el többet. Renato Balestra olasz tervező 2008-as té- | li kollekciójának darab- | jait vonultatták fel egy I kairói divatbemutatón. | (Fotó: EPA) I ^8 KRÓNIKA /20 ■ ^ Mindenképp. A ra- jl mocsaházi Does Csilla 9 mindenképpen szeretne a aj közeljövőben felsőfokú in- m tézményben továbbtanulni. , További képek és videó Csilláról: | ö- r^1 vvwWiSZon.hu JH (Fotó: Sipeki Péter® MEGÉR EGY MOSOLYT A fickó bemegy a kocsmába.- Mennyi egy sör?- A pohár 220, a korsó 330.- Na jó, és a sör? További viccek: humor.szon.hu

Next

/
Thumbnails
Contents