Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-06 / 234. szám

2007. október 6., szombat KELET MINDENFELŐL /2 • Horvátország eltörölte. Horvátország pénteken eltörölte a kötelező sorkatonai szolgálatot. A döntés jövőre lép életbe. Horvátország 2008-ban szeretne csatla­kozni a NATO-hoz, aminek feltétele, hogy hadserege professzionális legyen. A zágrá­bi parlamenti szavazáson a 119 részt vevő képviselőből 117 szavazta meg a sorkato­nai szolgálat eltörlését, 2 tartózkodott. Szigorítás Budapest (FH) - A kö­vetkező hetekben tár­gyalja a kormány azt a törvényjavaslatot, amely szerint mindenképpen fi­zetniük kellene a sza­bálysértő autósoknak, il­letve a járműtulajdono­soknak. Az objektív felelősség elve alapján ugyanis a tulajdonosnak kellene fizetnie, ha nem árulja el, ki vezette a jár­művet - mondta Gyurcsány Ferenc egy pénteki sajtótájékozta­tón. A kormány tervei között szerepel az is, hogy az autópályákon kiépített matricael­lenőrző rendszert is be­vonják a sebességel­lenőrzésbe, támogatást kap a rendőrség új traf- fipaxok vásárlására, és szigorodna a mozgássé­rült-igazolványok fel- haszná­lása is. Vissza­élés ese­tén akár a gépjármű­vet is el­kobozhat­nák. 30 milliós bírság Budapest (FH) - 30 millió forintra büntet­te a Magyar Energia Hivatal a magyar áramelosztásért fele­lős MAVIR Rt.-t a május 21-ei áramellá­tási zavar miatt. Az E.ON Dél-dunán­túli Áramszolgáltató Zrt., az E.ON Tiszán­túli Áramszolgáltató Zrt. és a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. két-kétmillió forint bírságot kaptak. Május 21-én 40 per­cig nem volt elég áram Magyarorszá­gon, miután leállt a Mátrai Erőmű egyik blokkja. Üzemzavar volt a paksi atomerőmű egyik blokkjában, Oroszlányban és Tiszaújvárosban is, a kieső több, mint 600 megawatt teljesítmény miatt pe­dig korlátozást kellett elrendelni, vagyis bizonyos ipari és lakossági fogyasztókat is kikap­csoltak. Rendbontás nélkül ért véget mint­egy 130 ezer muzulmán hívő - palesztin és izraeli arab - ramadán havi negye­dik pénteki imája a jeruzsálemi Mecse­tek terén, amit több mint 3000 izraeli katona biztosított. (Fotó: epa) További képek: www.szoon.hu gj helyi, országos ás nemzetközi friss hírek már kora reggel 0 képekkel, videókkal Is közelebb hozzuk a valóságot Q teret kapnak a vélemények 0 a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.szon.hu Folytatódik a pályázatháború ■ Újra meghallgathatja az ügyészség Gyurcsány Ferencet és Szilvásy Györgyöt. Budapest (ÉKN) - Előke­rült Zuschlag egy korábbi kioktató levele, nyoma veszett viszont egy Szilvásy szignóz- ta gyanús támogatás papírjá­nak. Közben kiderült, az „ál­lami emlőkön nevelkedő”, két éve ügyészségi látókörbe ke­rült Zuschlag-hálózat immár hét éve pályázott sikerrel a különböző állami forrásokra. ff ................. Két ember kép­telen lett volna évente tízezer­nél is több pá­lyázatot előzsü- rizni. Szilvásy György „Téved, aki azt hiszi, hogy Zuschlag Jánosék kifejezetten a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány idején szívták csak le az állami for­rásokat, megtették ezt már az előző ciklusban, Orbán Viktor kormányzása idején is” - ír­ja erről a Népszabadság. A lap birtokába jutott pá­lyázati aktákból kiderül, hogy az Orbán-kormány, illetve a Gyurcsány-kormány időszaká­ban mind a pályáztatás-ellen­jegyzés, mind pedig a kötele­zettségvállalás változatlan sza­bályok alapján zajlott. A kü­lönbség annyi, hogy 2001-ben - amikor például a Hoppá Egyesület nemzetközi refe­rensképzésre 700 ezer forintot kapott - a minisztert Deutsch Tamásnak hívták. Nem látni mindent A Zuschlag-hálózathoz elju­tott teljes támogatási összeget egyelőre csak becsülni lehet, mivel a kedvezményezett szer­vezetek és az állami pénzosz­tó helyek is többször átalakul­tak, átköltöztek, ezért is nincs még meg az összes pályázat aktája. Érdekes módon hiány­zik például egy kétmillió fo­rintos támogatás dokumentá­ciója, amelyen állítólag Szil­vásy György, az ifjúsági tár­ca korábbi közigazgatási ál­lamtitkára, jelenlegi titokmi­niszter aláírása is szerepel. „Sportszerű volt” Deutsch Tamás miniszterségéig kell visszamenni (Fotó: ÉM-archív) Két ember képtelen lett volna évente tízezernél is több pályázatot előzsűrizni, de ilyen munka nem is folyt Közigazgatási Államtitkársá­gon, a beérkezett terveket a helyettes államtitkárságokon szűrték - mondta a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Szilvásy minderről annak kapcsán beszélt, hogy Topolánszky Ákos, az egyko­ri Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) helyettes államtitkára koráb­ban a HVG-nek azt nyilatkoz­ta: Szilvásy, aki akkoriban a tárca közigazgatási állam­titkára volt, és politikai ta­nácsadói, Rákosi Ferenc és Alács Tibor döntöttek valójá­ban arról, hogy a támogatást kérő pályázatok közül me­lyek kerülhetnek a döntésho­zók elé. KELL I kmtippek szon.hu • A Magyar Köztársaság Kormánynak munkaterve 2007 (PDF, 80 kB) Egy kioktató levél Zuschlag János sajátos módszereiről tanúskodik az a 2002-ben általa írt hivata­los levél, amely a Magyar Nemzet birtokába került. A kiskunhalasi polgármester­hez írt kioktató levelében többek között azt javasolja, hogy módosítsák a szerveze­ti szabályzatot oly módon, hogy beleszólhasson a kis­kunhalasi kistérségi iroda működésébe. Kilátásba he­lyezi, hogy tud állami támo­gatást szerezni, de annak feltétele, ha növeli befolyá­sát. A kiskunhalasi önkor­mányzati képviselő arra is felhívja a polgármester fi­gyelmét, hogy az általa ki­jelölt vállalkozói kört kell támogatnia. Zuschlag János, akkor még országgyűlé­si képviselőként mindezt hi­vatalos, parlamenti papírra írta. Szerb visszatelepítések előtt Lengyel ügye Budapest (FH) - Jövő héten kedden ül össze az országgyűlés mentelmi bi­zottsága, hogy Lengyel Zoltán korábbi fideszes po­litikus mentelmi jogáról döntsenek. Lengyel Zoltán nem akar a mentelmi jo­ga mögé bújni, ezért azt kéri majd az Ország- gyűléstől, hogy a legfőbb ügyészség kezdeményezé­se alapján függessze fel mentelmi jogát - mondta pénteken a volt fideszes képviselő ügyvédje. ■ A szerb kormány szerint nem lesznek betelepítések a Vajda­ságban. Belgrád (FH) - Nem a Vaj­daságba telepítik vissza az Európai Unióból kitoloncolás­ra váró szerbeket - állítja a szerb kormány uniós csatla­kozási irodájának vezetője. A visszatelepítési elv szerint ugyanis az egykor elmenekül­tek oda térnek majd vissza, ahonnan elmentek - mondta Tanja Miscsevics. Szerinte a visszatoloncolásra várók leg­többje Dél-Szerbiából, illetve az ország délnyugati részén lévő Szandzsák régióból me­nekült el, és oda is kell vissza­térniük. Aggodalom A vajdasági magyar pár­tok a napokban aggodalmuk­nak adtak hangot, amely sze­rint a nyugati országokból visszatérő több mint száz­ezer szerb állampolgárt a vajdasági, többségében ma­gyarok lakta településekre kívánják betelepíteni, meg­változtatva ezzel a tarto­mány nemzetiségi struktúrá­ját. Ágoston András a Vajda­sági Magyar Demokrata Párt vezetője az üggyel kapcsolat­ban levelet intézett Göncz Kinga magyar külügyminisz­terhez. A levélben aggodal­mát fejezte ki, hogy „ha a visszatérő menekülteket már a repülőtéren látványosan magukra hagyják, akkor e fejetlenségben az is megtör­ténhet, hogy a visszatérők tömegesen elindulnak, eset­leg elindítják őket Szabadka, illetve a magyar határ felé.” Ukrán „kirakósdi" ■ Az ukrán államfő a két nyugatbarát pártot szólította fel koalícióala­kításra. Kijev (MTI) - Az ukrán ál­lamfő, Viktor Juscsenko pén­teken javasolta, hogy a két nyugati orientációjú párt kezd­jen egymással koalíciós tár­gyalásokat. Ez a két párt az el­nök saját pártja és a Julia Timosenko exkormányfő ve­zette blokk, amelyek együtt a szavazatok 45 százalékával vé­kony többséget szereztek a parlamentben. Összezavarta Timosenko pártja, a BJuT 30 százalékkal a második hely­re került, az államfőé, a Mi Ukrajnánk 14 százalékkal a harmadikra, de együtt többsé­gük van. Az első helyen a Vik­tor Janukovics ügyvezető kor­mányfő vezette oroszbarát Ré­giók Pártja végzett 34 száza­lékkal. Juscsenko elnök szer­dán jól összezavarta az elem­zőket, mert akkor nagykoalí­ciót javasolt ősellenségének, Janukovicsnak a részvételé­vel. Egyes megfigyelők szerint Juscsenko a nagykoalícióval talán azt szerette volna elér­ni, hogy se Janukovics, se Julia Timosenko ne lehessen kormányfő. Kapjon vezető posztot Az államfő azt is javasolta, hogy a Moszkva-barát Régiók Pártja is kapjon vezető posz­tokat a parlamentben, sőt esetleg a kormányban is. Előzmény Szeptember 30-án voltak előrehozott parlamenti vá­lasztások. A szavazást az államfő írta ki, előzőleg feloszlatva a parlamentet, mert Janukovics kor­mányfő pártja nagy pén­zekkel ellenzéki képvise­lőket bírt rá a kormány­pártba való átütésre, és a kormánykoalíció így elér­hette volna az alkotmány- módosításhoz szükséges többséget. Ismét az ellenzék élére állhat Aung Szán Szú Kji? ► 1945. jún. 19-én született Rangoonban. ► 1947. jan.: Anglia elismerte hogy Bur­mának joga van a függetlenségre a Szú Kji apjával, Aung Szán tábornokkal folytatott tárgyalások végén. ► Júl.: Aung Szánt és az ideiglenes kor­mány hat tagját riválisaik megölték. ► 1948: Burma függetlenné vált. ► I960: A középiskola után Szú Kji Indiában és Angliában tanult. ► Szept. 22.: Szú Kji üdvözletét küld­te a tiltakozóknak. Négy év után ez az első, hogy hallathat magáról. I► Okt. 4.: Az elműt 18 év után elő­ször jelezte a katonai junta vezető­je, Than Shve tábornok, hogy hajlan­dó hivatalos tárgyalásra Szú Kjival. ► 1972: Feleségül ment az oxfordi aka­démikushoz, Michael Arishoz. Két fia Alexander (1973) és Kim (1977) született. ► 1988. Hazatért, hogy haldokló édes­anyját ápolja. A juntaellenes demokra­tikus tüntetések egyik vezéralakja lett. Miután a katonák több demonstráiót megöltek, csatlakozott a Nemzeti Szö­vetség a Demokráciáért párthoz. ► 1989: Szú Kjit a burmai vezetés először ítélte háziőrizetes fogságra. ► 1990: Bár a katonai junta elveszí­tette a demokratikus választást, a ha­talmat nem adták át Szú Kji pártjának. ► 1991: Elnyerte a Nó- bel-békedíjat. ► 1995: Kiszabadult a háziőrizetből. ► 1999: Férje rák­kos betegségben hunyt el Angliában, ► 2000. szept.: Ismét háziőrizetre ítélték, mely­ből 2002 májusában szabadult ki. ► 2003: Ismét őrizetbe került azt köve­tően, hogy összecsaptak az ő támogatói és a kormánypárti csőcselék. aug. 19.: MIANMAR __ 1988-as (BURMA) g, tiltakozá­Yangon | sok óta a i (Rangoon) legnagyobb tüntetéssorozat indult el, amikor a kormány meg­duplázta az üzemanyagárakat.

Next

/
Thumbnails
Contents