Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

2007. október 4., csütörtök • Ő is megmentő. A perui és a nicaraguai egészségügyi ellátás és az iskolarendszer újjáépítésére, illetve az ott élő emberek életminőségé­nek javulásához szükséges árucikkekre fordítják azt a 40 millió dollárt, amelyet alapítványa révén juttatott el a rá­szorulóknak Shakira kolumbiai énekesnő. Menekítés Hanoi (MTI) - A kö­zelgő Lekima tájfun miatt Vietnam középső részének tengerparti vi­dékeiről elkezdtek kitele­píteni otthonából mint­egy 200 ezer embert. Me­teorológusok szerint akár 117 kilométeres sebessé­gű szeleket is hozhat ma­gával. A szerdai kínai médiumok szerint Kína is kitelepített mintegy 100 ezer embert a Viet­nammal határos ország­részen. Halálos eső Madrid (MTI) - A heves esőzés következté­ben két nő életét vesztet­te szerdára virradóra a dél-spanyolországi Alca­la de Guadaira települé­sen, ahol kedd este fél óra alatt négyzetméte­renként 80 liter eső zú­dult. Az ítéletidőben egy busz irányíthatatlanná vált, és belerohant egy lakóházba, amelynek egyik fala beomlott, és egy harminc év körüli nő halálát okozta. A má­sik áldozat egy hetven­éves asszony volt, az ő halálának körülményei egyelőre nem ismerete­sek. Fossett (Fotó: EPA) Már nem keresik Washington (MTI) - Hivatalosan is lezárult a kutatás az egyesült államokbeli Nevadá- ban Steve Fossett után; a repülőgépé­vel eltűnt kalandvá­gyó milliomosnak egy hónapig próbál­tak a nyomára akad­ni, minden eredmény nélkül. A 63 éves, re­pülési és egyéb világ­rekordokat beállító különc milliomost utoljára szeptember 3-án látták, amikor egymotoros gépével szállodatulajdonos barátjának farmjáról felszállt, hogy autós sebességi rekordkí­sérletéhez megfelelő terepet keressen. Az illetékes nevadai ha­tóság csaknem egy hónapig igyekezett Fossett és Super De­cathlon típusú gépé­nek nyomára buk­kanni". KELET Válás tévés férfinézés miatt Rijad (MTI) - Tévénézés miatt vált el feleségétől egy férj Szaúd-Arábiában, ám nem azért, mert ki nem áll­hatta azt a sorozatot, melyért neje rajongott. Ennél sokkal súlyosabb volt az asszony bű­ne: egyedül nézett olyan tévé­műsort, amelyet egy férfi ve­zetett. Az iszlám jogrend, a saria szerint feleség nem tartózkod­hat kettesben olyan férfival, akit nem ismer, csakis vala­mely férfi rokona társaságá­ban. A férj a tételt kibővítette a tévére, illetve az adásokban szereplőkre, és ezzel indokol­ta válókeresetét. ■i oagwUaa.?gpn,hu További érdekességek a nagyvilágból. napkepei.szon.hu További válogatott fotók. Dustin Hoffman legújabb filmje (Last Chance Harvey) forga­tása közben London­ban. (Fotó: EPA) Sokuknak súlyos az állapota A tragikus sorsú diá­kok a tűzvész kitörése­kor közös angolórán vettek részt. Moszkva (MTI) - A keddi moszkvai tűz áldozatai közül ketten elhunytak a kórház­ban, így a tűzvész 9 emberéle­tet oltott ki. A sérültek száma 100 fölött van, több mint har­mincán kerültek kórházba, s közülük soknak az állapota súlyos. A kilenc halálos áldo­zat két tanulócsoport diákjai közül került ki, akik a tűzvész kitörésekor közös angolórán vettek részt. A tűzoltók a riasztástól szá­mított 3 perc múlva a hely­színre érkeztek, de akkor már vagy fél órája pusztítottak a lángok, és sokak menekülési útját már elvágták. Egyes for­rások szerint a tűzoltók elő­ször nem megfelelő felszere­léssel érkeztek, létráik és lo­csolócsöveik nem voltak elég magasak, illetve hosszúak. Később mintegy 300 tűzoltó és két helikopter dolgozott a tűz oltásán. Legelsőként egyéb­ként a szemközt folyó építke­zés munkásai kerítettek egy ponyvát, s azzal siettek az ab­lakokban váró diákok és ta­nárok segítségére: sokan arra ugrottak, így a négy munkás több tucat ember életét men­tette meg. irek.szon.hu További hírek a nagyvilágból. KEPES KRÓNIKA Haz-as. Mozgal­mas időszak áll a ti- szateleki Láposi Me­linda mögött, aki friss lakástulajdonos­ként vágott bele a lakberendezésbe. További képek és videó Melindáról: (Fotó: Sipeki Péter) Az űrkorszak fél évszázada Britney Spears küzd a fiaiért Los Angeles (MTI) - Britney Spears nem adja fel a harcot, eltökélte, hogy visszaszerzi fiait. Az énekesnőnek egy hétfői bírósági határozat értelmében volt férje javára kel­lett lemondania gyermekeiről. A sokkoló döntés ugyanakkor azt is kimondta, hogy a határozat „a bíróság újabb döntéséig érvényes”, így az egykori popcsillag most nekilátott, hogy rendezze igencsak zavarossá vált életét. Egy közeli barát szerint az egykor a zenei toplisták élén tanyázó 25 éves híresség jó hangulatban van, s bízik abban, hogy ha teljesíti a mulasztásokat, visszakaphatja a kétéves Sean Preston és az egyéves Jayden James feletti felü­gyeletet. Szeretettel köszöntök minden em­bert az állatok Világnapján! (Fotó: Archív) l ____________________________________________- Úgy szeretnék meghalni, mint a nagy­apám: álmában, csendesen, gondtalanul; nem pedig ordítva, sikoltozva, pánikban, mint az utasai. További viccek: humor.szon.hu EZT MONDOGATTA EDNA NÉNIKÉM IS... őket a forgalomból. Saját űr­hajót a két nagyhatalmon kí­vül egyedül Kína indított ed­dig. Szondáznak A Naprendszer űrszondák­kal történő meghódítása terén is eleinte a két nagyhatalom versengett egymással. A szov­jetek a Holdra és a Vénuszra küldték legtöbb sikeres űr­szondájukat (Venyera és Lu­na űrszondák), míg az ameri­kaiak a Mars és a többi nagy bolygó meghódításában jártak és járnak az élen (Viking, Mars Pathfinder, Spirit és Op­portunity Mars-szondák, Vo- yager-ikrek, Galileo, Cassini). 1998-ban kezdődött meg az Apollók repülése óta legnagy- szabásúbb emberes űrprog­ram, a 16 ország közös erőfe­szítésével épülő Nemzetközi Űrállomás építése. ■ A ma kihívása a 16 ország erőfeszítésé­vel épülő nemzetközi űrállomás. Meztelen szabót fogott a házában Cage ■ Egyelőre nem tudni, mi keresnivalója volt a család házában, és miért volt ruhátlan. Newport Beach (MTI) - Csak egy bőrdzseki volt azon a szabómesteren, akivel összefutott saját otthonában Nicholas Cage, de még ez sem a betörőé volt. A hollywoodi filmsztár Newport Beach-i vil­lájában hétfőn késő este talál­ta szembe magát az ismeret­len férfival az egyik fürdőszo­ba előtt. Teljesen pucér volt - a bőrdzsekit leszámítva. Cage kikísérte a 45 éves szabót a biztonságiakhoz és visszakér­te a dzsekijét. Az őrök rend­őrt hívtak, a férfit letartóztat­ták. Egyelőre nem tudni, mi keresnivalója volt a Cage csa­lád házában, és miért volt ru­hátlan - épp egy szabó... A be­hatolásnak sem maradt nyo­ma. Az ügyészség betöréssel vádolja a férfit, ő ártatlannak vallja magát, 50 ezer dollár (9 millió forint) óvadék fejében védekezhet szabadlábon. Akár hatévnyi börtönt is kaphat. Miskolc (ÉKN, MTI) - 1957. október 4-én az R-7-es inter­kontinentális ballisztikus hor­dozórakétával a Szovjetunió (Bajkonur, Kazahsztán) sike­resen pályára állította a Szputnyik-1 műholdat, az em­beriség által sikeresen Föld körüli pályára állított első mesterséges égitestet. Ezzel technológiai vívmányok és tu­dományos felfedezések sora, az űrkorszak vette kezdetét. Váltott vezetés Jurij Gagarin 1961-es űrre­pülése után Kennedy elnök meghirdette az amerikai holdprogramot, s ezzel az űr meghódításáért a két akkori Barbara Morgan űrhajós egy sikeres visszatérés után (Fotó: epa) nagyhatalom versenyre kelt egymással. A szovjetek a Hol­dért vívott versenyt ugyan nem nyerték meg (oda az amerikaiak szálltak le elő­ször, 1969-ben az Apollo-11 űr­hajó Sas nevű holdkompjá­val), az űrállomások (Szal- jut-1-7, Mir) építésében és a Föld körüli térség felderítésé­ben nagyobb tapasztalatra tet­tek szert. Az amerikaiak 1981-ben elindították első űrrepülőgé­püket, a Columbiát, azonban két űrrepülőgép elvesztését követően a kormányzat úgy döntött, 2010-ben kivonják NE SZOMORKOPJÍ A MOSOLY MINDENKIT MEGSZÉPÍT! AMÍG A MENNYKO KI NEM RÖPÍTETTE A MŰFOGSORÁT A GARÁZSAJTÓN. Noa izraeli énekes adott koncertet Madrid­ban október 2-án. (Fotó: EPA)

Next

/
Thumbnails
Contents