Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-04 / 232. szám
2007. október 4., csütörtök KELET UTÁNAJÁRTUNK /7 Elutasították a „hálapénzt" Harminc mázsa tűzifát rendeltem a minap a nyíregyházi Kovács Tüzépről. A teherautó már korán reggel megérkezett, ahogy megbeszéltük telefonon. Mint mindig, most is a másfél méter széles kapubejáróm elé borították le a szállítmányt, onnan szoktuk behordani talicskával. A sofőr - látva a körülményeket - mindent megtett, hogy a lehető legközelebb tegye le a hálóval körbevont, hasított fát. Nagyra értékeltem jó szándékát, hiszen én és a férjem is idősek vagyunk, minden méter ajándék, amit a fa behordásakor megspórolhatunk. Gondoltam, egy szerény borravalóval megköszönöm a szállító kedvességét, figyelmességét, ám legnagyobb meglepetésemre elutasította a kezdeményezésem, nem fogadtak el egyetlen forintot sem. Ritka dolog ez a mai világban! Ezúton szeretnék köszönetét mondani Barna Róbertnek és kollégájának. KAlmAnchelyi JAnosné, Nyíregyháza Ünnepi műsorral készülnek a népzene szerelmesei További fotók: [0] www.gon.hu (Fotó: Palicz István) Tirpák jubileum Vajdabokorban Vajdabokor (KM - P. I.) - Jubileumi gálaműsorral ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Vajdabokori Tirpák Népzenei Együttes. Október 7-én, vasárnap 16 órától a Vajdabokori Művelődési Ház ad otthont az ünnepi műsornak. Az ünnepeltek jubileumi előadása mellett hallható lesz még az Alvé- gesi Népdalkor, Szép Ernő: Imádság című verse, a jósavárosi Gyertyafény Nyugdí- jaskluh műsora és a Himnusz is. KILET kmtippek szon.hu • Meghívó. A jubileumi ünnepség meghívója letölthető. (PDF, 59 kB) JOGÁSZSZEMMEL Lassú az eljárás A szomszédom egy rosszul elvégzett telekmérés miatt az én telkem egy részét jogtalanul használja. Emiatt már évek óta pereskedünk, ráadásul rengeteg pénzemet is felemésztette az eljárás. Mit tehetek? Sajnos, egy jogi eljárás nagyon elhúzódhat, és ennek meggyorsítására nincs lehetőség. A tulajdonjogi igény érvényesítésére per közben más úton nincs lehetőség, így mindenképp javasolt az eljárás befejeződésének kivárása, az ezzel kapcsolatos további lépések megtétele előtt. Az eljárás költségei valóban nagy összegre rúghatnak, főleg ha igazságügyi szakértőt is igénybe vesznek. Javaslom, hogy tájékozódjon a bíróságon a személyes költségmentesség engedélyezésének feltételeiről, hiszen ezzel számos kiadás megtakarítható. Ha a jogtalan telekhasználattal, elkerítéssel kapcsolatosan önnek bizonyíthatóan kára merült fel, akkor akár kártérítési igénnyel is fel lehet lépni. Dr. Vojsánszki Éva FŰTÉSI SZEZON ELŐTT Csalók is mérik a szivárgást! ■ Olvasóinkkal együtt valljuk: odafigyeléssel a fűtési szezonban a tragédiák megelőzhetők! Lefler György_______________________ lefler@kelet.szon.hu Tiszadada (KM) - Az elmúlt időszakban többször is foglalkozott a Kelet-Magyaror- szág a gázszivárgás és a szén- monoxid mérésével. Tekintettel a fűtési szezon kezdetére » ................. Sajnos, nem ritka, hogy szélhámosok kopogtatnak be a lakások ajtaján gáz- szivárgásmérés ürügyén. Csabai János ........................................ és a már bekövetkezett számtalan tragédiára, szeretném néhány fontos dologra felhívni az olvasók figyelmét mint Kérjünk igazolványt! Merjük elkérni az igazolványát a hozzánk mérés ürügyén bekopogta- tóktól! Remélhetően az elmondottak nagyobb körültekintésre sarkallják az embereket, s a csalóknak kisebb esélyük lesz a főként idősebb emberek átvágására - mondta Csabai János. Nagyon fontos a készülékek karbantartása (illusztráció: Racskó Tibor) a témában jártas, immár nyugdíjas szakember - mondta Csabai János Tiszadadáról.- A konvektorok veszélyessége abból adódik, hogy ahol a szellőzője a beltéri égő térrel összecsatlakozik, ott azbeszt- zsinór-tömítés van, amely elöregszik, és a tömítetlenség következtében az égéstermék a helyiségben szivároghat. Tapasztalatom szerint a gázkészülékek 30-40 százaléka húsz évnél idősebb, és valószínű, hogy sohasem voltak szétszedve. A másik gyakori hibaforrás, hogy madárfészek kerül a füstelvezető csőbe, és az Milyen a meghatalmazás? ■ A közjegyző előtt készített okirat érvényességi kelléke a meghatalmazott személy aláírása. Nyíregyháza (KM) - Milyen kritériumoknak kell megfelelnie annak a megbízásnak, amellyel az APEH-nél szeretnének eljárni, más nevében? Az igazolás elkészítéséhez az ügyfélszolgálatokon ingyenes formanyomtatvány áll a rendelkezésre, melyet a kérelmezőnek alá kell írnia. Sok esetben a kérelmező akadályoztatása esetén az általa megbízott személy jár el az eljárás megindításánál, vagy az elkészült igazolás átvételekor. Magánszemély adózó helyett ideértve az egyé- L , ni vállalkozót is tenrigi - más személv. vagy szervezet akkor járhat el, ha mint meghatalmazott rendelkezik eseti meghatalmazással. Leggyakrabban az adózók más magán- személyt, vagy szervezetet bíznak meg az ügyintézéssel. Fontos tudni, hogy magánszemély esetében csak nagykorú személynek adható meghatalma. Az «alvásé fcftiér díUlfl égéstermék visszajön a lakásba. A konvektornál a külső rács miatt ez nem látható, főként, ha emeleti készülékről van szó. Gázkazán, vagy bojler esetén a dugulás oka csak tükrözéssel (ebben nagyon jó szolgálatot tesz egy zsebtükör), vagy monitoring kame- rázással állapítható meg. Csalók is kopogtatnak Mindig felháborít, ha szélhámosokról hallok. Sajnos, ezen a területen is gyakori, hogy a csalók és zsiványok szerencsét próbálnak gázszi- várgásmérés ürügyén. Szegény lakókat alaposan megvágva, 2500-5000 forintot kérnek egy-egy „látogatásért”. Fontos tudnivaló, hogy a gázszivárgás- és a szénmonoxid- mérés szigorúan szabályozott tevékenység, és csak olyan személy végezheti, aki megfelelő végzettséggel rendelkezik. Tapasztalatom szerint egy közepes lakásnál (60 négyzetméter és 3-5 készülék esetén) összesen 1500 forint körüli munkadíj az elfogadható. KILÉT kmtippek.szon.hu • Visszaáramlik. Korábbi cikk a témában letölthető. (PDF, 144 kB) Tudta-e? A gázszivárgás- és a szénmonoxid-mé- rés szigorúan szabályozott tevékenység, csak megfelelő végzettséggel rendelkező személy végezheti. _________ Az igazolvány névre szóló, és nem átruházhatól ___________ A mérésről számlát és jegyzőkönyvet kell adnia a szakembernek! _________ Az igazolványának a következő bejegyzéseket kell tartalmaznia: 743002 - Műszaki vizsgálat, elemzés, tesztelés, Gázszivárgás- és szénmonoxíd-mérés. zás. A meghatalmazáson akkor szükséges a tanúk aláírása, ha az elkészített okiratot a meghatalmazó nem saját maga készíti és írja alá. A saját kezűleg írt és aláírt meghatalmazás tanúk aláírása nélkül is alkalmas az adóhatósági képviseletre. Meghatalmazást lehet készíteni közjegyző előtt is, amely olyan közokiratnak minősül, amely a benne foglaltakat teljes bizonyító erővel igazolja. A közjegyző előtt készített okirat érvényességi kelléke a meghatalmazott személy aláírása, valamint a hatósági pecsét - mondta el dr. Tóth Gábor, az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság sajtóreferense. SEGÍTÜNK AKCIÓ Dögöljön meg a szomszéd tehene is? ■ Amíg egyesekben a segíteni akarás, másokban az irigység és rosszindulat hangja szólalt meg. Kállósemjén (KM - P. I.) - Meszesán Zoltán és Kata történetével néhány hete, a KM Segítünk akciója keretében ismerkedhettek meg olvasóink. A Kállósemjénben élő kétgyermekes, nehéz körülmények között elő fiatal házaspárnak sokan ajánlották fel segítségüket, akadtak ugyanakkor irigy, rosszindulatú, rágalmazó reagálások is. Egy tiszaeszlári hölgy, VáHogyan segíthet? A Kelet-Magyarország az alábbi elérhetőségeken várja a segíteni vágyó emberek jelentkezését: telefon: 42/501- 510, 20/222-7766, SMS: 20/222-7766, email: kelet@inform.hu gány Sándorné építőanyagot, egy rakamazi kisegítő lelkész, Ferencz János 100 ezer forint ........................................................................... Láthatták, hogyan étünk, mit tettünk azért, hogy jobb legyen, s milyen feladatok várnak még megoldásra. Meszesán Zoltán .........*......................................................W pénzadományt ajánlott fel a felújításra és bővítésre szoruló, fűtési nehézségekkel küzdő szoba-konyhás ház gazdáinak. Nyíregyházi előfizetőnk, Nemes Gábor egy automata mosógépet adott, egy nagykállói fuvarozó vállalkozó, Vass Mihály zsalukat és több köbméter sódert vitt Zoltánéknak. A Meszesán család ma személyesen mond köszönetét a jószívű segítőknek.- Hatalmas köszönettel tartozom minden jószívű * embernek, és a Keletnek, amiért felka- ■ rolta ügyünket. A készpénz nagy ré- f szét a hivatali ügyintézés (illetékek, dokumentációs költségek), valamint az építőanyagok beszerzése emésztette fel, ám hamarosan elkezdődhet a kivitelezés. Elszomorított ugyanakkor az utcabeliek rágalomhadjárata, miszerint én kocsmá- zom, játékgépezek, léhűtő vagyok, és a SZÓN fórumozók rosszindulatú hozzászólása. Vádjaik valótlanok, ezért leperegnek rólam. Kedden megjeKitti és Kata, az egyéves ikerpár (Fotó: Palicz István) lent nálunk a kállósemjéni ön- kormányzat két gyámügyes dolgozója, s „terepszemlét” tartott az életkörülményeinkről. Láthatták, hogyan élünk, mennyit tettünk már azért, hogy jobb legyen, s milyen feladatok várnak még megoldásra - mondta el a családfő. KELET kmf/ppefc.szon.hu •A Kelet segített. Korábbi cikkünk online oldalunkon olvasható, letölthető. (PDF, 78 kB)