Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-30 / 253. szám
2007. október 30., kedd KELET É6TÁI /7 Nyírségi kiadás----------------------ZZ-------------------• Halloween-parti. A demecseri Erkel Ferenc Művelődési Házban november 2- án „halloween-partit" rendeznek dj. Peat Junior fellépésével. Az érdekesnek ígérkező est 20 órakor kezdődik, a szervezők szeretettel várjuk az új szokásokat kedvelő fiatalokat. Tán Jánosné Gávavencsellő (KM MML) - Egyre több hölgyet látni a folyók és tavak vízpartján, amint horgászbottal a kezükben kapásra várnak. A gávaven- csellői Tán Jánosné is közéjük tartozik, igaz, ő már elég régen, még 1981-ben kiváltotta a horgászengedélyét a gávaven- csellői Tiszaparti Horgász Egyesületnél. A férje - aki fizikai munkát végzett, s a horgászat kikapcsolódást jelentett a számára - egy évvel korábban lett tagja horgászok nagy családjának. Együtt jártak aztán horgászni, s vitték a két gyermeket, Ildikót és Jánost is, de a fiatalokkal nem tudták megszerettetni a pihenésnek ezt a formáját. Talán majd a két fiú unoka nem hagyja magára a nagyszülőket, bár most még kicsik, 14 és 18 hónaposak...- Amint a két unoka nagyobb lesz, jönnek velünk a partra - mondja magabiztosan a nagymama. - Járunk a Kacsatóra, a Tiszára, s elmegyünk más tóhoz is. A nagyhalászi Malomtó azért a kedvencem, mert lehet afrikai harcsát fogni. Élmény a megfogása, mert erős, küzdő hal, s még enni is jó. A tiszaberceli Kozma-tónál egyszer 9,30 kilogrammos afrikai harcsát fogtam. Nagyon megdolgoztatott. Úszózni szeretek jobban, a Tiszán azonban fenekezni érdemesebb. Végül is mindegy nekem, az a fontos, hogy víz mellett legyek, mert az pihentet, megnyugtat. Tizenöt évig a vízműnél dolgoztam Balsán, zúgtak a gépek mögöttem, nagyon vágytam a csend után. Nemcsak a környékbeli vizeket vallatja Tán Jánosné, hanem távolabbra is elkalandozik a férjével. Voltak már Recs- ken, a Dunakanyarban, s horgásztak már a Balatonban is. KELE1 km tippek szon.hu • KM-portrék. A korábbi írások letölthetők. (PDF, 55 kB) A győztes Tóth Árpád lett (Fotó: M. Magyar László) Versennyel emlékeztek Máriapócs (KM) - A Novák Dávid emlékére rendezett első horgászversenyre 25-en neveztek be vasárnap Máriapócson. A kellemes őszi időjárásban néhány - méretes és méreten aluli - csuka horogra akadt. Az első lett Tóth Árpád, a helyi horgászegyesület elnöke, aki két csukát is fogott. A második helyet Szabó István, a Beregdaróci Horgászegyesület elnöke szerezte meg. A gyermekkorú Sitku Csaba 40 dekagrammos sügért fogott kis hallal. A szervezők ezzel a horgászversennyel hagyományt szeretnének teremteni. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit szeretnének olvasni lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat behozhatják személyesen, vagy küldhetik levélben, e-mailben. Az oldal szerkesztői (e-mail cím, telefonszám): M. Magyar László magyar@kelet.szon.hu ______20/480-1693 Lefler György gyorgy.lefler@kelet.szon.hu 20/4687605 Faragott oszlop a tó partján Schmidt Sándor fafaragó alkotása is emlékeztet immár Dávidra (Fotók: m. Magyar László) További fotók: CSjwv wv.szon.hu ■ Horgászversennyel és emlékoszlop avatásával emlékeztek a tavaly elhunyt Dávidra. Máriapócs (KM - MML) - A megyében mindenkit - ismerősöket és ismeretleneket egyaránt - megdöbbentett tavaly az a közlekedési baleset, amelyben életét veszítette egy 9 esztendős máriapócsi kisfiú, Novák Dávid. Egy szabálytalanul előző teherkocsi elsodorta azt a lovaskocsit, amelyen Dávid a rokonaival utazott, s az úttestre esett kisfiút egy kamion elgázolta. A Máriapócsi Horgász Egyesület úgy gondolta, hogy Dávid emlékét nem szabad a feledés homályába veszni hagyni, s ezért a tragédia egyW .............................................................. Mindig emlékezni fogunk Dávidra, aki a szívünkben örökké él. Tóth Árpád .......................................................-1* éves évfordulója alkalmából vasárnap a kisfiú emlékére horgászversenyt rendezett, s a horgásztó partján kopjafát avatott. A horgászverseny eredményhirdetése után avatták fel a kopjafát, amelyen a családtagok mellett részt vettek az ismerősök, a barátok, a horgászegyesület tagjai, Dávid egykori iskolájának, a Nyírbátori Oktatási Centrumnak a pedagógusai. A megemlékezés résztvevői először megismerhették Dávid rövid életének eseményeit. Decemberben lett volna 10 esztendős Dávid, aki bátyját, Zsoltot követve kezdett el focizni Nyírbátorban. Szeretett írni, olvasni, szerepelni. Szerette a lovakat Érdeklődésének sokoldalúságát jelzi, hogy mikor megkérdezték tőle, mi szeretne lenni, így válaszolt: focista, tűzoltó vagy lovász. A lovakat nagybátyja révén szerette meg, s amikor csak tehette, mindig ott volt az állatok körül. Azon a végzetes napon is azért ment, hogy segítsen nagybátyjának, illetve hogy a lovakkal lehessen... S azon a végzetes nap délelőttjén ott volt a tó partján is. Egyre többet járt le horgászni Zsolt bátyját követve, s kezdte megszeretni ezt a sportot - idézte fel emlékeit Tóth Árpád, a helyi horgászegyesület elnöke a megemlékezésen. Felelevenítette azt a pillanatot is, amikor Dávid megfogta az első halát, s nagy örömmel mutogatta. „A Novák Dávid-horgászverseny- nyel, az emlékoszloppal mindig emlékezni fogunk Dávidra, aki a szívünkben örökké él.” - fejezte be emlékezését Tóth Árpád, majd a barátok nevében Bakó Zsolt és Fibi Tamás mondta el Hamvas Béla: Barátság című versét. Palóczy Lajosné polgármesterasszony Schmidt Sándor fafaragót, népi iparművészt mutatta be, ő készítette el ugyanis az emlékoszlopot. Schmidt Sándor munkássága nem ismeretlen a város lakói számára, hiszen az 1956-os emlékoszlop és a Pápa téren lévő kereszt is az ő alkotása. Virágok, gyertyák Az emlékoszlopot Tóth Árpád leplezte le, majd Kapin István, a bazilika káplánja szentelte meg. Ezt követően a résztvevők elhelyezték Dávid emlékoszlopánál a kegyelet fájdalmas-szomorú virágait, s mécsesek, gyertyák lángjánál idézték fel magukban a kisfiú alakját. Palóczy Lajosné polgármester Fibi Tamás és Bakó Zsolt Szentelés közben Bazin István Schmidt Sándor (jobbra) Ötletet gyűjtenek Rakamaz (KM) - A raka- mazi képviselő-testület a legutóbbi ülésén elfogadta az Erzsébet Királyné Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakiskola szervezeti és működési szabályzatát. A testület létrehozott egy ad hoc bizottságot is, amelynek az a feladata, hogy a városközpont kialakításával kapcsolatban az ötleteket összegyűjtse, véleményezze. A tervezett központ a Béke utcától, a Szent István utcától tartana a nagytemplomig. Az ad hoc bizottság tagjai között vannak ön- kormányzati és egyházi képviselők, civil szervezetek tagjai, s részt vesz a bizottság munkájában a főépítész is. Lélekharangot szentelnek Új fehértó (KM) - Elhunyt szeretteinkre emlékezünk ezen a héten. Felkeressük a temetőket, hogy elhelyezzük az emlékezés virágait a halottak napja alkalmából. Újfehértón Mindenszentek napján, november 1-jén a köztemetőben 15 órakor új lélekharangot szentelnek. A harangszentelésen részt vesznek a városban működő egyházak képviselői. A hagyományos ramocsaházi templombúcsút a közelmúltban rendezték meg. A mise fő celebránsa Kálmán József, az idén felszentelt kisvárdai plébános volt. (Fotó: Némethné Csubák Éva) Vasmegyer A vasmegyeri szociális szolgáltató központ dolgozói immár negyedik alkalommal szervezik meg jótékonysági báljukat, amelynek bevételét az idősek otthona lakói környezetének szebbé tételére szeretnék fordítani. A bál november 3-án 19 órakor kezdődik a Megyer Vezér Általános Iskola tornatermében. Az érdeklődők belépőjegyet elővételben vásárolhatnak az idősek otthonában. További információ kérhető, illetve jegy rendelhető a 259- 711-es telefonszámon. Újfehértó Sportfelszerelést ajándékozott az elmúlt napokban Petrika Ibolya körzeti sportmenedzser az újfehértói CSUKI TSE versenyzőinek, sportolóinak. A nyíregyházi hosszútávfutó, Hován István egy fél zsák ruhával kedveskedett a rászoruló gyermekeknek. Az ajándékokat lapunkon is keresztül köszönik az adományozóknak a CSUKI TSE fiataljai. Elektronikus ön- kormányzat Rakamaz (KM) - Rakama- zi olvasónk arról hallott, hogy elektronikus úton dolgozik az önkormányzat, ^z.olvasó Szeretne erről ' Kérdez többet tudni. Az e-önkormányzat iptélkt azt jelenti, hogy válaszol az önkormányzati képviselők elektronikus úton kapják meg a testületi anyagot, így nincs szükség a rengeteg papírra. Minden képviselő rendelkezik egy laptoppal, amelynek a megvásárlásához maguk is hozzájárultak a tiszteletdíjuk egy részével. Egy megadott honlapon ott vannak a testületi ülés anyagai, így mindenki a laptopjára letöltheti azokat az anyagokat. A képviselők kedvezően fogadták az újítást, bár néhányan még nehezen kezelik a laptopot.