Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-24 / 248. szám

2007. október 24., szerda KELET ÉGTÁJ /7 HÍREK _• J J -J -J J J -J ^«< -J S -J • Termésekből képek. Az újfehértói könyvtár a Nemzeti Kulturális Alaptól négy foglalkozás megszervezésére nyert pályázatot. A harmadik foglalkozást októ­ber 25-én 14 órától rendezik meg, s a programba bevont gyermekek falevelek­ből, őszi termésekből készítenek képeket, bábokat, babákat. • Vendégjáték. M. Schisgal: Szerelem, ó! című párjátékát a Vígszínház művészei - Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Tahi- Tóth László - mutatják be október 27-én 19 órától Tiszavasváriban, a a Találkozá­sok házában. Jegyek már kaphatók a helyszínen. Az ünnepség egyik pillanata (Fotó: amatőr) További fotók: {Qü! www.szon.hu ­I Oo\. \p A­Megújultak az emlékművek Bököny (KM) - Bökönyben szombaton tartották meg az október 23-i megemléke­zést. Az ünnepi rendezvény több részből állt, ezen a napon ugyanis mindenkire emlé­keztek. A műsorban az egykori eseményeket elevenítették fel a Barota Mihály ÁMK Álta­lános Iskolai Tagintézményének tanulói, majd a görög katolikus templomkertben ta­lálható emlékmű és szobor felújítás utáni át­adása következett. Piskolczi Géza polgármes­ter tájékoztatta a résztvevőket, hogy az I. vi­lágháborús szobor és a II. világháborús emlékmű felújítása az AVOP LEADER + pá­lyázati támogatásból valósult meg. Demendi László, a 4. számú választókerület ország- gyűlési képviselője és Seszták Oszkár, a me­gyei közgyűlés alelnöke leleplezték az emlékműveket, és átadták azokat Bököny la­kosságának. Ezek után Beregi István espe­res - paróchus a felújított emlékműveket megszentelte. A település így emlékezett az I. és a II. világháború áldozataira. A római katolikus templom kertjében folytatódott az ünnepi megemlékezés, ahol az 1956-os kopja­fa található. A kopjafa előtt mondta el ünne­pi beszédét Piskolczi Géza polgármester - tájékoztatta szerkesztőségünket Bobikné Sándor Erzsébet. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észre­vételeit, ötleteit arról, hogy mit szeretnének olvasni lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat behozhatják személyesen, vagy küldhetik levélben, e-mailben. Az oldal szerkesztői (e-mail dm, telefonszám): M. Magyar László magyar@kelet.szon.hu ______20/480-1693 Lefler György gyorgy.lefler@kelet.szon.hu 20/4687605-OKTAV * Építési műszaki ellenőr Ml. Bővebb információ: E-mail: hulb@oktav.hu Tel: 33/435-755(164,137) 06-20-777-9248 40/990000 www.oktav.hu • Fizioterápiás asszisztens • Gyógymasszőr • Sportmasszór • Településfejlesztési szakelőadó www.abiaelsuli.hu + äl ABIGÉL i(SA KtTTAMfTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS SKOiA. ,,íol>7 »urforú uüvÉtmorurio MTÜMérr. V JúVflOO- wü«tn6iuoiA.omiM> * ' ÉS MWtartl UAKKÖäPKXOLA IHTÉZHÉNYÜNK NYÍLT MARJAI: 2007. NOVEMBER 14 (SZERDA) 10 ÓRA 2007. DECEMBER 12. (SZERDA) 10 ÓRA 2008. JANUÁR 9. (SZERDA) 10 ÓRA asctostovAbstamási További Információ: Telefon: 42/596-872 Fax: 42/596-945 ErnaL atígeltel®fieemdí.hu ét ctíge.ttaag>grrx*com ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY MŰVÉSZETI SZA KÖZ ÉPISKOLA 4400 NYÍREGYHÁZA. SZARVAS U. 95. HIRDETÉSEK Kikelet volt október közepén A Nyírteleki ÁMK diákjainak ünnepi műsora (Fotó: m Magyar László) További fotók: esi www.szon.hu ■ Az 1956-os forrada­lom üzenete a mának: a reménytelen helyzet­ből is van kiút. l*2/0b> IXM ? Nyírtelek (KM) - Az ősz közepén beköszöntött a kike­let - hangzott el szombaton a nyírteleki önkormányzat ün­nepségén, utalva arra, hogy 1956. október 23-án a borongós őszi időjárás ellenére az újjá­születés, a diktatúrából való feltámadás, az új és emberibb élet reménye kapta a főszere­pet Magyarországon. A nyír­teleki önkormányzat szomba­ton emlékezett meg az 1956- os forradalomról és szabad­ít................................................... 1956 maga volt a csoda, hiszen akkor jött létre, amikor senki sem várta. dr. Kóder László ..................................................1t ságharcról, s az ünnepség nyi­tányaként az önkormányzat és a társadalmi szervezetek képviselői, intézmények veze­tői dr. Vojnik Mária ország- gyűlési képviselővel együtt megkoszorúzták a temetőben az 1956-os áldozatok emlékmű­vét. Ezt követően a Királyte­lek Vigadóban folytatódott a megemlékezés, ahol ünnepi beszédet mondott dr. Kóder László jegyző. Mint mondta, a magyar történelem is kifejez­hető évszakokban, hiszen ok­tóber 6. borongós őszt jelent, november 4. pedig az egyko­ron orosz tankokkal érkező szibériai téli fuvallatot.- Nehéz elhinni, hogy volt kék ég, napsütés is pár hétig. A remény költözött a szívekbe 1956. október 23-án. A szabad­ság érzése megmozgatta a nem­zetet, összefogta a várost és a falut, a munkást és az értel­miséget. Valódi szabadságot akartak az emberek, s a Szov­jetunió egyik tartományából önálló állam lett - folytatta az ünnepi szónok. - A történelmi tapasztalatok szerint a forrada­lommal mindig együtt járt a terror, amely nem törődik sza­bályokkal, törvényekkel. Az 1956-os magyar forradalom azért egyedülálló, mert hiány­zott belőle az intézményesített terror, a forradalom nemhogy rombolt, de visszaállította azt az erkölcsöt, amelyet a szocia­lizmus tönkretett. Rend, össze­fogás, szeretet uralkodott. Maga volt a csoda- 1956 maga volt a csoda, hi­szen akkor jött létre, amikor senki sem számított rá. 1956. október 23. üzenete az, hogy a reménytelen helyzetből is van kiút, hiszen az ősz közepén be­köszöntött a kikelet - fejezte be beszédét dr. Kóder László. Az ünnepi gondolatok után a nyírteleki ÁMK diákjai mu­tatták be zenés-irodalmi műso­rukat. K; ! < kmí/ppeAr.szon.hu • Nyírtelek. Korábbi írások a városról le­tölthetők. (PDF, 45 kB) DIÓHÉJBAN INNEN-ONNAN Újfehértó Újfehértó belvárosában tart a Bartók Béla utca és a főtéri csomópont, valamint a buszmegálló és területének teljes rekonstrukciója. A ta­lajmunkák lassan befejeződ­nek, azt követően az aszfal­tozás következik. Közben a művelődési központ kamara­termének felújításán is dol­goznak a szakemberek. Geszteréd író-olvasó találkozót ‘ren­deznek a geszterédi könyvtár­ban október 25-én délelőtt 10 órától. A meghívott vendég Nógrádi Gábor író, aki töb­bek között közkedvelt ifjúsá­gi regények szerzője. A talál­kozót követően könyvvásár lesz az író könyveiből és le­hetőség lesz dedikáltatni is. Máriapócs A Máriapócsi Horgász Egyesület Novák Dávid em­lékére horgászversenyt ren­dez, valamint emlékoszlopot avat október 28-án. A hor­gászverseny résztvevői 6 órakor gyülekeznek, nevezni 6.30 órakor lehet. A verseny 7 órától 11 óráig tart, utána kihirdetik a verseny ered­ményét. Az emlékoszlopot 11.30 órakor avatják, ame­lyet megáld majd Kapin Ist­ván, a görög katolikus bazi­lika káplánja. Emlékezés Tiszarád (KM) - Tiszarád lakossága egyszerre emléke­zett meg 1956-ról, az I. és a II. világháború áldozatairól, va­lamint az elhurcoltakról, a munkaszolgálatosokról. Az ünnepi program a református templomban kezdődött, ahol köszöntőt mondott Papp End- réné polgármester. Hálaadó istentiszteletet tar­tott Papp Tibor debreceni lel­kipásztor. Az 1956-os esemé­nyeket Papp Jánosné tagisko­la-vezető idézte fel, majd a két világháború áldozataira emlé­kezett a település polgármes­tere. Az emlékező gondolatok után a háborús emlékművet és a kopjafát koszorúzták meg az ünnepség résztvevői, köz­reműködött a vasmegyeri asszonykórus. A faluház nagy­termében Petkes József festő­művész kiállítását is megnyi­tották. Jótékonysági bál Vasmegyeren Vasmegyer (KM) - A vas­megyeri szociális szolgáltató központ dolgozói immár ne­gyedik alkalom- ^A^olvasó^ mai szervezik kérdés meg jótékonysá­L ! gi báljukat, amelynek bevé- va aszó telét az idősek otthona lakói környezetének szebbé tételére szeretnék for­dítani. A bál november 3-án 19 óra­kor kezdődik a Megyer Vezér Általános Iskola tornatermé­ben. Az érdeklődők belépője­gyet elővételben vásárolhat­nak az idősek otthonában. További információ kérhető, illetve jegy rendelhető a 259-711-es telefonszámon. I Postapartner I Program Meghívó információs napra A Postapartner programban postai szolgáltatás ellátására pályázhatnak önkormányzatok és vállalkozók közbeszerzési pályázat keretében. A programhoz különböző támogatási lehetőségek kapcsolódnak. A programban együttműködő partnerek Postapartner program információs napra várják az érdeklődő pályázókat. Időpont: 2007. október 26. péntek 14.30-17.00 Helyszín: Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Konferenciaterme Cím: Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. III. emelet Az Információs nap részletes programja a www.posta.hu/postapartner weboldalon olvasható. Kérjük, részvételi szándékát jelezze legkésőbb október 24-ig Gara Péter kommunikációs menedzsernek (telefon: 70 466 8225, fax: (52) 509 756, e-mail: gara.peter@posta.hu). Legyen Ön is Postapartner! ,.lMFB Magyar Fejlmtóai Bank RérmoytárojJg ERSTE É Értjük egymást. Magyar Kereskedelmi m m , ts Iparkamara Magyar rOSta * HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents