Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-12 / 239. szám

2007. október 12., péntek ÉGTÁI /10 KELET Nyírségi kiadás HÍREK • Emlőszűrés. A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház emlődiagnosztikai centru­mába várják október 17-ig Napkor terüle­téről azokat a 45-65 éves korú női lako­sokat, akik az emlőszűrésre vonatkozó behívólevelet megkapták. • Avatás. Október 12-én 10 órakor ad­ják át Rakamazon a felújított Kálvária par­kot, valamint az új játszóteret. Őze Tibor (középen) adta át Kanyuk Istvánnak a kupát (Fotó: amatőr) Focikupa a nagypapáknak Újfehértó (KM) - Családi ünnepségeknek és sportolók köszöntésénekvvolt a helyszíne szeptember 29-én az a sátor, amelyet Újfe­hértó közismert sportembere, Csukrán Mi­hály állított fel a lakása udvarán. Az éppen névnapját ünneplő házigazda egy kupát ajándékozott Lácza Sándor volt focistának a 20 éves futball-pályafutásáért. Egy kupát ka­pott Kanyuk István futballbíró is, aki im­már harminc éve fújja a sípot a focipályá­kon, öt éve pedig a Csukrán Mihály által szervezett focimeccseken is rendszeresen közreműködik. Kanyuk Istvánnak az ajándé­kot Őze Tibor adta át. A házigazdát névnap­ja alkalmából köszöntötte Őze Tibor, Kovács Sándor alpolgármester és Petrika Ibolya is, majd a vendégek megtekintették Csukrán Mihály telkén a futballpályát és a súlyeme­lőtermet. Elhangzott, hogy jövőre megrende­zik ezen a telken az országban először a 60 éven felüli nagypapák kupáját. Másra nem fordítható Tisza vas vári (KM) - Vitatkoznék a múlt­kori levélíróval, Szabó Gézával, mert igenis nagyon ráfért már a felújítás a tiszavasvári művelődési házra. Egyébként meg úgy tudom, hogy azt a pénzt a művelődési ház felújítására nyer­te el a város, tehát másra nem is igen fordíthatta volna, különben vissza kellett volna fizetni. Úgy gondolom, egyre szebb a város központja, egy idegent bátran elhívha­tok sétálni a belvárosba, nincs miért szé­gyenkeznem - írta Kovács Katalin. KeIet*V@ro$vita Tiszavasvári Diákélet a Nebulóban Kisléta (KM) - Tizenegy év óta jelenik meg havonta a kislétai dr. Jósa István Általános Iskola újságja, a Nebuló. Tudósít az iskolai élet legfrissebb híreiről, program­jairól, azon felül minden számban olvasha­tunk egy cikket arról, hogy mit tehetünk az egészségünkért. Rejtvénnyel és humorral is szórakoztat az újság, nem beszélve arról, hogy tele van képekkel. Minden hónapban kisorsolnak egy tanulót, aki a rejtvényjáték­ban részt vett, s ő a hónap nyertese, apróbb ajándék a jutalma. Az újságot szerkeszti Körtvélyessy Csilla igazgatóhelyettes és a diákbizottság. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észre­vételeit, ötleteit arról, hogy mit szeretnének olvasni lapunk hasábjain. Az oldal szerkesztői (e-mail dm, telefonszám): M. Magyar László magyar@kelet.szon.hu 20/480-1693 Lefler György gyorgy.lefler@kelet.szon.hu 20/468-7605 Ötven éve házaspárok A Szent István Karitász Alapítvány október 6-án szentmise keretében emléke­zett meg a Rakamazon élő 50. házassági évfordulójukat ün­neplő jubiláló házaspárokról. A szentmise előtt óvodások mondtak verset. A mise végén az iskola tanulói énekeltek és verseltek, majd a karitász ve­zetője, Balázs Lajosné mon­dott köszöntőt. A megemlékezés agapéval folytatódott a plébánia közös­ségi házában. Itt Farkas Er­nő polgármester, Gégény Bé­la, az egyházmegyei karitász igazgatója szólt a vendégek­hez. Filetóth Jánosné, Ibolya néni versével fejeződött be a megemlékezés. 1 Ét jN Rí 11 fk * Jw.3L'..iJHWI. * a Ili- ® ti A jubiláló házaspárok: Szloboda Frigyes és Pózer Anna Katalin, Takács János és Babos Margit, Veisz János Béla és Stomp Anna Mária, Karap Imre és Virág Anna, Szloboda Frigyes és Pirint Gizella, Hegyme- gi Konrád és Krajnikovics Mária, Hirs András Mihály és Szalánczi Margit (Fotó: viraszkó Renáta) Nagy ajándék a kisvárosnak Jelentős ajándék ér­kezett Hollandiából Ti- szalökre és még né­hány más településre. Tiszalök (KM) - Régi vá­gya teljesült Tiszalökön a Vá­rosi Önkéntes Tűzoltó és Környezetvédelmi Egyesület­nek. Olyan felszerelésekhez jutottak, amelyet nagyon sok bajtársuk örömmel fogadna. Hosszú évek kapcsolata és az ezekből kialakult barátság ju­tott el odáig, hogy a régi vágy teljesüljön. A Tiszalökön mű­ködő Frim Jakab Általános Is­kola, és a hollandiai Harden­berg város közötti nagyon jó kapcsolatnak köszönhetően jött létre a múlt héten szom­bat délelőtt a nagy találkozás. A vendégek nem jöttek üres kézzel. Százmillió forint érté­kű ajándékot hoztak. Jutott az adományból Tiszadada, Tisza- dob, Tiszalök, Csenger és Nyíregyháza városának is. Az ünnepség egésze alatt sugár­zott a nagy szeretet, az önzet­len segíteni akarás a vendé­gek részéről. A bemutatkozás­kor és az ajándékok átadása­kor megtudhattuk, hogy hoz­tak többek között 50 db számí­tógépet, gyermekruhákat és ajándékokat is. Holland mon­dás szerint: .....fiatalon ta­nulsz, öreg korodban csiná­lod.” Azt szeretnék, ha minél több gyermeknek lenne lehe­tősége megismerkedni a szá­mítógép világával. A hollandok találtak egy olyan tűzoltóautót, amely egy 100 hektáros intézmény terü­letén teljesített ügyeleti szol­gálatot. Igaz, 26 éves Merce­des, de csak 16 ezer km-t fu­tott. Felújították, felszerelték modern dolgokkal, kellékek­kel és technikákkal. Kapott a város egy rádióberendezést is a riasztáshoz. A tűzoltóruhák és légzőkészülékek átvétele után azt kívánták egymásnak a bajtársak, hogy többet hasz­nálják versenyben az autót mint éles helyzetben, de ha kell, tegyék pontosan a dolgu­kat - tájékoztatta lapunkat Zrinszki István. Kim kmf/ppe/r.szon.bu • Tiszalök. A várossal kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 42 kB) DIÓHÉJBAN Újfehértó Az újfehértói Bajcsy- Zsilinszky Endre Gimná­zium és Szakközépiskola 9. osztályos tanulói is el­látogattak a debreceni Leonardo Da Vinci kiállí­tásra a napokban. A kiál­lítást különlegessé tette, hogy eredeti Da Vinci műveket is megtekinthet­tek az érdeklődő fiatalok. Látható volt többek kö­zött a Kolosszeusnak ne­vezett hatalmas lófigura is, mely a művészettörté­nelem egyik leghíresebb el nem készült szobra. Da Vinci 16 éven keresztül építette, de nem sikerült befejeznie. Leonardo mű­ve 515 évvel a részletes tervek elkészülése után végre megépült. A diákok sok szép élménnyel gaz­dagodtak a kirándulás so­rán - tájékoztatott Tóth Margit. Szép beszéd Nyíregyháza (KM) - A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Nyírségi szép beszéd Vz^oluasó címmel mese­ÍMNI0 mondó versenyt Pmrendez novem­ber 19. és 21. kö- jl zött. A nyíregy­házi és az Ib- rány-Nagyhalász Kistérség közoktatási intézményeiből kategóriánként 1-1 nebulót várnak. Helyszín: NYITÓT, Nyíregyháza, Tűzoltó u. 1. Jelentkezni október 25-ig le­het a következő kategóriák­ban: óvodás, 1. osztály, 2. ősz- a tály, 3. osztály, 4. osztály.- ül Igjgff Fütyülünk a szabályokra? I Évente több mint 1 400 000 000 000 Ft (1400 milliárd forint) adó- és járulékfizetés marad el. Ez közel háromszorosa az éves családi pótléknak és gyermekjóléti jutta­tásoknak. Ideje végre a hétköznapjainkban is a Fair Play szerint élnünk. A Fair Play sok­kal több, mint sportszerű játék. A Fair Play egymás és a szabályok tisztelete. Éljünk vele, egy igazságosabb, törvénykövető országért, az Új Magyarországért. Fordítsuk le tettekre! www magyarorszag.hu/faírplay Készült a Magyar Köztársaság Kormányának megbízásából

Next

/
Thumbnails
Contents