Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-25 / 224. szám
2007. szeptember 25., kedd ROVIOENJ • Műfograblásért börtön? Rablás címén emelt vádat egy indianai bíróság egy amerikai férfi ellen, aki - bírókra kelve adósával - kikapta ellenfele szájából és zsebre tette annak műfogait. A 62 éves férfit - a rablás mellett - testi sértést okozó tettle- gességgel is vádolják, s ha elítélik akár kettőtől nyolc évig tartó börtönbüntetéssel sújthatják. Tengerészek haltak meg London (FH) - Eddig tisztázatlan körülmények között vesztette életét egy mentőhajón két brit és egy lengyel tengerész vasárnap, Nagy- Britannia partjainál. Az áldozatokat alkalmazó cég képviselője azt ígéri, kivizsgálják a Viking Islay nevű hajón történt baleset okait. Sajtóértesülések szerint a három, negyvenes éveiben járó munkás a horgonyláncot próbálta meg rögzíteni a tengeri mentésekre szakosodott hajón, amikor a baleset bekövetkezett. Mindhárman életben voltak még, amikor a mentőhelikopter a helyszínre ért, de a kórházban életüket vesztették. A Viking Islay 53 méter hosszú mentőhajó, amely az Északi-tenger fúrótornyainak biztonságáért felel, egy 32 hajóból álló flotta tagjaként. A „megsarcoltak" (Fotó: Archív) Bandaadó Los Angeles (MTI)- 30 dollárral akarja emelni jövő évtől a Los Angeles-i önkormányzat a helyi adót, hogy finanszírozni tudja a bűnbandák elleni fellépését. A bandaadó kivetését a hét végén 12-0 arányban megszavazta az önkormányzat, ám erről jövő februárban még a lakosságnak népszavazáson döntenie kell. A népszavazás kérdésének megszövegezésével már meg is bízták a városi ügyészséget. Halál a kínai óvodákban Peking (FH) - A kínai oktatási minisztérium szigorú ellenőrzést rendelt el az ország óvodáiban, miután szeptember 17-én meghalt egy kétéves kisfiú az egyik intézményben. A gyermek halálát túlhevülés okozta, mert nevelői egy buszban felejtették több mint 7 órára. Egy hete 307 gyerek került kórházba, mert az óvodában romlott ételt kaptak reggelire. Kínában több ezer magánóvoda is működik, ahol az alkalmazottaknak semmilyen szakképesítésük sincsen. A dél-koreai szexturisták az útlevelükkel játszanak Szöul (MTI) - A dél-koreai hatóságok óva intik polgáraikat attól, hogy külföldi útjaik során szexuális szolgáltatásokat vásároljanak. A koreai hatóságok a figyelmeztetést egy, az ország közvéleményét felháborító eset után tették közzé: kitudódott ugyanis, hogy szexmasszázsra fizettek be középiskolás diákok egy kínai kirándulás során. Az „országimázst” romboló állapot megszüntetése érdekében akár az útlevelét is elvehetik annak, akit szexturizmuson kapnak. Lassan ideje eldöntenem, hogy négy- kézlábra álljak, vagy visszaheveredjek. (Fotó: Archív)- Ha társaságba megyünk, odaadom a feleségemnek a kocsi kulcsait - mondja egy férfi a barátainak.- De hiszen a feleségednek nincs is jogosítványa! - szól közbe valaki.- Az igaz, de ő legalább megtalálja a kulcsot. További viccek: humor.szon.hu KEIIT Roselyn Sanchez amerikai színésznő a The Game Plan című filmjének bemutatójára érkezik a Los Angeles-i Hollywoodban. (Fotó: EPA) „Meggyíkolt" műláb San Francisco (MTI) - Mú- lábában csempészett be három ritka gyíkot az Egyesült Államokba egy kaliforniai férfi. Az illető külön rejtekhelyei fabrikáltatott mesterséges végtagjában az akcióhoz, és sikeresen átjuttatta az ellenőrzésen a három, kihalás fenyegette leguánt, amelyeket a Fidzsi- szigeteken szerzett be. A gyíkcsempészés még 2002-ben történt, ám az Egyesült Államok vadvédelmi hatósága csak most fülelte le a „meggyíkolt” lábú férfit, miután fülest kapott róla. Mint kiderült, az illető a csempészés után gyíktenyésztésbe fogott, és 32 ezer dollárért - 6 millió forintért - adott el három példányt, amivel el is dicsekedett a hatóság egy titkosügynökének. 1 bilincselt, 24 szabadító ■ Huszonnégy férfi fáradozott azon, hogy kiszabadítsa a megbilincselt nőt. London (MTI) - Az első próbálkozó a 32 éves hölgy megbilincselője, 34 esztendős barátja volt, aki elvesztette a bilincs kulcsát. A nő kétórányi ágyfogsága után - a bilincs másik karikája a fémvázas bútorhoz volt kattintva - a pár úgy döntött, a rendőrségtől kér segítséget. Ki is érkezett - szélesen mosolyogva- három rendőr, ám a bilincsnek zárjával nem boldogultak, csak a láncát tudták elvágni. A pár ezek után elsomfordált- nem túl büszkén - a legközelebbi tűzoltóságra, ahol éppen múszakváltás volt, így a szokásosnál is több, összesen húsz tűzoltó tolongott az épületben, és mindegyikük buzgón ajánlkozott segítőnek. A lánglovagok egyike azután pillanatok alatt bilincstelení- tette a nőt egy hidegvágóval. „Mi csak meg akartuk fűszerezni kissé a szexet, de 3 rendőr és 20 tűzoltó nem volt a tervünkben” - mondta a lapnak a hölgy barátja. „Azt hittem, hogy lesül a bőr a képemről. Soha életemben még nem szégyelltem magam ennyire” - így a hölgy További bulvár témájú cikkek. Fitt. Ép testben ép lélek - vallja Siető Edina Dalma, aki fontosnak tartja a rendszeres testmozgást. További képek és videó Edináról: (Fotó: Sipeki Péter) j Jön a La Nina, a „katasztrofális" A nicaraguai elnök, Ortega vigasztal egy gyermeket az országot sújtó hurrikán pusztítása után (Fotó: epa) Egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy Európában milyen hatásai lesznek. London (MTI) - Rendkívüli mennyiségű csapadékkal, máshol pusztító szárazsággal tetőzik az év végén a La Nina - jósolják az ENSZ szakértői. Katasztrófákkal járhat a La Nina néven ismert időjárási jelenség erősödése a következő hónapokban. Az Egyesült Államok délnyugati részén tovább súlyosbodhat a csapadékhiány. Los Angelesben például minden idők legszárazabb éve lehet az idei. Özönvíz, aszály Az északnyugati államokban és Kanada nyugati területein ellenben a sokéves átlagnál több havat és nagyobb hideget hozhat a tél. Brazília északi részén heves esőzések várhatók, míg az ország déli felében és Argentínában nagy aszály lehet. A La Nina még az Antarktisz vidékét is átrendezheti, a Csendes-óceán felé tolhatja el a jégtakarót. A meteorológusok szerint a Közép- Afrikában pusztító özönvíz, Ázsiában pedig a különösen kemény monszun kialakulásában is szerepe volt a jelenségnek. Már megmutatta Indiában és Bangladesben legalább ezer áldozata volt az árvizeknek, Afrikában pedig mintegy másfél millió embert kellett kitelepíteni. Egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy Európában milyen hatásai lesznek. „A La Nina révén enyhe lehet a tél vége, de nem egyértelműek a jelek” - mondta Adam Scai- fe, a brit meteorológiai szolgálat exeteri kutatóközpontjának munkatársa. A hurrikánszezon is a La Nina miatt mozgalmas a Mexikói-öböl és a Karib-tenger térségében. Csak ebben a hónapban két ötös erősségű trópusi ciklont regisztráltak, és az egyik minden eddiginél gyorsabban fejlődött egyszerű viharból hurrikánná. A La Nina általában nem tart tovább egy évnél, és éppen ellenkező módon hat, mint az El Nino (kisfiú) nevű jelenség: szárazságot okoz, ahol az El Nino csapadékbőséget, és fordítva. További érdekességek a nagyvilágból. Barátságtalan évszakváltás, több országban ■ Két halálos áldozatot követeltek a heves esőzések Spanyolországban. Madrid (MTI) - Ketten meghaltak, egy ember eltűnt azokban a heves esőzésekben, amelyek hétfő reggel sújtották Spanyolország déli és keleti részét. Dél-Spanyolországban - az an- dalúziai partoknál - Almuné- car városában megfulladt egy német állampolgárságú férfi a szállása garázsába betörő vízben. Jaén közelében elsodort a víz egy terepjárót, benne két emberrel. Valamivel később megtalálták egyikük holttestét; a jármű másik utasát még keresik. Mallorcán jelentős károkat okozott a nagy eső. A Ba- leár-szigetek székhelyén, Palma de Mallorcában le kellett állítani a metrót, miután több állomására betört a víz. Angliában ugyanakkor „tornádókról” számoltak be helyi lakosok az ország középső és déli vidékein, amelyekre meglehetősen viharos idővel köszöntött rá a csillagászati ősz. Egy Giorgio Armani-modell a milánói divathétről. (Fotó: EPA) ■J