Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-22 / 222. szám
2007. szeptember 22., szombat KILÉT _* tífutmát . SZOLGÁLTATÁS /20 HOROSZKÓP (3o III. 21.-IV. 20. JWi K A büszkeségében sérelem érheti a mai nap folyamán, ön azonban diplomatikusan kezeli az esetet. Nem sértődik meg, hanem úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Helyesen cselekszik. IV. 21 .-V. 20. __________________________________________ Ne hárítsa másokra a felelősséget, amikor önnek kell valamiért tartania a hátát. Vállalja a következményeket később pedig vonja le a megfelelő következtetést az ügyből és változtasson! V. 21 .-VI. 21. __________________________________________ Ne vigye túlzásba a jótékonykodást. Azzal, ha mindent elvégez mindenki helyett, nem biztos, hogy nagyobb becsben tartják, lehet hogy ki is nevetik a háta mögött a túlzott buzgalmáért. VI. 22.-V1I. 22. _________________________________________ Naponta meglepetések érik a társas kapcsolataiban, ezek időnként kellemetlenek, néha azonban, mint most is, kifejezetten előnyösek. Ne engedje, hogy bármi is kizökkentse egyensúlyából. VII. 23.-VM. 23. ________________________________________ A közeli jövőt tervezgetve nem veszi észre, ami naponta az orra előtt zajlik. Tartsa jobban nyitva a szemét, mert ha továbbra is struccpolitikát folytat, előfordul, hogy csalódás éri. Vili. 24.-OC 23._________________________________________ A mélyebb, de kötöttségek nélküli együttlétek híve, ezért kissé megijedhet a mai nap folyamán. Valaki ugyanis válaszút elé állíthatja, ön azonban teljesen képtelen arra, hogy döntsön. IX. 24.-X. 23. __________________________________________ Lelkesen készül minden egyes találkozásra, legyen az hivatalos, vagy magánjellegű. Most azonban úgy érzi, hogy nincs értelme mindannak, amibe belekezdett, ezért fel akarja adni. X. 24.-XI. 22. __________________________________________ Nyertes csapaton ne változtass, ezt tartsa szem előtt akkor, amikor valakitől meg akar válni. Nem biztos, hogy talál helyette másikat, illetve olyat aki minden szempontból megfelel. XI. 23.-XII. 21.______________________________________ ___ Fogadkozásokkal nem megy semmire, mi több, előbb-utóbb elveszítheti a hitelét is, ha látják a többiek, hogy csak a levegőbe beszél. Amit kimond, mindazt valóban gondolja is komolyan! XH. 22.H. 20. __________________________________________ Sokáig nem érdemes töprengenie egy bizonyos feladaton. Amennyiben úgy érzi, hogy ha megfeszül, akkor sem tudja megoldani, nyugodtan engedje át másnak a lehetőséget. Ne legyen irigy! I. 21 Hl. 20. ____________________________________________ Ha csak egy kicsit elnézőbb lenne, sokkal könnyebben tudna pár- kapcsolatot kialakítani. Ön azonban sajnos eléggé önző, csak a saját érdekét nézi, másokban pedig állandóan hibát keres. II. 21.HII. 20. __ ___ Ön gondoskodó típus, elégedettek is a környezetében ezzel a jó tulajdonságával. Ami azonban kimondottan zavarhatja őket, az, ha akarva vagy akaratlanul rájuk telepszik. Erre ügyeljen! ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/465-666 és a 42/402-377. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet tart a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt.____________________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. _______________ A VOLAN-információ: 42/598-177 UTINFORM: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhívószáma: 188 MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. _________________________ A T-Com-tudakozó: 198. A hibabejelentője ______________ Nyírségvíz Rt., ivóvíz: 310-456. Szennyvíz: 430-004 ______________________ Nyírtávhő Kft.: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 __________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 ________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 REJTVÉNY A megfejtéseket szeptember 28-ig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát, a Ke- let-Magyarország-logót is, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. 4400 Pf. 25 KENŐ-NYERŐSZÁMOK 2007. szeptember 20. 4, 9, 10, 14, 15, 23, 38, 39, 45, 52, 54, 55, 56, 58, 62, 67, 69, 72, 76, 77. Az adatok tájékoztató jellegűek. KELET Mi & « * * » o- ns» * á « ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Kiss-Takács Bélát. Tel.: 42/501-510/4232, 06-20/480-1623 e-mail: bela.kiss@kelet.szon.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. SEGÍTÜNK jíSIü sm&mti 1 /« mm i TANÁCSOT AD KEZESLÁBAS ELNÖK, RÖVIDEN ”7 A HADSEREGBŐL ELBOCSÁTOTT AMEGF. 1. RÉSZE NINCS ÚJ ...ALATT ■Rte. __Velünk spórolhat. Sokatl^^fl 17“ ▼ ▼ T Nyíregyházé Kert u. 47/A i Kisvárda Városmajor üt (42) 460-677 (45) 416-41E A BELSEJÉBEN @ KELET masyarorszAq ADRIAI SZÉL L EGYES! A MEGFEJTÉS 3. RÉSZE Megfejtendő: Lev Tolsztoj orosz író gondolata. BOLÍVIAI VÁROS ▼ ERIKA, BECÉZVE BECÉZETT LEVENTE ILLETÉKTELEN FILM:... EZREDES ▼ TELLÚR VEGYJELE AMEGF. 2. RÉSZE ERŐ JELKÉPE RAVASZT MEGHÚZ r~ ▼ ▼ KÉTKEREKŰ JÁTÉK T DECIMÉTER TEHETŐS, MÓDOST ÉSZAKI FILLÉR TEJTERMÉK r TENGERI ÁSVÁNY ▼ MILLILITER HALKAN BESZÉL GABONANÖVÉNY LENGYEL VÁROS HAZAI TÁJ ► T T NAMÍBIA! AUTÓJEL PISZTOLY r TITKOLÓDZÓ OPUS, RÖVIDEN ► T AZ ÚT MÁSIK OLDALÁRA SÉTÁL MAGOT SZÓR T NEM EZZÉ ▼ SZÖVETFÉLESÉG ... OVO; ELEVE GULLIVER ÚSZÓ SZIGETE ► ▼ SZELÉN, TRlCIUM TŰZBEN PUSZTUL PASSANT JAPÁN VÁROS ▼ TÚLIUM VEGYJELE PUHA FÉM RÉGI RÁDIÓ SZEMÉLYÉRE L ORVOSI MŰSZER SZÍNÉSZ (ATTILA) T PIHEDARAB! EZEN A NAPON SPORTMÁRKA SZÖKŐÁR T TOXIN ÁTMÉRŐ JELE ▼ Értetlenül hallgatom Édesanyám 96 éves, járókeretével mindössze néhány lépést tud tenni a lakásában. Én combnyaktörést szenvedtem, egyensúlyzavarom miatt én sem tudok közlekedni az utcán. Eddig a Nyírségi Támogató Szolgálat volt segítségünkre: kiváltották a felírt gyógyszereket, postai küldeményeket, gépkocsival vásárolni vittek. Kiderült, január elsejétől én nem kapom meg ezt a gondozást, édesanyám is csak akkor, ha a hallásvizsgálaton teljes halláscsökkenést állapítanak meg. Nem értem, hiszen azért, mert süket valaki, még el tudja intézni a dolgait, de ha járásképtelen, képtelen kimozdulni. Tud erre valaki választ adni? Dr. Lévai Ferencné Cselényi Mária, Nyíregyháza Szeretném visszakapni Szeptember 16-án, délután egy szamosháti kiránduláson vettem részt. A nagyecsedi Kraszna folyó partjánál lévő parkolóban lecsúszott a vál- lamról egy világos szürke bőrtokban lévő Panasonic típusú fényképezőgép és a Siemens mobil- telefonom. A nálam lévő tartozékok nélkül semmi hasznát nem veheti ezek megtalálója, ám nekem számtalan nélkülözhetetlen információm, s egy teljes nyári fotósorozat van a gépekben. Bízva a megtaláló jóindulatában smmmmmmmmm :< m^rnrnm « Segítünk kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében szíveskedjen visszajuttatni hozzám értékeimet, vagy adja le a legközelebbi polgármesteri hivatalban. Szűcs-Vincze Irén, Telefon: 30/440-0145 2007. «September 2*. «somba! ft MAP kel: 06:14 nyugszik: 18:27 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 21 X 4 °C Ma napközben - a reggeli ködtbltok feloszlását követően derűs, szám/ idd lesz. Számottevő szél nem fuj. Éjszaka igen hideg tesz, hajnalban pedig ismét sűrű ködtbltok képződnek. Vasárnap is hasonló idő iesz, de átmeneti erősebb feihősödésekkel b számolni keli. Csapadék ebből a felhőzetből sem hullik. A jellemző hőmérséklet délutánra szombatok* 20, vasárnap 23 fok köré emelkedik, vasárnap reggelre 3 tok köré süllyed. (Foltokban, a ta* tájon előfordul gyenge íagy is.) _________ LE9EGÓSZEMNYEZETTSEG Az egészségügyi határérték kb. 20-25%-a. http://idoiaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS A Nyírségben ma napközben •••• a reggelt ködtbltok feloszlását követően derűs, szánt/, idő les/. Számottevő szél nem fúj. Fiiszaka igen hideg lesz., hajnalban pedig ismét síírü ködtbltok képződnek. Vasárnap is hasonló idő lesz, de átmeneti erősebb fel- hősődésekkel is számolni kell. Csapadék ebből a felhőzetből sem boltik, A jellemző hőmérséklet délutánra szombaton 19, vasárnap 21 fok köré emelkedik, vasárnap reggelre 4 fok köré süllyed. (Foltokban, a talajon előfordul gyenge fagy is,) A legvalószínűbb folytatás: szerdáig „vérvass/onyok nyara" várható, reggelenként kődfoltokkai, napközben napsütéssel. Szerdán erős feihősödésre, erős szélre van kilátás, esőkkel, a Dunántúl északi részén lehűléssel Vasárnap: 4.17 C változó Hétfő: 6, 21 X T napos Kedd: 8, 22 °C napos Szerda: 8,22 “C ... változó Csütörtök: 10, 23 *C-:p'.ryváltozó MA: derült 19 CC 4"C dőli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Záhony Kisvárba * 19 °C 5 °C 18 X . 5 °C Tiszavasvári . Nyíregyháza 19 °C Vásárosnamény 19 X Mátészalka 19* X 5 X ♦ Nyírbátor Készíttette: zones 4:c Csenger Az előrejelzés bizonytalansága: szerdáig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aígner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobíle WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFORDULÓ BENEDEK MARCELL 122 éve született meg Benedek Marcell Kossuth-díjas irodalomtörténész, esztéta, író. A budapesti tudományegyetemen magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Már diákkorában előadta a Nemzeti Színház Rostand: A napkeleti királykisasszony című verses drámájának általa készített fordítását. NÉVNAP MÓRIC, OTTÓ VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -57 cm, apad, a mederteltség 19%, a víz hőmérséklete 12,4 C-fok, Vásárosnamény- nál -88 cm, árad, 28%, 12,5 C-fok, Záhonynál -99 cm, árad, 30%, 14,4 C-fok, Dombrádnál 97 cm, árad, 35%, 12,8 C-fok, Tiszabercelnél 295 cm, apad, 46%, nem mérik; a SZAMOS Csengéméi -7 cm, árad, 9%, 14,8 C-fok, a KRASZNA Agerdőmajomál 134 cm, apad, 26%, 13,6 C-fok, a TÚR Garbóknál 5 cm, árad, 17%, 13,6 C-fok. VÍZHÉMÉRSÉKLETEK Duna 13-15 "C Tisza 12-15 °C Balaton 15 “C Velencei-tó 16 "C Fertő 15 °C POLLEN Parlagfű magas Penészgombák közepes Libatop közepes Üröm • közepes VILÁGVÁROSOK Bangkok 32 C Buenos Aires 19 "C Los Angeles 23 °C Miami 30 C Moszkva 16 'C New York 28 C Peking 27 C TRAFFIPAX 36-os és 38-as számú főútvonalak nyíregyházi szakaszain. KILLT Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mán László (man@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@kelet.szon,hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varaa@kelet,szon.hu). Marketingvezető: Nagy Zsófia (zsofia.nagv@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1480 forint, negyedévre 4380 forint, fél évre 8480 forint, egy évre 15 980 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubóczki@kelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2007/222. www.informmedia.hu MATESZ •p print-audit I ( o